Egyébként ha már dobkeverésnél tartunk, ti mit tesztek a dobokra (lábdob/pergő érdekel leginkább), hogy jól szóljon? Én a Cubase beépített Multiband Compressorát szoktam a lábdobra tenni, aztán a Bass drum preseten húzgálok kicsit, ezen kívül eq-zom, pergőre pedig általába reverb és eq. A házi körülményekhez képest sztem egész korrekt, de azért érzem, hogy lehetne jobb is. Gondoltam, megkérdem..:)
elvileg azok nyers minták,de van a progiban is eq,kompresszor,meg minden ilyesmi,de nekem az vált be,hogy sávonként kiküldöm a hostba,és ott effektezem.
Nekem a DFH nem jön be annyira, ha már ezdrummer, akkor inkább az alap kit, ha jól van efektezve/keverve, akkor az is tök jól tud szólni. Egyébként én áttértem Addictive Drums-ra, szerintem az is tök használható. Nyersen persze nem szól túl jól egyik se, legalább a lábdobbal meg a pergővel érdemes külön foglalkozni (kompresszor, eq), hogy megszólaljon.
ha a win system/audio-ban látod a midi eszközök között, akkor az az usb gyakorlatilag egy beépített midi-usb kábel. ha látod itt a szoftok is látják. ha nem akkor csak dedikált eszközök ismerik meg...
Egyébként thrash stílushoz melyik szól jobban? Nekem az alap ezDrummer is bejön, meg a DKFH is. Az Addictive Drums nem tetszett annyira.
A superior-t nem hallottam még.
Működik Nuendo 3 alatt az EzDrummer + Drumkit from hell. Ezek mellett szeretném kipróbálni a Superior Drummer Metal Foundry-t. Kaptam egy telepítőt kölcsön az utóbbihoz, de úgy gondolom, hogy ez csak a Metal Foundry kiterjesztés (~3.5GB). feltelepítettem, nem köhögött, de Nuendoban F11-re nem jelenik meg a kiválasztható elemek között. Kellene hozzá a Superior Drummer alapszoftver?
Ja meg még annyit, hogy egy MIDI-USB kábellel simán működött az egész, viszont én úgy tudom, hogy a sima USB-nek is tudnia kellene a MIDI-t. De MIDI-USB kábelem nincs, csak kölcsönben volt, és jó drága lenne venni. Meg nem is csak ezért, de én tényleg úgy tudom, hogy sima USB-vel korszerűbb, és ma már azt használják.
köszi a válaszokat, próbáltam már ilyesmiket, de tényleg az a baj, hogy nem érzékeli a szintit mint MIDI eszközt. Viszont nem is tudom beállítani, hogy érzékelje. Alapból a vezérlőpultban az eszközillesztőnél USB audioeszközként érzékeli a gép a szintit, de azt nem tudom, hogy már itt MIDI-ként kellene-e megjelennie. De nem hiszem, mert a SONAR6-tal így is műkodött.
Köszi mégegyszer, még próbálkozom.
Szerintem a szintit mint MIDI eszközt kell felismertetni a Cubase-el. A Devices menupont alatt kell a MIDI device manegement pontnál, valamint a portokat beállítani a Devices-Device Setup - MIDI - MIDI port setup menüpontban. Nem vagyok egy nagy nagy MIDI mágus, de kontollerem itt kellett beállítani.
sziasztok! egy problémában kérném valakinek a segítségét! az alaphelyzet a következő: van egy laptopom, rajta windows xp alatt fut a cubase SX, össze van kötve egy külső hangkártyával (LINE6 UX1), az pedig egy billentyűkombóval (Laney AH200) és a laptop usb-vel egy szintetizátorhoz (Korg X50). Szoftverszintetizátort szeretnék használni, például HALiont, és valamiért nem szólal meg a cucc, a cubase nem érzékel semmilyen leütést a szintin. Ugyanez a beállítás a SONAR6 stúdióprogrammal simán működött, de kölönböző okokból át szeretnék térni a cubase-re. Biztos valami nem jól van beállítva, de nem jövök rá. Légyszi segítsen valaki, ha tud! Köszi előre is, elég fontos lenne.
Én ha megyek vidékre, és nem akarok sok cuccot cipelni, de akarok gyakorolni, akkor az Amplitube 3-at használom, egy kis Behringer külső hangkártyával, ami csak ilyen vst gitár szim. program meghajtására jó, egy régi, eléggé leterhelt laptopon dolgozik nekem 4 ms latencyvel. Felvéltelt is lehet csinálni (az Ampli3-nak van egy saját 4 sávos rögzítője)
Ki mit ajanlana otthoni felvetelkesziteshez/gyakorlashoz?
Hardware es software is kerdeses. Ami adott: Mac+Garageband.
Nem kell irdatlan nagy "processing power", de azert megoldhato legyen, hogy szol egy-ket sav es arra rajatszani.
Ami elsore szimpatikus volt az a Guitar Rig Mobile nevu csomag, amiben van egy kis kulso kartya meg a Guitar Rig 4-nek egy "butitott" verzioja. Ez elmeletileg eleg is lenne, de felek, hogy mar nem birja el azt, hogy vissza is jatszik 1-2 savot plusz meg egy elo jelet is processzalni kell. Otletek?
A Line6 UX szeriaja akar meg jo is lehetne, de az nagyon "digitalis", mar ha van ertelme itt ilyen fogalmakat emlegetni :D
köszi!
Ahogy el kezdem olvasgatni, azt írják hogy vigyázni kell a tápokkal, névtelenekkel főleg. Nekem ilyen van:
Stability Power LPK12-30 450W
szerintem ez eléggé névtelen
Már egyszer cseréltem, egy no name-t erre Az nem nyírta ki az alaplapot. Egyszerűen, szép csendben elhalálozott. Remélem ez sem viszi magával a többi cuccot, ha beszarik
Milyen gép? Intel Core2Duo-s full konfigok kb 130-150wattal elmennek teljes terhelésen. Noname tápot ne használj. Corsair/Seasonicba vannak jó minőségű tápok viszonylag olcsón.
Urak!
Rakok össze egy új gépet, nem tudom elég e lesz a mostani tápom.
450W Noname.LPK 12-30
létezik valami progi amivel kiszámolható mekkora táp kell?
Köszi
Van egy kis problémám zene/hang ügyben.
Amikor liveban veszek fel, sound forgeban a hanghullám elcsúszik a középtengelytől felfelé, és ettől van egy alapzúgása is.
nehéz elmagyarázni, de csináltam printscreent.
az első képen is látszik,
a második kép pedig az az állapot amikor megmastereltem a cuccot Izotope Ozone-al
az még súlyosan rátesz a dologra:
1.
2.
szted miez? Ha nemvágod eltudod küldeni hozzáértő embernek?
Az ux1es megoldás több mint jó. ha nem akarsz line6 szimulációkat használni akkor még mindig ottvan a másik kismillio másik vst, IR-ek tömkelege. Nagyon komoly felvételeket lehet vele összehozni.
Ez eddig meg is van, de alaplapi hangkaris minőségű felvételeknél azért jóval jobbat akarok.
Tehát a kezdés már rég meg volt, vállalható, demóként kiadható felvételt szeretnék.
Feltelepíted a Cubase egyik verzióját a gépedre, majd alá valamilyen gitárhoz való VST-t. Rákötöd a gitárodat a laptop hangkártyájának a mikrofon bemenetére; se multi nem kell, se hangkártya. Ingyenbe van Kezdésnek ez is jó.
Mint sokan mások, én is szeretnék otthon demót felvenni. Elég sokat visszaolvastam ebben és másik topicokban is, ennek ellenére kezdő vagyok a témában, szóval javítsatok ki, ha tévedek.
Tehát ha jól értelmezem viszonylag szűk pénztárcával kb két lehetőség áll előttem:
1. veszek egy hangkártyát (line6 ux1-gyel szemezgettem) és valamilyen programmal (guitar rig, pod farm stbstb) rámodellezem az effekteket (csak torzítás, reverb meg delay kellene kb)
2. veszek egy olyan multieffektet, ami hangkártyaként is használható, és a saját effektjeit használom.
Inkáb az 1-es megoldással szemezek, hiszen egyrészt tényleg csak néhány effektre van szükségem, másrészt a hangkártya esetleg ének, vagy más hangszer (pl szinti?) rögzítésére is alkalmas.
Ti mit gondoltok, mit ajánlotok stbstb.
A cucc: jacskon gitár emg-vel, laptop integrált hangkarival 2gb ram.
Köszönöm!
Tudnátok-e ajánlani valami használhatós fülest?
E-Mu tracker hangkártyám van, jelenleg egy Heru nevezetű borzalmat használok. Amellet hogy zenehallgatásra + filmnézésre is alkalmatlan (teljesen kiszűri az emberi hang tartományát), még gyakorolni sem tudok mellette normálisan, mert Guitar rigben ha bekapcsolom a metronómot és játszanék, hirtelen lehalkul a hang, ezért szinte sose a metronómra játszok.
Olcsó kellene, nekem nem kell felsőkategóriás ezüstkábeles, csak a szobatársaimat szeretném kímélni.
Ma délelőtt unatkoztam, így hát összedobtam egy kis jam-et, amit az AC/DC - The jack ihletett mivel nem stúdió monitorokon dolgozom, lehet hogy a hangszín nem a legjobb, de majd ha ráérek, lesz egy "remastered" verzió is
...tehát a dod az EZdrummer (bár utólag sikerült jól kivenni a közepét a hangszínezésnél ), a basszust is a gitáromon játszom, csak egy oktávval leljebb vittem a felvétel után, majd amplitube 3-ban egy basszus erősítőn átküldtem. A két ritmusgitár Guitar rig 4, a szóló pedig Vintage amp room VST plugin (kicsit vékony lett a sound ). Remélem tetszik
Sziasztok! Kérni szeretnék egy kis segítséget!
MIDI billentyűzettel játszanék fel, elindítom a felvételt, rendesen feljátszom, de visszahallgatásnál késik sokat. ASIO4ALL legújabb fönn van, de hiába állítgattam, szerintem más baja lehet. Nuendo3-at használok, XP-n, E-MU billenyűzettel.
HELP!!!
ha valaki esetleg használ ilyet, nekem is lenne két kérdésem: "Normal" és a "Pad" gitárbemeneteken lehet egyszerre párhuzamosan két gitárral, két külön összerakott hangzással játszani/felvenni?
Illetve a Footswitch-be mit lehet dugni? Honlapon a pdf-ben azt írják, hogy effekteket... Olyat nem lehet, hogy előre beállítom, hogy egy egyszerű kapcsolóval mondjuk váltok torzító és clean között?
Yo!
Van valakinek valami tapasztalata erről a szerkezetről?Nincs nagyon digital zizi-tone hangzása? :S
http://www.hangszerdiszkont.hu/hu/component/virtuemart/?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=3962&category_id=418&manufacturer_id=20
Megköszönném a tapasztalatokat...
Üdv.
userhiba
a midi implementation chart és a user manual biztos írja mi kell neki. a midi egy szabvány. ami nem normál controller az sysex. nincs más most az újabb studióvezérlésektől eltekintve, ami bőviti kicsit az eszköztárat, de az itt úgyse játszik.
ami az fcb-be gáz az az, hogy default szarul inicializálja a pedálokat. sajnos kalibrálni és normálisan be kell állítani a midi részét is. helyből, ha jól emlékszem csak két részérték között váltogat (vagy valami ilyesmi). lényeg, hogy helyből nem müxik...
ott a midiox, kábel rádug és addig birizgál, amig jót nem küld. utána a vezérelt kütyü is müxeni fog.
Igen. Ha jól emlékszem, a volume pedálokkal nem tudtam mit kezdeni. Szerintem ott a sysex-el nem lehet mit kezdeni, és sajnos a Boss patchvolume-je azzal megy.
...,és ha valaki esetleg msn/skype keresztül...,ma vagy holnap délután-este segítene,hogy az fcb1010 2 pedálját hozzá tudjam rendelni bizonyos effektek paramétereihez...,fizetnék érte! :)
gs-10et összekötöm pcvel...
elindítom a GS-10 editort,és ez az üzenet:
"It appears that the GS-10 is unconnected or connected incorrecty.
Please check the connections."
mi lehet az hiba?
kábel oké.
először a gépet indítom el,a gs-10-et utának kapcsolom be.
aztán az editort...
szerintem nálad info hiány volt, mert az fcb-be, ha jól emlékszem sysex-et is be lehet programozni. más szóval NINCS olyan midi üzenet tipus, amit ne lehetne vele kiküldeni, akár egyszerre 3 midi csatornára is :-OOO
űberkirály a cucc, csak egy dolog hiányzik, az pedig a pedálok alatti kapcsoló és azok programozhatósága (ha lennének). persze egy-egy kapcsolót beáldozva bele lehetne modifikálni (lepárhuzamosítással). anno inkább átcseréltem shortboardra a hangoló miatt. manapság lehet ezt is "belemodofokálnám"
Egyszer nekem is volt ügyem ezzel a szettel. Valami olyasmi volt, hogy a Boss-nál a legtöbb váltás saját Roland Exclusive midijellel megy, és erre a Behringert nem lehetett betanítani (asszem sajnos a volume is). Magát a patch váltást tudtam vele csak vezérelni.
Ha mégis találsz valamit, velem is megoszthatod.
Üdv.
boss gs10 és behringer fc1010-el kapcsolatban lenne pár kérdésem.
1. az fcb1010-nél a 2 pedál "küszöbértékeit" hogy tudom megváltoztatni?
2. hogy tudom ezeket a pedálokat a gs10 egy effektjének egy paraméteréhez hozzárendelni?
3. hogy tudom a lábkapcsolókat effektek ki-be kapcsolásához remndelni?
lenne több kérdésem is,ha valaki segíteni esetleg mailben!
Egyébként Harman-Kardon Soundsticks II ez a termék mitől olyan nagyon jó hogy ilyen sok pénzt megér? más 2.1 es hangfalrendszerekkel szemben össze hasonlítva. Ha szabad megkérdeznem, mert nem értem, csak mert tetszik a cucc, de az árát nagyon soknak találom ahhoz képest.
Üdv lenne egy olyan kérésem, hogy nem rendelkezem asio hangkártyával, de tettem fel egyik ismerősömmel közösen egy asio4all 2.10 programot Amplitube 3 hoz hogy ki tudjam próbálni beraktam vonalbemenetre a gitárt
Az amplitube mutatja a bemenő jelet meg van kimenőjel, de nem szól bele a hangba az a hang ami természetesen megy be az jön is ki, tehát ami a vonal alapból átvisz.
Valaki aki ért hozzá tudna nekem segíteni ebben helyrehozni a dolgot?
előre is köszi
Hali!
Én xp alatt használtam külső hangkártyaként,a kapott cd-ről telepítettem mindent, ment simán. (most is használom még egyébként stúdióban, jó kütyü)