Mindennaposak voltak akkoriban olyan dolgok,hogy pl. motoroztunk a 4-es főúton,vittem egy havert olyan 130 körűli tempóval.Jött egy olyan kanyar (Nyírbogdány-Berkesz közt),hogy ilyen tempóval szépen simán be lehetett venni ,nem kellett igazán bedönteni a gépet,majdnemhogy egyenes volt a kanyar.Igenám,de pont utólértem egy kamiont,és mivel ez nekem nemjelentett gondot elkezdtem előzni.Szembe viszont pont jött egy másik kamion dudált,mint a hülye ,de nem foglalkoztam vele.Pont a kanyar közepén voltunk szendvicsbe,alig volt egy pár centi az én visszapillantóim,és a kamionok között.Ekkor nemigen csináltam meg azt a mutatványt,amit egyébként sok gyorstempóju előzésnél megcsináltam,hogy amikor a kocsi mellé értem,felálltam az ülésre,seggem az ég felé.Természetesen az utasomnak ezt nem mondtam meg előre,ugyhogy volt olyan haverom ,aki nemszívesen ült utána mögém.
Egy másik alkalommal 5-en ültünk az ETZ-n.Én a tankon,3-an az ülésen,egy meg a csomagtartón.Tetülassan vonoltunk igy végig a falúnk főutcáján,bámultak az emberek.Egyszercsak mellénk ér egy rendőrautó,letekerik az ablakot,a tanácselnök(a polgármester elődje)ült a jobb eggyen ,de volt bent vagy 3 rendőr még a sofőrrel együtt.
Kiszól a tanácselnök:
-Hányan ültök azon a motoron?
-Öten!-válaszoltam neki.
-Meg ne lássam mégegyszer!
Ennyi volt a beszélgetés,utána kielőztek és mentek tovább.Mi is mentünk tovább 5-en.
Volt egy szomorúbb eset is.Petneházára mentünk rokonokhoz,valami rövidebb utat választottunk,2 kis falu között valami vékony kis úton mentünk,és amikor beértünk a másik faluba,egy egyenes hosszú,vékony szakasz következett.Gondoltam végigmegyek rajta,a végén meglátom merre kanyarodik.Még az elején jártunk a szakasznak amikor megláttam 3 fiatal lengén öltözött csínos lányt jobb oldalon.Elkezdtem bámulni őket,a nyakam majd kitekeredett,amikor elhagytuk őket.Közbe viszon balról csatlakozott erre az utra egy másik kis utca,amit nem is lehetett látni,mert egy ház széle eltakarta.Amikor nyálcsorgatta fejemet visszafordítottam a csajoktól,előrenéztem,és hirtelen ott termett a semmiből egy piros zsiguli.Egy szempillantás alatt ütköztünk,és mivel próbált lehúzódni,de nem nagyon fért,a zsiguli bal elejét telibe kaptuk(mert megérdemlem).Akkorát zakóztunk mint egy állat,csúsztunk is egy darabon.A húgom ült a hátamnál,és amikor feltápászkodtam a földről,láttam hogy el van szakadva a nadrágja,A sípcsontja kettétört nyílt töréssel,tiszta vér volt,és az éles kettétört csont ált kifele a lábából.Borzasztó volt,és azt nem értettem utólag,hogy hogyhogy a húgom sípcsontja tört el,amikor az ő sipcsontja szorosan az én lábom mögött volt.Én ültem előrébb,és nekem semmi bajom nem lett.
Na mindegy ,mostanában már(amiótta hiszek Istenbe) nem figyelek más nőket,elég nekem az asszony.
ifjúkoromban én is megzúztam néhány mocit, egy 350-es jawa-t, egy 250/1-es mz-t, aztán volt egy 250-es czetkám, azt eladtam mielőtt szarrá törtem volna.
én sem hittem volna. pedig ez a helyzet.
két kombányt nem akarok tartani. most meg a deville-be vagyok szerelmes.
ha esetleg megbánom, eladom a picsába oszt veszek egy voszkot.
a voszkos előtt twinreverbem vót, aztis imádtam, csak azér adtam el mert egy félmázsa vót, oszt reggel majd be szartam, mikor félrészegen kellett cipekedni. a voszk is van vagy 35kiló, a hotrod meg 24, elég is. nekem jó, a násznép meg úgyis leszarja hogy min játszol, csak halk legyen. cuccot meg mindig lehet kapni, csak gempa legyen rá.
volt itt egy régi fórumozó, gépzsír néven írogatott. jó csóka volt, kár hogy már nem jár ide. a végtelen együttes gitárosa, neki is me5-öse volt, és nagyon elégedett volt vele.
én az rp7-tel vagyok így. tíz éve használom, volt mellette egy szekér egyéb bazár, rp14d, pod+nagypedál, boss gt3, boss gt6, boss gt8, mind eldtam, most megy a nyóc is. az rp7 marad.
buta kis szar cucc. de pontosan úgy szól, amit én szeretek.
"90-ben volt ME-5-m, de vonalból akkor még nem játszottam. Egyébként a hangkaraktere jeles. Persze mindig jönnek új hangzások, amik elcsábítják az embert.
Nem is kell már neked gyakorolni,öreg mototos vagy te már a szakmában elég ha itt vagy,és figyelsz minket,és ha valami rosszat teszünk,akkor segítesz,vagy tanácsokat adsz!..
hagyd azt a kibaszott gyakorlást ránk!!!
5-6 hangszínnel az egész poptörténelmet le lehet játszani, így tök fölösleges bonyolult ketyerékre költeni a lét. Max annyi, hogy ha irány a keverő, vonalból ne legyen vékony a sound, ill. valami tömörítse azt.Van egy szombathelyi trió, a gitáros strat mellé vonalból egy Me-5-t használt, ész összeszartam magam, olyan jól szólt.A bokámat most is törülgetem.
elgondolkoztam, és rájöttem, hogy elvesztegetett idő volt a gyakorlás, az elméleti ismeretek elsajátítása stb, hiszen egy vendéglátós zenésszel kapcsolatban, a műfaj jellegéből és szakmai elismertségéből adódóan nem elvárt a hangszeres tudás. így arra az elhatározásra jutottam, hogy soha többé nem gyakorlok.
javasolnám, hogy mikor tanuljátok a hozzászólásaimat, a beszúrt képek esetében minden aprórészletre figyeljetek oda.
ott van pl a vox ac30-asom, amit most épp az adok-veszek topikban hírdetek. ez a cucc minden apró porcikájáig eredeti darab, DE: a fülei rozsdamentes acél pánttal vannak megerősítve!!!! ugye, ugye...
dehogyis utálom, imádom mind a hat akkordját!
csak azért hozom példának, mert egy klasszikus gyöngyszem, a vendéglátós műfaj fizetőképes keresletének szellemi nívóját jelképezi számomra.
Én belepofáznák egy kicsit, gyerökök...Nem megy a fejembe,
hogy Patko miért mindig a Kék a szsemét.. hozza fel, példa képpen?...csak nem útálod ezt a nótát?
minek annyi lom?
én most veszek egy casio ctk230-ast húszezerér. kirakom egy vasalódeszkára, lenémítom, hogy bártan kaparászhassam a billentyűket. laptopbul ezerrel megy a midi meg a empé3, oszt ide a pézt
én meg most eladok mindent, csak a nyeles fésüt hagyom meg a farzsebbe, meg egy darab selyempapírt.
azzal fogok baselni járni. én annyira nagyon profi vagyok, hogy nincs szükségem semmilyen hangszerre, mert egy fűzfasíppaé is gennyesre tudom magam keresni. a szand amúgy is az ember kezében van, így csak odatartom a kezem a mikrofon elé, és jön a fasza zene.
hogyaszongya: kékaszeme, salalilalala oszt ide a pézt
de fasza hogy beraktad!
én pontosan divatgitáros vagyok.
már alig várom hogy megjöjjön a 10-esem, mert muszáj volt rendelni, mivel a gt8 már kiment a divatból.
ezen igazán divatosan fog szólni a kékaszeme
Nem!.......lenne,de talán még sem vagy is??..Tiltja a szerénységem!!!Inkább egy gyáva amatőrként szeretek itt "hébe-hóba" megnyílvánulni!-:)))))))))))
(Mellesleg úgy vélem, hasznosabb mint a tiéd,én itt még tanulhatok,de te itt már a csúcs vagy!(Gondolod te!))
Tudom mire gondoltál.Van!Hála az Istennek a mai napig is,mert tettem,tettünk róla!!(Közel 30-éve van egy állandó csapatom,nagy meló volt ,de van!!!!!!!!!!!)