Hehe, inkább nem olvasom végig, hogy mivel fostátok tele a topicot, de még az elejét elolvastam a beírásom után, és nem láttam volna, hogy jesse hova írta, hogy melyik bandával lépett fel Malmsteen előtt... Pedig igazán érdekelne!
Na mentem igénytelen garázszenét nyomni fülig érő szájjal, és akinek nem tetszik, az bekaphatja a Jetibuckerem:)
Bakker ebből a vitából milyen jó kis sörözés kerekedett volna, ha nem a neten nyomjuk.
Jézus, mifaszt sértődtök be állandóan:)
Csak jelzem, hogy szituációtól függően mindkét dolog lehet röhejes, vagy helyénvaló.
Az összes metálvezér besértődik, ha a szemfestékre rákérdeznek bakker.
Nekem semmi bajom az egésszel (és ez így van jól).
Aki akar csirkét darál a színpadon, aki akar baszó buzi kovbojos pólóban lép fel a redneckeknek (pistols).
A pistols igénytelen volt, és átlátszóan jól menedzselt, de a közhangulatot elkapta, és még Lemmy is játszogatja azt az igénytelen dalt, aki szintén igénytelen arc, igénytelen zenével, de attól még gecijó amit csinált javarészt, és pont.
Ne erőködj pubi! Még a végén beszarsz! Beletapostak a lelkedbe, jaj de rossz neked... Ne reklámozd már magad, unom! Jobb a téma, törődj bele. Ennyire voltál jó. Azt hiszem így is túl sok hsz ment el rád és a .... (nem is tudom mit írjak) zenédre.
Megsértett...Megdobott egy fehér kis műanyag vmivel amin még a neve is rajta volt...először dokihoz akartam menni látleletet venni ,aztán mégis a büfé lett belőle mert gyorsan kellett fertőtlenitei egy kis alkohollal...
Stranglers- Golden brown?
Clash- Rock in the Casbach?
Specials (ska)- Ghost Town?
Madness (ska)- My name is Michael Caine (ha ez a címe...)?
Ian Dury- Sex and drugs and rock"n roll?
Stooges-Penetration?
Ramones-Sheena is a punk rocker?
Vagy tudod mit Shane Macgoven and the pogues- Fairytale in New York?
Aztán mondhatod, hogy igénytelen, ha végighallgattad.
hallgass undergound metalt, ott szó nincs ilyenről ;] az iylen felfogás mindig csak a tömegtermelő popszarságokra vonatkozik, pont a tömegtermelés miatt, mivel a nagy tömegeknek egyszerű, egyből fülbemászó, már 23753257szor hallott sablonok kellenek. Mert amiben újítás, ötlet, netán bonyolultság van, azt már szokni kell, gondolkodni, érezni, és az már nem megy olyan könnyen.
Malmsteen zenéje a korai alapmű...De a Csóka Télleg szemét!!!
Amikor Doogie White bekonferálta,hogy dobszóló, leállitotta:nem!!!Gitárszóló!!!Erre bekonferálta a gitárszólót ,na ekkor sokan kimentünk a büfébe.....
Mintha en mondtam volna...:)
Bar manapsag mar szar dolog rendesen gitarozni, az a divat, ha valaki 3 akkordot tud, es kirohogi a tobbit.
Ez van. Megoregedtunk.
higgyétek el, nem tucazenéket hallgatok, hanem sablonoktól tartózkodóakat. Mindig azok a zenék hatnak rám leginkább, amihez hasonlókat még nem hallottam, senkitől.
nevem allatt a myspace-es link, ott meg lehet hallgatni, hogy mennyire sablonokban gondolkodom.
A zenei alázat az abszolút megvan, csak éppen azokra vonatkozik, akiket arra érdemesnek tartok. Az ilyen botrányokkal-meg-földönfetrengéssel-meg-polgárpukasztssal-póltoljuk-az-egyéb-hiányosságainkat zenekarokra ez nem vonatkozik. Mivel megintcsak, zenei alázatról beszélünk, nem hogyadjunkelminéltöbblemezt alázatról
Kevés stílus van,ami nemhogy hidegen hagy,de kifejezetten idegesít és irritál is.Az egyik a punk.(ezen kívül még a reggae és a ska) A punk kifejezetten azért,mert taszít az a zenei igénytelenség,amit a korai punkzenekarok képviseltek,álljon mögötte akármennyire szimpatikus ideológia.
Részemről is a szerencse kedves énaztángeciremegmondom, leállítom a csávót" barátom.
Szarom le, hogy merre csűröd a szavakat, nem tudsz mit reagálni arra, amit írtam.
Ja..és ha már itt tartunk, rég nem játszom abban a zenekarban, másik van azóta. De legalább azzal a régivel is megpróbáltuk..
Örülök, hogy vetted a fáradtságot és belehallgattál a zenénkbe. Köszi. Én biztos nem vettem volna a fáradságot.
Te meg, mint látjuk a zene legnagyobbikai közé való vagy a faszkodásoddal.
Hívd a buzi önjelölt zenekritikusokat, mégis az a helyzet, hogy legalább te belhallgathattál valamibe, amin mi görcsöltünk, viszont fordítva ez nem kivitelezhető.
Ha így jobb neked
Én vagyok a legnagyobb zenész!!!!!!!! - úgyis te csak ezt vagy képes kihallani az egészből.
Legalább, így már tényleg tudsz vádaskodni.
Azt hiszem mindent tudok a rólunk írt cikkekről, és te szánalmas módon kiemelsz 1-et, ami talán fikáz. A többi persze elkerüli "véletlenül" a figyelmedet.. és csak sopánkodsz, hogy azzal, ha valaki mond valamit, az rögtön neked az már "nagpofájú"..
Nem értem, hogy mi a lényeg, ami felett átsiklok...???
De ez már a te magánügyed, tudod, én, egy ilyen pökhendi barom vagyok.
Malmsteen akkor is köcsög módon viselkedett, én meg szerintem nem arcoskodtam, csak a fórumon meséltem valakinek valamit, amibe te beletúrtál a semmiből.
sajnálom, ha nem klappol valami az életedben, de kár másokon kitülteni. nekem is van elég problémám.
Örülök, hogy nem egy körben mozgunk, mert számomra is teljesen indiferens, hogy ki az, aki a látatlanból belepofázik abba, amit más mond, úgy, hogy fingja sincsen arról, hogy miről van szó.
Ettől eltekintve nem vagyok olyan, aki habzó szájjal fog vitázni.
Leszarom, mit gondolsz és azt is, hogy fúrkálsz olyan dolgokban, amiről lövésed sincs.
"Belehallgattam a zenétekbe" - ja, most hogy találtál valamit. Rég nincsen már meg a banda.
De mindegy, tök átlátszó, hogy felindulásból nyomod..
Ha pedig annyira kurva nagy királyok vagytok, akkor lehet színpadra menni és jobbat nyomni...
Igenis büszke vagyok arra, amit csináltunk, mert munka volt benne és nem a falnak gitározgattunk otthon, hanem évekig léptünk fel motorostalálkozókon, fesztiválokon, stb... ennyi
Fikázni könnyű. Karöltve valakivel, látatlanból méginkább.
Seggfej voltál apám, ezért voltam én is az. Lehet, hogy nagy a pofám, de nem hazudozok, ilyet ne írj légyszíves, ne ferdíts.
Véleményem meg lehet és azt mondok el másoknak, amit akarok. Még akkor is, ha te, meg stratoman ezt nem nézitek jó szemmel.
Sztem nem lehet ezt ilyen élesen szétválasztani.Mike Amott,Spiritual Beggars (zsír ősrokksztóner) és Arch Enemy (death/thrash),mindkét bandában hatalmasakat gitározik,ha vki veszi a fáradságot,és tüzetesebben meghallgat jópár Malmsteen nótát,akkor nemcsak a 180-as tempónál eltekert hatvannegyedeket hallja meg,hanem az ízes,Hendrix-ihletésű bluesfigurákat és a gyönyörű vibrato-és nyújtástechnikát is,vagy csak hogy maradjunk személyes kedvenceimnél,Alex Skolnick játékában ugyanúgy ott van a Van Halen-féle ösztönös rokkgitározás,mint a neoklasszicizmus,Jeff Loomis hiába tekeri a szűkített skálákat,mint az állat,ha arról van szó,olyan éneklő gitárszólókat tud nyomatni,mint pl. a Nevermore-tól a Heart Collector,a Passenger vagy teszem azt olyan akusztikus témákat,mint szintén az előbb említett bandától a Chances Three vagy az Insignificant.Vagy fordítsuk meg:Neal Schon a Journeyben a 70-es,80-as években "A" softrock gitárosnak számított,aztán tessék meghallgatni,miket játszik a leguccsó szólólemezén (pl. Highland c. nóta erősen ajánlott),és lehet meglepődni az olyan figurákon,amiket mondjuk Joe Satrianitól vagy Steve Vai-tól szokott hallani az ecceri prosztórokker.
Ez a Radiocs Bela dolog eleg ketelu...
Amikor kolyok koromban mentem gitartokkal az utcan, az osszes ven fasz alkoholista odaordibalt allandoan, hogy Radics Beeeela, meg ilyenek....zsigerbol rosszul vagyok, ha a nevet hallom.
Mondjuk a Voivodnál nem, és még egy-két dolog ami nálad azt okozza nekik alap, ezért talán a Piggy-ék leraktak pár kibaszott jó lemezt, ami fura helyekről merített, te meg csodálkozol, mikor hallgatod, hogy miért nem jut ilyen az eszedbe.
Nyitottság, és ALÁZAT, kollega:)
meg vannak azok, akik ugyan technikásak, mint az álat, de nem villognak ezzel feleslegesen, olykor elszáll a kezük, és beszarsz, de sokszor meg csak pár hangot pengetnek hidegrázásmeghalásfelfordulás hatással, vagy eszméletlen fílinges témákat, és ismét beszarsz.
Hogy lefordítsam a lista értelmét, akkor a Radics lenne legelöl, mert ő az egyes számú legenda, vagy a Szörényi Bródy, viszont a Szekeres Tamás nem lenne rajta, mert ez nem az a lista, amin ő rajta van.
Középtájon a Kispál, és a szokáos arcok..
És ha teszem azt lejjebb tekernél, akkor rajta lenne a Dzsoni vagy ki a Bizottságból, meg a Menyhárt Jenő, meg egy-két fura arc, meg a VHK-ból a Fritz, meg a nemtudomki az Ős-Bikiniből,és ha rákeresnél egy-egy korai zenekarra, akkor kurvára meglepődnél, hogy jé ilyet még nem is hallottam.
De te fennakadsz az elején, mert neked hiányzik onnan a Tátrai Tibi, ami lehet, hogy gitározásilag jogos, de faszaság/hatás/r"n"r faktora alacsony így a Charlie után.
rémlett egyébként. vagy csak asszociáltam ezalapján a név alapján. de az a csekély alkalom, amikor hallottam valamit tőlük, heveny bélkifordulást idézett elő nálam...
mégegyszer elmondom, l a s s a n, hogy az a lista nem a bizniszről szól elvileg, hanem stílusteremtő GITÁROSOKRÓL, emiatt kifogásoltam én. Arról nincs vita, hogy a Nirvana egy nagyon híres zenekar volt, milliószám eladott lemezzel, stb, de nem erről volt szó.
Az az Anarchy az ég világon semmit nem indított el bennem... kövezzetek meg, be sem ugrik, hogy micsoda.
Az sem mondható el, hogy mindig tökig feketében nyomom, sőt pofákat sem vágok, max ami jön, nem figyelek ilyen dolgokra. Van jó pár kép, amin megy a vigyorgás. Hajtekerés meg alap, aki kicsit is átérzi a zenét, amit játszik, az nem tud mozdulatlanul állni. És nem kell erőltetni, jön az magától ;] :D
" Te is tökig feketében nyomod gondolom, és tekergeted a fejeden a hajadat, és próbálsz szigorúan nézni a fotón, mert így érzed helyénvalónak, és ez így van jól. "
És ez semmivel sem rosszabb,mint fennhangon hirdetni,hogy senki vagy,ha nem indított el benned semmit egy igénytelen,gány,primitív zenét játszó banda 30 évvel ezelőtt.Gratulálok.
Bakker a zajongás, és perzse botrányok is része az egész rohadt biznisznek.
Mondjuk ha neked pl. az anarchy in the UK nem indított el semmit fiatalon, akkor hiába magyarázom:)
Te is tökig feketében nyomod gondolom, és tekergeted a fejeden a hajadat, és próbálsz szigorúan nézni a fotón, mert így érzed helyénvalónak, és ez így van jól.
nem ezzel volt a gond, hanem a kétméterrel feljebb beszélős, kihaénnem stílusoddal.
pont te mondtad, hogy nem ismered a "munkásságukat". akkor mi alapján jött ez a "latinul nem tudó" izé? Csak azért, mert nem találsz róluk kritikát?
A félreértések elkerülése végett nem őket szándékoztam védeni ellened, csupán rávilágítottam pár eléggé sántító dologra.
ja, és vigyázz, mert én már legalább 4szer játszottam a pecsában!!!
Azért nem kussolok, amiért te sem tudtad befogni a szád! Szükségesnek tartottad közölni a világgal, hogy te mekkora zenész vagy, kikkel beszélgettél már, és mit akar köcsög kis Malmsteen, és ha jól emlékszem (tudod öreg vagyok már, nem fog az agyam) nem csak őt húztad le.
Azért, mert valaki nem teszi ki ország világ elé az életét, az még bőven nem azt jelenti, hogy nem szólhat be egy ilyen pökkhendi embernek, mint te vagy!
Akármennyire nem tetszik neked, sajnos belehallgattam a zenébe a honlapról, és most hívhatnám a zenekritikus barátomat, hogy leírja a véleményét. De! Nem teszem, mert sosem adtam ezek véleményére. Azt a pár sort sem azért tettem be, mert igaz vagy sem, hanem, mert szembesíteni akartalak a hazugságoddal, miszerint te ezt még sehol sem hallottad. Az, hogy mindent sarkítasz már észrevettem, a lényeg fölött direkt elsiklasz!
Ez van, nem tetszik a zenétek! Az már csupán véletlen, hogy valaki beírta a zenekar nevét és Startoman és én is rákerestünk. Te sem tettél volna másképp, sőt! Eltudom képzelni a bepöccent fejeddel miket írnál róla. Én csak annyit merészeltem írni, hogy nem egy nagy durr, de nem fogom reklámozni, és most be is fejezem. Mert te aztán bőven nem tartozol a zene nagyjai közé, és rólad szól a topik. Úgyis ezt akartad, én meg közbeléptem, ez csípi a csőrőd, de sajnálom barátom.
Kamuból megalázkodni nem szokásom. Senkiházi? Igen, az vagyok! Malmsteen-hoz képest, Hendrix-hez képest, Eddie Van Halen-hez képest. Mert nem hozzád mérem magam, remélem tudod. Hogy ki vagyok, nem számít. Jobb is, hogy nem ismerjük egymást, és nem is fogjuk, mert nagyon nem egy kör amiben mozgunk.
Olyan ez, hogy 69"ben memegy egy muki a legkirályabb jazzgitáros koncertójára, és két sör után lehet, hogy elalszik az asztalon, ha nincs olyan hangulatban, mert a technikai szépsége a dolognak nem izgatja, hasonlót meg hallott ezerszer teszemazt, így elkönyveli hogy dejó, és hazamegy papizni.
Ugyanez a muki, ugyanígy 69"ben elmegy egy stooges koncertre, ahol fura módon bömbölnek az erősítők, az Iggy Pop szétcsúszva tekereg a földön, leönti magát forró viasszal, és azt üvölti, hogy el akarja pusztítani a világot, és mögötte a banda három hangot játszik fél órán át, de úgy, hogy a belük kiszakad, és az emberek megőrülnek az egésztől, és emberünk sem érti hogyan, de 10 perc múlva már a földön fetreng üvöltve, aztán aznap éjjel kirabolják, de boldog, mert neki van valamije, aki senkinek nincs- az apjának, akit gyűlöl, meg pláne- van egy új, és izgalmas zenei világa, ami csak az övé, és azoké, akik ugyanígy éreznek, és aztán ezt a zenekart követni kezdik más zenekarok, és megszűnik ez az egész újszerű izgalom, és aztán valahol egy másik zenekar csinál valami teljesen mást, ami újfent origópont lesz a zenei koordinátatengelyen, és akkor az is a listán lesz:)
Hm,ha Magyarországon lenne ilyen lista,mondjuk mindenféle zenésszel,
akkor az élen kb ilyesmik lennének: Szörényi-Bródy,Pataki Attila,Zorán,Lovasi András,Lukács Laci,Ákos,Takács Tamás stb.
hát, a kört köben nem a gitárjátékával indított el semmit. A zenekarral inkább, de az rohadtul nem a gitározásról szólt, hanem inkább az igénytelenkedésről, zajongásról, meg perzse a botrányokról.
csak éppen ez a lista nem népszerű zenekarokról lett belinkelve, hanem "stílusteremtő gitárosokról"
Igazából, ha nem zenélsz, öszintén nem tudom miért nem kussolsz?? .... jaj bocsáss meg, ez durva volt, ne haragudj
Pubikám, én is tudom mi a klisé, azt is nagyon jól tudom, mit játszottam és kivel.
Nem hagyom ki a Pecsa-témát, mert látom mindenkit nagyon basz, pedig nem kérkedésből említettem, csak a húgyagyú igaz magyar humánum ez:
x: "Játszottunk ...-al a Pecsában"
y: "Jaj, de nagy arcod van, köccsög, mit kérkedsz vele?? bazd meg"
Na ennyit erről, látom te sem erősíted a kivételt ebben a témakörben.
Nem kell itt kamuból megalázkodnod, hogy te milyen "senkiházi vagy", én ezt nem tudhatom, mert nem ismerlek, úgyhogy nem fogok ilyet írni.
Én viszont azt látom, hogy én is belédrúgtam a témával kapcsolatban. Ettől függetlenül fenn tartom a fikázásom relevanciáját.
Te látatlabna fikázol engem, lövésed sincs a zenénkről, most, hogy a google-ben találtál két cikket, megpróbálsz verejtékezve visszavágózni....
Én legalább tapasztalatból mertem Malmsteent fikázni, mint embert!! hangsúlyozom. Nem mondtam, h nem tett le semmit, és hogy "szar gitáros".
Csak úgy látom figyelmetek roppant szelektív drága öreg barátom.
De ha így jobban tetszik iskolázott fülednek, tessék:
"malmsteen kalap szar" - ezt nem mondtam, de akarod hallani. Most már megkövezhetsz a haveroddal együtt, meg mehet a kis prezentáció az alázatról.
Hangsúlyozom, ez nem olyan lista, hogy ki tolja jobban, mert olyat nem lehet csinálni, hanem amolyan kinek a játéka (mégha mégoly szar is, de fura, egyéni, és újszerű, vagy annak tűnő) hatott legjobban a úgy általában a magazin szerint a faszomtudjamire na..:DD
Tán SATRIANI MESTERT is meglehetne említteni, Hamett tanára is 1ben,aki szerepel a 100ban,de az csak 1 vélemény,hogy meik a 100 legjobb,ami a cikken szerepel.Sok van még szerintem!Mike Stern,Jeff Beck,John Scofield,stb VAi is..
Pontosan.
Én sem csípem, de a vezéralakja lett egy irányzatnak, ráadásul főbe is lőtte magát (idol effekt), nem is olyan rég volt (idő effekt), így jogos hogy rajta van (bár jóval hátrébb a helye)
20 év múlva majd nem lesz rajta, és kész.
Tudod mi a klisé? Én még anno zeneiskolában megtanultam. A kliséből épülnek fel azok az agyonhasznált dallamok, amiket le lehet tölteni a honlapotokról. Tehát meg is válaszoltam egy másik kérdést is.
"Ennyire fáj, hogy mi nyomtuk a Pecsában?"
Ezt a kérdést ki nem hagynád, tudjuk, leírtad már kismilliószor, te ott játszottál Malmsteen előtt...
Nem fáj! Hidd el, nem vagyok irigy ember, meg aztán mondom! Én nem konyítok a zenéhez, kritika se íródott rólam soha, zenekarom se volt, saját honlapom pláne. :DDD
Ez van! Én egy ilyen senkiházi ideírkáló, gitárt kezébe nem fogó vén fasz vagyok, aki csak jártatja a száját, és semmiről nem tud semmit.
Stratomannal már más a helyzet. Bár személyesen nem ismerem, de mondom, hallottam róla. A többit vele beszéld meg, már szóltam.
Látom a lelkedbe gázoltam a kritikával. Látod?
Csúnya dolog mást így fikázni! Szóval gyakorolgass inkább, hallgass jó kis Hendrix-et, én is szeretem nagyon, és mondogasd csak magadnak, hogy milyen jó kis zenét játszotok! Malmsteen meg egy kalap szar!
Én játszottam a Roosterben. Most az a vita tárgya, hogy Öregcsávó, meg zsúrpubi stratoember hőbörög, mert malmsteen mestert mertem lehordani, saját élmények alapján.
A lelki szegények most úgy próbálnak visszaütni, hogy a régi bandámról anyagotgyűjtenek és azzal dobálóznak.
csak a helyzet az, h sajnálatukra:
1.sehol nem találnak fikázó kritikát
2.semmi hasonlót nem bírnak felmutatni, csakhogy fair legyen a vita.
Na ja. 10 emberbol 8 jo gitarosnak tartja KC-t a masik ketto meg zenesz. Itt azert mashogy latja mindenki.
Hiaba szar, tobb tizmillio lemezt adott el.
En sem szeretem, de attol meg jelentos zenesz volt, tudastol fuggetlenul.
Nem a listara mondtam, az engem hidegen hagy, tudom, hogy en kiket szeretek, ki inspiralt, az ilyen lista mindig az aktualis trendeket tukrozi, vagy az eppen futo marketing akciokat, stb.
Csak mondom, hogy megint van egy jo kis tema:)
Na épp ezen ment a vita, és az lett a konklúzió, hogy az egy dolog, ha valaki jól nyomja, az meg egy másik dolog, hogy az mit indít el....
Ha végigolvastad volna, és rákerestél volna néhány arcra, lehet, hogy téged is ért volna valami kellemes meglepetés.
Nagyon más egy gitáros, és egy zenehallgató szempontja, én valahogy inkább az utóbbiakéval szimpatizálok.
miért, szted körtköbéjn "gitárjátékának" volt akármi sajátossága (azonkívül, hogy igénytelen szar), pozitívumaa, ami miatt a legkevesebb mértékben is stílusteremtő lehetne? Sztem az ég világon semmi, elkezd akárki gitározni, két másfél év múlva kb lesz olyan szinten, mint az volt. És akkor itt meg 11 vagy 12. helyen szerepel, világviszonylatban...
Kösz a tiszteletet, de nem kell engem senkinek tisztelnie.
Az idézett cikkben szerepel a klisé? A sablonos szerepel benne? Fikázzál csak te is meg a buzi haverod, leszarom. Nem is hallottad, fogalmad sincs róla, és mégis nagy az arcotok két kritika után, ami azt mondja, hogy sablonos. Az mégsem állt ott, hogy geciszar.
És ki az, aki ugyanabban a stílusban olyan kurva nagy áttörést mutatna nekem?
Mi egy stílust követtünk, szarok a firkászok véleményére, ha pedig jobban belepislantanál a tárgyalt kritikába, egyáltalán nem szar, amit írtak rólunk, szemben a másik bandával, de én őket nem fikázom.
Neked van egy kibaszott papírra vetett kritikád egyáltalán, amit a te zenekarodról írt valaki, stratomannak van?
akkor lássuk már, vagy sunyi módon csak ugat a kutyus, de nem harap? nem, meritek megmondani a bandátok nevét?
Ennyire fáj, hogy mi nyomtuk a Pecsában?
Nem mi kértük, nem vagyunk nagy képük, és nem mondtunk olyat, hogy: "Igen mi már ott is játszottunk"...stb..
Meg egyáltalán miért veszel egy kalap alá Malmsteennal? Mert fel mert a kis szaros band előtte lépni?
Akkor, lehet mutatni, hogy ti mit tettek az aztalra. lehet, hogy amit mi letettünk az semmi, meg lószar, meg kevés, de itt csak a pofázás megy, mégis a mirólunk írt kritika van jelen pillanatban előtérben.
Félrene érts, nem arcoskodom, de nem tagadhatod, hogy te már olvastál legalább kritikát rólunk, mi pedig sem rólad, sem a stratomanról semmit sem tudunk.
Akkor hol is van a pont? Ki fikáz kicsodát jogtalanul.
Kösz, legalább, hogy vetted a fáradságot és elolvastad a kritikákat. az HOGY NYOMTUK A SWEET HOME ALABAMA-t, még nem jelenti azt, hogy sablonos.
Legalább minket kidobott a kereső. ennyi. vagy tévedek?
Mindig csodálattal tölt el a déli harangszó, ha meghallom két malter keverés között. Picit meg is szoktam állni ilyenkor...elérzékenyülök, majd újult erővel kezdek a következő adagnak.
A déli harangszó lenyűgőző az elképesztő ötletgazdaságával, gyönyörő harmóniáival és eszméletlen kifejezőerejével. Érezhető a játékodban, hogy szeretnél mutatni egy nagyszerű, békés, boldog világot az embereknek a és persze tudatni velük, hogy dél van...itt az ideje bekapni valamit Gizike..ehhe..ehhe...
Azt írtad Stratoman-nak, hogy a klisét még senki sem mondta. Ma csak 2 kritikát dobott ki a keresőm, és mind a kettő bőszen írja, hogy sablonos, használt dallamok. Gondolom ezeket te is olvastad, hiszen vagy olyan hiú, hogy ezeket a cikkeket, írásokat eltedd emlékbe az onokáknak. :D Nagyon jól tudod miről beszélünk itt...
Kezdünk átmenni gyerekbe, nekem meg az nem áll jól... Tudod, a név kötelez!
Hol írtam azt, hogy kúrnod kéne? Már megint ferdítesz! De komolyan... Kérlek, hogy csak azt állítsd amit valóban le is írtam. Annyi volt a hozzászólásomban, hogy a szőke kurva fikázás, agyonverni akarás hevében, a te csajodat is megnézném. Te fikázhatsz bárkit, de ha visszakapod gáz. Most is azt írod, ne a magánéleteddel foglalkozzam. Na pont ezért írtam neked, mert TE CSINÁLOD EZT! TE íRTÁL LE MINDEN ÓTVART MALMSTEEN-RŐL ÉS A NŐJÉRŐL. Mi közöd neked hozzá? Semmi! Ahogy nekem sincs közöd a te életdhez!
Az alázat dumát nem Malmsteen-nal kapcsolatban írtam, hanem a zenével! Ööö, Zenével!
"Aztán jösz a gyakorlással, hidd el, megteszem a legtöbbet és tudom, hogy nem leszek soha olyan mint egy-két nevese, tehetséges gityós."
Oké, ezt elfogadom!
"DE nem baj én max röhögök rajta."
Sajnos én nem tudok rajtad nevetni!
"Figyu! Malmsteen Isten, eddig csak vicceltem."
Hát ezért csak sajnállak. Ha te Istenítesz embereket??? Én biza nem!
A blues-osabb húrokat pengető Rooster a profik hidegvérével, na meg jó pár ismerős dallammal (Sweet Home Alabama) oldotta meg a feladatot, míg a dallamos heavy metal ifjú trónkövetelője, az Elysian kevésbé egységes színpadi kiállással és teljesítménnyel, de önbizalommal telve rugaszkodott neki.
Hol van a kamu, mond már meg, beszélj már tisztán, bazd meg!
ha meg éntőllem akarsz valamit hallani, kapcsold be délbe a kossuth rádiót, én játszom a harangszót vazze.
na az a valami karalyság vazze! világos vazze????
amúgy meg:
Jókai-bableves
Hozzávalók (6 személyre):
60 dkg füstölt sertéscsülök
3 pár debreceni (kolbász)
20 dkg száraz bab
10 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
5 dkg zeller
6 dkg liszt
3 dkg vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1 dl tejföl
zsír
fűszerpaprika
só
csipetke
Az előkészített babot a csülökkel (2-2,5 liter hideg vízben) tedd fel főni. Add hozzá a megtisztított, de egyben hagyott répákat, a zellert és a kolbászt, s lassan főzd, amíg a belevalók meg nem puhulnak. Ekkor a bab kivételével szedj ki mindent a léből: a zöldségeket tedd félre, a csülökből fordítsd ki a csontot, majd a húsát - ha már langyosra hűlt - kockázd, a kolbászt pedig karikázd fel. Közben kevés zsíron készíts zsemleszínű rántást a vöröshagymával, a fokhagymával és egy kevés pirospaprikával, s ezzel sűrítsd be a levest. (Ha kell, sózd.) Tedd vissza a lébe a csülköt, valamint a kolbászt; ezekkel forrald össze a levest, s közben főzz bele egy kis csipetkét. Ha már a tészta is puha benne, tejföllel meglocsolva tálald.
Szokásos eljárás az is, hogy a csipetkét - egy kis kivett lében - külön főzzük meg, s csak a végső forralásnál adjuk a leveshez. Egy másik elterjedt variáns szerint: a debrecenit, amikor már majdnem puha, kivesszük, hosszában félbevágjuk, sűrűn beirdaljuk, kevés zsíron ropogósra sütjük, s csak közvetlenül a tálalás előtt adjuk újra a leveshez.
Ha nem tetszik a stílusom, akkor szerintem ne azzal indíts, hogy nekem kúrnom kéne, meg megnéznéd, hogy a csajom hogy néz ki.
Nem fogok olyat produkálni, mint Malmsteen, mert nem vagyok otthon benne és nyilván jó a maga nemében.
Mégis túlfétisizálod azt a svéd csávót implicit módon, meg az alázat-dumáddal... tök egyértelmű
Aztán jösz a gyakorlással, hidd el, megteszem a legtöbbet és tudom, hogy nem leszek soha olyan mint egy-két nevese, tehetséges gityós.
Én azért nem kötök bele látatlanban a te játékodba, szerintem az övön aluli és geci szánalmas volt. Te is csak egy önjelölt szaki vagy, aki "jól odamondja", mint az a felettébb szimpatikus stratoman. Biztos a név kötelezi őt is és nagyon tolja a strato témát.. Talán egyike a legjobbaknak kis hazánkban..
Tehát nem a stílusommal kezdted, hanem igazi kamikaze módon magánéleti dolgokkal jöttél.