Hozzátenném, korábban az egyik legnevesebb hazai hangszerkészítőnél járt a gitár (még a korábbi tulajdonosa vitte oda), és az tényleg nagyon gáz volt, elkúrta rendesen ! Nevet nem mondok, de ennyit a mindentudó mesterekről... sajnos fotókat nem csináltam a korábbi állapotról, tanulságos lett volna. Patrik ehhez képest csodát tett a hangszerrel, most pont olyan, ahogy megálmodtam. Más nem számít, én játszok rajta, én akartam, hogy ilyen legyen, nekem a hangzás és a játszhatóság a lényeg, és az 100%.
Elég konkrét elképzelésekkel vittem el a gitárt, és pont olyan lett, amilyenre akartam !
Én így szeretem, és ilyen kényelmes és jól belőtt gitárom még sosem volt.
Azt hiszem, pont ez a lényeg a custom-made-ben :) Hogy a "mester" ne erőltesse rá a saját elképzeléseit az emberre, ellenben nyitott legyen az újításokra.
Atom lett ez a gitár.
Ne viccelj már :)
A bundok ívelését én kértem így, egyedi igényem volt a nagyobb rádiusz.
A bundok szélei pedig nagyon szépen el vannak dolgozva, nem érezni a szélüket egyáltalán.
Hülyeségeket ne írjál légyszi :)
CsillagPatrik által újrabundozott és beállított Peavey Vandenberg.
Szuper alacsony húrmagasság csörgés nélkül (még simán mehetne lejjebb is), optimális nyak-test illeszkedés és dőlésszög, szóval jobb lett, mint gyárilag :)
Ajánlom mindenkinek CsillagPatrikot, mert nagyon alaposan, szépen és kedvező áron dolgozik. A Kramer Klubban megtaláljátok.
(a hangszer nem eladó)
Csupán fizika és statika.
Csak egy példa.
Kapjál fel a válladra egy súlyos erősítőt és picit hajolj meg!
Ugyanis, ha picit meghajolsz, a gerinced tuképp akkor egyenes és mégis nehezebb megtartanod, mintha kiegyenesednél, amikor a gerinced nem párhuzamos a testeddel.
Az összes vonóshangszer ezen az elven van csinálva, amire már több száz évvel ezelőtt rájöttek és persze a márkásabb hangszerek is, mint pld. többek között a Les Paul Gibson is.
És hiába van a pálca tovább a testben, annyit ér, mint halottnak a csók.
Mert annak semmi köze a nyak dőléséhez, csak a nyak közepének a vályúsodását küszöböli ki.
Erre rámennek a húrok rendesen hangra felhúzva és a nyak, majdnem a test síkjával teljesen vízszintesen visszaáll.
De, amelyik nyak alapból a test síkjának a folytatása, olyan lesz, min egy nyílpuska. És ráadásul a megszólalt hang a pregnánsságát is elveszíti.
Lehet tenni a test -nyakhoz " lépcsőt",ha valaki azt szeretné,hogy alaphelyzetben is magasabban legyanak a húrok a test síkjához képest.
Különösen előnyöz ez egy vékony gitártestnél.
A "nyak" dőlésszögénél én egyszerűen besüllyeszteném a húrlábat.
Minden más megoldás ennél csak bonyolultabb és felesleges.
Összetett ez de szerintem ez a gityó így rendben lesz.
Bondjuk még el lehet b@szni.
Azért valahol igaza van Jetinek.
Biztos faszán meglehet oldani a problémát, de általában tényleg magasabban van a test síkjától a nyak.
Bár én zöld vagyok a dologhoz, de kíváncsi leszek a végeredményre.
Na, ember legyen a talpán, aki az általad felsoroltakat meg tudja csinálni.
Hát nem egyszerűbb egy enyhén lefelé dőlő nyak és azon egyenlő vastagságú fogólap?
Egyébként azzal a megoldással, amit írtál, nem lehet kiváltani a fizikának ezt a törvényszerűségét, amiről én írtam.
Én, szalagfűrésszel kivágnám a nyakat a két lepke közül, legyalulnám a felületeket és megfelelő dőlésszöggel ismét összeragasztanám őket, hogy ne hólapát legyen belőle.
húrláb süllyesztése (ha egyáltalán kell), vagy fogólap rádiuszolásnál oda kell figyelni, hogy lejtősebb legyen a fej felé, mint szokott.
de csak ha egyáltalán szükség van ezekre.
ha egy 6mm-es fogólapnak az oldalát csinálod párhuzamosra (nem ahogy a Fender szokta, hogy a közepe azonos vastagságú), ahogy egyébként is szebb, már eleve 8mm körül jársz a húrlábnál.
lehet hogy több nem is kell.
ha több kell, akkor a fentiek valamelyike.
A Nagy Feróék, csak egy estére kapnak ennyit fejenként, mint, amit én havi tételként írtam és akkor nem beszéltem a többi népszerűbb nagyobb csapatról.
Az a bajom ezzel a vidékkel, Pest után, hogy kishitűek az emberek, mármint a zenészek.
Ausztriában leszopják a Magyar zenészeket.
És emellett egy középszintű rockzenekar megkereshet fejenként esti 47000HUF körüli összeget.
Abban a helyzeti előnyben lenne a csapatunk, hogy van egy pesti cimborám (40 éves ismeretség), aki a bulikötésekből él hosszú évtizedek óta és, aki leveszi magának a 35%-ot és ömleszti a bulikat, úgy leszervezve, hogy még a gitárodat is más cipeli és az sem számít neki, hogy én, vagy a zenekarunk az országban, vagy azon kívül, hol van a székhelyünk.
Van válla rendesen.
Megmongtam, hogy lehet kanni ilyem csiszolóval bevont kemény szivacsot!
Azzl a nyakzseb két szélét finoman megcsiszolod, és bele is fér.
A Fendernél jó volt.
Borítékolom, hogy bármilyen gondosan maszkoltam a rajz után, nem lesz teljesen stimt,
Küldök javítószínt, és ha kilátszik valahol az eredeti szín, akkot ott elhúzod vízfestékhez való pici ecsettel.
Én is küzdök, küzdenék.
Hiányzik a kasszámból az a havi, szolid, közel 350-500e.ft-os összeg, amit a Pesten a haknizásból megkerestem a 2004 évet megelőzően rendszeresen.
40 és 90e.ft közötti tételek tologatásából élek havi 50e.ft-os lakásrezsivel, miközben zenélhetnék is.
Ez ok! És a zenélés? A faszom a füledbe! Már bocs!
Elélveznél, ha a segged alatt megszólalna a basszusom.
Aszongya a dobos, hogy kezdjük el négyen és majd sorba állanak billentyűsök, fúvósok, hogy beférhessenek a csapatunkba. (Én is osztom a véleményét)
én egy egy öreg vagy öregített hangszeren úgy tudok elképzelni amin matt pókhálósra repedt a lakk és olyan az egész mint amit vonat után kötöttek, persze csak képletesen..., főleg a fogólapon...
nekem egy kicsit ellent mondásos, mert most vagy kopott, vagy csilli villi...
1ütt a kettőő, hát nemis tudom....
1ébként csodaszép lakkozás, nagyon széép
De, feltételezem, hogy azt tudod, hogy nem a lakk felülete a kemény, hanem a húsa. Ezért ez a történet, a világon mindenütt úgy működik, hogy minden réteget vizes papírral visszacsiszolnak valameddig és az utolsónak szántat is és, majd felpolírozzák.
Nagyon fa@a.
Tavaly karácsonykor ment tönkre úgy, hogy nap, mint nap több, mint tíz évet dolgoztam vele.
Keszthelyen vettem valamivel nagyobb teljesítményűt és "bovdent" is vettem hozzá, hogy ne a motort kelljen tartanom a kezemben műtétkor.