Sziasztok, 30-án fészekben játszunk, este 9:30-11.00 -ig. Remélem összekapom magam addigra, mert iszonyat beteg lettem, valami vírusos gyomos nyavaja magas lázzal és hasmenéssel. 2 napja nem tudok enni sem...brrrr
Hej, Khalim mester! Bálint mondta, hogy leugrottál, sajnálom hogy nem tudtunk dumálni kicsit. Majd legközelebb! Megtiszteltetés a fotó és ide is illik, mert az én motyóm döglődött, így Bálintém nyomtam(amiért 1000 köszönet Neki újfent) és már azon agyalok, hogy lesz Greg motyóm nekem is!
Ez tényleg olyan, mint egy vírus: ha egyszer elkapod...
Akkor 30-án Madoék koncertjén?
kÖSZI!Most nem tudom miért nem jött össze , pedig szokott. Na szóval a DSL alatt ott a kis bilétás cucc. Ugyan azzal a hangszóróval sokkal jobban szól mint a DSL. Ügyes ez a fiú jó anyagból dolgozik.
A basszusgitárosotok szerintem nagyon sok dologra rá tudna engem venni :))))))))))))))))))))))
jöhetne mindig tesztelgetni ahogy készül a cucc, persze addig be kell szereznem egy kanapét :)
meg befejezni a hangszigetelést
Sajnos 30-án dolgozom (de MAnökken ProlEtarZ vizit tervbe van véve). Ha megkapom a januári beosztásomat - köszönettel felsorolom amikor szabadlábon vagyok)
50-es beteg volt, de hamar meggyógyította Greg. A pofáraesésnél valami nyekkent, oszt most jött elő vagy mi? No mindegy most már megint zsír!
Gyere ám, várlak szeretettel, ír emilt, hogy mikor érnél rá!
Én is különösen drukkolok, hogy maradjon, mert hátha 1x tényleg elmehetek hozzátok a "pereputtyommal" hallgatózni.
(a Gregg-Talin nekem a 20-asod hangja tetszett legjobban - mind a két Telével és az SG-vel is)
Jólszólós ez is, volt hozzá szerencsém amúgy nekem is! :)))
Nincs mit mondani, Greg nagyon ráérzett ezekre a cuccokra, iszonyat jó dolgokat csinál, ha nem itt lenne, akkor már világszerte híres lenne!
Úgy néz ki meg tudom tartani a 20W -os fejecskémet! Ennek nagyon örülnék, mert iszonyat beleszerettem! Jó kis szőrös rock hang, Artistommal jó kis ac/dc szerű sound persze pedál nélkül!
30-án a Fészekben azon nyomom majd! Az 50-es cuccot most basszusra használjuk, mert behalt valami az ashdown fejen...
Beszarás mennyire basszusra is! :)) Mondtam Gregnek csináljon olyat is, egy 50-es könnyű fejecske, olyat szépen szól, basszerosok nagyon csípnék!
Azonos beállításnál tényleg élesebb, nyitottabb a Gold, általában vissza szoktam tekerni a magasakat :)
A Jensenek nagyon beváltak nekem, amúgy pedig 6V6 for president
Nagy vagy! Nem mérvadó így videón át, de a Jensenes ládával nem annyira éles, fényes, mint a másikkal. Nekem így a Jensen jobban tetszik talán Élőben milyen volt?
Khalim! A Greg cuccról nincs mit mondani! Maradjunk annyiban, hogy én még rosszul szóló greget nem hallottam.
Te meg baromi jól nyomod Khalim bátyó, csak lesek!
No Greg csinálhatsz bassz cuccokat is, ma az el34-es 50W-os cuccot basszus erősítőként használtuk és beszarás jól szólt! :)) A kis 20W -os az Artistommal meg annyira összebarátkozott, nagyon komoly rokk hang jött ki belőle, hát muszáj megoldanom a dolgaimat úgy, hogy ne kelljen eladni semmit! :))
Tulajdonképpen, ma már sokféle rendezvényterem van magyarországon. Viszont egy sincs aminek lenne egy szinpada mint nagyterem, és sok sok üvegezett süketszobája ahol csak páran tudnak bent tartózkodni, és a kintiek nézik és esetleg fülesen hallgatják...
Megnéztem volna a képeket a találkozóról. Kár hogy nem nagyon készültek. Bár nem vagyok már user, de ettől függetlenül kaptam értesítőt a Robitól. Azt hiszem el is mentem volna (ha beengedtetek volna egy eltévedt bárányt ) de játszottam aznap este.
Sajnos nálam most még tart a "Marciszerelem")))
2009-12-16 19:21 |
#4965
Az Bálint volt és CSAK 15W :)))
más
Egyébként végül is Tibinek sikerült mindkét erősítőmet kipróbálni, szóval meg lehetett oldani. Amúgy ezek szerint mindenki a másét hallotta hangosabbnak :)
Látom, megy itt a hangerő-problematika ... mi Attilával majd leestünk a színpadról, mikor vki a 20W-ost hajszolta valaki a Slow dance in...-val, de aztán szépen kivártuk a sorunkat.
Azt egyébként megértem, hogy a 100w-os mindenkit megfogott... minden csatornájáról külön tudnék értekezni ... grat !
Ez így van,ha jól emlékszem szinte csak Fender(és fender stílusú)és Gibson gitárok voltak ott,én meg kilógtam a sorból az Ibanezemmel,de semmi kinézés.
Én vágytam volna rá,hogy kipróbáljam az összes erősítőt,és végül is köszönet azoknak akik elhozták a saját cuccukat és egyáltalán megengedték hogy ezt megtehessük. Igazából viszont nem is szívesen tettem volna,mert nem vagyok az a típus,aki szeret másokat megvárakoztatni,és másokat arra kárhoztatni,hogy az én cincogásomat hallgassák,éppen ezért még ha egyesével próbálgattunk is volna,akkor sem töltöttem volna el többet 1-2 percnél többet egy erősítőnél.Ennyi nekem elég,hogy eldöntsem,megfogott-e a hangzása.Egyébként én már azzal is tökéletesen elégedett lettem volna,hogy ha valaki más próbálgatja végig a cuccokat külön-külön,és csak hallgatom,aztán a kedvencemet kipróbálom.Volt is ilyen külön próbálgatás az elején,de mindenki főleg a 100W-os erőműre volt kíváncsi!
Nem, dehogy! Nekem azért ahhot több kéne, hogy megsértődjek!
Nem keresek problémát, félreértettél! Nem is ítélem meg Greg üzletpolitikáját, csupán így értelmeztem, az általa is egy bulinak aposztrofált rendezvényt!
Én sajnos csak egészen keveset tudtam maradni, de ezen rövid idő alatt is belefutottam egy cuccba, amit elképesztően jónak találtam - a republikos-gitárosnak a cuccát - azzal furcsa bőrözéssel és 2 x 2x12-es ládáva. Mind stratoval, mind LP-vel nagyon jól szólt!
Én úgy érzem, Te ott keresel problémát, ahol nincs. Greg üzletpolitikájának megítélése pedig nem az Én (nem a Mi dolgunk), az az Ő privilégiuma.
De mado! Most meg vagy sértve? Mert akkor itt és most kérek Tőled elnézést.
Nem akartalak megsérteni, csak Nick2 sorai indították meg a gondolataimat és azt ide notebook számítógép billentyűzetének segítségével digitalizáltam. Ennyi. Még egyzer elnézést Mindenkitől, aki sértve érzi magát. OK?
Na ebben elsősorban az volt a szép, hogy ez egyáltalán nem volt üzlet Gregnek, gondolom észrevetted, hogy nem nagyon promózta, talán egyszer beírta. Minden Greg tulajt (meg egy-két emberkét) személyesen értesített több csatornán is és ide csak a buli közeledtével írta ki nyilvánosan is. Biztos vagyok benne, hogy ez egy kedves és nagylelkű gesztus volt tőle, hogy vendégül látott minket, csináltak finom szendvicseket, csináltak büfét és igazából itt nem az volt a cél, hogy most hűűű de mekkora üzletek fognak köttetni itt, hanem, hogy pár Greg tulaj összeüljön, kipróbálja a másik cuccát és esetleg egyes érdeklődők is lássák és hallják, hogy kábé mik vannak. Amint írtam is, a hangerő para az itt is meg volt, de később csillapodtak a kedélyek. Már hogy bánatba nem szorulnék rá, hogy Greg cuccokat próbálgassak, mindig szívesen próbálgatok, hiszen annyiféle cuccot csinál a Robi és mind picit más. Szinte biztos vagyok benne, hogy ennek a jelenlegi rendezvénynek nem az volt az igazi célja, hogy jövőbeni vevőket nyerjen meg vele! Arra inkább ott volt a hangfoglalás!
Soha senkit nem néztek még ki eddig semmilyen hasonló buliról, értem ez alatt a fenderes és Greg talikat, amiket itt szerveztek! Most értem, hogy direkt félre akarod érteni, de nem kell! Szóval a lényeg, hogy: "ha jól sejtem"!
Hahó Mindenki!
Már megint szuper volt a tali. Bár meg kell mondjam kissé családias jellegűre sikerült, és itt elsősorban a kevesebb résztvevőre gondolok.
Hát igen „Éljen Gerő a hangerő” Hiszen ezek mégis csak „ERŐSÍT”-ők és nem „HALKÍT-ók”. Húú de marha vicces srác vagyok.
Külön köszönet a jam-ekért Dcsabinak, Bálintnak, Khalim-nak és a többieknek.
Az erősítő teszttel kapcsolatban nekem az a tapasztalatom, hogy nem egyszerű, de türelem rózsát terem.
Én ilyenkor rá szánok egy egész estét a dologra, mert így tudok szépen lassan minden cuccba bele hallgatni.
És ez most is sikerült.
Szóval Robi, ismét gratula a cuccaidhoz.
Ismerem Greget, meg pár arcot... Tudom, hogy nem lett volna gond.
Viszont a leírtak alapján azért írtam irónikusan, amit írtam, mert gondolom, Gregnek nem az az üzlet, hogy a már megvásárolt cuccok tulajdonosai egymás hátát veregetik, hanem hogy jövőbeni vevők fizikailag is kipróbálhassák azt, ami jelenleg szájhagyomány útján terjed.
Persze mado, akinek az n+1-ik erősítője van nyilván nem szorul rá arra, hogy próbálgasson Greg erősítőket, hiszen nap mint nap ezt teszi a sajátjaival.
Én idáig egyszer voltam ilyenen, most is szerettem volna menni (leginkább az arcok miatt), de sajnos nem jött össze. Azt kell mondjam, a félelmed alaptalan. Semmi kinézés nem volt, még a Washburnom miatt se
én elkéstem mint állat
akkor egyben volt a négy gotáros
Khalim Rebalint és még két úr akik nevés neharagudjanak de sajna nem tudom.
Aztán ettem és belerondítottam a játékukba.
A motyók egy részét már ismertem korábbról így részemről nem volt teszt:)Csak a kis szürke.....
Úh...tényleg a pedől.
Most egykét nap brutál durva tervbefejezések meg pótlások vannak, de szerintem még a héten rádcsörgök oszt egyeztetünk. Látom árulod a fejecskét. Sajnálom a dolgot, nekem bejött nagyon, tökmás mint az enyém, de máshogy jó.
Egyszer majdcsak meggazdagszunk oszt nem köll ilyenekre figyelni.
Én éreztem magam lekötelezve, hogy beszállt helyettem. Valaki öntött magának két deci baracklevet, és odaszólt neki finoman, hogy 50 ft decije he
Hát én úgy röhögtem
Szendók valóban jók voltak, a sörre meg majd harmincadikán terveim szerint visszatérünk a fészekben. Akkor lesz ugye?
Mindenesetre köszi még egyszer a vendéglátást nektek és Sugárka nevében is köszi, hogy teljesítetted élete egyik nagy álmát, hogy kipróbálhassa magát, mint pultos :)))
Finomak voltak a szendvicsek és jó lett volna letolni egy-két sört is, de ez az állandó vezetés kezd az ivás rovására menni :)))
Olyan szempontból egyet értek veled, hogy ezt a káosz dolgot valahogy ritkítani kéne. Viszont a tapasztalat az, hogfy ez sajna kivitelezhetetlen. A májusi tali egy kicsit bemutató jellegűbb volt, szerintem tökjó ötlet volt a Mikitől ez a saját setup bemutató, hallhattuk ki, hogy milyen beállításokkal használja a cuccát ez számomra kifejezetten érdekes volt, viszont nagyon hosszú.(mondjuk akkor sokan voltunk).A hangerő kicsit zavart engem is, dehát állítólag akkor szól jól a cucc ha ki van tekerve. Párszor megpróbáltam én is beszálnni, hát a cuccom próbahangerőn akkorát szólt a többi közt, hogy 3 centire a ládától sem lehetett belőle hallani semmit. Tényleg kéne valami struktúrát adni egy ilyen alkalomnak, hogy a kecskével meg a káposztával is minden rendbelegyen. Én például megittam helyettetek a sört, meg ettem úgy tizenöt zsírosdeszkát, és volt kb 3 alkalom, amikor élvezhető jammelésben vehettem részt. MOndjuk az elsőnél még csak Harry meg én voltunk ott, de aztán olyan 11 környékén Khalim bácsi mikor beszált, sikerült visszafogni kicsit a hangerő lovasait, s jó kis móka kerekedett!
Ahhor, hogy tökéletes legyen szerintem kéne vagy 40 külömböző hangszigetelt terem, és akkor az jammel azzal aki akar, olyan hangerőn ahogy akar, meg lehet cuccokat tesztelni meg mindenféle okosságot, csakhát ilyenünk sajna nincs egyelőre.
DE ennek a szombatinak szerintem nem is ez volt a lényege. Én egy faja baráti összejövetelnek fogtam fel a dolgot, Robi kent nekünk karácsonyi zsíros deszkákat, volt sok szép hangszer, meg szimpatikus új arc, szóval én kicsit sem vagyok csalódott......sőt.
De persze abba meg egyet értek, hogy kéne szervezni direkt bemutató jellegű talit is. Meg is tesszük majd möglássátok!
Na szóval a konklúzió az, hogy érdemesebb később érkezni, addigra csillapodnak a kedélyek és bele lehet csöppenni egy kis gitározgatásba!
Érdemes odafigyelni a hangerőre végig, ezt a házigazdiknak nyomatékosítani kell és egy ilyen bemutató féleség is nagyon jó ötlet!
2009-12-16 00:05 |
#4935
Hát ez van, igazából minden ilyen találkozón ez megy az elején, de azért volt ám ott gitározgatás is! Ez igazából egy buli, ha jól sejtem elsősorban Greg tulajoknak, ahol ereszd el a hajam típusú dolog megy. Persze nem zártkörű és a tapasztalatok szerint érdemesebb később érkezni! Viszont akkor sem biztos, hogy az összes tulaj szívesen hallgatja végig, hogy te végigpróbálgatod az összes cuccot, ők meg türelmesen ücsörögnek fél órán át és ha esetleg akad még 3-4 ember, aki szintén ki akarna próbálni mindent, akkor 2 órán át senkinek sem lesz hozzá türelme! Ez szerintem nem erről szól, de persze nem is arról, hogy egymást licitáljuk túl hangerőben. Mondjuk mi egy idő után Bálinttal pont azon voltunk, hogy konszolidáljuk a volumét! Én kicsit túlzónak tartom a hozzászólásodat, amikor megérkeztem 2-3 gitáros játszott egyfélét, aztán volt egy kis kavarodás, aztán megint volt valami közösre törekvés. A hangerő tekintetében igazad van, az néha elviselhetetlen volt! Mondtuk is Gregnek, hogy csapjon közéjük, meg legyen valami egyenkénti ismertető, ahogy a múltkor Miki javasolta, no az jó lett volna!
Okés,azt már a felénél éreztem,hogy te tudsz valamit!Nem láttam,hogy bármin is csodálkoznál! Sör,duma,okés,én is jókat beszélgettem néha egy-két emberrel,de azért egy motoros találkozó azért más szerintem.Sok motor bőgetése egyszerre azt mondom buli,pedig még jogsim sincs.Viszont a zene azért szerintem más,hárman három felé zenélni nem sok értelmét látom semmilyen szempontból.Egy jam az oké,még akkor is ha nem mindíg teljes az összhang.Nyilván ha buli,legyen buli,viszont ha erősítő,hangszer próbálgatás folyik annak másképp látnám értelmét.
egyébként a Bálint kollégával megbeszéltük, hogy ő lesz a házigazda, én meg a hangerő moderátor, csak rosszul emlékeztem, hogy kinek melyik hivatás jutott :)
estére persze tisztáztuk a dolgot :))))
Na akkor egy vélemény,aztán meglátjuk,egyezik-e a véleményem máséval.Az élmény számomra sokkoló volt,erről talán elég is lesz ennyi,véleményt meg tulajdonképpen miről is kellene írni?
Lehetne véleményt mondani a sok szép kiállított erősítő hangjáról,milyen különbségeket fedeztem fel a különböző típusok hangjában,szóval beszámolni arról ami végül is az eredeti célom volt.Nekem még nincsen Greg erősítőm,csak tervbe van véve,ezért jó lehetőségnek tűnt tapasztalat szerzésre több típus kipróbálása.(Én voltam ott az Ibanez gitárral)Véleményt sajnos nem tudok mondani,sőt,most inkább a véleményeteket kérném(főleg attól aki ott volt),hogy szerintetek ki lehet-e próbálni értelmesen egy erősítőt úgy,hogy közben még ketten-hárman nyomják cső hangerőn?
Hogy valamit halljunk,még jobban fel kell tolni a hangerőt közvetlenül a hangszóró előtt ülve,ezzel aztán a "szomszédot" se hagyjuk nyugodtan próbálni,ő is tol a hangerőn,és így tovább.Egyáltalán mi értelme van annak,hogy három gitáros játszik három félét hosszú órákon keresztül?
Azon gondolkodtam,hogy van-e a gitárosokon kívül még olyan hangszeres zenész,aki képes lenne ilyet csinálni? Hallott valaki már mondjuk három trombitást,vagy hegedűst együtt össze-vissza játszani? Miért nem lehet egy ilyen találkozón egymásra figyelve megoldani a dolgokat,hogy kulturáltan ki lehessen próbálni az eszközöket?Vagy csak dísznek voltak kitéve az erősítők? Mert egyébként a hangzavar miatt tényleg csak a szemnek jelenthetett élményt ez a nap.
Vagy csak én érdeklődtem az erősítők iránt komolyabban?
Nem voltam még hasonló találkozón eddig,a Hangfoglaláson mondjuk megértem,hogy beszabadul több száz tinédzser,és elszabadul a pokol,de én őszintén megmondom teljesen másra számítottam.Vagy én voltam türelmetlen,és esetleg este hét után kialakult valami értelmesebb,konszolidáltabb hangszer/erősítő tesztelés? Tovább nem bírtam a hangzavart,de már úgysem hallottam volna meg a finomságokat.
Vagy ez tényleg csak engem zavart,és senki sem volt kíváncsi az erősítőkre?? Ha ez buli volt,és így buliztatok, ha ez a többségnek is, és a legtöbbet gitározó embereknek élményt nyújtott,akkor őszintén mondom,hogy elfogadom,mindenki másképp érzi jól magát.Megérteni viszont nem tudom,de akkor ez legyen az én bajom, akkor én keveredtem a nem megfelelő helyre.Természetesen azért köszönöm a meghívást Robi-nak,nem kis munkája lehetett a szervezésben,és a kivitelezésben!
Na ezután már biztosan lesz több vélemény is!
Hát e van, a lakás most fontosabb, addig is ott van az 50-es fej, a telecaster, meg a sok filmes gép, meg még egy régebbi digit tükrös masina...
Többit levélben!
Úgy néz ki egy lakáscsere miatt minden fillérünkre szükségünk lesz és ezért fájó szívvel minden mozdítható cuccomtól meg kell szabadulnom! :(((
Tehát az új kis 20W -os fejecske is áldozatuk esik (amúgy az ibanez artist és úgy néz ki a fotós cuccom is)! Nagyon sajnálom, de amint lesz rá lehetőségem valahogy visszaveszem zeket, vagy pótlom...
A fej ára 180 lenne, de most sos 150! 70-583-2668
amúgy találtam itt lejjebb két kifőzdét is :)
igazi talponálló, közelebb van mint a másik, konkrétan ezen az úton van vagy 5-6 ilyen :)
rápróbálok szerintem, ha még nem zárta be őket az antsz :)