A használt KoX eladási árait tekintve: Ketten adták el , ebből az egyik RACK-es kivitelt rendelt azonnal, az 80-ért vette, és két év mulva ugyanannyiért eladta, a másik pedig 89-ért vette és 100- ért
adta el.. na ennyit az értékcsökkenésről...Természetesen név nélkül..
A Marshallt megveszed újként 350-450ért és használtam 200-250-ért adod el...
A teljes hivatalossá tétel pedig folyamatban van.
szerintem is érdemes lenni fejleszteni. lassan megismerik az emberek a márkát, látják, hogy jó, ilyenkor kell nyitni. persze nem szabad elszállni árban,de minél szélesebb réteget érsz el a termékeiddel, annál jobb ugyebár
Én szívesen látnék 2x12-es, EL84 végcsövekkel ellátott kombót!
Biztos megérné kísérletezni mivel lassan nyilvánvaló, hogy
olyanok is érdeklődni kezdtek a cuccok iránt, akik többet is áldoznának rá!
Vagy egy robosztus fa dobozos, EL34-es, 100-as kombó!
Most kell kísérletezni, hisz elérkezett az idő.
Egy éve, én vettem meg a 6. M kombót.
Azóta jócskán fellendült az üzlet!
Szerintem a gitárosok többsége metálkodik.....vagy az én ismeretségi köröm ilyen
Egyébként én sem metált játszom, de néha tényleg kell a zúzós metál hangzás
ez teljesen rendben van, csakhogy nem arról volt volt szó, hogy milyen pedállal lehet metálkodni (itt mindenki metalmániás egyébként?) egy KOX-on, hanem azon vitáztak, hogy kell e egyáltalán pedál egy csöves cucc elé. ezt annyira nem éreztem ide valónak, mert nem KOX specifikus a dolog(ez de szép lett). inkább az effektek topikba, bár nekem mindegy
Sajna a pedálhasználat hozzá tartozik a KoX témához, attól a ponttól szervesen, hogy a cucc készítője maga ajánlgatta, milyen pedállal lesz metál hangzású a cucc.
Amit megint nem kommentálnék, mert kapok a pofámra.
Jut eszembe, ha valaki akar metálkodni a koxal, nekem mit tesz isten, pont van egy eladó EHX Metal Muffom, (20000.-, garis, csitti fitti) ami egy Ibanez S320-al meghajtva igencsak tudott metálkodni a KoXon
csak az a baj, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem a KOX erősítőkről megy itt a duma. félreértés ne essék, ez nem a te hibád, csak hát hiába van első oldalon, ha valaki bejön ide,két oldalt végigolvashat arról, hogy hogyan vitatkoznak a bölcs emberek a pedálhasználatról. KOX-ról meg egy szó se.kicsit szét lett cseszerinte a topik
Különben is, mióta kirúgtam a bilit, a topic folyamatosan az első oldalon van. Az is reklám, nem? "Nézzük már meg, mi is az a cucc, amit az a büdös gyökér folyton fikáz"......
Ez részemről csak egy afféle szóértelmezési kísérlet volt.
Tudod, ha valakit valahol elkönyvelnek kötözködő gecinek, akkor ápolni kell az "imédzst"......én jókat mulatok rajta, milyen indulatokat tud ez kiváltani
Ez még okés is (bár ezt sem kellene sztem folyamatosan csinálni), de amikor már az a téma, h Kox Mester főmunkaidőben csinálja ezt, vagy nem, az már erősen kötekedés szagú...
Ha tényleg jót akarsz neki, az ilyen típusú dolgokat mélben is megírhatnád.
"Egyszerűen szeretném rányitni Zoli szemét, hogy hosszú távon nem lesz ez így jó, de süket fülekre találok"
És teszem ezt azért, mert mikor átvettem a cuccot, Zoli kért, hogy jelezzem az észrevételeimet, mert ezek alapján tud változtatni, ha kell.
Semmi sértettség nincsen bennem. Egyszerűen szeretném rányitni Zoli szemét, hogy hosszú távon nem lesz ez így jó, de süket fülekre találok
Meg ugye minden éremnek van két oldala. Az én cuccomat többen próbálták ki, és beszélgettem ezekkel az emberekkel. Nos ezeket a cuccokat nem a kőgazdag emberek veszik, szeretném, ha tudnának tanulni a hibámból, és belekalkulálnák a vásárlásba azt is, hogy mekkora értékvesztést szenved el a cucc, és mekkorát fognak rajta bukni, ha esetleg el kell adniuk.
Ez szerintem nem nagy bűn.
És ugye azért kapok itt hideget meleget, mert rá merek világítani az árnyoldalakra is.
Az egyedi igények itt kicsit olyanok, mint a T-modell Ford esetén.
Henry Ford azt mondta, szín tekintetében minden igényt kielégítünk, feltéve, ha az a fekete
Bocsánat, hogy beleszólok, de ez egy nyilvános fórum, ahol mindenki leírhatja az adott témában, hogy mi a VÉLEMÉNYE az adott dologról. Én már jó pár éve vagyok rendszeres olvasója a Hangmester-Fórumnak. RENGETEGET tanultam itt sok kollégától, mégpedig úgy, hogy megírták mind pozitív, mind negatív tapasztalataikat egy adott dologról. Ha tetszik Neked, ha nem, akkor is ilyennek kell lennie szerintem. Annak idején én is elsősorban azért hívtam fel Koxot, mert megláttam az árat és olvastam a honlapján, az egyedi igényekről, mint lehetőségről. Felhívtam és akkor derült ki, hogy egyedi igényekről nincs szó olyan értelemben, mint pl Gregnél. Nem sértődtem meg, hanem kerestem más lehetőséget. Ennyi. Az általad sérelmezettnek vélt infók, pl segíthetnek olyanoknak mint én voltam, akik konkrét elképzeléseiket akarják megépíttetni. Kussoltatni bárkit, azért, mert nem egyezik a véleménye a Tiéddel, szerintem végképp nem szerencsés ötlet.
Én már tényleg belefáradtam, és már én sem akarok vitát.
De mindentől függetlenül, és most vonatkoztassunk el a fő témától! de ha sosem hallottad, milyen lenne vele, akkor honnan tudod, hogy nem kellene???
szevasztok eddig énis csak néztem a szájkaratét de teljesen eggyet értekTIDUSSLOAN kollégával ha nem tetszik akkor add el és kuss nem kell lejáretni senki cuccait mert neked semmi sem jo .én megtaláltam a hangot amit kerestem,és nem bántam meg.ha volna benne fojto meg marci trafo akkor nem kox lenne ez ijen ,és igy jo.egyébként nekem nem hiányzik egyik se belőle,és mégis tökéletes..hajrá mester veled vagyunk üdv.. tibi.
Ha nem baj, akkor most nem írnál me a működését pontosan, meg a hatásait, mert az oldal megtelne...
Röviden a lényege az az, amit a zenész a fülével hallhat, hogy dinamikusabb a hang, jobb frekimenet ( illetve kevesebb rfekivesztés ), és kevesebb brumm.
És ez épp elég ok ahoz, hogy kelljen.l
Szerintem nem egy Katonárol van szó Ez a srác pécsi az apja is blueszenész,de Tomi már másfél éve Texasban nyomja.
Viták vannak nálunk is . De ezt majd megdumáljuk fórumon kívül. Nem mintha titok lenne.
Sajnos olyan pici a próbaterem hogy csak így tudunk felvételt készíteni. Köszi a dicséretet ,átadom
Valamikor én is rock meg metál,de "megtértem"
A gyerek meg 12 évesen egy fiatal tehetség (Katona Tomi)hatására a paksi blues feszten mingyá a bluesba szeretett bele
szerintem nem elemeztél semmit, hanem egyszerűen mindenbe belekötsz, mindenbe hibát vélsz felfedezni a múltkori szóváltás óta mindenben, ami KOX, és azt gyakorlatilag válogatás nélkül irkálod be különböző topickokba a fórumon. nem nagyon szoktam ilyen jellegű vitákba belefolyni, a múltkorira se reagáltam semmit, pedig a vége felé már nagyon viszketett az ujjam. figyu ha nem tetszenek a KOX termékek, el lehet felejteni ezt az egészet. nem kell idejárogatni és mindenbe belekötni. másik topikokban gyalázkodni pedig tényleg felesleges.....
Egyébként meg hamár ValveKing, ez is vagy utálják, vagy szeretik. Sok mindenre jó, sok mindenre nem. Általában a leggyakoribb panasz a "de szar a tisztája", meg "de szar a torz csatorna". Hogy miért? Mert közelében sem jár a Marshall hangnak, meg a Fender hangnak. De ki mondta, hogy annak készült? Csak sokan ennyit értenek hozzá, elmegy, megveszi "mert csöves", bedugja, és nem dől belőle sem a Málmsztín, sem a Váj, sem a Sátorjani. Ja hát egy játszani is tudni kell, meg nem árt ha tudja mit szeretne, _mielőtt megveszi_.
Ezt szerintem rosszul ítéled meg. A vevőnek tökmindegy, hogy a mester otthon éppen mire gondol, miközben forrsztja a következő erősítőt. Egy számít: miután hazavitte, bekapcsolja, meghallgatja, és eldönti, hogy tetszik-e neki vagy sem (még a videó a neten sem ugyanaz). De utána arra hivatkozni, hogy azért nem tetszik neki - itt úgy néz ki erről van szó - mert a mester közben a felesége popójára gondolt, vagy valami másra, szerintem nem állja meg a helyét. És az "otthoni barkács" lehet, hogy jobb minőséget ad, mint a sorozatgyártott tucatáru, méjd in dzsunka. Itt egyelőre Te vezeted magad félre, mint ahogy a csöves = metál esetben is.
hát, ha engem fenyegettek volna telefonon, nemcsak,hogy az internet összes fórumát teleírnám fikázással ( alapból csak ezt az egyet, de ez alap , ismertek ), hanem elég rövid úton kideríteném, kitől szivárgott ki az a telefonszámom, amit csak fontos hívásokra, szükség esetén adok meg, és feldugnám a kajrát a seggébe az illetőnek.
Az a baj, h már többen úgy érezzük, csak vmifajta sértettség szól belőled. Magyarán csak fikázod a Kox termékeket. Most pedig már nem csak azt...Amihez végül is jogod van, de nem szép dolog. Leírtad már jópárszor, mi a bajod a termékkel; mindenki felfogta elsőre is, lett is belőle jópár oldalnyi off...
Én csupán a "gyártás" kifejezést elemeztem. Nekem ez a szó azt sugallja, hogy üzletszerűen, fő munkaidőben készítenek valami terméket, és ha ez nem így történik, akkor ezt félrevezetésnek érzem, mert egy munka utáni, másodállásban elkészült dolog minőségét nem érzem egyenértékűnek azzal, ha a készítő csak arra koncentrál, és nem járnak az agyában munkahelyi problémák, és nem a munkától fáradtan áll neki. Ez utóbbi nekem a "barkácsolás" kifejezéssel egyenértékű.
Szerintem pedig teljesen emberi volt a hangnem, egyetlen dehonesztáló megjegyzést sem tettem senkire, és köszi, de teljesen nyugodt vagyok.
A #2048as hozzászólásodban nem a termék hibáit elemezted,
hanem egy ember munkavégzésére tettél megjegyzéseket, ami nem ugyanaz.
Kicsit higgadj le, vegyél vissza az arcból és beszéld meg valami közeli emberrel a problémáidat.
Ha továbbra is meg szeretnéd osztani a nagyérdeművel mi nem tettszik a cuccban, tedd meg de emberi hangnemben.
Én is így szóltam hozzád.
Ember, Te fordítva ülsz a lovon!
Milyen illetlenségről beszélsz?????
Itt van egy termék, és egy azt előállító vállalkozás. És erről írom le a véleményemet.
Ha valaki valamit gyárt, azzal közszereplővé válik, így ki van téve negatív véleményeknek is, és ezt csendben, mosolyogva kell tűrnie.
Az illetlenség az lenne, ha azt írnám, hogy XY-nak büdös a szája, vagy röhögnék rajta, hogy raccsol, de itt rohadtul nem erről van szó.
Egy kis gondolkodásra szerintem neked lenne szükséged, mielőtt ilyaneket írsz!
Mondjuk azt aláírom, hogy ha belelesek a dsl fej hátába és a hiwatt(partridge) hátába, a látvány alátámaszthatja amit mondasz...nevezetesen én lüke is látom, hogy a hiwattban 2x akkora trafó van méretileg....meghát még az is tetszetősebben...bár a dsl-el sincs semmi bajom hangilag:)
Figyi szerintem totál illetlenség amit csinálsz.
Ha neked nem jött be a KoX lelked rajta, játsz máson és minden oké.
Leírtad, hogy mi nem tetszik neked ebben cuccban, mindenki elfogadta, oké, rendben.
De az, hogy KoX Mester munka morálját kezdet itt piszkálni az szerintem nagyon nem járja. Nem rossz indulatból írom, hanem csak szeretnélek egy kicsit gondolkodásra sarkallni.
Ez így nagy tiszteletlenség!
Majd ha valaha egyszer meglesz a diplomám, és elmegyek dolgozni kötetlen munkaidővel havi 300 bruttóért termelésvezetőnek ( mint pl a főnököm ), akkor majd szarom az erősítőket kifele :) (bár most sem tanulok, hanem netezek, úgyhoyg kétlem, hogy valaha is lesz ilyen :D )
ja, máshogy látjuk ... Én is szeretnék napi 8-12 órában erősítőt készíteni, de amíg pénzem nincs az alkatrészekre sem, addig muszáj mást dolgoznom :( Evvan
Akkor ezt a dolgot kissé máshogyan látjuk. Nekem az elv az, hogy vagy szarjál, vagy állj fel a trónusról. Ha megnézed a KoX honlapot, ott ugye az áll, hogy Kox fullcsöves gitárerősítők, gyártás egyedi igény szerint, amiből ezek szerint a gyártás, az egy "másodállásban nyolc óra meló után fáradtan nekiállok" és az egyedi igény meg, hogy M-es-t vagy F-est kérsz. Nelem itt valami kurvára sántít.
Mivel én igen szerény tudásom főleg magyar szakirodalmakból merítettem, így csak az MSZ ( és a "nagy testvér" )meg néhány NDK vasat ismerek úgy ahogy , ha egyáltalán ezek a régi könyvek említenek gyakorlati dolgokat is a sok elmélet mellett...
Jó, de azt nem tudjuk, hogy KOX Úrnak pl menniy ideje van egy nap az erősítőivel foglalkozni! Mivel gondolom, hogy nem ebből él, a "fő" munkája fontosabb, mert enni kell, családot el kell tartani stb... Pl mikor én otthon "heréskedtem" kurva sok időm volt ( illetve lett volna :) ) foglalkonzi az erősítőkkel, most meg jó, ha napi 1 órám van, és nem alszok el.. emellett meg ugye a hangszeren is gyakorolni kell, legalább két órát ...Pl egy 2x10 Wattos erősítőm még novemberben kezdtem építeni, és még mindig nincs kész csak az egyik csatorna szól, valószínű, hogy a Pünkösdi hosszú hétvégn be tudom fejezni , hogy szóljon, egyben legyen, de pl a trafótakaró "kupakok"-ra már nem biztos, hogy lesz időm. Bocs az OFF-ért, csak szemléltetni akartam, hogy nem olyan gyorsan készül el egy erősítő, hogy csettintünk, aztán másnap már kész is ...
VC 30-am van, hát a drive csatornája nagyjából azt csinálja mint a koxé csak a hangja ugye.......hagyjuk.
Lehet, kicsit félreérthető volt a dolog, bővebben kifejtve, ha visszaolvasol a topicban, nagyjából októberben, azaz bő fél éve indult, és azóta folyamatosan jelzik a postolók, hogy lenne igény egy higain fejre. És azóta nem történt a dologban semmi.
Ha én erősítőket gyártanék, már régen nyomatnám amire igény van, és nem azt ajálgatnám, milyen pedál kell a cuccom elé. Én motorokkal foglalkozom, és ha tuningolok egy vasat, büszke vagyok rá, hogy úgy fasza ahogy van, és inkább izzadok napi tizenkét órát, de azt a gyalázatot nem venné be a gyomrom, hogy ha kész egy vas, úgy eresztem el vele az embert, hogy fasza, de még vidd el egy karburátoroshoz, meg egy kipufogóshoz, hogy tökéletes legyen. Lehet ezért van, hogy az ügyfeleim az ország másik végéből is elhozzák hozzám a vasat.
És ha valaki valami elmebetegséget talál ki, igyekszem azt is megoldani, hiszen az ő zsebéből kell kiimátkozni a lét.
bizony így van, mutattam egy srácnak, mikor hoztak egy dsl50-est, mutogattam az összes sarkalatos hibáját. a 60 laney klip-nek dupla akkora trafóját, a vékony lemezeket a nyákot a foglalatokat a potikat. a 2db el84-es
ezt mondom, ott leglább megtervezik at a nyákot rendesen :D
egyébként jellemző, hogy a 20 éves ada mp-1 esemben 200 szor jobb, strapabíróbb nyák van, mint pl egy powerballban. pedig az mp 1es is egy kurva bonyolult cucc, csak akkoriban még nem spúrkodtak midnennel.
jó, mondjuk eng is uyagnolyan fos belül, mint a többi, sőt, még szarabb dolgozni rajtuk, emrt fejjel lefelé vana nyák bennük, de legalább egy rendes, átgondolt tervezés, és a kapcsolás is nagyon jó,újszerű, nem a 200 éves sémák majmolása, mint az erősítők 80% ánál.
egy darab nyákon...hát akkor min van a dízel, engl ésatöbbi hi-gain cucc:????....vagy , ha ennyire szar azok amiket írsz-lehet vanigazságod- akkor mi lehet a pívi vk fejekben???
amúgy igen, tehát több , elvileg neves cucc egy rakás szar, egy nyákon rajta midnen, meg a fűtőfesz már akkor sincs 5,5 fölött, mikor még be sem kapcsoltam a standbyt :D
Viszont a legtöbb mai cuccban durván alul vannak méretezve a hálózatik, és ezért melegszenek is mint a villanyrezsó...
Ha megnézed pl a kedvencedet, a régi lénikat, azoknál az 50 ( 60 ) wattosakban nagyobb a hálózati, mint a mai 100-asokban. És nem véletlenül... mert akkor még nem spóroltak.
amúgvy gh100 asokban van potenciál, nemrég csináltam egyet, kapott egy rendes előfok kapcsolást, az eredeti elég hoki, inkább hárdrokk, meg kólásüveg 6l6-okat a végébe...egész jó lett :)
ritkán fórumozik gazdája, de majd nyilatkozik, ha aakar.
nem hiszik el az emberek, de nem cskaa teljesítményben van különbség áltláaban az 50 es és 100 as változatok között, a régi marsahlloknál is ez van, a 100as kimenők pl a híres M6-os vasra készültek, az 50 esek meg csak egy fokozattal jobbra, mint egy alap hálózati.