Nem tudtok valamit Kasleder Albertről?
Egy hónapja nem válaszol nekem,már írtam az ő topikjába is,augusztusra berendelt nekem a DLT8-hoz egy tone potit,azóta el van tűnve.
Azt hiszem már leírtam régebben, de nem változott a véleményem: ez a wah sokkal jobban belesimul a zenébe mint egy tolakodó hangú Crybaby így nem lesz unalmas ha több számban is színesítem vele a szólót. (Volt olyan koncertünk ahol alig léptem rá a Crybaby-re aztán repült is)
Trió tagja vagyok, 15 pedállal (jó, ebben olyan is van, amit nem kapcsolgatok soha, pl. WH, reverb; meg amiket nem nóta közben, pl.hangoló, lábkapcsolók), de össze lehet hozni. Lényeg, hogy a legdurvább váltást okozó pedált kell először bekapcsolni, ill. utoljára kikapcsolni. Van úgy, hogy éneklés mellett 3-4 pedált kapcsolok be/ki szólóhoz. Persze zenész észreveszi a kapcsolgatásokat, de az átlag néző/hallgató nem.
Gratula a felvételhez, egyik kedvencem ez a dal! De részben erről is beszéltem, hogy itt te nyugodtan lépegethetsz, mert a billentyű meg a másik gitár viszi a dalt, már egy triónál jobban feltűnik ha pepecsel az ember, de 2-3 pedálnál még szerintem sincs vele gond.
Nem akarom ide is berakni, de a Gibson topicban van egy videónk és a két szólóban tisztáról delay-es torzítottra kellett váltanom, majd vissza. Nem hiszem, hogy hallatszana a késés a pedálváltások miatt annál is inkább, hogy közben nem némul el a gitár..
Ez lenne: #48558
Ezzel teljesen egyetértek, főleg ha van másik gitáros addig ő viszi a dalt amíg kapcsolgatsz. Ha nincs akkor valóban nehézkesebb pl. kiszállni a szólókból.
Én ezt úgy oldom meg, hogy mindig a torzítóra lépek először majd a mellette lévő delay-re. Vissza ugyanígy---ez kb 1-2mp késés amit a kutya nem vesz észre. 6db pedálhoz indokolatlan sztem egy 100eFt-os vezérlő.
Ki kell próbálni, sokkal se rosszabb se jobb nem lehet, szerintem. A TC elég profi cuccokat gyárt. Esetleg lehet próbálkozni azzal, hogy olyan elv alapján rendezed el a pedálokat ahogy a legtöbbet használod, pl hogy a torzító/booster és a delay kapcsolója a lehető legközelebb legyen egymáshoz. Vagy veszel néhány táncórát aztán könnyebben megy a lépkedés ide oda :D
Lehet, hogy szentségtörés amit kérdezek, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Van 6 kispedálom, imádom mindegyiket, meg a pedálokat általában, de szenvedek is a kapcsolagtással rendesen egy adott számban. Tisztából hogy lesz egy kiemelt delay-es torz hang...stb...
A lényeg, hogy kell egy pedál vezérlő. Itt bejön a képbe Raul és a G-lab. Ha Glab akkor egy GCS2 113 ezer. Ez nem olcsó, de ha jó, akkor ok.Biztosan jó is, ez nekem nem kérdés, de a gond az, hogy egy TC nova system meg 109 a boltban. Szóval G-lab és kispedálok, vagy TC nova + 1-2 kispedál????
Valaha (a'80-as években)a Nagymező utcában(Bp.VI.ker)) volt egy dekorációs bolt és a Bajcsy Zs. úton egy nagy Ápisz, ott lehetett kapni. De ezek már biztosan nincsenek meg. Hasonló boltokban talán van. Jobb ötletem nincs. Ha találok valamit, majd megírom.
Ha tudod, hol lehet venni, megoszthatnád velünk :) Évekkel ezelőtt kerestem, de a boltok egymásra "mutogattak", hogy náluk tuti van. Persze ott sem volt... AZtán, a "mintha náluk lenne még raktáron, de nincs benn a leltárban, de azért kérdezzem meg"-nél feladtam ....
Én holnap próbálom a Holi vizesmatricát, majd beszámolok, hogy a lakk mit művelt vele. Szerintem a lézeressel nem lesz gond, a tintasugarastól félek (csak tudnám minek vettem olyat is, mikor csak fekete nyomtatás lesz és nincs is tintasugaras nyomtatóm .....)
ALFASET (Letraset)Különböző méretű, típusú betűk, ábrák. Átnyomós,utána le kell fújni Letraset lakkal.Lehet, hogy jó a nitrolakk is.Úgy tudom, dekorációs boltban lehet kapni.
Köszi az ötelteket, de sajnos kicsit komplikáltabb a helyzet mert nem "kispedálok" mennek bele hanem egy nagyobb méretű midi vezérlő + kispedálok....a T-rex se lenne rossz, de sajnos a legnagyobb méreteit nézve is épp hogy elféren már maga vezérlő....nem beszélve még egy WAH és egy hangerő meg egy OD-ról:D
De lehet marad a klasszikus felállás a vezérlőnek külön puhatok a pedálkáknak meg egy kissebb board:D
Üdv Mindenkinek!
Eddig máshogyan oldottam meg a szólókiemelést, de most az erősítőm beépített torzítóját használom, ezért vettem egy eq pedált a szólókiemeléshez. A tiszta csatornát mind dinamikailag, mind hangerőben nagyon jó tudom paraméterezni vele, viszont a torz csatinál inkább csak a hangszínt tudom állítani, meg a gaint, de hangerőben csak minimális a különbség. Mit csinálok rosszul?
Nekem husztigabi nicknevű srác csinált jóféle koffert, könnyű is volt,masszív is,adam hall cuccokból, meg egyedi igény volt(plexi tetővel,hogy verjem a pedáljaimra,ha csikva van), de eladtam és vettem tonetrunkot.
Pacsi.
Tud valaki olyan embert aki egyedi mérető pedál case-t tud késziteni. Előre láthatólag elég nagy méretű kellés fontos tényező a súly tehát olyan emberke kellene nekem aki tud valami könnyítettebb anyagokkal is dolgozni.
Ilyen kosnstukciójú doboz kellene csak nem ilyen dögnehéz(ilyenem volt) és egyedi méretekkel.
Az genius, bocsi. Néztem én is, csak nem jegyeztem meg jól a nevíít.
A többi mind? Mi van a wheer féle muff klónnal? Ami nekem nagyon izgi még a Deluxe Memory Man. Valamikor kipróbálnám, ha majd ütközünk végre,bár nem hiszem,hogy lesz olyanom nékem. De kell még egy analog delay majd.
Cicukám mindenképp a két diódásat, mert a másik lófaZSt sem véd, ráadásul valamiért feláldozta a csávó a "szimpatikusan nagy" bemenő impedanciát is.
Mondjuk az exponenciális poti viszont indokolt.