Megint csak köszönöm!
Igen, a kondikkal majd igyekszek vigyázni, nem szeretnék csillagszóróként üzemelni otthon. Majd jól ki kell találni valami frappáns rögzítést az új kondiknak.
Az az érdekes, hogy 100+100uF van ráírva a kondira, de kapcsolási rajzon 50uF-osok vannak bekötve. Nem tudom, hogy sokat számít-e ez a különbség, illetve gondolom, hogy a nagyobb érték az kedvezőbb, hamár esetleg eltérek az eredetitől.
Egyről beszélünk ám Kóci Mester, csak másképp fogalmazunk :) Mondjuk a "dúsul" kifejezéssel vitatkoznék, de ez is relatív.
Marci! Azt az öreg elkót kidobhatod ha búgás is van. Helyette veszel két 100mikrót (nem csak 47?) . A negatív pólusaikat oda kötöd, ahová az öregnek a fémháza ment (vagy a negatív kivezetése), a pozitívokat meg oda ahová az öreg egy-egy pozitív kivezetése. Az nem sorba van, hanem gondolom két különböző anódfeszt szűrnek, tehát egy ellenállás lehet a két pozitív közt. Azt az újakhoz is be kell kötni, és az onnan elmenő vezetékeket ugyanúgy visszakötöd.
Vigyázz mert megrázhat!!! csak óvatosan tapogasd.
Azt a kondit cseréld le de az újakat ne kösd sorba, csak kösd össze a negatív pólusukat, az megy a "földre", a két pozitív meg külön-külön a tápág megfelelő helyére, általában egy ellenállattal elválasztva.
vegyél két 100u-sat de NE kösd őket sorba. Az eredeti sincs sorban, igazából két "külön" kondi egy házban, amiknek közös a negatív fegyverzetük. Kösd be a forrfülekhez (~re menő vezetékekhez) a 100 mikrók pozitív fegyverzetét, a negatívok pedig menjenek testre.
Nem feltétlenül csak emiatt brummoghat.
Ha teljesen fenn van, akkor nincs semmi, akkor "mindent" átenged. Ahogy tekered lejjebb, csökken a hangerő (!), és mivel az 1 nano söntöli a potit, "dúsulnak" a magasak. De nem lesz több a mély. (a magas arányaiban több lesz. Emelni egyébként sem tud semmilyen passzív hangszín, ezeknél az emelést a lineáris átvitelhez képéest kell érteni, ami viszont szintén csillapít, Marshall, Fender féle tone stackeknél teljesen lináris átvitel pl. nem is létezik :D)
Sima "treble bleed", vagy bright, mint egy Fenderen, Marshallon stb.
Köszönöm a gyors válaszokat!
Még egy kérdés, ugyanerről a kakóriáról. A tápon van egy 100+100uF-os kondi, ami a nyakán csavaros. Érdemes-e ezt lecserélni, tekintve, hogy 30-40 éves szerkezetről van szó? (és brummog is mint állat.)
Ilyet, úgy láttam, szintén nem lehet kapni. Vegyek két 100uF-osat, és kössem őket sorba?
Na jó akkor konkrétabban : ha a 2,5M-es potit teljesen felcsavarod, akkor maximálisan söntöli az 1nF-os kondit, tehát max. mélyet átengedi. Ha lefelé tekered, akkor kevésbé söntöl, tehát csökken a mély, egyre magasabb lesz.
Akkor rosszul fogalmaztunk mindketten, mert emelni nem emel, viszont kevesebb mély lesz így relatíve magasabb lesz a tónus.
Tehát kisebb potival kevésbé csinál éles hangszínt.
legyen log. mind a kettő. Figyelj arra, hogy a hangerő poti egyben a végcső (?) rácslevezető ellenállása is! Elég csesznye megoldás, spóroltak egy kondit, meg egy ellenállást :D
Egy régi bolgár rádió-lemezjátszónak (Líra 68) erősítő részeét szeretném kitermelni és külön felhasználni. A potik recsegnek és ki akarom őket cserélni, csak a hangszínnel zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy lineáris vagy logaritmikus kellene.
Másik kérdés, hogy a 2,5 MOhm-ot ha 1MOhm-ra cserélem, az mekkora probléma. (1M-nál nem árulnak nagyobbat a LOMEX-ben.)
De inkább ajánlanék a vakeráról Rubycon 15000/63-at 1600-ért. Nagyon messze van az arany árától.
Nekem még a régi csavaros van, gondolom a kivitel sem mindegy.
Nem is jól válaszoltam... meg most esett le, hogy akkor neked két pár kell bele (sima PP-ben gondolkoztam). Akkor meg pont úgy korrekt (elméletben), ha oldalanként van 1 ebből, 1 abból; így lesz a legszimmetrikusabb. De hallgasd meg...
Bajt nem csinálsz vele; elméletben jobban fog torzítani; meghallgatod, hallatszik-e, tetszik-e úgy. Ilyen különbségnél az előfeszt amúgy kár tekergetni. (Meg egyébként is, azonos csőtípuson belül persze, meg szerintem persze...)
vitaindítóként…
Van egy pár TAD 6L6 GC csövem és van egy pár JJ 6L6 GC csövem. A csöveket nem tudom mérni, de az erősítőbe betéve kb 5mA/oldal nyugalmi áram különbség van a két pár között. Tehát, ha nem állítom a bias potit (460V anódfesz) a TAD párnál van 40mA/oldal, a JJ párnál meg 35mA/ oldal.
A kérdésem az, hogy lehet-e mixelni a párokat, azaz oldalanként használni egy TAD és egy JJ csövet?
Amit a kollégák leírtak az megközelítőleg helyes, de egy 2x2 csőre méretezett kimenő nem fog optimálisan működni megfelezve. Az egy darab egyencső sem érzi jól magát, ha a kettőre tekert hálózatit látja. Talán nem megy tönkre, szólni is fog, de nem az igazi, ez nem tranyó. Ha zenész lennék más módszert keresnék a teljesítmény felezésére, van jobb.
Mindig illúziót rombolsz! :) Pedig itt a fórumon hozzáértő, frankó, ügyes emberek vannak!
Amúgy első dolgom a google, de sokszor nem segít...
Most jobb napot csinálok: tetszett a "Drops"! :)
Mindkettőtöknek címzem Kocos, Raul:
Igen, ez csak egy kapóra jött kép, nem az enyém.
Szóval lefelezve a csövekkel a fejet, így ugyanabban a kimenetben kéne hagynom :D
Olvastam vagy itt vagy máshol,hogy ez úgy van tervezve: 1 kimenetnél 16, 2 ládára csatlakozáskor 8?? De piszkosul nem emlékszem, az is lehet,h eleve ez baromság...
Bár ő szerintem azzal van gondban,hogy nincs külön 8 és 16 ohmos kimenete,hanem csak egy olyan,hogy 8-16 ohm.
Akkor megy hagyni ebben a ládát,és kezicsókolom,mást nem tud tenni.
Az Electro Voice...
Meg a VEB Fabrik (Vermona, Regent) egy valaggal tranyósat, biztos vagyok benne, hogy ha elmúltál már 24-25 éves és/vagy vidéken élsz, akkor már hallottál is párat. A 660, 1060 "fekvő" keverőerősítők és ez a család, illetve a 600-as, és 1000-es keverő fejek mind circlotron végfokkal bírnak.
16 ohmos ládával miért van kizárva? A 16 ohmos ládikód eddig a 16 ohmos kimenetbe volt dugva, most átdugod a 8 ohmos kimenetbe és kész. Ha 4 ohmon használtad a ládát, akkor vagy gondban, mert 2 ohmos kimenetbe kéne dugnod, amid valószínűleg nincs.
Igen, köszi, ezt próbálnám, csak ahogy most agyalok, a 16 ohmos ládával ez kizárva..
Marad a 4 ohmos és ott akkor a 8 Ohmból jöjjön ki, ugye?
Illetve még nem totál egyértelmű,h ez a 8-16 ohm-os kimeneteket hogy kezeljem.
Úgy rémlik,h ha csak 1 ládát kötök a 8-16 ohmos kimenetbe,akkor 16 ohmnak kell kezelni,ha kettőt, akkor a 8 ohm? lehet,h hülyét írtam...
Köszi szépen!
Arra gondolsz,hogy 2 cső ki van véve?
Működik a dolog,csak ne felejtsd el,hogy:
Fele annyi cső=fele értékű kimenetek,magyarul át kell dugnod a hangfaladat másik aljzatba.
Ha eddig 8 ohmos láda volt a 8 ohmos lyukba,akkor dugd ezután a 4 ohmos lyukba.amíg két cső ki van véve.
Sziasztok!
Mit gondoltok, ez működhet így, ahogy a képen? Az igaz,h ez EL34,de biztos nem változtat semmit a lényegen. Bármi gubancom lehet vele? Köszönöm!
A műterhelésnek az a lényege hogy ne változzon az ellenállása mert felmelegedett.Régi teherautókban használtak töltésvezérlésnek hatalmas vastag huzalból ellenállást.Porcelán szigeteléssel a legjobb amit használtam.
Utoljára még műszerész suliban kaptam a raktárostól (nőnapi virágért) cserében ha jól emlékszem jó vastag manganin ellenállás huzalt egy pár métert. Azt 4mm-es bordó szocialista maradvány textiles bakelit lemezre tekertem fel. Lett belőle egy brutál nagy teljesítményű 4-8 ohmos műtehén. A siva végfokommal szinuszos jellel valami 440W-ot mértem rajta 4 ohmon. Már kezdett melegedni, mert a lakkozott parkettán nyomot hagyott a huzal, ahogy letettem a padlóra. Még valahol megvan ha kell valakinek lehet feltúrom érte apám garázsát.
én meg a múltkor vettem a vakeráról egy szatyor remix potmétert, minden féle méretben volt, és sok.
és meglepő módon elég jó minőségűek ezek a potik, még vagy 1000 évig jók lesznek.
Én is börzén vettem, 16 darab 1ohm 50W-osat, darabja egy százas volt. Ebből lehet összekapcsolni 4 vagy 16 ohm 800W-ot, vagy 2x8ohm 400W-ot. Ha jól emlékszem. Nem mintha használtam volna már.
Műterhelést én is csináltam, befőttesüveg tetejébe volt csavarozva a csatlakozó, ahhoz forrasztva az ellenállatok, az üvegben volt az olaj Sosem használtam...
Én anno börzén vettem 150Ft/db áron két 4.7 Ohm 25W-os remix aluáhazasat, hűtőbordára csavarozva rövid ideig sokkal többet bír.
Az (új) Tűzraktérben (vagy mi a retek volt az ott a Hegedű utcában?) csere-berés vásáron találtam egy 4.2 Ohm 30W-osat :)
Vaterán vettem 150 Ft-ért vagy 20 deka 33 Ohm/5W-os huzalellenállást, abból vannak 8Ohm/20W blokkok összeforrasztva, aztán azokat úgy kapcsolom, ahogy akarom. Terveztem, hogy megcsinálom faszán, olajba merítve, két 8-ohmos részre tagolva (abból kijön ugye minden), banánhüvelyekkel, de le van szarva, kis cucchoz a 20W-osak jók, hifihez pl. van akkor a lába is, hogy beszorítom a hangszórókábel aljzatba, meg van egy 8Ohm/80W-os köteg ráforrasztva egy jack kábel végére. Múltkor fél órán át ment rajta 70W 1kHz-en, nem lett különösebb baja, bár az asztalon hagyott egy szép égésnyomot :)
Itt van 5 darab 8 Ohm 50W 3000-ért, szállítással.
Ebből tudsz 200W 8Ohmot vagy 100W 4 Ohmot kombinálni (sőt 200W 2Ohmot is).
Nekem ilyenből van 16 darab egy deszkán , na az nem nagyon melegszik...
Lekötöd a kimenőt a cuccról, a betáp és az egyik anódra beküldöd a hálózati 230V-t, a másik anódon a középhez képest ennek meg kell jelennie. 4Ohm-nál kb. 13, 8-nál úgy 18, 16-nál meg cirka 26V-nak kell megjelennie. Ha nem ez történik, ettől lényegesen eltér, akkor leégett, vagy szakadt a trafód.
Szia, Köszönöm a tanácsokat neked és mindenkinek. Sajnos a tweeter azért nem jó,mert egy hangszórósra akarom a ládákat, hogy 3 mikivel a teljes hangzás kinn szólhasson, s az előre beállított hangszínek. Van az Eminence-nek szélesebb átvitelű hangszórója, most kipróbálom. Régen volt egy Acoustic combóm, abba tettem Electro Voice-ot, az nagyon királyul szólt.
Ajánlották, hogy 10"-os hangszórót tegyek, mert azoknak sokkal szebb a magasa.
A TC tényleg nagyon szépen szól, ki akarom ezt használni. Különben a legszebben a sztereo effect rész agy kis tranyós Fender kombón szólt, lehet, hogy az a megoldás?
Hi!
Írtam még, hogy a egy Laney Sound nagyon gyenge, torz jelet ad a kimeneten. Igazából mindenhol tuti feszültséget mértem a végcsöveknél is maxos a jel, de a kimeneten már torz, gány, semmi. Volt valakinél már ilyen? Már csak a kimenő trafó lehet... A kimenőt hogy lehet csekkolni?
Van erről a sztereo csodáról közelebbi látnivaló is a neten...
Én a sztereo billentyű kombómba tettem a szórók fölé egy-egy Eminence APT150-et, de Neked lehet elég lenne az apt 80 is.
Persze rendesen L-taggal csillapítva, mert amúgy leszabja a füledet olyan érzékeny.
Tudom nem szokás csöves gitárcucc után ilyesmi, de ha a sztereo effekteket akarod hangsúlyozni, ez biztosan kihozza !
Nekem van olyan amit pl. orgonába raktak régebben, arról el tudom képzelni hogy szépen szólna.
Szóval, én valami nem kimondottan gitárcuccba valóra tippelnék.
Hehe :) Lehet hogy vonattal kéne menni, és akkor még egy seritalt is bedobhatnánk mellé hármasban (hogyha Hejdzsóra gondoltál)
Bár a postát már megbeszéltük...