Hasonló volt egy jópár éve,Örvényesen,Hollywoodoo koncert,ez már ott szinte hagyomány.
Mivel veszprémiek,meg jóarcok,el szoktunk menni,a zenéjüket annyira nem csipázom.
A HW volt ugye a főzenekar,utánuk hajnalig,más kis meghívott "feltörekvő" zenekarok kaptak lehetőséget.
A Hollywoodoo iszonyat kásán szólt,pedig egyik gitárosnál egy DSL half stack,a másiknál egy Mesa Mark kombó+1960A bömbölt.
Utánuk jöttek tehát a "feltörekvők",köztük az akkor még az MR2 által nem felkapott várpalotai Vad Fruttikkal. Akik ugyanazon a színpadon,és PA cuccon közel lemez minőségű hangzást tudtak produkálni, profin is tolták.
Azóta mondjuk fordult a kocka,a Fruttik már ismertebbeknek mondhatóak,mint a HW,talán a táboruk is nagyobb.
Érdekes dolgok ezek. Nemrégiben voltam két koncerten. Az egyik Deák Bill Blues Band volt előzenekar a Radar, akik 4x12 Engl láda 100-as fejjel, a másik gitáros 4x12 Peavey láda 100-as Marshall fejjel. A basszus 1x15 ládatetején 4x10. Az egészből csak annyit lehetett hallani, hogy dzsi dzsi vá áv vá. Aztán megjöttek Gyuláék 1x12 H@K kombó. 1x15" basszusláda, amiről majd leesett a fej, mert kicsi volt alá. Bécsy Bence szaros 23 éves gitáros egy kézzel kijátszotta az egész Radar zenekart. Ja és nem beszélve minden akkord, szóló baszus menet tökéletesen hallható volt. A másik koncert(ingyenes volt nem fizettem volna érte) a Hooligans. Öt darab gitár(de minek???) mindegyik külön wirelessel. 2db 4x12 Mesa láda. Rackben 2x100 Marshall végfok+előfok, egy rahedli rackes effekt, hangoló stb.stb. Négy!! darab basszus gitár 8x10 láda fejjel. A lényeg, hogy az a cucc, mármint front és monitor ami a Hooligans előtt qrva jól szólt, a Hooligans alatt megafon volt 5000W-al. Minden egybe fojt mindennel...
Jártam már én is hasonlóan. Szabadtéri koncsert, 50W csöves fej, negyed hangerő és sokalta a keverős gyerek, mondván, hogy túlhajtja a mikrofont.
Akkor mi a helyzet egy nagy nagy bandával, ha tizessével teszik fel a százas fejeket. Nem hiszem, hogy csak díszlet lenne.
csak mellékesen: tegnap gondoltam, meghajtom a Gejza-féle tiny klónt végre egy klubkoncerten úgy rendesen. Hangbeállásnál máris szóltak, hogy sok az alap. Végül a gain 8-9 óra között, master 1-2 óra között volt, mindez egy 65W-os fender fm hangszóróján. Pedig nem volt kicsi a klub.
Szóval üt az a 15 wattocska is rendesen!
Igazad van! itt úgy akarták kikötni, hogy be volt fizetve minden csak úgy. Szerencsére itthon voltam és kinmentem a csekkel, mire eltakarodtak....Fals címekre is mennek ezek szerintem...
Én eltüntem...
Elköltöztem, és az új helyen nincs sem netem, sem kábeltévém, és ami a legújabb, már áramunk sincs, mert kikapcsolták...
Mi kifizettük a számlákat a főbérlőnek, az meg baszott feladni, és persze a mi áramunkat kapcsolták ki.
Azért is tudok most netezni, mert most anyáméknál vagyunk.
4db opto meg 2db relé van benne. Clean-Lead átkapcsolást végzi(kihagy 2db triódát a jelútból), illetve az egyik relé az optoknak váltja a vezérlő feszt. A másik meg gain potik előtt bemeneten kapcsol. Ezt a turretet nagyon régen kezdtem el még valamikor Marshall 18W akart lenni, csak rájöttem közben, hogy nem azt szeretnék. Azután gondoltam lesz belőle egy egy csatis hi-gain fej(Krank). De az meg csak zúzdára elég, meg valaki megjegyezte, hogy Bajkeverő után mindenki azt akar csinálni. Így megoldottam, hogy legyen benne tiszta is, meg drive is külön gainnel, meg külön masterral. Két gitáros próbálgatta és mondta, mi jó, mi nem a hangjában. Így lett belőle Krankenstein helyett Frankenstein...
Majdnem kész a Neverending Amp 2. Egy kijelzőt már nem volt erőm bekötni. Egész délutánom ment rá hogy rávarázsoljam az elő és hátlapot, amit ezúton is köszönök Cyklon Attilának!! Az volt a "baj", hogy Ő nagyon tízed milliméterre pontosan dolgozik. Na mármost én meg nem tudok kézi szerszámokkal ilyen pontosságokat tartani. Vagy ahogyan Apám mondta, ha picit elszúrt valamit: " Szép asszonyba kis qrvaság nem számít. Sőt még kell is bele" Szóval a képek aztán a jövő héten folyt. köv.:
01 02 03 04 05 06
Köszi a kiigazítást! Valóban erre gondoltam, amit leírtál. Orosz gyártású alternatívája létezik az EL34.nek? Légyszives írd már le a csőtipust ami húz hozzá! Sokan sugártetródával helyettesítik 6l6(6p3s), de az más... Köszi előre is
Köszönöm a segítséget! Közben találtam ugyanazon városban egy Celestion V30-at is, csak az meg 8 Ohmos. A Celestion K100 meg 16 Ohm. Kattognak a kerekek, hogy melyikkel járok jobban. Próba cseresznye....
Szerintem o az eredeti oroszra ertette.
Abban tenyleg nincs.
Van egy anodsapkas cso ami el34 megfeleloje elvileg.
El34 eleve nem orosz szamozasi rendszer.
Orosz gyarban keszul, de nem orosz cso.
Nos megvettem a két "kólásüveg " kínai új 6l6-ot de úgy szól mint én jól berugva...
A családi kasszát nem vágta haza mert 3000ft-ért adták párba, de inkább a ruszki alternatíva volt a használhatóbb.. Az oroszok raktak katódréteget mindenre, mert a seregben 10 évig mentek az adócsövek katódizzással behorpadt üvegbúrával kifogástalanul. Szerintem bármely más cső ott dögölne meg amire ráhorpad a búra egy szar munkapont miatt....
Köszi a választ! Az igaz lehet, hogy egy csomó 6l6 nem más mint orosz átfeliratozott 6p3s, ami katonai használatra készült vagy 1500 éve? Ja és a kínai "kólásüveg" 6l6 a pofátlanul olcsó ára ellenére használható?...
Az a helyzet, hogy egy ilyen K100 lenne a közelben elfogadható áron eladó. Kompromisszumot kell kötnöm. Nekem még mindig a greenback tetszett leginkább.
Ruszkik tudtommal nem gyártottak EL34-et vagy igen? Az orosz kondik nekem nagyon bejöttek, szépek, jó hangúak, és feszültségileg túlméretezettek, de javítson ki akinek más a tapasztalata, mert nekem kevés...
Béláim az Úrban! Egy félig nyitott és 1x12" ládába a Celestion K100 jó választás lehet? Nem sok a tapasztalatom ezzel a szóróval. Mintha régebben valaki mondta volna, hogy kombójába ilyet tett. Talán a legutóbbi találkozó videóján hallottam. Véleményeket, ha lehetne... Kössz
Amaz néven próbáltam regisztrálni ide már vagy egy éve, de sose tudtam belépni. Aztán később próbáltam új reggel, az se működött. Aztán ma gondoltam egyet, az esélytelenek nyugalmával megcsináltam ezt, és tessék. Mindegy, ez már így marad. :D
Én az ebay-en keresztül szoktam a Taydától rendelni, bár úgy nézem, ott magasabbak az árai, viszont free shipping van.
Meg innen is rendeltem már, 2,5 euro volt a posta (olcsóbb mint általában az itthoni cégeknél) és 3 nap alatt itt volt.
Én mondjuk szénréteg ellenállatokat linkeltem, nem tömörszén típusúakat, de könnyen meglehet, azokat is valahonnan dzsunkaországból hozatják. A Tube Town-nál már láttam egy két OEM gyanús (értsd: átcimkézett) alkatrészt. Kicsit túl van lihegve ez a téma szerintem, pont mint a hifistáknál. Miért van az, hogy az Orange drop , meg a ruszki PIO kondikból is pont az az érték a legdrágább, ami a Gibson gitárok hangszínszabályozójába kell? Lehet, hogy az utóbbit Iván a tajgán, a GULAG-on napi 10 órában gyártotta, és örült, ha a műszak végén nem lőtték agyon.
Ezzel nem arra céloztam hogy egy gyári 1959HW kuka lenne, örülnék ha olyanom lenne de mindent lehet fokozni, és ha csak annyin múlik hogy jobb fajta alkatrészekből dolgozik az ember, hát akkor megteszem
Van egyébként egy nagyon jó fórum topic a metroamp fórumán, de sajnos most épp az egész oldaluk karbantartás alatt van, így semmi sem elérhető. A lényeg az, hogy vettek egy 1959HW marshallt (amit nagyon sokan istenítenek hogy ez aztán mennyire hű de mennyire milyen), aztán szép lassan elkezdték benne lépésenként kicserélni a dolgokat. Jobb ellenállások, SOZO kondik, kimenőtrafó... és minden lépésnél készítettek felvételeket (ugyanaz a gitár, ugyanaz a láda, csak annyi változik mindig hogy valamit jobbra cserélnek benne). Az első és az utolsó felvétel között drámai különbség van, a végén sokkal jobban szól, sokkal teltebb, dinamikusabb, élettelibb a hangja. A gyári 1959HW a fejlesztetthez képest elég döglött hangzású. Pedig rengetegen odavannak érte, marshall találkozós videóban is el van tőle ájulva mindenki.
Na csak gondoltam azért írom le, mert ebből is látszik hogy mennyit számítanak a jó minőségű alkatrészek. Kár hogy nem tudom csatolni a felvételeket
Még jó, hogy a gitárosok egyik része részben süket(de legalábbis hallás károsult) a másik része meg sznob. Nem akarok bele menni de 100-ból nem sok venné észre, hogy ez most tömör szén ellenállással van felépítve, vagy szén-film ellenállással, vagy metál-oxiddal. Vegyen mindenki aki akar Allan Bradley ellenállásokat. Az mindenkinek jó lesz. Főleg aki árulja potom 1,5Font darabja. Voltam egy rendezvényen, ahol fellépett a Honey Beast is. A gitáros hozott egy hófehér Vox gitárt egy Diezel VH4-et. Az egész bulit lenyomták úgy, hogy csak az utolsó számnál volt a gitáros kihangosítva. De ő kurvára élvezte a játékát. Persze ez lehet nem az gitáros hibája, csak vicces volt.
Nézd más szemszögből: miért dícsérik halálra a metroamp replikákat? Talán mert igényes alkatrészeket használnak, NOS tömörszén ellenállások stb. stb... de ha ez ennyire nem számít, akkor egy metroamp fej miért nem szól ugyanúgy mint egy ceriatone, ami olcsó ellenállásokból készül?
Direkt megnéztem pár plexit, hát rohadtul véletlenszerűen van elszórva néhány tömörszén. A legtöbbje szénréteg ellenállás (gyanítom, hogy Philips, mint ahogy a mustár kondik is), de van hogy olyan helyen van tömörzsén, ami a hangba bele sem szól.
Na és akkor most jön a nagy kérdés: Ha ennyire eltérően és véletlenszerűen használták az ellenállásokat (nyilván amit lehetett kapni és/vagy volt), akkor miért szól 200-ból 200 JTM 45 ugyanúgy? Illetve melyik turretboard az autentikus, amit lehet/illik/kell másolni a clone-oknál?
Külön érdemes megfigyelni az elkókat is: axiális, radiális, "kannás", ami jött
(A PA még viccesebb: egy standard plexi panel és előtte egy kiegészítő panelka a plusz két csatihoz :D)
Mottó: legyünk olcsóbb, mint a Fender :)
A tömörszén ellenállást az indokolja, hogy az öreg marshall-okban is az volt anno (bizonyos pozíciókban), és tény hogy más a hangjuk (mint ahogy mindenféle ellenállásnak más a hangja). Építs meg egy marshallt mondjuk fémoxid ellenállásokból, aztán töprenghetsz hogy miért nem fog soha az életben úgy szólni mint az eredeti Értem én hogy technikailag szar dolog a tömörszén ellenállás, de ha az elérni kívánt hanghoz az kell, hát akkor az kell.
A szállítási költségről meg annyit, most rendeltem egy valag alkatrészt, és nem csak ellenállatokat, hanem veroboard-ot, és két 1590B dobozt a pedáloknak, a posta kemény 6 dollár 26 cent volt.
A tömörszén ellenállás úgy alles szar, mindegy ki gyártja. Szór is, mint a disznó. Használatát a replikákon kívül semmi sem indokolja. Esetleg a sznobfaktor.
E-tronictól vettem már (Supa Wah replikába, de abba meg nem is az kellett volna, de már mindegy :D) nem volt velük különösebb gond.
Amit linkeltem az egy magyar bolt oldala, csak át kell tenni a nyelvet meg a pénznemet magyarra lehet hogy pár forinttal drágábbak, de mivel itteni, nem kell annyit fizetni a szállításért. Na meg most néhány tíz vagy száz forint nem igazán számít. Szerintem a szén film ellenállások amit árulnak egész korrektek. Használtam már (ránézésre) ugyanazt a fajtát, és meg vagyok elégedve vele. Inkább a tömörszén ellenállások miatt aggódom hogy vajon elég jók-e. Na meg csak fél wattosak, 1 wattos jobb lenne
Ami a szén film ellenállásokat illeti, nézd meg ezt a linket:
http://www.taydaelectronics.com/resistors/1w-carbon-film-resistors/10-x-resistor-1k-ohm-1w-5-carbon-film-pkg-of-10.html
Azt nem tudom hogy ezek mennyire jók, de mintha kurvára hasolnóak lennének, csak 13 euro cent helyett 3 dollár centért. A Tayda thaiföldi cég, már többször rendeltem tőlük, eddig nem volt gond, kb. egy hét a szállítás.
Üdv.
Lenne egy kérdésem: igényes marshall plexi építéséhez megfelelnek ezek az ellenállások? Természetesen csak azokra a helyekre amik tömörszén ellenállást kívánnak. A többi helyre ugyanerről az oldalról rendelnék szén film ellenállásokat. Kérdés hogy ezek mennyire korrekt minőségűek, ugyanis eléggé noname-nek tűnnek. Nemtudom érdemes lenne-e egay-ről rendelni NOS ellenállásokat (ill. persze hogy érdemes, de kérdés hogy mennyire). Kondi téren Sozo-t rendelek majd hozzá, elég korrektnek mondják.
Még nagyon messze van a project, gyűjtenem kell rá erősen, szóval nem SOS jellegű a kérdés
Ez igazi retró feeling! Nekem leginkább orwo doboz tetszik benne! (sajnos abból a korból való vagyok, akinek már mond ez a név valamit) Na meg azok a szép piros trafóserlegek is. Azt tudtad, hogy az agyagot megmunkálás után ki kell égetni???? Különben szétesik egy idő után Ötletes!
hát ez valóban fontos, de ha már így megkérdezted :D
Az EZ katódján nincs puffer, egy 680 Ohmon/22u RC szűrés van. Innen ágaznak el a végfokok csatornánként 3.75 kOhm/47uF. Illetve innen jön egy 1,2k / 22uf tag, ahonnan elágazik csatornánként 10u/47uF a ff-hoz és innen tovább megint ugyanennyi az előfokokhoz.
6N6P kettőstrióda (kb ECC99). EL84 PP kimenővel, kb. megfelel az illesztés. Egy cső két triódája megy ellenütemben. De magamnak majd csinálok egy nagyobbat (két-két 6N6P oldalanként), mert baszott jó hangja van, csak én mér süket vagyok, mint az ágyú, de így is elég a hangerő 16nm-re két vintage Sansui SP-150-nel.
Már így marad, meg fűt így is rendesen, jó aszfalt szag van, ha bekapcsolom :D Valamikor Novemberben kentem rá a kalapácslakkot, de még mindig párolog :D
A-osztály Push-Pull csatornánként :)