Nem vagyok szaki, de ha újratekert akkor az azt jelenti hogy ugyanarra a vasra/csévetestre ment?
Mert akkor általában nem tudják hozni ugyanazokat a menetszámokat, vagy ha azt igen, akkor a huzalvastagságot.
Nem tudják úgy megtekerni (kézzel) mint egy gép.
Simán. Persze az is lehet, csak meg kéne húzni a csavarokat a gyárin. Emlékszem, egy ősrégi Marshallnál bejött, hogy lelazítottam a trafó összefogató csavarokat, gazdagon megfújtam lakkal, és meghúztam őket rendesen.
Ja. Ezekbe a távolkeletiekbe beraknak egy kb. 220VA-s trafót, amiből a fűtés és a nyugalmi áram kapásból felzabál 120-130W-t, aztán lehet számolni, pedig még egy árva hang nem jött ki belőlük. Nem csak a munkaerő ára okán kerül háromszor annyiba egy echt made in England.
Haj!JCM2000 szintén zárlatos hálózati, mellette brummogott is. Lőrincz Attila készített helyette egy korrekt trafót, utána még a maci is eltűnt az erősítőből.
Na, alakul a csapat, örömteljes ,hogy a "törzstagok" mellett feltűnnek új arcok is.
Miskolcról és keletebbről érkezőknek 3-4 főig esetleges szállást tudnék biztosítani!
Kondijonny és pöttyös a vendégeim lennétek szombat este.
Megnéztem a beosztásomat, épp szabin leszek, nem rajtam fog múlani hogy odaérjek.
Kösz rendesek vagytok hogy kíváncsiak vagytok arra az okos pofámra
Gyuribátyó ha beférek az ótóba, beszállok a benyádba eszi fene
Sör lesz remélem (de azé' viszek magammal).
Most is egy csöves hybriddel szopikálok épp, 1969-es Dynacord két EL34-el a végén.
Az előfokban már kicseréltem kb. 40 ERO elkót, több mint a fele kifolyt, magaalá vizelt.
Odáig már szép is a jel.
A vége meg 50W-nál elfogy, pedig 740V anyósfesz stabilan bírja.
Nálam nem mindennapi rutin az EL34-ek cseréje, nem is tartok a polcon belőle. De szerintem ebből csere lesz (két RFT sápadozik benn most.)
Kérdés hogy ezek a mai mindenfélék közül melyik bír ekkora feszt, és hol tudok ilyent venni?
...Haddd ismerjünk már meg személyesen vénkecske, mi sem értünk semmihez de legalább jól érezzük magunkat!! Köllessz ide,.... írd csak be magad szépen az aljára!
Valakinek az ismeretségi körében van olyan ember, aki tud nagy méretben (370*120 mm) két oldalas nyákot, prototípust gyártani? Vagy ha tudtok olyan céget, aki vállal ilyet nem túl horror áron az is jó természetesen.
Figyu, ez ne legyen már szempont ! Ha mindenki így gondolkodna, hogy azért nem jön el mert nem ért annyira hozzá mint én, akkor szerinted hányan lennénk !?
Én =
Biztos jó társaság lesz, meg érdekelne is a dolog, de egyrészt sehol se vagyok Tőletek csöves építésben, meg elég sok a dolog mostanánban. De azért kösz hogy gondoltál rám... ettől függetlenül ha pomukli indul, előtte nap megcsörrenthetne, hátha épp kirándulni lenne kedvem :)
Helló! A hétvége lecsengéseként kicseréltem az erősítőben a loop csövét egy Tungsram ECC81-re, a fázisfordítót meg egy Tungsram ECC81-re. Mintha "érhetőbb" lenne a csőcsere után az erősítő hangja. Vagy az is lehet, hogy ez csak placebo? Holnap is kipróbálom, ha még akkor is tetszik így marad.
Fiúk!
Meghirdetem az idei csöves gitárerősítő építőkés vendégeik mosonszentmiklósi találkozóját!!
Helyszín: Mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola
Időpont: 2017.6.10. szombat, reggel 9 órától este 7-ig Ha nagyon sokaknak nem felel meg az időpont akkor május 27-re előre hozzuk.
Menetrend a szokásos lenne, délelőtt kiscsoportos foglalkozás építőknek, du.várjuk az érdeklődőket, zenészeket és családjukat.
Kérnék mindenkit,hogy jelezze itt a fórumon akire számíthatok:
Ahol a 10k katoddal az elofokban van parhuzamosan talan egy 470n+2k valami, azok jok. Egyebkent teljesen mas trafo keszlettel, mas feszultseg-ertekekkel, kondikkal, ellenallasokkal, nem nyakra epited, szoval igazabol tok mindegy, hogy 80%-ig vagy ott vagy esetleg tobb.
2203 +1 szokásos 2k7-es fokozattal, meg kapcsolgatható bright kondikkal, presence/resonance vcs hálózattal. Talán egy 470k-s grid stopper van még benne valahol.
"Vannak igaz dolgok, amiket vitatnak, és vannak hamisak amelyeket vitatás nélkül elfogadnak, márpedig sem a vitatás nem a hamisság jele, sem pedig a vitatás hiánya nem az igazságé."
Nem minden olcsó gagyi.
Neten 50.000-ért árulnak egy ilyen ötvenest. Kategóriáján belül nem egy bonyolult motyó a plexi, még én is el tudom követni. Ha mindent magad készítesz, sasszit, dobozt, trafókat, normális alkatrészekből akkor is jó ha megúszod százból. Nem ismerem sem a motyót, sem a készítőt, de furcsa ez az olcsóság, persze az is megeshet, hogy nagyon kell a pénz az eladónak. Amennyiben 150.000-t adsz egy szépen kivitelezett magyar másolatért, még mindig féláron vagy, és semmi hiányt nem szenvedsz. ps: Ez nem önreklám, csak úgy általában.
az IMPERATOR nevű erősítőkről mi a közvélemény? Annyit tudok, hogy magyar gyártmány, leírás szerint egy az egyben Marshall Super Lead Plexi kopi...
Google keresőbe beütve volt már 1-2 példány használtan, de információt nem találtam róla... konkrétan egy Imperator SL50 nevű típust találtam az imént, ha jó cuccok akkor lehet lecserélném rá az AVT50 fejet...
Egyik hiba lehet :loop kimenet/bemenet a hálozat felé erősen felejtős.
Én már jártam igy ,Vedd ki az aljzatokat és húzd el a kezeddel onnan.Egyből kiderül.
10 cm vel odébb már meg is szünt a brumm
Egy kis segítséget kérnék ha lehetséges.
Egy alap 800as modellnél hogyan lehetne megtalálni a brumm okát.Milyen módszerekkel érdemes kísérletezni?Annyi plusz történt hogy a fűtés közepét felemeltem.Előtte is zajos volt és sajnos utána is.
A trafók elhelyezése befolyásolthatja szerintetek?
A hálózati úgy áll hogy ha a potik felől nézzük akkor bal oldalon kapja meg a 230at.
A hagyományos presence, meg úgy általában ami a visszacsatolásról szabályoz, az összefügg a végcső+kimenő+hangszóró tranziensekkel dinamikusan, a red csatis magasvágó mindíg ugyanúgy szabályoz az áramkörben.
És a Mesa Red csatornánál, hogy oldják meg? Ahogy néztem ott is lekapcsolja a visszacsatolást "Modern" állásban és van presence poti. A SLO-nál a Depth poti szabályozza a visszacsatolást és a hangszín szabályzás közös. Mi az előnye és a hátránya ennek a kétféle megoldásnak? Hogy oldják meg, hogy a presence ennek ellenére is szabályozzon és a "magasak" csökkenjenek?
Bocsánat a sok kérdésért, de tanulni akarok és éppen egy hi-gain építésében vagyok benne! Pont kapóra jött a felmerült téma!
Elvileg visszacsatolás nélküli cuccban presence helyett, de ez a magasvágó tone nem úgy működik. A presenchez hasonló, mint pl: a Laney IRT szériában alkalmazott kapcsolás.
Üdv.!
Ezeket mind értem, kapcsolás technikából, nem vagyok ennyire láma. Értem az "áramkör" működését, de lehet rosszul kérdeztem. Szóval mi szükség van egy ilyenre, ha ott a mags hangszín, vagy akár a gitáron a Tone poti. Azokkal nem lehet ugyanezt a hatást elérni, kiváltani? Tehát ennek más lesz a "hatása" a hangra? Talán így érthető mit is szerettem volna kérdezni....
Egyszerubb, ha a potit egybol nem a foldre, hanem a bias negativra "foldeled". Bemenet csuszka koze meg parhuzamos ellenallasokat kell tenni vedelemnek, hogy ne szalljon el a bias, ha kontaktis lesz a poti (lasd dsl 401 kombo), es kesz. Ne szorjuk tele csatolokondikkal a jelutat, minel kevesebb, annal jobb :)
2x250-470K szteró poti sima hangerőnek bekötve a fázisfordító kondenzátorai után. A csúszkával sorba egy egy 100nf-1uF kondenzátort, hogy a biast a potival ne tudd testre tenni. DC leválasztás
Én nem igazán látok összefüggést a problémád és a hangerőszabályzó között... de te tudod. A linkelt módszer nagy előnye, hogy összesen két forrasztás és egy kondi kérdése.
Azt viszont fontold meg, hogy a master potival kapásból elveszted a végfok torzítás nagy részét, innentől pedig a torzított hangszín sz@r lesz. Tiszta hanghoz viszont frankó megoldás! (ezért használom pl. én is sokszor)