Ezt czen írta: Ezt szerintem nem lehet semmilyen rendszer számlájára írni.Az a rendszer és a mostani rendszer sem hit párti legfeljebb a mostaniban szabadabb a vallásos intézmények használata amelyek tülekednek az állami támogatásért majd a választások idején szégyen szemre agitátorrá süllyednek.
Ezt czen írta: Nem ez a lényeg.Isten minden vallás és rendszer nélkül is van.Nem függ semmilyen vallástól és hatalomtól.A mai hivatalos egyházak is a hatalom eszközei,a valláson keresztül fejtik ki a tömegszuggeszciós hatásukat .
Ezt Dóri írta: Honnan tod h nekem milyen hitem van? Ha vmiről meggyőződtem a tapasztalataim által, és az felülmúl mindent, akkor sztem jogosan hiszek benne. Addig pedig nem kéne fikázni, amíg te azt se tudod mi az a hit!
Ezt Fenderbender írta: Van, de engednek-e hinni benne, ez a kérdés. A komcsik nem engedtek, mert az egy materialista világ volt. Az már csak az élet humora, hogy Karl Marx a halálos ágyán azt mondta hogy reméli Isten megbocsátja a bünöket amit a földön csinált.
Ezt Gregorius írta: szerintem egy majdnem kétszer annyi idős ember hadd tudjon már többet a világról mint te! ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy aki idősebb az tapasztaltabb. de attól hogy én véleményt mondok a te elvakult hobbista hóbortodról, amit hitnek nevezel, még nem kell berágnod. nem téged bírállak mint embert, ez a hitgyülis történet úgyis csak egy kis részed... mivel nincsenek gyerekeid meg nincs mivel lefoglalnod az agyadat, ezért hitgyülizel... majd az egyetemen vizsgaidőszakban nem fogsz :-)
vagy ha lesz egy normális pasid aki helyrerakja a hormonjaidat, akkor sem fogsz...
Ezt Dóri írta: Hét ebben én nem lennék olyan biztos. A hitnek pontosan az a lényege, h nem egy hirtelen fellángolás, hanem egy örökké tartó meggyőződés. És még mindig nem értem miért nevezed egyszerű hóbortnak? Ugyan idősebb vagy, mint én, de a hitet akkor sem élted még át, így tehát nem tudod mi az pontosan (velem ellentétben)! A hit nem múlik el akkor sem, ha vki családot alapít, vagy egyetemre jár, mert a hit mindig a szívében van. A hitgyülibe nem csak "hóbortos" fiatalok járnak, hanem egyetemisták, sőt még családos emberek is! A hitet nem lehet semmitől függővé tenni.
Ezt Gregorius írta: Dóri! hiszek neked! sőt irigyellek is valahol, de én itt belül még eddig nem találtam sok mindent, aminek szüksége lenne ilyesmire...
tudom, egyszer beállok valahová, de ez még messze van, addig mér érnem és tapasztalnom kell... ezért nem értem, egy gyerek hogyan tud meggyőződéses hívő lenni.
Ezt Dóri írta: Hát, talán úgy, h sok tekintetben érettebb vagyok a kortársaimnál, sok olyan dolgon keresztülmentem már, amin még ennyi évesen nem szoktak. A másik ok az, h az embert bármennyi éves korában megérintheti Isten, ez nincs korhoz kötve.
Ezt Gregorius írta: okesz, igazat adok neked... min mentél keresztül? ittál-cigiztél? az semmi... voltál egyszerre 3 néger pasival? az is semmi... nem tudom, mi lehet az, ami megérlelt téged oly hirtelen...
Ezt Dóri írta: Most erre mit tudnék válaszolni? Ezt nem tudom leírni, de talán egyszer elküldöm az egyik versemet, ami erről szól. Úgy jobban meg lehet fogni a lényeget.
Ezt Fender59 írta: Ez az emberi gyengeség egy igen jeles példája... És őpontosan az ilyen és ehhez hasonló gyengeségekből és félelmekből táplálkozik az a totálisan irracionális és abszurd nézet, hogy van egy isten, aki jó...
Ezt Dóri írta: Veled nem vitatkozom, neked csak a saját véleményed az igaz, a többit mind csak lesöpröd a válladról azzal, h nagy hülyeség. De nem kell egyből letámadni azt aki másképp gondolja mint te. A tolerancia pontosan ott kezdődik, h elfogadjuk a más véleményt is.
Ezt Fender59 írta: Már megint mi volt ebben a nem toleráns? Kit támadtam? Az volt támadás, hogy beírtam a véleményemet arra, amit te írtál? Ez vita volt? Ráadásul te szólítottál meg engem, úgyhogy azt is mondhatnám egy ilyen, a kiscsoportos koromból megmaradt manírral, hogy "te kezdted"... A lányom lehetnél és erre te meg állandóan kioktatsz... Kicsit hülyén veszi ki ez magát...
Hagyhatnád már ezt a streszt, Dóri, vagy ha nem tetszik, amit válaszolok, akkor inkább ne szólj hozzám... Úgyis lehet sejteni mi lesz a véleményem. Volna neked is mit tanulnod a tolerancia nevű szörnyetegről...
Mi lenne, ha nyugi lenne kicsit, hm?
Ja, és mondd azt, hogy szerinted az ateizmus nem hülyeség!.... Na, látod....
Ezt Dóri írta: Az nem tetszik, h el sem gondolkodsz azon, h mi van ha nem úgy van ahogy te gondolod! Márpedig egy intelligens embernek el kell jutnia idáig, h elgondolkodik, h tényleg jó-e a gondolkodásmódja. Én se voltam mindig hívő, tehát tudom milyen a másik oldal. Te viszont nem tudod, és így mondasz róla véleményt. Pedig amit nem ismersz, arról nem tudsz igaz véleményt alkotni, ez aranyigazság. Nem vagyok stresszes, sőt nyugodtabb vagyok, mint a többiek itt, csak nem tetszik amikor vki olyanról mond véleményt, amit nem ismer. Ezt sajnos nem tudom, és nem is fogom tolerálni. Az ateizmus pedig hülyeség!
Ezt xanax írta: dóri drága,hisz te sem teszed!nem gondolkodsz el az ellenérveken,mert szilárd meggyőződéseid szinte nem is engedi.ez nem baj,de ha más olyan emberrel találkozol aki hasonlóan biztos a a meggyőződéseiben,a vita meddővé válik...és besértődsz,sőtt most pld.majdhogynem le is hülyézed az embert.keményen nyomod az igét,és aki nem ért egyet,vagy nem követi az álltalad egyetlen elfogatható utat,az már nem is intelligens. már többször elhangzott már de megint leírom:ne felejtsd el kedves leány,hogy az igazságod csak a tied!
ui:még hogy másik oldal....mi az hogy másik oldal...szégyelnem kellene most magamat,hogy nem vagyok hívő??
Ezt Dóri írta: Te teljesen félreérted amit írtam. A másik oldalt arra értem, h tudom milyen nem hinni, mert nem hívőként születtem. Tehát szó sincs arról, h én bárkit lehülyéznék, ez ha +figyeled, nem az én stílusom! Én értelmes, építő módon szeretek vitázni, nem úgy h kígyót-békát mondok a másikra, de vannak akik nem ezt teszik itt. Egyáltalán nem sértődtem be! Látszik, h nem ismersz, mert akkor tudnád, h nem szokásom besértődni, olyan dolgokon se amiken mások be szoktak! Én nem azt akarom, h fogadja el mindenki az én álláspontomat, mert ez úgyse menne, és nincs is értelme. Csak annyit szeretnék, h elgondolkodjanak az én véleményemen is, h lássák van más felfogás is a világon. De nem kell egyetérteni vele, csak tudomásul venni. Remélem ezúttal megérted a lényeget!
Ezt xanax írta: természetesen a lehülyézést nem szó szerint értettem.idézlek dóri:"Az nem tetszik, h el sem gondolkodsz azon, h mi van ha nem úgy van ahogy te gondolod! Márpedig egy intelligens embernek el kell jutnia idáig, h elgondolkodik...." ez kérlekszépen intelligens lehülyézés,és kioktatás:) és dóri,te látod hogy van más felfogás a tieden kívűl?elfogadod hogy van más felfogás is a világon?elfogadod hogy az ember lehet tiszta anélkül hogy az isten segedelmét nem ismeri v.nem fogadja el?és végre elfogadod azt,hogy nálad majd"kétszer öregebb embert kicsit zavarja ha oktatóan lépsz fel?
Ezt Dóri írta: Komolyan nem értem, h miért szólsz bele kettőnk vitájába, és még félre is értesz! Én intelligens embernek tartom Fendert, már csak a kora miatt is, ezért írtam, h úgy is kell vitázni! Igen, én elfogadom a más véleményt, max. nem értek egyet vele. Szvsz nem oktattam ki senkit, csak zavar, h Fender ennyire ellenséges ok nélkül..De látom semmiképpen sem akarsz megérteni, úgyh erről ennyit.
Ezt xanax írta: hát,gondoltam ha már ez egy fórum,akkor én is leírhatom a véleményemet dóri.ám legyen úgy ahogy gondolod.ha ez a kettőtök vitája,ám legyen.
Ezt Dóri írta: Nem mondtam, h nem írhatod le a véleményed, csak nem kéne úgy beállítani mint 1 taknyos kölköt aki minden észérv nélkül nyomja a süket dumáját! Mert ez egyáltalán nem igaz. Én csak szóltam, ami nem egyenlő a sértődéssel az én ismereteim szerint...de világosíts fel ha nem így van!
Ezt Dóri írta: Ezekkel a tőmondatokkal nem sokat lehet kezdeni...nyilván nem tartom magam +tévesztett embernek, és örülnék, ha bővebben is kifejtenéd a véleményed, mert ez így kevés. Köszi!
Ezt skyline írta: szerintem az jó dolog ha ilyenkorban ilyennel foglalkozol minthogy drogozz, igyál vagy hasonlók, mint az átlag fiatalak jajj mit dumálok én itt hisz csak két évvel vagyok idősebb:D
Ezt Fender59 írta: Figyu, kislány! Ezt az "el sem gondolkodást" szerintem te sem gondolod komolyan. Meg azt sem, hogy nem ismerem a másik oldalt. Én valószínűleg már akkor istenen gondolkodtam, amikor te még csak nem is voltál. Ráadásul 4 évet éltem egy katolikus bentlakásos gimnáziumba, ahol tulajdonképpen szerzetesekkel éltem együtt abszolút vallásos módon, ráadásul ifjonti lelkesedéstől fűtve őszintén. Végül pedig többet olvastam erről a témáról, mint te valaha fogsz bármi másról. Lebecsérlésed ilyen előzmények után kicsit rosszul esett, főleg hogy engem ez a téma eléggé érdekel és elég sokat is foglalkoztam meg foglalkozom vele eddig meg gondolom ezután is.
Ha van bárki, akinek igen komolyan el kellenne gondolkodnia a bigottságról, a szemellenzőkről, meg az gondolkodás totális hiányáról, az azt hiszem nem én leszek. Jézusom, hát te szó szerint elhiszed, hogy Ádám és Éva létezett!!!!! Kell még ehhez hozzátennem valamit????
Eddig tök kedveltelek, mert aranyos voltál, és így jól elvitatkozgattunk meg elhülyéskedtünk mindenféle hülyeségről (részemről "ellenségeskedés" nélkül), de egy kicsit agyadra ment ez az egész és ez így már nem funny meg nem aranyos. Kezdesz te is pontosan ugyanolyan lenni, mint ami miatt a fél világ zsigerből utálja az összes hitgyülis meg a többi hasonló bigott vallásost, mint te.
Az OK, hogy engem csípkedsz, de hogy még Xanaxot is van begyed móresre inteni, csak mert igen kedvesen figyelmeztet arra a méretes gerendára a szemedben... Cöcöcöcöcöcö...
Ezt xanax írta: nem tartalak taknyos kölyöknek.bocsánat ha úgy reagáltad le a hozzászólásom.de mint írtam kemény dió vagy,megalkuvásnak helye nincs nálad.vagy igen?lehet,rosszul láttam eddig.mit is mondtál dóri,minek készülsz,jogásznak?
Ezt Dóri írta: Csak dobálózik itt mindenki a korával, de sztem nem a kor a lényeg! Minél idősebb az ember, annál inkább elutasítja a más véleményt, szóval nem feltétlenül jó az, ha vki idősebb.Persze nem azt mondom, h ti ilyenek vagytok, csak azt, h nem feltétlenül előnyös, ha vki idősebb. Tisztelem a tapasztalataitokat, és a véleményeteket, és bocsi ha bárkit is +bántottam! Én csak annyit szeretnék, h kicsit próbáljatok engem is +érteni, semmi többet! Előre is köszi annak, aki ezt +teszi!
Ezt Fender59 írta: Pont az a lényeg, hogy nem vita, meg nincs ilyen, hogy ki nyer meg ki nem, mert nincs aki eldöntse, hogy tényleg van-e Isten vagy nincs. Majd kiderül, ha meghalunk...:-)))))
Viszont legalább így jókat lehet(ne) róla dumálni, hogy ki mit miért vagy miért nem...
Ezt Dóri írta: Bocsi, de én nem teszek egyenlőséget vallás és hit közé. Tudom, h ez már lerágott csont, de a 2 között akkor is óriási különbség van! Te egy vallásos közegben nőttél fel, ahol különböző vallási eszméket próbáltak a fejedbe verni. Ettől egy csöppet különbözik az, h én világiként nőttem fel, és csak később váltam hívővé, nem kényszerített rá senki, nem sulykoltak a fejembe különböző tanokat, saját magam +győződtem róla és elfogadtam. Szóval szerény véleményem szerint azért a 2 nem ugyanaz.
Ezt Fender59 írta: Én is a bencésben találkoztam először a vallással. Abszolút semmi vallásos nevelésben nem volt részem a suli előtt. Épp csak meg voltam keresztelve. 88-ban még nem volt akkora sik oda járni, úgyhogy kis punccsal engem is simán felvettek... Szóval mintha mégis csak kísértetiesen hasonló lenne a szitu. 17 évesen én is vallásos voltam, ami aztán elmúlt...
Nem lehet, hogy te is ezen az úton poroszkálsz...?
Ezt Dóri írta: Csak én nem vallásos vagyok, hanem hiszek. Sztem te pontosan azért vagy annyira ellene ennek az egésznek, mert láttad azt, h a vallás mennyire nem jó, áltatás az egész.
Ezt Fender59 írta: Csak hisz egy kicsit az, aki lemond a családról meg mindenről Istenért... Vagy nem? Én amúgy az intézményesült vallásnak valóban ellene vagyok a hitet meg néha tisztelem, néha meg kinevetem - embere válogatja -, de iszonyat kíváncsi vagyok, hogy egy hívő, hogyan tud hinni meg miért hisz...
Ezt Dóri írta: Hát igen, lemond a családról, és utána kiéli magát gyerekeken + apácákon. Nem mondom, h mindegyik pap ilyen, de mostanában különösen elszaporodtak az ilyenek. Sztem csak akkor lehet lemondani a családról és egyebekről, ha arra Isten utasítja az illetőt, és nem azért mert a vallása előírja. Ezért van sok ilyen eset, mert csak rájuk van kényszerítve az egész. Pedig Isten szabad akaratot adott az embernek. A kíváncsiság új dolgok felé az jó dolog.
Ezt Fender59 írta: Fekete/fehér igen/nem... Nőjj fel... Szerinted a ti papjaitok hány ilyen kis lelkes csajszit dugtak már meg mint te??? Jó sokat, az hétszentség... Arányaiban kb. ppp mint a katolikus papok... Még az is lehet, hogy téged is, csak azt hiszed a dologról, hogy Úrvacsora volt vagy valami ilyesmi...:-)))))
De azért még gyorsan írjál valami, hogy tiéd legyen az utolsó szó.
Ezt Gregorius írta: keress magadnak egy pasit... az leköt legalább :-) szerintem abban a korban vagy, mikor bizonyos dolgok kezdenek rajtad gömbölyödni meg speckó hormonok meg minden és nem tudod mi a fasz történik veled...
Ezt Dóri írta: Sztem egyet se, mert mindegyiknek van felesége!Más részről pedig nem a szex teszi ki az embert, csak egy elenyésző része. Vannak férfiak, akiknek nem az a legfontosabb, h minél több nőt vigyenek az ágyukba, de ezt gondolom igen nehéz elképzelni. Mindenesetre alapos különbség van azok között, akik vallásos keretek között, egyfajta kényszerből próbálják Istent követni, és azok között, akik hitből, és önkéntesen.
Ezt skyline írta: jottél-mentél sztem mentél haza figy nemsokára meglesz az új gitárom esetleg lehetne róla szó hogy egyszer meghallgatom a marshallodat? sorben meghálálom
Ezt Gregorius írta: holnap este kocsmanap a törzshelyünkön, egy puccos budai pub, de már 2 éve oda járunk majdnem minden szerdán, nyárt leszámítva... tök fasza, ilyen öreges dumcsizás, egy kis sztrapacska, egy sör, sok beszélgetés, meg jó zene :-)
Ezt Gregorius írta: nem sok csaj, mindig jön valaki de elüldözöm általában a "humorommal" volt egy ica nevű tyúk, neki küldtem emailben egy kis filmet amiben egy fickó könyökig benyúl egy nő seggébe... azt írtam hozá: ma esti programajánlat... na erre a csaj meg is jelent este, hozta a laptopját és felbaszta az asztalra: "nézd mit küldtél basszus!" én meg: "tudom mit küldtem... akkor akár kezdhetjük is" utána még meghívattam magam moziba. ez akkor volt mikor a gyűrűk ura utolsó része volt a menő .-) akkora büdös szar picsanyomorítóan hosszú szart én még nem láttam vazze!
Ezt skyline írta: nálunk csutortok bár most csutortokon haveromnak szulinapja lesz ezért páran elmegyunk párkányba ott lehet ám occsóé beinni:D a sor 19korona és jóféle zlatyi:D a tobbi cucc is ilyen árban de a legjobb a fekete abszint 86százalékos fincsi