Persze.. Ezért is nem sportember! Remélem, ha jövőre el is indulhat, valami noname tag jól elveri az arcát az elején, és akkor lesz még egy éve elgondolkozni azon, hogy hogyan is kéne ezt csinálni..
Hát igen, akkoriban a nagy, pontozásra hajtó boxolók nem sokra vitték volna.. Tudom, hogy sokak szerint unalmas boxoló, de nekem nagy kedvencem volt Sven Ottke..imádtam a higgadtságát, és hogy senki nem tudott vele mit kezdeni, szépen elboxolgatott, míg végül "ezer" címvédés után visszavonult.
Morvai az izraeli nagykövetnek: "Hagyják abba a népirtást!"
Nagykövet Asszony!
Bár emberi jogokkal foglalkozó jogász vagyok, s az ENSZ egyik emberi jogi bizottságának, a CEDAW-nak voltam tagja négy éven át, most mégsem emberi jogi szempontból szeretném elemezni az ön államának tömeggyilkosságait, a nemzetközi jog szerint kirívó súlyú, elévülhetetlen bűncselekményeit. Mindenki tisztában van vele, hogy Izrael állam a jogon kívülinek tekinti magát, s soha egyetlen jelentős ENSZ-határozatot nem tartott be. A nemzetközi jog és a nemzetek közösségének döntése ellenében folytatják a palesztin területek megszállását, újabb és újabb telepeket hoznak létre olyan földön, amelyhez semmi közük nincs. Fenntartják a biztonsági falat", amelynek pedig semmi köze nincs a biztonsághoz, hiszen a palesztin családokat, palesztin közösségeket választja el egymástól, valódi célja éppúgy a palesztin nép kiirtása, mint jelenlegi tömeges gyilkosságaiknak, a gázai polgári lakosság elleni terrornak. Önök látványosan kivonják magukat a nemzetközi jog hatálya alól, államukat és népüket egyaránt sajátos felsőbbrendűséggel ruházzák fel, Übermensch-nek tekintik magukat. Jogászként szakmai kötelességem bízni abban, hogy az ön kollégái, Izrael állam vezetői egyszer bíróság elé kerülnek, s börtönbe jutnak.
De ahogy jeleztem, most nem erről szeretnék írni, hiszen önök az ilyen kritikákat, elemzéseket, kéréseket, könyörgéseket megszokták, s ez éppúgy érintetlenül hagyja önöket, izraelieket, mint az önök fegyverei (bocsánat: az amerikai adófizetők önök által használt fegyverei) által széttépett palesztin gyerekek látványa. Őket ugyanis önök, éppúgy, mint a palesztin felnőtteket ahogy azt az ENSZ-ben megtapasztaltam nem emberi méltósággal és emberi jogokkal felruházott személyeknek, hanem valamiféle tárgyaknak, méltóság és jogok nélküli biztonsági kockázati tényezőknek tekintik.
Nos, másról írok, mégpedig egy nagyon személyes dologról. Egy kicsit úgy is, mint nő a nőnek. Furcsa helyzetben vagyok, ugyanis arról kellene írnom, hogy ön szégyellje magát, amiért egy ilyen agresszív, tömeggyilkos, kegyetlen állam diplomatája s ehelyett a saját szégyenemet szeretném megosztani önnel. Ha hiszi, ha nem, ebben nincs gúny, nincs cinizmus. Szégyenteljes dolog történt velem, amiért nehezen merek három gyerekem szemébe nézni, s amitől rendkívül rosszul érzem magam. Az történt ugyanis, hogy amikor az önök hadserege a szárazföldön is behatolt Gázába, és híre jött az első halottjuknak, akkor nem úgy reagáltam, ahogy egy normális, emberséges, huszonegyedik századi kultúrlény reagál. Nem azt gondoltam magamban, hogy milyen szomorú, milyen megrázó, milyen rettenetes, hogy íme ezen az oldalon is egy fiatal áldozat. Hanem örültem! Meggyőződésem szerint ez beteges dolog, s hogyha ezt a reakciót nem írom ki" magamból, nem osztom meg önnel és másokkal, akkor nagyon súlyos következményei lesznek. Nem vagyok azonban annyira önző, hogy önt feltartsam egy olyan üggyel, mégoly ijesztő jelenséggel, amely kizárólag személyes, egyedi, egyéni. Általános, az egész világot érintő jelenségről van ugyanis szó. Arról, kedves nagykövet asszony, hogy önök megtanítják a világot az erőszak, a gyűlölködés és a halál kultúrájára. Az önök elképesztő cselekedetei és azok büntetlensége, a civilizált államok" általi megtűrtsége miatti tehetetlenség érzése s az a végtelen igazságtalanság, amelyet Izrael meghonosított az elmúlt évtizedekben, végzetes lehet az emberiség számára. Eltorzítja az emberek tömegeinek a lelkét. Izrael gyűlölködni tanítja az egész emberiséget.
Úgy gondolják, hogy ha nem engednek be újságírókat Gázába (szokásuk szerint semmibe véve a vonatkozó bírósági döntést), akkor a világ nem tudja maga elé képzelni az önök fegyverei által szétszaggatott 82 gyermektestet. Akkor nem tudjuk szülőként elképzelni, milyen lehet egyetlen perc alatt elveszíteni négy gyermekünket.
Úgy hiszik, nem tudjuk elképzelni, milyen jellegű sérülése lehet annak a kétezer embernek, akiket sérültként" tartanak számon, s akikre kevésbé drámaian gondolunk, mint a halottakra. Tudjuk, nagykövetasszony, hogy a legtöbb sérültnek amputálni kellett a végtagjait, ideértve a sok-sok gyereket, akik az önök végtelen kegyetlensége miatt műlábbal, vagy kerekesszékben töltik majd az életüket. A BBC-tudósításaiból (is) ismerjük a sok-sok megrázó esetet. A kisgyerekekét, akik az utcán megsérülnek, majd kórházba viszik őket, a kórház az önök támadásától összedől, s a gyerekek egy része meghal, másik része amputálásra szorul. Noha önök tiltják a nemzetközi sajtót, azért amatőr felvételek bejárják a világot. Ma Magyarországon például a kuruc.info hírportálon látható egy döbbenetes felvétel az önök egyik légitámadása utáni percekről. (Igen, nagykövet asszony, a kuruc.info az a bizonyos antiszemita oldal, amely ellen önök tiltakozni szoktak. Rémes dolog ez az antiszemitizmus, és az ember egyszerűen nem érti, hogy mitől is van de erről a kérdésről majd máskor.)
Mondanivalóm lényege kettős. Egyfelől az, hogy önök pontosan tudják, hogy a jelenlegi öldöklésük és kegyetlenségük semmit nem old meg, csak növeli a feszültséget, mivel még amúgy nyugodt körülmények között élő nem palesztin emberekből is a bosszúvágy egészségtelen érzését váltja ki. Ugye egészen pontosan tudják, hogy az a fiatalember, aki végignézte a testvérei testének szétszaggatását az önök légicsapásaikor, milyen hivatást fog választani? Ugye nincs kétségük afelől, hogy a jelenlegi látványos őrjöngésük túlélői közül kerülnek majd ki az újabb öngyilkos merénylők? Az újabb Hamasz-vezérek? S ugye nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: ez egy elég természetes jelenség? Önök azzal próbálják megvezetni a világot, hogy vérengzéseik célja a Hamasz támadásainak leállítása. Ez ezzel a módszerrel nem fog menni, ezt önök pontosan tudják, kedves nagykövet asszony! Ezzel csak újabb támadásokra adnak okot, amelyre majd önök újabb véres bosszúval reagálnak. S a világban egyre többen leszünk, akik szégyenkezni fogunk a saját érzéseink miatt S meddig mehet ez így tovább, nagykövet asszony? Amíg az utolsó palesztint is ki nem irtják a föld színéről? Nem, kedves nagykövet asszony, megmondom én önnek, hogy meddig mehet ez így. Addig, amíg a világ észhez nem tér, és le nem állítja önöket. Erre viszonylag egyszerű módszerek vannak. Az egyik az izraeli áruk és szolgáltatások totális bojkottja. Azaz: amikor Izraelben gyártott terméket tennénk a kosarunkba, képzeljük magunk elé a meggyilkolt palesztin gyerekek sokaságát és tegyük vissza. Ami ennél is fontosabb: önök nem a saját forrásaikból olyan nagylegények"! Elképesztő fegyvereiket leginkább az amerikai kisemberek adócentjeiből adják össze s biztosítják. Volt szerencsém egy évet eltölteni az amerikai középnyugaton, a Midwesten. Megismertem az amerikai kisember gondolkodását, jószándékú naivságát. Akár őrájuk gondolok, akár az Obamát megválasztó, színesbőrű emberek sokaságára, az jut eszembe, hogy ők nem azért dolgoznak, hogy önök, izraeliek az ő munkájukból biztosítsák kegyetlen és felesleges, kifejezetten kontraproduktív harcaikhoz" a fegyvereket! A fő feladat most tehát az, hogy a változásra szavazó, a véres háborúktól besokallt, Izrael ügyében pedig teljesen megvezetett amerikai kisembereket kell felvilágosítani arról, hogy mire költik a pénzüket. Ez egy jó próbatétele lesz annak is, hogy létezik-e még demokrácia. Azaz: ha az amerikai emberek elutasítják azt, hogy eszközzé tegyék őket az önök véres és igazságtalan harcainak folytatásához, akkor ez az akarat vajon kifejezésre jut-e az állami döntések szintjén?
Ezúton is kérek mindenkit, bel- és külföldön, hogy haladéktalanul kezdje meg ismerősei meggyőzését az izraeli áruk és szolgáltatások bojkottjáról, s minden lehetséges módon pl. a palesztinokkal szembeni izraeli népirtásról szóló film és fényképfelvételek, hiteles beszámolók megküldésével az amerikai adófizetők (s természetesen mindenki más) meggyőzését a tiltakozás szükségességéről.
Nagykövet asszony! A harag, a bosszúvágy és a gyűlölet érzései romboló érzések. Ezek nem előreviszik, hanem hátramozdítják a világot. Kérem önt, hogy osztozzon érzéseimben, és szégyellje ön is egy kicsit magát, s vegye rá erre kollégáit, az izraeli vezetőket, illetve támogatóikat. Hagyják abba a népirtást, a tömeges gyerekgyilkosságokat s az egész világ megfertőzését a gyűlölködés és az erőszak kultúrájával"!
S azért jogászként még egy apró tanács: miközben az egész világon harcolnak a gyűlöletbeszéd" megbüntetéséért, gondoljanak arra, hogy Izrael állam szinte minden kimondott szava s minden tette gyűlöletbeszéd, amely alkalmas arra, hogy az önök állama és népe ellen világszerte gyűlöletet szítson. Hagyjanak fel, kérem, a gyűlöletbeszéddel, már csak azon izraeli és nem izraeli állampolgárságú zsidó emberek érdekében is, akiknek helyén van a szívük, és elutasítják az önök kegyetlen, embertelen politikáját és rémtetteit!
Budapest, 2009. január 5.
Üdvözlettel:
Dr. Morvai Krisztina
jogász
Kapcsolódó:
Szimpátiatüntetésre hív a Jobbik a Palesztin Követség elé!
A Hari azé volt ideges, mert ugye nagyon hamar nagy hátrányba került, a Bonjasky meg a leütés után beállt védekezni! Tudvalévő, hogy azt nagyon tud! De ezért még senki nincs feljogosítva arra, hogy ilyen sportszerűtlen legyen! Kiváncsi vok, hogy jövőre itt lesz-e!
Amúgy én is jobban csípem a K-1-et a boxnál, de az is igaz, hogy itt nem csak a tudás számít, rohadt sok minden múlik a véletlenen..Ezért is lehet, hogy itt már mindenki keresztbe vert mindenkit, nincs legyőzhetetlen, mindenki volt már padlón is..szóval minden meccs tök izgalmas, nem lehet előre tudni, mi lesz a vége..
A másik meg, hogy K1-ben elég kegyetlen a rendszer, hogy egy este többször is szorítóba kell lépned, és az indul nagyobb eséllyel, aki kevésbé fáradt el, sérült meg, stb. Tudjuk, hogy hány ember jutott már úgy döntők közelébe, hogy az igazi győztesek lesérültek...
Ja, láttam..szegény..de volt már meccsük régebben, akkor Remy győzött, úgyhogy sztem itt is győzött volna, főleg, hogy Hari-t leverte a padlóra a 2. percben..
Most megnéztem az Aerts vs Hari-t is, hát ez is meglepetés..már azon is meglepődtem, hogy az "öreg" Aerts megverte az óriás Schielt-et, egy pillanatra azt gondoltam, hogy megszerezheti a 4. vb címét, de sajnos leléptették..szép volt, ahogy Hari lerúgta a 2. menetben, de a bíró ezt egy picit elhamarkodta sztem, egy ilyen kaliberű ember esetében ez nem lett volna szükséges..
Szerintem is megérdemli a marokkói, hogy leléptették, plusz elvették a többi címét is, plusz jól megqrták pénzileg is! Pedig szépen menetelt a döntőig, dícsérték is, hogy kezd benőnia fejelágya! Tévedtek! De a Remyt meg sajnálom, így világbajnoknak lenni nem felhőtlen öröm! Még bőgött is!
Na, megnéztem..hát harit eddig egy tehetséges, de nem túl eszes k1-esnek tartottam, erre most rá is szolgált megint..jó nagy barom, hogy az utolsó pillanatban kizáratja magát a versenyből..de nagyon örülök, hogy nem engedték tovább, mert ez nagyon gerinctelen húzás volt. Remy az egyik nagy kedvencem, ő egy nagyon nagy sportember! De szegény mindig kifogja az ilyen sportszerűtlen állatokat, anno Bob Sapp is belevert a fejébe egy rettenetest, mikor a földön volt..agyrázkódás lett a vége..
Na, akkor most már Bonjasky is 3-szoros világbajnok, nagyon helyes!
Remyvel...............nyerhetett volna ellene, de szabálytalanul levitte a földre és elkezdte taposni a fejét, pedig fogta vissza a bíró, utána még anyázott mindenkire....totál kiakadt...kizárták jogosan....
Én nem láttam, de szerintem sem túl szomorú dolog, ha egy magyar sportoló győz - és azt se nagyon sajnálom, ha a megszokottól eltérően, egyszer nem ellenünk "fújnak" a bírók.
Szerinted, ha már nem lényeg a fejük állapota, és nincs KO, akkor vajon melyik vitt be több ütést?
Akinek cékla lett a feje, vagy amelyiknek nem?
Azért van némi összefüggés tapasztalatom szerint.
Nem az a gond, hogy ki nyert.
Mikor mi védünk címet, akkor mindenki hangoztatja,
hogy nagyon meg kell verni a bajnokot,
mert a pontozóknál előnyt élvez.
Most KoKo már az elajén elmondta, hogy egyenlők.
Ezt már előre borítékolták.
Az Universum átakasztotta az egyik boxolója nyakából,
a másikéba a vb. címet.
Most jöhetnek a veterán rokkantak, aztán ha már nem lehet elkerülni,
ki kell állni igazi boxolóval is.
ez egyik sem sport.
az igazi sport az ideges pitbull szopatás kötőtűvel.
keresel egy dühös pitbullt és a szájába rakod a faszod úgy, hogy közben kötőtűvel döfködöd a szemét. ez sport.
mindkét meccset néztem, nem tartom csalásnak egyik eredményt sem
nem az a lényeg, hogy milyen állapotban van a fejük a végén, hanem hogy ha nincs KO, melyik vitt be többütést
mindkét magyar több ütést vitt be, és pontozással nyertek
ha tényleg végignézted a meccseket, akkor ezt neked is tudnod kell
Erdei a sokkal nagyobb figurával szinte azt csinált, amit akart, de az ellenfél nagyon ütésálló volt és nem látszott rajta, mennyit kapott
a másikon a magyar gyereket féltettem, mert erős volt az orosz, és az elején valóban volt 1-2 menet, amely nem a miénk volt, de az orosz is többet kapott, a végefelé meg is rogyott, nagy mákja volt, hogy vége lett a menetnek, aztán a magyar gyerek, felmérve az erejét, nagyon ügyesen nem esett neki, hogy padlóra vigye, hanem technikásan végigboxolta az egészet és elhozta az utolsó meneteket
persze hogy megnyerte
Az első 9-ben, Balzsaynak és az Orosznak is volt
egyértelműen odaítélhető menet.
Az utólsó 3 pedig, a Magyaré volt.
Ebből meg, azonnal megértené bárki.
De Te ezt elfogadod összeesküvés-elméletnek? Nem hinném hogy az, szerintem nagyon sok igazság van ebben a videóban. Nekem az első rész nem annyira tetszett. A második tényleg összeesküvés-elméletszagú, de a "man behind the curtain" harmadik rész szerintem nagyon reális.
Jaja engem is kissé ilyen "üldözési mániás, mi lesz ezután", tehetetlen érzés keritett hatalmába utána. De ez ellen nem igazán tehetsz semmit, csak ha maximum kiegyezel magaddal.
én ma megnéztem az első hármat és nagyon érdekesek voltak, kösz a linket
mondjuk szerintem azért rossz ilyen összeesküvés-elméletes videókat, műsorokat nézni, mert az embert utána olyan szar, magatehetetlen érzés keríti hatalmába. mondjuk a harmadik rész (a "man behind the curtain" vagymi) a "legsokkolóbb"...
Én nem így láttam...több tiszta ütést láttam Balzsaytól. A ruszki csak ütésszámban volt jó. De az kevés a győzelemhez, mert nem voltak tiszták az ütései.
Gábor, könyörgöm!!!...:)
Ha kilenc menetből mondjuk 5-öt nyert a ruszki(ami kb.reális), akkor 4-et a magyar. Igaz? És a végén 3-at a magyar. Meg van a 12 menet, ugye? Ebből 7-et nyert a magyar, 5-öt a ruszki.
Csak az a kár, hogy a K1, mint sport, totál élvezhetetlen. Pár benga állat cséphadarózza egymást, mint a hülyegyerekek a homokozóban, nulla technika, csak fizikai erő, amit aztán a 3-ik menet végére totál el is veszítenek, úgyhogy a vége már csak szenvedés. Mindig az nyer, aki véletlenül betalál.
Én sem vagyok szakértő...de az első pár menetben sztem eléggé fej fej mellet voltak. Hol a ruszki nyert menetet a szememben, hol Balzsay. Még egyszer mondom: a megrogyásig talán egy picit jobb volt az orosz, de utána egyértelműen kikapott. Márpedig az 3 menet volt még...
mindenki másképp látja, én nem értek hozzá, de szeretem a küzdősportokat nézni, sokat jártam meccsekre is régen, szerintem az közepéig vitte lazán az orosz, látványos utolsó 3 menettel nyerni egy világbajnok ellen...
a K1-et japánok találták ki, japánban van a döntő, japán bírók vannak, de nem csalnak.....korrektek, még ha sokszor nagyon közel volt a nehézsúlyú világbajnoki címhez 1-2 japán versenyző, akkor sem kedveztek nekik....
"Tudom. Ze alapján 10-11-12. Balzsayé volt, volt egyértelműen neki ítélhető, és egyértelműen a ruszkinak ítélhető az első kilencben."-ezt írtam. Az első "volt" után egy vessző következik, ami a 2.tagmondat határát jelzi; a 2. tagmondat pedig elég egyértelműen az első kilenc menettel foglalkozik. Tehát nem belemagyaráztam utólag.
Ha helyesen használnád a vesszőt a beírásaidban, nem értetted volna félre. Gábor meg simán fáradt sztem...:)