Az ataxia (a görög ataxiā = rendezettség hiánya szóból) az izommozgások koordinációjának zavarából adódó bizonytalan és ügyetlen mozgást jelenti. A kisagy az izommozgások koordinációjának központja, melyhez az információkat a perifériás idegek, ezáltal pedig a gerincvelő szállítja. Mind a perifériás idegekben, mind a gerincvelőben bekövetkező sérülés, betegség okozhat ataxiát, melyet szenzoros ataxiának, vagy inkább cerebelláris ataxiának nevezünk.
Mi okoz ataxiát? [szerkesztés]
veleszületett rendellenesség: Friedreich-ataxia
fertőzés: bárányhimlő
encephalitis
betegségek, léziók a központi idegrendszerben : abcesszus, fizikai trauma, szélütés
sugárzás
egyéb toxikus ágensek, mint a drogok vagy alkohol
cöliákia betegség, vagy gluténérzékenység
A dysdiadochokinesia a cerebelláris ataxia egyik jele.
Talán még itt tudsz bővebbet meg a betegségről.
Itt olyan betegségekről és állapotokról, vagy rendellenességekről lehet info-t kérni, amelyekről ritkán hallunk, de hogy erről van-e ott szó, sajna nem tudom:
A Friedreich-ataxia a leggyakoribb genetikai eredetű öröklődő ataxia, mely általában felnőttkorban jelenik meg, és teljes leépüléshez, végül 20-30 éven belül halálhoz vezet.
Nevét Nikolaus Friedreich német orvosról kapta, aki először írta le ezt a rendellenességet 1863-ban.
-
1:50 000 születésből.
--
OKOK:
Az FRDA gén mutációja a 9-es kromoszóma q 13 lokuszán. A mutáció a GAA nukleotidok ismétlődésében rejlik. Normál állapotban a GAA kevesebb mint 30-szor ismétlődik, míg patológiás állapotban 60-szor, vagy akár 1000-szer is.
A mitokondriális vas-anyagcsere zavarát okozó frataxin-szintnövekedést eredményez a mutáció. Az idegek és az izmok membránjai is érintettek.
--
Neurológiai tünetek [szerkesztés]
Egyensúlyzavar, mozgáskoordinációs nehézségek, beszédképesség csökkenése és a reflexek visszaszorulása jellemzik. Hallásvesztés is bekövetkezhet.
Csont- és porcrendszer tünetei [szerkesztés]
A lábboltozat elváltozásai és jelentős gerincferdülés (scoliosis).
Az első tünetek megjelenése után kb. 5 évvel a beteg már tolószékhez kötött.
Szervi tünetek:
4-5 évvel a neurológiai tünetek után szívizomzavarok, melyek az esetek többségében a halálért is felelősek.
5-ből 1 esetben diabetes (cukorbetegség)
Kezelés:
A koenzim Q10 vagy annak idébénon nevű származéka hatással van a szívpanaszokra, de a neurológia tünetekre szinte hatástalan.
Öröklődés [szerkesztés]
Nem tudom, mennyire vagytok tisztába az előzményekkel, de a dolog nem most kezdődött...ha vki képtelen betartani írott/íratlan szabályokat, vagy állítólagos tanulmányra hivatkozva megsérti, provokálja a fórum AKTÍV tagjainak jelentős részét, akkor nem biztos, h a félrenézés és hallgatás a megfelelő reakció.
A beírás V201 kollégának is szól.
Csak akkor tudsz, ha be vagy regisztrálva. Nyitsz egy új posztot és a a "MEHET" gomb fölötti opciók közül kiválkasztod a "Kép Beillesztésé"-t. Oda bemásolod a kép URL-jét és kész is vagy. Ami persze azt is jelenti, hogy csak akkor tudsz berakni képet, ha az már előtte fel van töltve valahova a netre. A saját gépedről nem fog felmenni.
Ha meg fel akarsz tölteni netre képet, akkor meg használd a kepfeltoltes.hu-t.
Hát az esély megvan rá.. ha hirtelen nagy csned lenne akkor éppen azért úgyis benyomnak valami anyázást sceletornak.. vagy persze fordítva..
reménykedjünk.
Hát ja, mondjuk ezek után nem vagyok meglepve a dolgon, de sajnos ez van, ezt a többiek a néhány renitens emberkének köszönjék meg szépen, de én már nagyon tudnám támogatni a békét itt a fórumon.
Annyira nekem nem sűrgős. Ha rendes ismerősnek tudom kiadni, szivesen várok. Egyszer már volt vadidegen bérlőm és szét is baszták rendesen a pécót. Úgyhogy többet utcáról nem adom ki...
Nem érdekel valakit kiadó lakás Budapesten. 36nm, kék metró 1 percre, rezsi 30alatt, bútorozva vagy üresen, ahogy tetszik, hosszútávra nagyon barátiba meg tudom számítani, de mindenképpen jóravaló ismerősnek szeretném kiadni. Kontakt a nevem alatt, ha valakit érdekelne a dolog... Januártól lehet költözni akár...
Ennél gecibb betegséget elképzelni sem tudok..mikor tök ép az elméd, és bezárulsz egy tehetetlen testbe..a "legjobb" az, hogy az asszony is hordozó, és állítólag 4 gyerekből 1 biztos, hogy örökli..úgyhogy most a két kislányunkat azonnal el kell vinni dns vizsgálatra..
na amit megtudtam így gyorsan msn-n, az amit szerintem már írtak, hogy a kisagy felelős érte, járásuk kicsit fura az elején, sokszor a sarkukra rakják magukat és rendezetlen a lépéskoordináció, ugyanígy jön a tárgyak felé való nyúlás, minél közelebb annál jobban nem alálja el, kileng, vagy hogy mondja....szem-kéz, láb kordinációs zavar és ennek vannak járulékosai(latin így nemtom), illetve nem tudja magát súlyosabb esetekben megtartnai állva, vagy ülve...
terápiát fognak ajánlani, illetve keressetek egy nagyon-nagyon jó gyógytornászt.
Ők olyan gyerekekkel foglalkoznak ahol ez csak tünet, tehát szegényeknek ez a legkissebb bajuk:(---persze titeket nem vigasztal, nagyon ritkán végződhet halállal---ez viszont jó hír a rosszban.
Ataxia egy izomkordinácós betegség. nézd meg ezt a wikipedia oldalt amit linkeltem, mert szerintem itt orvost nem fogsz találni. sajnálom szegény kislányt...
Uff az durva:( Amúgy csak ötletként ajánlottam, mert egy kis áskálódás és az internetről rengeteg információt össze lehet szedni. Amúgy szerintem próbálj meg kérdezősködni valamilyen orvosi fórumon, mert ott előbb találsz segítséget, mint egy zenei fórumon.
Annál komolyabban..aki szakember ebben a kérdésben..asszony nővérének 7 éves kislányánál diagnosztizálták ezt...elvileg előbb teljesen lebénul, aztán meghal...
Igazából nem is kell komolyan programoznia, de azt azért nem áll tudnia, mi meddig és miért, mert ugye elvileg ő a kapcsolattartó a felhasználók és a kockafejek:) között, és hát azt mégsem akarhatja, hogy a programozó úgy az orránál vezesse, ahogy nem szégyenli. Persze azért egy működő pici oprendszert nem kell tudnia megírni, de egy átlagos nyilvántartó/adatkezelő alkalmazás még elvárható és szerintem nem is bonyolult. Persze mondjuk akkor nem is a c oktatásával kellene kezdeni a programozást.
Bevallom az igazat, hogy mindet nem, mivel nem is foglalkozok velük napi szinten. Itt melóban általában VB-t, SQL-t, PHP-t meg Delphit használom napi szinten, szal azért azokban pengébb vagyok, de azért a többitől sem riadok meg. Mondjuk személy szerint a C a szívem csücske, ha vizuális felületről van szó, akkor meg ha más nincs kikötve akkor azonnal a Delphihez nyúlok.
Ebben igazad van, de náluk például alapszintű dolgokkal is baj van. Amúgy meg informatikusok is lesznek és hát oda azért illik, ráadásul két félév C programozás, meg egy félév Java van neki aztán kifújt. Én meg műinfón tanultam Pascalt, C-t, Javat, C++-t, Delphit,VB-t, Sql-t, PHP-t, Assembly-t meg még nem is tudom miket:)
Háááát amikor anno megjött az egyik g5 grafikára nvidia geeforce 2 vel:DDDDD....felröhögtem azért!...alapból a geeforce nem munkára van....és nem egy 900 ezres gépbe illik...
:))))) helyette van kockulas, brrrr :) na ezert kacsintgatok en masfele, ezert tanulok most gazdasaginformatukusnak :))) sose kotott le annyira az informatika kello melysegben :)
persze hogy jó...csak nem véletlen nem adta el semmi áron a motorola a titkokat(alaplap, proci) az intelnek...mivel túl drága volt már a motorola a macnek....hisz csak ipodhoz kellett már a gép és nem fordítva....szóval inkább marketing+hardver amiben csalódtam mert imádtam a g3-g4 családot....nagyon profi cuccok voltak!!!!
Hát igen, a régi mac-ek még sokkal durvábban meg voltak csinálva, de szerencsére az Apple azért most is válogatja elég gondosan az alapanyagot, sok más gyártóval ellentétben.
Irigyellek ám:D...de kb ugyanúgy muzsikál nálam mint a pc mellette...nem tudnék nagyon dönteni használhatóságot illetően a mostani pc és a mostani mek között...szerintem egykaptafa ....de nagyon.
jaja ez pc, de nekem faszan mukodik es nekem csak ez szamit, soha semmi gondom nem volt vele. a minim g4-es, de azt most nem hasznalom. szerkesztettem vele videot, kepet, meg a fotoimmal babralok a gyari olympus szoftverrel, feltettem paralleles-el windozzt, amin csinalom a sulis dolgaimat, mellette az osx-en fut meg mas is, kozben forumozom, zenet hallgatok, netezek, kepet babralok es minden popec...felolem ehet akar cukormazas is, csak mukodjon igy, ahogy kell! a legnagyobb bajom, hogy angol billentyuzetes...
Igen mert el kell mondani összecsukáskor a varázsigét, mint a bácsi a tévében: "cö-cö-cö, nyu-szó-mu-szó CSETT!", és csettre lecsapni az LCD-t. Ha közötte maradt a radír, akkor szerviz, de nem lesz olcsó ...
:DDDD...lehet...de ere használtam ugyanígy anno a többi mcocskát is...és jobban álta helyét az a motorola!:D...ez már sima pc....intel lapka(motorola nem adta el neki az arhitechtúrát ugye, de a unix alap is eléggé ingatag lett), ati/nvidia, samsung3 cinema vissza is ment az elején egyből)....a g3-g4 az legalább mac volt ...ez már csak egy cukormázas pc.
Hát én igyekszem kúltúrlényként viselkedni. Amúgy az sx dx kérdésben még annyit, hogy íreknél majdnem egymás szomszédságában van az intel és a dell gyárak majdnem egymás szomszédjai, nem véletlenül...
sima felhasznalo, melyebb ismeretek nelkul is elboldogul vele, legalabbis nalam nem kellett semmit hackelni, sose kapcsolom ki, csak lehajtom a fedelet, meg vissza es hasznalom, na engem ez az ami erdekel :) meg hogy rohadt sok alkalmazasom van megnyitva egyszerre, na a melohelyi gepen ezt nem tudom megcsinalni...
Ja...biztos vannak és lesznek is még ilyen munkák nem készülnek el....melóhely, család, maszek melók dögivel...általában mindig fel kell állítanom egy sorrendet, de van amit véletln kifelejtek....sajna...lesz...biztos lesz ilyen, de igyekszem minimalizálni...