Egyszer azt az érdekes feltételezést hallottam, hogy pl.a Green Peace-nek nagyon jelentős anyagi támogatottsága van: bárhol a világon komoly erőkkel fel tud vonulni mondjuk az atomenergia felhasználása ellen, miközben senki nem hallott arról, hogy valaha is tett (vagy mondott) volna olyasmit, ami sérti az olajlobby érdekeit.
"csak" nyelvrokonságról van szó már jóideje itthon is, bár a finnek legújabb verziója szerint ők már sokkal régebben ott vannak ahol most mint eddig hitték, tehát nem is finnugorkodhattak velünk az urálnál vagy hol...persze ezt a nyelvrokonságot is olyan osztrák "tudósok" alapozták meg, akik nem tudtak magyarul...(valszeg finnül sem)
a suliban nemrég bezsélt nekünk is az egyik tanár eg ykutatási prodzsektről, a föld mélyében megelelő tulajdonságú anyagokban hőenergiaként tárolnák a megújuló energiaforrásokból szerezett áramot. (amit aztán visszaalakítanűnka árammá).
Az a jó az egészben hogy 2-3 éve a DNS-vizsgálatokkal már igazolták, hogy a Finnekkel nem vagyunk rokonok, úgyhogy ott azonnal korrigálták az iskolai történelem-oktatást, míg nálunk még az Akadémia is tovább kutatgat.
Az MVM mondjuk folyamatosan azt kamuzza, hogy hazánkban nincs szélbiztos hely:)
Simán beférne több ilyen, gondolom akad rá EU-s forrás bőven.
Amúgy azt hiszem Kulcson is húzodoztak ráengeni a rendszere, szóval ott tesznek be, ahol tudnak.
A másik, hogy amíg a vezetékeken csak elenyésző szabad kapacitást engednek felszabadítani, addig senki nem tud olcsó pl. szlovák, lengyel importáramot behozni.
Millió megoldás lenne, nem a tárolással van amúgy a gond, hanem hazánk hozzáállásával.
CSak épp Paks tudja szabályozni a termelését, egy szélerűmű meg nem... Gondolom nem hülyék, hanem mondjuk megnézték hogy mennyi "veszteség" nekik hogy megy a semmibe az áram, és kijött, hogy akár az a plusz pár óra is megéri, ennyi. Gondolom nem vaktába poénból szórják a dollármilliókat hanem azért mert az jött ki valahogy hogy az nekik jó és megéri.
bezony.. és még sok sok apró kis dolog. pl mr alien mozgása amikor leugrik a gyerekről a végén, az a modern kiskategóriás gagyi sci fi filmek tipikus jellemzője. meg egyébként is
Jeti, egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt hogy lehettél képes bevenni...
A becsapódásnál egyébként elég gagyi a filmtrükk.
Már ott el kéne kezdeni gyanakodnod, hogy egy ekkora szikla akkora krátert vájan, hogy tényleg meteorit lenne, amekkorába beleférne az egész házad...
Gondolod, hogy kamu? Mondjuk azon filóztam, hogy, ha a jelenet mégis igaz, egy ilyen filmfelvevőre, mekkora eséllyel talál rá valaki egy iszonyatosan nagy, zeg-zugos területen.
Az írországi telepen 16 db szélkerék van, amihez 6,3 millió dolláros tárolót építenek. Kulcson 1 db van, ehhez nyilvánvalóan sokkal olcsóbb lenne. A kulcsi erőmű egyébként éves szinten - lakossági árfolyamon számolva ~45.000.000 Ft értékű energiát termel. Ha 16 szélkerék lenne, akkor a megtermelt érték ~720.000.000 Ft lenne. 6,3 millió dollár mai árfolyamon: ~1,03 milliárd forint. Nagyjából tehát 1,5 éves termelés - lakossági áron számított - értékével egyenlő.
Ezt nem valaminek az alátámasztására, vagy cáfolatára írtam, pusztán azért, mert érdekelt (és hátha mást is) a dolog.
Hát éppenséggel lehet tárolni gazdaságosan. Szivattyús erőművel. Csak nálunk szerencsére az egyszerű ember is nagyon ért a fizikához, és pontosan tudja, hogy azt az ő faluja határába nem lehet telepíteni, mert rákos lesz tőle, meg különben is elvenné a helyet, és nem tudná hova lerakni az illegális hulladékát.
Ennek ellenére a Dunakanyarban lesz most egy végre, egy kőbánya és a duna között.
Azt hiszem a kérdés szempontjából irreleváns, hogy mennyibe kerül. Utoljára írom le, az eredeti felvetés az volt, hogy "nem lehet" tárolni. Itt le is lehetne zárni a témát.
Technikailag mindenképpen megoldható a tárolás és teljesítménykiegyenlítés. A energiatermeléssel kapcsolatos szabályozás mikéntje sajnos a döntéshozók kezében van, akik lehetnek dilettánsok, vagy akár egyes üzleti csoportok érdekeit kiszolgálók is, mindenesetre alaposan el lehet ezt is szabni.
"Tavaly írták alá a szerződést, hogy 6,3 millió dollárért 12 megawatt/órás vanádium akkumulátort építenek a Sorne Hill (Donegal, Írország ) szélerőműtelep mellé"
Számold át mondjuk 2000 megawatt/órára az árát.
Ugye itt arról volt szó, hogy "nem lehet". Áramot tényleg nem, de a kontextusból kiderül, hogy itt villamos energiáról van szó. Azt pedig lehet. A tárolható energiamennyiséggel kapcsolatban olvasmánynak ajánlom ezt. Ez az akkumulátor 2 órán keresztül 400kW-ot tud leadni. És már 12MW/h-s akkumulátort is építeni fognak.
"Mindeközben máshol a világon, nevezetesen Ausztráliában az emók egy új mozgalommal kerültek szembe. A Scene vagy Scene kid fiatalok ugyanazokon a helyeken szeretnének lógni, mint az emók - számolt be erről a Sydney Morning Herald. A Scene mozgalom bibliája állítólag ez a WikiHow-oldal, ahol kiderül, hogy mely közösségi oldalakon kell mozogni, hogyan kell az angol szavakat leírni (baaby, kiiid), hogyan kell a szemet kifesteni és minél szűkebb nadrágokat hordani, és persze a haj is: feketére festett vagy szőkített, véletlenszerűen elhelyezett neonszínű csíkokkal. Koncertekre kell járni, ahol a lányoknak is be kell menniük a dühöngőbe. A Scene kidek állítólag hetente legalább egy cd-t vásárolnak, utálják a sorozatgyártott popot, inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek zenéjét hallgatják - és szerintük teljesen mások, mint az emók, mert szeretnek eljárni szórakozni és egyáltalán nem szégyenlősek. A cikkben megszólaló tizenhárom éves lányok egyik kedvelt szórakozása a plázában lógni és számolni, hogy hány gyűlölködő pillantást vetnek rájuk. Szóval ezek a Scene kidek "harcolnak" éppen a területért az emókkal, akik szerint az egész az ő mozgalmuk lenyúlása. De nem kell aggódni, a cikkben megszólaló emo lánynak például egy csomó Scene barátja van."
Micsoda lázadás, beszarok:D
A fiatalság dühe lángra kapott a kengurúk földjén.
Ha van kedved, itt meg is lehet nézni, hogy mik a jelenleg érvényes kötelező áramátvételi árak a különböző megújuló energiás tipusokra... Aztán össze lehet vetni, hogy mennyi mondjuk az ipari áram ára, ha valamelyik szolgáltatótól csak úgy megveszed, mint nagyfogyasztó...
Amúgy tulajdonképpen Amerikán kívül, mindehol ilyen KÁP-okkal támogatják a megújuló energiát. Elsőre hülyén hangzik egy kicsit, de alapvetően logikus rendszer és elég hatékony támogatási forma, ha az ilyen projekteket akarsz ösztönözni, ha van egy jó KÁP-os rendszer...
"Villamos energiát lehet tárolni. Az erre szolgáló eszközt akkumulátornak nevezik"
No, akkor tárold már le egy közepes erőmű felesleges eladatlan mennyiségét akkumulátorokban. Per pill. ez az áramszektor legnagyobb gondja szerte a világban, hogy nem egyenletes a kereslet.
Az áramtörvény pedig el van baszva (szokás szerint) amíg csak az MVM-től vehetsz áramot, és nem közvetlenül a termelőktől, addig nem lesz árleszorító hatás, és csak az álam jár jól az aukciókkal- és ez volt a cél, a többi süket duma.
A tárolhatósággal kapcsolatban meg akkor pontosítanék egy kicsit: az áramot nem lehet hatékonyan, hosszútávon tárolni. Az egész áramellátási rendszer mindenhol a világon úgy van tervezve, hogy a termelt áram azonnal be van táplálva a hálózatba, amin keresztül azonnal használják is, azaz a termelés és a felhasználás kvázi egy időpontban történik....
"énekelni".. lol nagy kedvenc volt ez régen:) mellesleg akkor jobban játszották, egybe volt, most szanaszét van az egész.. csúszkálnak a dobhoz képest mint macska a jégen. hiába, mille is öregszik
Természetesen azonos energiamennyiségre értem, és akárminek is tűnik, sajnos tényleg így van...
Esetleg olvasd el a "A kötelező átvételű villamos energia árszabályozása" c. fejezetet itten. Talán az Országos Energia Hivatal homepage-e még neked is elég hiteles forás...
" Azért nem igazán működik ez, mert az áramot nem lehet tárolni. "
Villamos energiát lehet tárolni. Az erre szolgáló eszközt akkumulátornak nevezik.
" Végül pedig, a jelenlegi támogatási struktúra miatt, kinek jutna eszébe saját magának elhasználni az áramot, amikor több pénzt kapsz érte, ha eladod az áramszolgáltatónak, mint amennyibe kerül megvenni az áramszolgáltatótól az áramot... "
Ez nagyon vadnak tűnik ha azonos energiamennyiségre értetted.
az usa kísérletezett azzal h egy karibi szigeten csináltak egy villám befogó készüléket és az energuiát egy böszme kondiban akarták tárolni egy ellenálláson keresztül folyatva el szépen lassan...
a sztori szerint az első befogott villám szétégetett miondent...
vagy ez a publik verz, és ők meg közben így csinálják már...
hallgasd csak meg a korai demókat!
azokon még nem rekeszti a hangját Schmier -esen (Destruction)
a keresztesvitéz érdekes úgy! botrányos az orrhang miatt!
de az az időszak nem sok bandát hagyott egyben!
akik egyben maradtak azok vitték vmire...
így lett sikeres a diktátor is! na az is egy bárányos (botrányos) zene!
A Smici az, akiben kellemeset csalódtam.
Meg a Rózsi.
Rengeteget gyakorolt, az látszik de nem születünk
egyformán tehetségesnek.
Távol álljon tőlem, nem magamhoz hasonlítom, nincs is miért.
Akkoriban a Cselőteiék rengeteget szapulták őket, hogy keressenek énekest.
Nem tették, nem is baj.
nézd, lerágott csont, hogy nem feltétlenül az lesz a legnépszerűbb, legsikeresebb, aki a legjobb. az pedig tény, hogy ők köztük voltak, hogy miért, meg hogy voltak még százan akik jobbak voltak és mégse vitték semmire, az külön téma....
Elhalasztotta a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter ellen indított polgári per tárgyalását pénteken a Fővárosi Bíróság, új határnapot hivatalból tűz ki. A felperesek egyebek mellett fejenként százezer forintot követelnek azért, mert a 2006-os országgyűlési választások előtt a kormányfő szerintük nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési adatokat és ezzel sérült a szabad választáshoz való joguk. Eredetileg 199 magánszemély indította a pert, amelytől azonban időközben 16-an elálltak.
Szálljunk már be banyek, milyen lenne 10 millióan beperelnék, lehet rámenne a villa.
szerintem thrash metál volt, ami a heavy metal műfajnak egy stílusa, vagy valami ilyesmi...bár állítólag igazmetállal kezdték az elején az első lemezükön a keresztes vitéz c. nóta még olyan.(többi lemezüket meg nem ismerem)
Nekem volt szerencsém ismerni a veszprémi Mirrort.
Ők játszottak Kreatort!
De nem olyan katasztrofálisan, mint ahogy a Moby a Seek and destroyt.
Ja, és Mann Laci is zseniálisan gitározott.
Under Taking, Classica, Sámán, és a szintén soproni Paranoid, akiket gyorsan el kellett némítani, mert világossá vált, hogy a tanítvány ad leckét a mesternek.
Azért a dobost, lenyúlták!
akkoriban az ország 3-4 legismertebb metálbandája közé tartoztak, tényleg a kreator és más germán thrash bandáktól merítkeztek, amúgymeg nem sok magyar bandában játszottak gitárhősök akkoriban, ha jól emlékszem
Megnéztem a Moby Dick történetét bemutató filmet.
Azt mondták, hogy a Kreator , és a hasonló Germán metal bandák irányvonalát követték, követik?
Nekem nem úgy tűnik!
Meg milyen vezető heavy metal zenekara voltak ők a kilencvenes évek elején Magyarországnak?!
Mondjuk jellemző, hogy ezt ki mondta!
Háháhá... De ha főiskolám lenne, én is ilyen brossúrákat osztogatnékj a hallgatóimnak, meg megkérnék minden kedves vendéget, hogy mondja ezt, vagy nem kapja meg a pénzét az előadásáért...
Ez nem mondtam. Csak épp a Corvinus sokkal kevesebb gyakorlati tudást ad át, mint a Külker. Ezt nem én mondom, évről évre femérik a cégeket megkérdezve.
Kreáltak valami állami reformbizottságot, aminek a főnöke Draskovits volt, a tagok meg Mihályi és Repa Urak (meg még valaki, de most nem jut eszembe a neve). Közülük a Repa úr feltehetőleg orvos.
Na, persze... Az egyetem tulajdonképpen csak egy baromság, unatkozó milliomos csemetéknek... Abszolút nem ér semmit... Sőt, az is tök fix, hogy egyig tanár sem dolgozott soha sem államigazgatásban, sem a gazdasági életben... Főleg a Corvinuson, ami köztudottan komcsi banda, akiket mind megvettek a szocik kilóra...
Hát, nekem eddig akárhány közgazdász tanárom volt, azoknak nemsok köze volt a valósághoz. Pedig volt pár.
Viszont azok a tanárok akik cégektől jöttek előadást tartani, vagy mellékállásban tanítottak és értek már el valamit az életben, azoknak az órái 1000szer hasznosabbak voltak mind Dr. X Y közgazdász professzoré.
Persze, a diplomában ez lesz (egyszer) de gyakorlatilag semmi köze a klasszikus értelemben vett közgazdászathoz. Nincs is ilyen szakirány. Aki közgazdász akar lenni, az inkább a Corvinusra megy, de azok az igazi külvilágtól elvont kockafejű közgazdászok.
A BGF csak nem Budapesti Gazdasági Főiskolát jelent???
nem azért, de szerintem, aki gazdasági főoiskolára jár, az közgazdász lesz valószínűleg...
Nem kéne ennyire lebecsülni a jővőbeli szakmádat, szenyor...
"Kuncze Gábor azt mondta, hogy a kórházi napidíjról szóló törvényjavaslatot Draskovics Tibor jelenlegi szocialista igazságügyi és rendészeti miniszter terjesztette elő. Az összeg eredetileg nyolcszáz forint lett volna. Kuncze szerint nem lehet a liberálisok felelőssége a díj, hiszen az 5 százalékos SZDSZ nem tudta volna megerőszakolni a negyvennyolc százalékos MSZP-től."
Azért nem igazán működik ez, mert az áramot nem lehet tárolni. A széltől függően változik a termelt áram mennyisége, a fogyasztásnak viszont viszonylag biztos szakaszai vannak: csúcs napközben és völgy éjszaka nyilván. Egy szélerőművel ezt nem tudod kezelni, úgyhogy csak úgy lehetne megbízhatóan működtetni, ha lenne mellette valami más áramtermelő, ami rásegítene, ha szükséges.
Pont emiatt van az, hogy úgy támogatják a szélerőműveket, hogy betáplálják az országos hálózatokba, amin keresztül szét lehet osztani a teljesítményét rengeteg fogyasztóra. Ráadásul a szélerőmű, a technológia ára miatt, jelenleg olyan biznisz, hogy csak kurvanagy volumenben éri meg igazán csinálni, a nagy volumenű áramot viszont csak valami nagy hálózatba betáplálva tudod értékesíteni és felhasználni.
Végül pedig, a jelenlegi támogatási struktúra miatt, kinek jutna eszébe saját magának elhasználni az áramot, amikor több pénzt kapsz érte, ha eladod az áramszolgáltatónak, mint amennyibe kerül megvenni az áramszolgáltatótól az áramot...
Akar a halál közgazdász lenni. Soha nem is akartam, nem is leszek. AZ legyen az aki szeret elméletben működő, a gyakorlathoz semmilyen kapcsolattal sem rendelkező elméletet gyártani.
De figyelj már. Mikor az önkormányzatok alig tudják feltartani magukat, szerinted van pár milliárdjuk erre? Hameg állami pénzből csinálják, alap az a megkötés hogy legyen rajta a hálózaton, szóval elég zsákutca a dolog.
Egyébként itt a sok termélvíz is, aztán nem használják semmire szinte. Ahol én lakok üdülőfalu, kibaszott meleg termálvíz van, megy a fürdőbe egy része, a többi meg 60-70 fokosan bele egy tóba. Kb az egész falut lehetne vele fűteni+áramot fejleszteni. Ja, mellette jön fel földgáz, a MOL épített rá egy vadi új kis állomást, aztán bezárta és kész... Gondolom pályázni lehetett, aztán csinálni kellett valami értelmetlent.
Szenyor, ki kéne iratkozni arról a gazdasági főiskoláról - ha még nem rúgtak ki volna -, mert közgazdászként nem jár nagy jövő rád. Nagyon nem...
A szélerőművekről konkrétan hülyeséget mondasz. "Nem kerül szinte semmibe ez a fajta engergia, megszabtak neki egy ára amivel nem túl versenyképes" - Ez mit akar jelenteni nálad???
Csak, hogy tudjad, a magyar állam, és mellesleg az EU és a világ túlnyomó többsége, oly módon támogatja a megújuló energiákat, köztük a szélerőműveket, hogy az ezekkel gyártott áramot a helyi áramszolgáltató köteles átvenni, ráadásul egy viszonylag magas, központilag megszabott árfolyamon, akár tetszik neki, akár nem. Ezt hívják KÁP-os árnak és Kelet-Európában nálunk a legmagasabb. A hülyeségedre visszatérve, szóval ezzel nem akadályozzák, hanem épp hogy támogatják a szélerőműveket, amik amúgy sajnos nem valószínű, hogy rántábilisek lennének Magyarországon (egyelőre).
És kérlek, azért nem lenne rentábilis, mert noha erősen esik az ára, a technológia eléggé drága, ráadásul olyan túlkereslet van belőle, hogy jelenleg kb. 2 évre előre le van kötve az összes termelő kapacitás, ami még tovább hajtja az árakat. Ráadásul Magyarországon sajnos eléggé limitált azoknak a helyeknek a száma, ahova érdemes lenne szélerőműveket letenni. Ezért is van, hogy az energiahivatal csak valami 330 MW-ra adott ki engedélyt, amit amúgy elég hamar el is kapkodtak, csak most hiába vannak meg a kiadott engedélyek, senki nem tesz fel projekteket.
A liberalizált árampiacról meg csak annyit, hogy egyelőre valóban nem váltotta be a reményeket, de kb. ugyanaz lesz, mint annó a telefontársaságokkal, akiket kezdetben az akadályozott, hogy a szállításra a MATÁV vonalait voltak kénytelenek használni, a MATÁV meg ott tett be ahol tudott. Ezért regulázzák éppen a MVM-et mostanában. Hamarosan az lesz, mint a telefonpiaccal... Vagy az nem jó szerinted?
Szóval, hagyd ott a közgázt és menj el politikusnak... Az menne...