Én a megoldást abban látnám, hogy egy egy település szépen építene magának. Aztán nem táplálnák be az országos hálózatba, csak a faluba. Ha többlet, van, akkor mondjuk hidrogént csinálnak vele, vagy vizet pumpálnak, vagy mittomén. Ha nincs rajt az országos hálózaton, akkor az MVM-nek kuss van, mert semmi része nincs a dologban.
Az meg megoldható, hogy ha éppen nem eléggé fúj a szél, akkor az országos hálózatról is vételezzenek.
A decentrailzáltság az internetben is bejött, az árampiacon is hasznos lenne.
na, mindjárt jönnek a libsi pacifisták aztán téged is jól fenyegetnek majd ombudsmannal meg közösség elleni izgatással az ilyen elszólásért... egyébként nem érdemelnek egy maréknyi földet sem, nemhogy viharsarkot, azért nem osztogassuk a maradék picikét is el nekik. támogassuk őket (bólogatással) az emigrációs szándékaikban (Kanada, Strasburg és tsi..)
Milyennel lenne? AZ égvilágon semmilyennel. Ugyanis ezek az erőművek jórészt azoknak a kezében vannak akikében a sima erőművek is. Valamint az EUs szabályozás miatt egyelőre hiába kerül szinte semmibe ez a fajta engergia, megszabtak neki egy ára amivel nem túl versenyképes. Persze, mire ezek megépülnek még változhat, mert ez a része eléggé tisztázatlan még a dolognak az EUban.
Egyébként a liberalizált árampiaccal csak drágult minden, mivel nem termelünk elég áramot, ergo nagyobb az igény mint a kínálat. Eddig ugye szabályozva volt a dolog, de most hogy érvényesül a verseny, szépen mennek fel az árak, és ez még egy jó darabig így is lesz. Szóval aki azt várja hogy ettől olcsóbb lesz az áram, vagy a gáz amit most készülnek "liberalizálni" az hatalmasat téved. Éppen mégjobban drágulni fog.
Mi ebben a furcsa? Anyám tanár, a deviáns vislekedés nem hogy legitimizálva van, hanem kötelező. Egy általános iskolai osztályba kötelező 20%nak "társadalmilag kirekesztettnek, hátrányos helyzetűnek" lenni, hogy "integrálják a társadalomba". Szerencsétlen iskolák jobb esetben annyit tudnak tenni, hogy 1 osztályba nem tesznek, másik 2be meg többet. De ez is csak addig megy míg egy "kedves, tanult" szülő fel nem jeletni az iskolát. ÉVEK óta így van. Csak épp most ért be a gyümölcse.
szal ha konflikt, inzultus van, behúztzák a nyakuk, elfordítják a fejük...
még az se áll ki a gerinces mellett, akit bevédenek!
ha meg a gerinces -mer magáramarad szinte mindíg-, leverik párszor 3-an, 5-en egyszerre, h fair legyen a dolog előbb utóbb feladja és beáll a némán bégetve tűrők sorába...
Az biztos...azért voltak jó dolgok mi iskolásidőnkben....próbáltam volna meg ellenszegülni mégha nekem is volt igazam...ilyenkor meg kell tanulni uralkodni az embernek magán, különben szar érzés önti el mikor az osztály előtt nyakonbasszák és egész nap egy piros tenyér villog a nyakán:DDDDD
Ma meg mindenkire rájött ez a "jogaim" vannak szindróma...ezerszer mondtam és a gyerekemnek is ezt adom át, amit én is apámtól kaptam: "jog együtt jár a kötelességgel" egyik másik nélkül nincs! Van jogod, ha elvégzed a kötelességed, addig kusss van meg egy maflás.
http://youtube.com/watch?v=sIU6HHug3Ho
nem is aklipp a lényeg, azt már nyilván sokan ismerik, hanem alatta az emelkedett kommentelés a dalszövegekrôl :-/
2008-04-04 12:47 |
#49326
Köszi!
láttam már, kedvem is lenne, meg ahhoz a kellyhez is...
de a költési kedvem akadályozva vagyon, az előző munkáltatóm gerinctelensége miatt!
nem szeretett fizetni...
ennek okán, meg nagyrabecsült kormányunk gazdasági töketlenkedései miatt is, van egy adósságállományom, amely elég nagy ahhoz, hogy vigyázni tudjon magára...
szal még 3-4 hónapig tuti, hogy megszorító intézkedések várhatóak a családi büdzsét illetően!
Pyra bácsi!
Tudom, hogy szeretnél majd egy Floydos LP-fazonú baltát.
Most van egy href=http://www.guitarplaza.net/esp/KH603.jpg target=_blank>LTD Kirk Hammett az Adokkapokban 115-ért.
Igaz, hogy nem teljesen LP-forma, de hátha megmozgatja a fantáziád.
silány állóképességileg a mai gyermek/tinikorosztály!
sport, bringázás, foci, játszótéren, levegőn lenni, az smafu...
ülnek a tv és a számítógép előtt állandó jelleggel...
a szülőknek is kényelmesebb h a gyerek sehova se megy, nem kell aggódni érte!
legalább olvasnának...
azt meg minek felkiáltással kezelik!
a kötelező irodalmat megnézi vhs-en, dvd-n...
"Ecseri utcai otthona előtt néhány bőrfejű megpróbálta megbüntetni a fiút. Szerencséjére sikerült kiszabadulnia a támadók karmai közül."
ezek mindenki hülyének néznek?????
ha ez nem a megszokott színjáték lenne, akkor a kis takonypóc most a patológián lenne, és egyes testrészeit vesetálakon elemeznék...
A másik srác aki híres lett, meg visszapofázott a tanárnak és így történt az eset...amikor én voltam általános iskolás a tesitanárom miket mondott az arcunkab...meg mertem szólalni, olyan taslit kaptam, hogy helyet cseréltek a füleim...hiányzik az a kollégium, meg katonaság nagyon ezeknek! ott sírtak volna anyu után.
sőt, mikor linkeket tettem be megtörtént esetekről(!), statisztikai adatokról(!), már közösség elleni izgatással kezdtek vádolgatni. Pedig nem saját agyszülemények voltak, bárki által hozzáférhető/ellenőrizhatő adatok, tények, események, cikkek voltak. ennyi. pont.
múltkoriban mikor erre felhívtam itt a figyelmet, hirtelen én lettem "rasszista", meg fórumról kitiltással oltogattak. Pedig a lényeg az volt, hogy vegyék észre a fától az erdőt.
Ekkor döbbentem rá, hogy a szadeszos agymosásnak itt a fórumon is tetemes eredménye lett.
Amúgy láttál már cigót vezetni tanulni? Nagy T-betűs kocsiban??? Mellette az oktatóval??? Esetleg rutinpályán gyakorolni???
Én még nem....
Pedig van pár kategória a jogsimban, de egyszer sem volt még csak a csoportban sem indián...
De ebben is nagy felelőssége van sztem a ballib kormányoknak. Elérték, hogy a cigányság a jogait hangoztassa, de a kötelezettségek vállalása nélkül...
Hallottam olyat, hogy a cigány azzal mentegette magát, amikor felelősségre vonták, amiéert rokkantaknak fenntartott parkolóba álltak, hogy nem tudnak olvasni...akkor hogy a f"szba kaphatott jogsit?
Asszem ezt be is linkelte vki, vmelyik kereskedelmi tv stábja vette fel...
az az érdekes, hogy a kisebbségek általában saját iskolákért, saját nyelvű oktatásért küzdenek a világban, egyedül itt küzdenek ellene...persze aztán meg azzal mentegetik a hülyegyerekeket, hogy otthon más nyelven beszélnek, nem értik annyira a magyart, ezért nem haladnak annyira a tanulással mint többiek...persze szerintem a valóságba már a cigányoknak csak a töredéke beszál rendesen cigányúl, nagyrészüknek magyar az anyanyelve, legalábbis én ritkán hallom, hogy egymásközt ne magyarul beszélnének, a netes fótumokon is magyarul irkálnak egymásnak...
Válaztás előtt ígérgessen nekik kicsit, ezzel semmi gond. De tartassa velük rendben a saját otthonukat, meg a környékét, és ha mondjuk egy falu lakosságának 80%-a petíciót ad át, mert 3-4 család terrorizálja a falut, akkor ne rasszistázzon, hanem tegyen tényleges intézkedéseket.
Azt azért ne felejtsd el, hogy ezt az erőszakos anti-szegregációs dolgot Magyar Bálint kezdte...Az ilyen erőszakos kis fasszopóknak külön osztály, külön suli, és máris nem kell rettegni. Ja és persze, nem idős, nem női tanárokat melléjük...
Egyébként 6 évvel ezelőtt megtehette hogy kicsit (nem sokkal! ) kevésbé támogatta a romákat, el is bukta a választást... Nem fog mégegyszer ilyen hibát elkövetni.
Ja, milyen jó lenne megint kötelező lenne iskolába járniuk. Mégtöbb erőszak az iskolában, aki meg tanulni akar nem csak baszni a rezet, az meg jól megszopja. Király lenne.
A Fidesz azért talált módot a cigányság(gondolom, rájuk értetted) támogatására úgy, hogy közben iskolalátogatásra, munkára késztette őket. Azért ez teljesen más megközelítés, mint a ballibé...
Egyéb kisebbséget(itt a homárokra gondolok) meg nem kell támogatni egyáltalán. Éldegéljenek, ne legyenek negatívan diszkriminálva, de pl. ne tarthassanak az iskolában "felvilágosító" órákat, ne vonulgassanak tangában az Andrássy úton, és ne fogadhassanak örökbe gyereket.
Megnyugtatlan, a Fidesz is ugyanúgy fogja támogatni a "kisebbségeket" mivel rohadt sok szavazat. Ez szerintem nem is kérdéses senkinek aki átlát a szitán. És ez már nem is fog megváltozni, egyszerűen túl sokan vannak ahhoz, hogy bármelyik párt megtehesse azt, hogy nem foglalkozik velük. Erre már rákúrtunk.
Ebben is van ráció sajnos...Nagyon remélem, a Fidesz ellen tud majd állni az ilyen irányú próbálkozásoknak. ott is van jónéhány megvásárolható, vagy alapból szdsz-szerűbb arc...
Az is érdekes, Fodor már közeledne a Fideszhez...
mindegy, ha eltünik a szadesz, akik őket használták céljaikhoz, ugyanúgy megtalálják majd az utat a többi párt által, már vannak jelei, sőt, lehet szándékosan ejtik ki a szadeszt, mert már nincs rá szükség, csak nyűg mindig bekínlódtatni a parlementbe...
Így megy ez már régóta. Valakinek mindent szabad, másoknak meg semmit, mert egyből rasszista lesz... A szép szó meg nem segít az értelmileg fogyatékosokon.
" Az európai és világmezőnyben is előkelő helyen számon tartott Könnyű Róbertet iskolában, osztályfőnöki órán verték meg a tanár szeme láttára osztálytársai, mi több ezt még videóra is vették. A Heves megyei Erdőteleken élő Európa Bajnok harmadik helyezett tehetség ráadásul vissza sem üthet támadóira, ugyanis ezzel saját szigorú fegyelmi vétséget követne el, mint sportoló, aki visszaüt. Nem utolsó sorban, ha kettőt lecsavar, jön öt másik.Persze ha fordítva történt volna az eset,fél évig a hírado minden adásában láthato a video......... "
én is végignéztem, kicsit hosszú, de mivel jó film nincs benne semmi mazochizmus.
A barátok közt fél órája, na az a szadizmus, meg bármelyik reklámblokk.
Hölgyeim/Uraim, lehet tesztelni a tudatalatti előítéleteinket, ha van kedvetek hozzá...
Érdekes egy dolog, mert nekem a nagy liberálisnak az jött ki, hogy enyhén preferálom a heteroszexuálisakat a homoszexuálisokkal szemben (ami OK), viszont bőrszínre meg az, hogy erősen preferálom a fehéreket a feketékkel szemben, ami azért eléggé meglepett... Bár, ez szerintem erősen kultúrközhöz kapcsolódik. Aki nem él más bőrszínűek között, annál szerintem ez jobban kiütközik... Vagy fasz tudja...
Az a csaj nem semmi. Van egy férje, akivel együtt nevelik a gyerekeket, és van egy legális szeretője (akiről a férj is tud), akivel csak kefél, mint a nyulak...
Amúgy a csajhoz nekem kb 2 liter töményet kellene meginni, annyira rondának találom, de tény, hogy nagy szinésznő.
Mazochistáknak ajánlom a legújabb Tarr Béla filmet, a Londoni férfit, abban is ez a csaj van.
Tulajdonos az akié a kocsi. Alapesetben megegyezik az üzemben tartóval.
Viszont ha mondjuk írsz egy kölcsönszerződést, hogy X időre hivatalosan kölcsönadod a kocsid, akkor az adott személy lesz az üzemben tartó. Ebben az esetben már ő lesz a felelős akkor is, ha ő nem hivatalosan mondjuk egy délután odaadta a kocsit egy haverjának, és akkor történt valami. Ugyanígy, ha te kérsz kölcsönzöl akár egy kölcsönzőtől kocsit, akkor te leszel a felelős, és nem a céget fogják büntetni ha te szabálytalankodsz.
AZ egésznek a lényege az, hogy ne mondhasd azt, hogy a nagybátyád vezetett mikor elütöttél 20 embert, rokon ellen nem vagy köteles tanúskodni, ergo sose lesz felelős.
Remélem jól írtam, ha jól tudom így van/lesz. Azt viszont én se tudom mikortól, azt hittem már most így van.
Május-tól lép életbe ha jól tudom. Most az üzemben tartó meg a tulajdonos között kellene tisztán látni...valahogy nekem mintha nem vágna egybe...és itt lesz a kibuvó is:(
Igen, jól tudod, minden esetben az üzemben tartó a felelős, úgyhogy az nyósod helyében nemet mondanék, a távoli ismerős meg keressen más balekot, ugyanis ezzel nyilván ő is tisztában van.
Egy igazi offtopic téma, véleményeket várnék, s megköszönnék.
Anyósom a belvárosban lakik, és egy eléggé távoli ismerőse arra kérte, hogy legyen ő a kocsija üzembentartója. Mindezt azért, hogy az illető parkolhasson a belvárosban. Namost jól tudom-e azt, hogy nemrégiben úgy változott a jogszabály, miszerint gyorshajtás és egyéb ügyek tekintetében a jármű üzembentartója felel a gépjárműért, magyarán a kedves távoli ismerős gyorshajt, vagy balesetet okoz, és lelép a helyszínről, és később sem hajlandó elismerni tettét, akkor anyósomra verik rá a balhét? (Anyósviccek nekem is kapásból eszembe jutnak most, de inkább koncentráljunk magára a kérdésre)