ja, azután újra azt mondták, hogy nem lesz tandíj, és újra csináltak tandíjat
azt is mondták, hogy nem lesz fizetős az egészségügy, és nem lesz gyógyszerfelírási díj, meg ilyesmi, aztán lett
hazug, hiteltelen törpepárt, akit a budapesti slum, a cionisták, meg az átszavazó mszp-sek tartottak bent a parlamentben
ne csináljunk már emberarcot a magyar politikai élet legkártékonyabb csoportjának
kit érdekel, hogy mit hírdetnek, ha tök mást csinálnak?
és amit hirdetnek, az sem jobb a tetteiknél
azt mondták egykor, ők rendszerváltó párt, aztán jött 94 tavasza
azt mondták, nem lesz tandíj, aztán magyar bálint csinált tandíjat
azt mondták, 18% szja, aztán több, mint 30 alkalommal szavaztak meg adóemelést és új adónem bevezetést az előző ciklusban
azt mondták, budapest liberális város, meg világváros, aztán elég szétnézni, hogy minden, csak nem ezek (a liverálist nem sajnálom, aki meg már járt világvárosban, az tudja, hogy Bp miért nem az
azt mondták, hogy hiberálisok, aztán az egyik vezéralakjuk kitünteti a békés tömegre lövető főrendőrt, cenzúráznak, bujkottálnak médiumokat, védik a provokatív korcs kisebbséget a többség és a jó ízlés ellen (buzifelvonulás)
bizonyos drogok legalizációját zászlajukra tűzték
túlszeretik a zsidókat, meg az ő problémáikat, aránytalanul, viszont az anyaország sokkal frissebb és sokkal fájdalmasabb problémáival mit sem törődnek... kettős mérce (pl. holokauszt a csapból is, 56-ban meg fasiszta felkelés volt)
azt mondták, ők lesznek az adócsökkentés kormánya, aztán tudjuk, mi következett 2006 tavaszától
leantiszemitáznak mindenkit, aki nekik nem tetsző véleményt alkot, de a saját soraikból vittek el rendőrök olyan alakot, aki gyerekpornót tartott az otthoni gépén, koalícióban vannak azzal a párttal, amelyiknek a zuslagja akkorát zsidózott a kamera előtt, mint mostanában senki más
csak így hirtelen ennyi
mindegy, ki a vezérük, mindegy, mit hirdetnek, végleg el kell tűnniük a magyar politikai életből, egy szégyenfolt lesznek, amin túl kell lépni
az igazság az, hogy ez nem jött rosszul az szdsz-nek, épp nagy válságban voltak, kezdett volna szakadni a pártjuk, erre összezártak....
az mszp kisebbségi kormányzása közben meg beállíthatják magukat ellenzékinek és még jobban tudnak zsarolni vele:)
Az szdsz-nek sajnos nagyon nem maradt játéktere. Három lehetősége van:
1. elfogadja Horváth Ágnes menesztését, marad a koalícióban, és ezzel akkora arcvesztést szenved el, hogy a maradék törzsszavazói is elfordulnak tőle. Ez valszeg politikai öngyilékosság lenne.
2. a 2004-es szcenáriót követve megpróbálja kicsikarni Gyurcsány leváltását, majd egy új miniszterelnüökkel marad a kolaícióban, erkölcsi győztesként. Ennek szerintem elég csekély most a valószínűsége, így számukrta ez nem is lehetőség, csak egy álom.
3. kilép a koalícióból és megpróbálja összeszedni magát "félig-meddig" ellenzékiként. Ezzel akár még szavazatokat is szerezhet, hogy 2010-et túlélje.
Szerintem a 3-as a legvalószínűbb, és sajnos az sem jelent előrehozott választást, inkább kisebbségi kormányzást Gyurcsánynak... Hogy kisebbségből hogy fognak 2 évig még kormányozni, az már más tál tészta, de rövidtávon szerintem nem lesz előrehozott választás...
2008-03-31 16:36 |
#49049
hm, szerintem nem lesz előre hozott választás, sajnos.....
az szdsz nem akar kiesni, van olyan verzió, hogy kívülről támogatnák az mszp-t, persze nem olcsón...
Nem azzal van baj, amit hirdetnek, hanem azzal amit tesznek.
Egyet mondanak, és azzal gyökeresen ellenkezőt tesznek.
Az elveik mellett nem képesek kitartani, ha a személyes pozícióik vannak veszélyben.
Ezért történhet meg, hogy miközben adócsökkentést hirdetnek évek óta, folyamatosan adóemeléseket szavaznak meg. Liberális pártként "nulla toleranciát" hirdetnek. Liberális párt létükre kordonok és kerítések felépítéséhez valamint népverő rendőrakciókhoz asszisztálnak. A népverő főrendőrt elsőként dicsérik meg. Azzal dicsekednek, hogy náluk valódi választás van és dúl a demokrácia, de amikor kiderülnek a nyilvánvaló csalások, akkor elkezdenek látványosan mutyizni... satöbbi satöbbi satöbbi.
Csodálkozom, hogy csam most jöttél rá: rájuk már régóta nem érdemes szavazni
én mindíg hülyülök, klvéve mikor nem.
ez a fasiszta házmesteres duma pedig buzerikusz műsorában hangzott el, mégpedig olyan formában, hogy a legutóbbi népszavazáson igennel szavazókat illette vele: három millió fasiszta házmester, aki a dunába lövette a zsidőkat. ezek vagyunk mi néhány faszkalap szerint. erre válaszolt a magyar hírlapban bayer zsolt, aminek mindenki csak a következményeit taglata, az előzményeit nem. dehát ebben az országban senkit és semmit nem lehet a nevén nevezni, mert az antiszemita, de a választó polgárásg 80%-át élő tv adásban simán le lehet fasisztázni, az rendben lévő dolog...
Az a baja csak, hogy nem elég határozott. Mikor volt a habzó Rába balhé, kapásból szankcionálni kellett volna, nem: jajj, adunk egy hónapot meg faszom tudja vizsgálódunk.
Én ezt már akkor így gondoltam, amikor elnökké választották másfél év tagság után a Kókát. A Fodorral egyszer volt alkalmam dumálni, amikor még rádióztam, és messze a legkorrektebb faszi volt az összes politikus közül. Az egyetlen, aki visszahívott, amikor kerestem.
Súlyos viharfelhők tornyosulnak kicsi hazánk politikai egén...
Számomra eléggé csalódást keltő, amit az SZDSZ csinál manapság...
Már rég ki kellett volna írniuk az új küldöttgyűlést, amióta kiderült, hogy stiklik voltak.
Ez a legminimálisabban elvárható demokratikus lépés lenne egy liberális párttól...
Szomorúan figyelem az eseményeken, lassan nem marad kire szavazni...
inkább egy szűk csoport vezetője, országrontó, hazaáruló, kommunista, majd átvedlett kommunista, vadkapitalista, és most a szánalom megestesítője, foggal-körömmel ragaszkodik csalással, hazudozással szerzett hatalmához
én személy szerint kivégezném, minimum két okból:
- 2004 december 5-én a magyart a magyar ellen úszította, hatalmas muníciót adott a megszálló szomszédok kezébe
- 2006 október 23-án békés megemlékezőkre lövetett
Csenyétén, amely egy Észak- Magyarországon fekvő zsákfalu...a cigány
honfoglalás három nagycsaláddal kezdődött. Ahogy nőtt a táboruk,... ha
tudtak, elköltöztek a magyarok, házaikat romák vették meg olcsón. A
falu lakossága alig két évtized alatt cserélődött ki teljesen, eközben
tönkrement a település....
Az addig virágzó kertek elgazosodtak, az istállókat, az
állattartáshoz szükséges épületeket lebontották... Tavaly földig
rombolták a falu legszebb középületét a református parókiát, a templom
bútorzatát felvágták, eltüzelték.
A polgármestert kérdezzük, mit gondol a falu jövőjéről.
- Amíg ilyen a támogatási rendszer, nem lesz változás!
- Tőbb pénz kellene az embereknek?
- Dehogy, sőt épp az a probléma, hogy hozzászoktak, a pénzért semmit
nem kell tenniük. Hajdanán le kellett dolgozniuk 21 napot a családi
pótlékért, de lassan a harmadik generáció nő fel úgy, hogy nem ismeri
a munkát. A férfiak negyvenéves korukra olyan rossz fizikai állapotba
kerülnek, hogy ha akarnának se bírnának dolgozni, a nők elhasználódnak
a sok szülésben.
Vegyünk egy öttagú családot:
*családi pótlék: 17000x5=51000Ft
*gyes: 25000Ft
*Az apa munkanélküli segélye:38000Ft
Ez összesen 114000Ft, amiért csak el kell sétálni a hivatalba. A
faluban gyakori a hét-nyolcgyerekes család, itt csak a családi pótlék
majd" 120000Ft.
Ehhez jön az ingyenes oktatás, minden tanszert és könyvet adományként
kapnak. A gyerek díjmentesen étkezik az óvodában, az iskolában, akár
naponta háromszor. A felsősők, akik a szomszéd faluba járnak, bérlete
ingyenes. A Vöröskereszttől és egyéb alapítványoktól ajándékba kapják
a ruhaneműt. Télen a fűtésre nemigen költenek, lassan elfogy a
környékbeli erdő. Van olyan roma család, ahol a fentiekre még rájön
száznégyezer Ft árvaellátás, mert meghalt a férj. Igaz az asszony
összeállt egy másik emberrel, aki hazahoz még vagy ötvenet, így közel
háromszázezer üti a markukat havonta.
Összehasonlításként a (nem roma) falugondnok havi keresete 72000Ft.
Egy húszéves gyakorlattal bíró pedagógus fizetése 110000Ft körül van.
Az átlagos öttagú magyar család jövedelme családi pótlékkal és gyessel
ritkán éri el a kétszázezret, deebből fizetnek mindent; ruhát
tanszert, gázszámlát bérletet, stb.
A faluban uzsorások kaszálnak, ami a következőképpen működik: a
segélyeket pillanatok alatt elverik a romák, majd egy hét elteltével
nagy autók jönnek tehetős városi cigányokkal. Italt, cigarettát,
élelmiszert kínálnak ingyen a megszorultaknak, azzal a kikötéssel,
hogy mindent kamatostul kérnek vissza. A következő segélyosztáskor
megjelennek, öt-tízszeres árat követelve. Mikor a segély megérkezik, a
többségnek jóformán csek a cetli marad a kezében.Aki nem fizet,
elviszik a TV-jét, kocsiját, megverik.....
Este a szintén roma polgárőrrel járjuk a falut.
-Ezek itt a szocpolos házak- mondja pár félkész, lakatlan épületre.
-Hogyhogy szocpolos?
-Általában bontott, innen-onnan összehordott anyagból kalákában
felhúznak néhány falat, azt megmutatják az állami tistviselőnek, aki
ha megadja rá az igazolást. Fölveszik rá a - nagycsaládosok esetén
milliókra rúgó- szocpolt. Az építkezés sohasem fejeződik be, söt
visszabontják a falakat, hogy aztán valahol, valakik újabb"építkezésbe
" kezdjenek, sújabb milliókat markoljanak föl...Egy ház anyagábók
olykor tizenöt húsz ház is felépül különböző helyeken....
Hát ennyit a munka becsületéről.
A magyar valóság közel húsz évvel a rendszerváltás után, egy EU-tagállamban...."
2008-03-30 23:41 |
#49020
...gondolkodtam én is valami frappáns feliraton, de ez mindent üt!
Ja, autómosó idő van. Mellesleg ez a szutyok sz.r, sz.mét freemail megjavult mire átmentem máshoz ahol lementegettem az üzijeimet és átirányítottam az összes freemail fiókomat a gmailesre. Szal mindenkinek csak ajánlani tudom a freemail mellőzését.
Nem rossz felhozatal, de ezek nem a mai húszon évesek zenekarai, ezzel azt akarom mondani,hogy nem az aktívan koncertekre járó közönséget célozták meg. Talán.
Nem utolsó sorban dominál a jegyek ára!
Jó, én csak azért írtam, hogy ilyen máshol is van. De olyanok is lettek volna, hogy Sonata Arctica, Bullet for my Valentine, Arch Enemy, Apocalyptica hogy vmelyest újabbakat is mondjak. De itt a cikk.
Szóval olyanok amik már 20 éve nagy nevek. Lehet nem ártana már végre tovább lépni, és frissíteni egy kicsit, nem mindig ugyanazokat nyomni, akár nagynevek, akár nem...
Bocsi a többiektől, még az előző téma. Futtatom amit ajánlottál. Az asztali gépen talált vmit ami szerinte valószínű, hogy dloader.trojan. 22%nál jár a dolog, a laptopon 55% ,ott még nem talált semmit. Meglehetősen sokáig vizsgálódik a progi.
" Gyurcsány szerint az ország hatalmas kihívás előtt áll: a mélyülő társadalmi elbizonytalanodás, a sokasodó konfliktusok miatt zsákutcába juthat Magyarország. "
A holland Fields Of Rock fesztivál is elmarad, mert nem fogyott elég jegy. Szal nem csak itthon van ilyen. Ráadásul olyan nevek lettek volna, mint Judas Priest, Sex Pistols, Motörhead, Cavalera Conspiracy, Opeth, Iced Earth stb. Szóval...
Amikor a Pearl Jam másodszor jött volna (a pecsába) akkor az is hasonló okok miatt maradt el....szinte minden nap látok valami olyat ami miatt úgy gondolom "Ha másért nem, ezért le kéne lépni" - de még itt vagyok...
és ne a bevándorlás legyen a népességfogyásra a gyógyszer, és ne csináljunk úgy, mintha nem lenne pl. cigánybűnözés, felvásárlás, és ne csak tárgyalgassuk a múltbéli visszaéléseket, hanem kemény letöltendő börtönbüntetéssel statuáljunk példát az utánpótlás számára
börtönben akarom látni verest meg a fiait, cuslágot végleg, tasnádit, tocsikot, princzet, kulcsárt és az egész bandáját
és külön a gyurcsányi kedvéért visszaállítanám a halálbüntetést
úgy kéne, hogy összekapjanak durván, szakadjon a koalíció (ami ebben az esetben kb. egy cionista háttéralku), és új választásokat írjanak ki, végképp elveszítsék a hitelüket, az szdsz végleg hulljon ki a magyar közéletből, az mszp az ultrabuta keménymagja miatt be fog jutni, de ne legyen tényező pár cikluson át, és ebben az esetben természetesen a fidesz győzelme esetén legyen valami kemény ellenzék, hogy ne szaladjon el a ló velük, induljon el az ország az egészséges hazaszeretet, nemzeti gondolkodásmód mentén alakítsuk a dolgainkat, b izonyos mértékben összhangban a nyugattal, de nem befeküdve nekik, a határon túliakért kiálljunk, a déli áramlatot felejtsük el, és takarítsuk ki a közéletet az itt felejtett pártmunkásoktól
(amúgy látványosan beférgült a jobboldalba is sok geci, ezek is hulljanak!)
Ma láttam a TV-ben hogy néhány MSZP-s szerint ha kitennék az SZDSZ-t 12%kkal nőne a támogatottságuk... Hát, remélem nem, bár kétségtelen hogy az első hasznos intézkedésük lenne az elmúl jópár évben.
Én sem vagyok oda magáért a politikáért, de mivel fontos dolog, kihat az életünkre, ezért foglalkozom vele...
A magyar foci legaláb olyan szánalmas...pedig focizni imádok!
"A nyílt levelet mások mellett Bauer Tamás, Dessewffy Tibor, Donáth Ferenc, Dornbach Alajos, Huszár Tibor, Inotai András, Kálmán C. György, Kertész Ákos, Láng Györgyi, Mihályi Péter, Petrovics Emil, Rainer M. János, Rózsa Péter, Ungváry Krisztián, Vágvölgyi B. András és Vásárhelyi Mária írta alá"
Nekem is volt a múltkor ilyen gondom, nem tudtam be lépni.
Regisztráltam még egyszer, új név, új jelszó, új email cím, másnap azt sem
fogadta el. Végül mint ki derült vírus probléma volt.
tegnap nekem még működött, most nem, de mindig van valami gáz vele már bő féléve idegesítően szar...csinálj máshol címeket, én egy jóideje már nem adom meg a freemailes címem, építsd le szerintem te is lassan....
Üdv! Már 2. napja nem tudok belépni a freemailbe. Valaki esetleg találkozott már ezzel a problémával? Félek, nehogy az legyen a gond, hogy feltörték őket. Van 3 regem is és egyikbe se tudok belépni.
ugyanolyan rohadt nehéz, vagy 32 kiló, szerencsére van hozzá gurulós konténer, így többnyire önjáró a kedves. de ha meg kell fogni konténerestűl, az már emberes feladat.
Mert itthon vagyok Egerben! Csak ketten voltak fenn a stúdióbeszélgetésen.
Viszont Június 9. Borsodi Fonó, a diósgyőri várban játszik a zenekar.
Más:
Most milyen erősítőt használsz? Láttam eladtad a Fendert is meg a Voxot is.