bármi lehet... francudja.. annyi szemét van manapság.. láttam fura dolgokat.. a saját tárhelyem szervere is trójais volt.. feltöltöttem egy vírusmentes index.html-t és 3 nap múlva egyszercsak beleült egy script... :)
újra és újra megjelent, megcsináltuk a dos-os manővert is,
meg rendszervisszaállításokat is. A format segített egyedül...nembaj már amúgy is lassú volt a gép:Dd
Évente egyszer muszáj újrarakni mindent, ég és föld
Szon.hu: "tanmese
Tanmese La Fontaine-től
Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".
Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a
hangya. A
hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának
gyümölcsét
élvezheti majd szabadidejében.
A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer
csak
beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen
megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny
álla, a
hangyák vezetőihez fordult segítségért.
Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek,
hátrányos
helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült,
örömében be is
rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a
játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg
ruhát,
egyikük éhen is halt.
Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.
Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának
az
alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért
neki
több jár!
És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek mások:
- "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és
gyermekeimnek!" -
rendelkezett.
A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni
a
helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma
úton
hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén
elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:
- "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de
gyermekeimet...!"
-rikkantotta.
Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen
gyermekeinek
sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a
hangyákhoz.
A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan
közülük
elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
- "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha
szüksége van
rá?"
Erre a tücsök agresszívan visszavágott:
- "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú
hegedűvirtuóz!
Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetően, majd útjára
indult.
Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elő...
nem tudják
ezek, ki vagyok én!!!"
Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.
- "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel
szemben!"
- duruzsolta társai fülébe.
Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs
más dolga,
csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell
vágnia hogy
rasszista és kirekesztő.
Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni,
így mind
több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy
a saját
számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy
gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol,
amikor
pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...
Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé,
kifosztották, és
jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz
fordult:
- "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"
A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
- "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"
A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette
barátainak, hogy
csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen
velük is
ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről,
míg az
éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
- "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!"
Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök
raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a
hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök
szószólója résen
volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal
üvöltötte
"RASSZISTAAAA!"
A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a
hangyagárdát,
de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya
sem
merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok
jó várt
volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit
sem
kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak,
szemrebbenés
nélkül.
Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más
hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét
komoly
gazdasági válságba sodródott.
Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A
hangyák
etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem
cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték
hétköznapjaikat. A
tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az
irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot,
büntetlenül
kaszabolták le az utolsó hangyát is.
Minden La Fontaine mesének van tanulsága. Ennek is. Nem mondjuk ki.
Nem vagyunk rasszisták.
U.I. a nyolc éven aluli magyarországi lakosság fele(!!!) tücsök!"
16 évesen megvolt az összes általad puffogtatott utópisztikus regény, csak nem volt kedvem kora reggel gépelgetni:)
Nincs abban semmi, amit mondtál, össze nem illő dolgokat próbáltál egy kalap alá hozni- az Übü királyt mondjuk még el is fogadtam volna határesetnek:)
Azért a bűnbakok egyre szaporodnak. S egy idő után leesik majd az embereknek, hogy nem érdemes bűnbakká válni. Nagyon tetszik, ahogy most a BKV-t, meg a városvezetést fingatják, imádom nézni, ahogy nyökögnek, hímeznek hámoznak, izzadnak. És csak nem jött össze ez a járatritkítás, ilyen háttérrel már totális politikai öngyilkosság lenne.
Egyébként meg míg ha valaki kiejti a zsidó szót ez megy egész nap tv-ben rádióban újságban, addig az ilyen ügyeket megemlítik talán aztán gyerünk gyorsan tovább...
Én meg úgy látom, hogy kell néha egy bűnbak, így a többi csinálhatja nyugodtan tovább a kis piszkos ügyeit.
Ráadásul sajnos lassan az emberek immunisak lesznek (lettek) a korrupciós dolgokra, általánosan elfogadott nézet hogy a politikus/polgármester korrupt, és valahogy már nem is szúrja az emberek jó részének a szemét mert megszokták.
Igazából ennél a zsidózós satöbbi kampánynál messze többet ér ezeknek az ügyeknek a felderítése. Ezzel sokkal jobban lehet rombolni az ellenfél imázsát (sikerült is). Kibaszott sok korrupciós ügy van, és én személy szerint pozitív elmozdulást vélek felfedezni ezek napvilágra kerülésében. És elismerem, hogy ebben a Hír TV-nek, meg a MN-nek óriási szerepe van. ( A fidesznek is) Végre teszik a dolgukat. Ami nagyon hasznos, most nemrég pld. az Andrássy úti paloták menekültek meg az elkótyavetélésektől, meg tegnapi hír, hogy valami MSZP-s polgármester megy a börtönbe, mert korrupt geci volt... Ezek az ellenzék nélkül sosem derülnének ki. És a diktatóriamániásoknak üzenem, hogy ahol nincs ellenzék, ott nem is fognak. Dehogy emellé miért kell állandóan multizni, zsidózni, szezont a fazonnal összekeverni, azt nem vágom.
ez azért kicsit túlzás, szerintem Ricsinek semmi olyan megnyilvánulása nem volt, ami miatt bárki is vállalhatatlan taplónak tarthatná...
azt azért már párszor tisztáztuk, hogy az általad zsidózásnak nevezett dolog nem a hétköznapi életet élő zsidó vallású, származású emberek ellen irányul.
Hát, ha az a "sokan" azt a pár embert jelenti, aki még mindig szadesz párti, akkor azt hiszem, megkockáztatom...
De a lényeg: sosem "szidtam" általában a zsidóságot, csak a lentebb felsoroltakat. A "zsidóság érdekes megnyilvánulásai" kitétel a Mazsihisz vezetőire, ill. izraeli, amerikai zsidó vezetőkre vonatkozott, de ez a kontextusból kiderül;legfeljebb szándékosan lehet félreérteni, de ebben néhány ember kifejezetten tehetséges...
Cartusiana ámokfutását szó nélkül tűrted, akárcsak azok, akik itt mélységesen felháborodnak bármely, magyaron kívüli nép kritizálásán. Ez akkor volt, amikor összeakaszkodott Hun cuttal, kb.fél éve...
Nem vágyom a "Horthysta mennyországba", ilyet soha nem is állítottam, mindazonáltal kicsit árnyalni kellene a róla kialakult enyhén fasiszta(náci, antiszemita, stb.)képet...
Örülök, hogy Patkóval jóban vagytok.
Ha jössz ma este Morrison"s 2-be, ihatunk sört.
Hát igen, én már a pályázat körüli dolgoknál láttam hogy valahogy az igazi cél nem a kormányuati negyed megépítése...
Ami egyébként (majd) nem lenne rossz, pl. sokan nem is tudják milyen sok papírral kell rohangálni egyik helyről a másikra, még ha nincsenek is messze, rohadtul lassít mindent.
A másik ilyen kedvenc lassítós dolgom a MÁK. NEM lehet neten ügyintézni, minden egyes átutalással be kell menni és papíron elintézni... Király. 21. század, Magyarország.
Durvicsek nagyon. Meg az is, hogy más forrásból is azt hallottam viszont, hogy ez az egész kormányzati negyed ötlet semmiről nem szólt, csak arról, hogy az állam kilakoltathasson egy csomó lakót egy kibaszott értékes belvárosi ingatlanról (szegény Jeti papát is, többek között), hogy aztán a projekt lefújásával el lehessen adni befektetőknek.
A durvicsek az, hogy nem csak eladják hugyért-szarért bennfenteseknek, mert ilyen már volt elég, hanem az, hogy ezért már embereket is kilakoltatnak, ha kell...
Persze lesz, elég hülyén nézne ki az a nóta ének nélkül...
Patkóval kb. 5 éve vitázunk ezen a Fórumon ugyanezen, úgyhogy már minden érvet átvettünk a személyeskedésig bezárólag. Mivel mmindent kimerítettünk már, épp egy kis szünetet tartunk...
Nem emlékszem a magyarpocskondiázásra, de minden generalizálástól ki szoktam akadni, akár a zsidózás, cigányozás, arabozás vagy magyarozás megy, mert mind épp olyan puttó dolog.
Megjegyzem, van egy csomó zsidó származású ismerősöm. Keményen ortodox vallásos is meg olyan is, aki csak származását tekintve zsidó. Ők szerinted miről tehetnek? Egyik sincs a médiában, egyik sem utál, mert magyar vagyok, sőt egyik sem akar még véletlenül sem magyar csecsemők vérében fürdeni. Csak azt nem értik, hogy mik azok a "zsidóság érdekes megnyilvánulásai", ami miatt nekik bűntudatot kéne érezniük, azt leszámítva, hogy van egy-két mérhetetlenül kultúrálatlan tetű paraszt tahó állat, aki ezzel az olcsó zsidózással akar visszamenni 70 évet a hortysta magyar mennyországba, ami persze nem is volt akkora mennyország, mert utánna jöttek az oroszok és szarrá bombáztak mindent és bónusznak még itt dekkoltak vagy ötven évig...
Szóval túr csak tovább az orrod, ha jól esik, csak ne csodálkozz azon, ha elég sokan egy vállalhatatlan taplónak fognak tartani emiatt...
Eladták, aztán négy év múlva tripla áron vették vissza állami tulajdonba a Gresham-palotával szomszédos irodaházat, ahol évtizedek óta az Országos Gyógyszerészeti Intézet működött. A főváros akkoriban szabadult meg a kitűnő fekvésű ingatlantól, amikor egy tömbbel arrébb az SZDSZ is eladta ugyannak az izraeli befektetői körnek a Mérleg utcai székházát, a visszaállamosítás pedig akkor következett, amikor a drága V. kerületi környéken épp az állami tulajdonú épületek eladása volt soron.
Egyébként meg gyertek ma este a Morrison"s 2-be, Blackbird-koncert lesz! Ők azok, akik Liverpoolban, a Beatles-tribute bandák "versenyén" a legjobbak között voltak!
Gondoltam, hogy ez lesz, mert észérvet még nem sokat láttam Tőled...Amúgy kérlek, hogy ne Ricsikézz, én sem Tibikézlek Téged.
Úgy látom, Patkóval ugyanazt állítjuk mindketten(majd kijavít, ha ebben esetleg tévedek), vele mégsem vitázol...Kíváncsi lennék, miért?
Érdekes, hogy amikor Cartusiana/Superunknown kőkeményen pocskondiázta a magyarságot, akkor hallgattál, mint hal a szatyorban(meg az elv-társaid is). Miért van az, hogy mindenféle kisebbséget eszement módon védtek, csak a magyarok szidását tűritek szépen csendben?
Az, hogy kétségbe vonom a sokadik kárpótlási kört, vagy kritizálom a hazai zsidóság érdekes megnyilvánulásait, szerintem nem pocskondiázása a zsidó népnek, de érdeklődve várom, hogy bebizonyítsd, mégis az...
Mi volt a meredek a két utolsó hozzászólásomban?
Végül, válaszolhatnál arra a kérdésemre is: a Mutameg-be belinkelt nótátokhoz lesz énektéma is?
1.Nem vagyok jobboldali(bal sem)
2.Egyetértek veled egy jó pár dologban
3.Nem pályakezdőkről beszéltem,hanem nagyrész 40-50 év körűli házaspárokról(és akinek van gyermekeikről),akik nem nagyon tudják fizetni a lakástörlesztést+rezsit
A mi községünkben van vagy 100 ilyen család.
egy a lényeg: folyamatosan a bűntudat állapotában tartani a többséget. nos én eddig még egy zsidót sem bántottam, ha esetleg valamelyik ősöm meg pár darabot megsütött valami germán kemencében, az legyen (volt) az ő lelkiismerete dolga. nekem mi közöm hozzá?
viszont elvárnám a bocsánatkérést a zsidóktól trianonért, a kóhnbéla féle tanácsköztársaságért, rákosiékért, az elmúlt 50 évért, a most is zajló nemzetrombolásért és törvényes népírtásért, az országon, nemzeten belüli megosztottság folyamatos gerjesztéséért, és még sokáig sorolhatnám
Ricsike, visz előre a lendület, és ez az utolsó két hozzászólásod elég meredekre sikerült. Inkább nem írok rá választ, mert még tovább mosdatod itt nekem a szerecsent, ami amúgy totál felesleges, ugyanis szegény, akármit is teszel, fekete fog maradni... Na, mindegy...