Ne lexikonból idézgess, olvasd el magad, és akkor lesznek róla saját gondolataid, asszociációid. Akár még az is megtörténhet, hogy azt mondod, van abban vmi, amit mondtam...
Nem alacsonyítom le senki szenvedését. Én úgy gondolom, közelebb áll a mai magyarországi helyzet a diktatúrához, mint a demokráciához.
Attól, hogy Te hülyeségnek tartod a holokauszt-ipar létezését, szerintem nem az. És miért nem lehetne beszélni arról, hogy már x-edik körben kapnak jóvátátelt, már lassan a még meg sem született ükunoka lelki sérülésére hivatkozva? És igenis, bajom van azokkal a zsidó vezetőkkel, akik pl. tavaly márc.15-én azt a közleményt adták ki, hogy a zsidók maradjanak otthon, vagy utazzanak el, mert veszélyes lesz az utcán tartózkodniuk. Itt jön be az, amit utánad szabadon Orrtúrás-effektusnak nevezek: Ezek az emberek bármit mondhatnak, már hiteltelen...
Szakállas bácsinál a sima pedofilokra gondolt Semjén. Ugyebár az szadesz kezdeményezett olyan lazításokat, hogy 14 év alatt is készíthessenek saját használatra pornóképeket az arra vágyók...erre jött ez a mondás. A szadesz amúgy is próbál minden normális értéket lerombolni...
Vérvád? A zsidók mondogatják ezt rendszeresen, hogy az egész magyar nép bűnös a holokausztban.
Glob.karvalytőke? Én inkább a Simon Peresz-féle verziót preferálom. "felvásároljuk manhatant, Magyarországot, Lengyelországot..."
De ha már itt tartunk, kultúrember a magyar kulúrát sem ócsárolja, főleg, ha ebbe a népbe tartozónak vallja/érzi magát...
Pl.zoombi-nak, ufo-nak, gyarmati bennszülöttnek szóval nem tudom.
De - 48536-ra - azért voltak janicsárok, labancok, meg azért a II.világháború utáni vezetés jó része is szovjet állampolgár volt.
Ricsi hagyd már ezt a diktatúra dolgot, mert lealacsonyítod annak a pár 100 millió embernek a szenvedését, akik tényleg beszopták a faszt egy diktatúrában.
A szép új világnak meg mi köze a seggarc Gyurcsányhoz?
Ne dobálózzunk már hülyeségekkel, nem a kocsmában osztjuk az észt málnásfröccsel a bádogpult mellől, bár az legalább szórakoztató:)
"Az 1932-ben íródott Szép új világot Aldous Huxley eredetileg disztópisztikus („anti-utópisztikus”) regénynek szánta. A 26. századi Londonban játszódó történet világában a szaporítás, a genetika és a hipnózis hatalmas fejlődést mondhat magáénak, és ezek együtt teljesen megváltoztatják az emberi társadalmat. A leírt társadalom felfogható utópiának is, egy nagyon ironikus formában: az emberiség gondtalan, egészséges és technológiailag fejlett. Nincsenek többé háborúk és szegénység, mindenki folyamatosan boldog. Azonban azzal, hogy mindezeket elüldözték az emberek életéből egyben számos dolgot elveszítettek: a családot, a kulturális sokszínűséget, a művészeteket, irodalmat, tudományt, vallást és filozófiát. Ez a társadalom hedonisztikus: a korlátlan szexualitásból és drogokból nyert örömre koncentrál."
Attól függ, hogy zsidózol. Egy zsidóvicc nem gáz, az, hogy leírod azt a szót, hogy "zsidó" nem gáz, csak mostanában a jobboldalnak sikerült tökéletesítenie azt a burkolt szalonnáci stílust, amikor effektíve nem mond ki semmit, de mindenki tudja, hogy mire gondol (a kedvencem: szakállas bácsi veszi el a gyerekem szüzességét).
Szóval, tudod te miről van szó, és ezzel szerintem az a gáz, hogy kultúrember ilyet nem enged meg magának. Egyszer már írtam itt a példát: olyan, mint mondjuk túrni az orrodat beszélgetés közben. Előadsz egy ilyen antikultúrális műveletet társaságban, onnantól már tökmindegy mit mondasz, csak az marad, hogy mekkora sudri bunkó tahó vagy, hogy agyig felnyúlsz az orroda társaságban. Nem is érdekel senkit onnantól kezdve, hogy mit mondasz...
Ugyanilyen számomra a burkolt vagy nem burkolt zsidózás. Egyszerűen tahóság. Lehet abszolút értelmesen kritizáélni Izraelt, a szadeszt vagy akármelyik banbárt vagy mittudomén akárkit, anélkül is, hogy három mondaton belül oda lyukadsz ki, hogy globális karvajtőke meg holokausztipar meg vérvád meg parazita vérszívók (csak, hogy a klasszikusokat említsem).
Beszéljük+! Én most megyek aludni,mert a telóm végérvényesen megadta magát,és most még látom esélyét,h biológiai óra alapján felébredjek reggel...ja akárki akarna keresni telefonon (mondjuk nincs miért,de hátha),az ne tegye...meghalt.
Akiket felsoroltál, azok nem a maguk népévé akartak minket alakítani, hanem megszállók voltak /VANNAK/!! Lassan elvették az országunk nagy részét, a javainkat, mindenünket, de a Magyar Magyar marad!!!
Én sem tartom azért a saját egészségünk szempontjából annyira súlyosnak a helyzetet, mert az ember azért mindig feltalálja magát. Ezen belül elég jó véleményem van magunkról (magyarokról), mert azt látom (hiányos történelmi ismereteim miatt csak nagy vonalakban, hogy eddig még nem tudtak átalakítani minket tatárnak, töröknek, osztráknak, németnek, ruszkinak - tehát jó esély van rá, hogy se fognak tudni mittudoménminek.
Hát, lehet hogy kóros, de én kurvára beleszarok ha figyel ha nem.
Egyszer élünk, én nem szándékozom paranoiásan tengetni napjaim, se depressziósan... teszem a dolgom aztán majd lesz valami. Ilyen az élet. Aztán vagy megszopom, vagy nem (annyira ).
Úgy képzelem (bár ez csak magán-elmélkedés), hogy egy abnormalis helyzetben, amikor tartósan nehezített a normális életvitel, egyre több ember lesz, aki nem tud megfelelően alkalmazkodni és valamilyen psychologiai kórképpel reagál a helyzetre. De mivel egyre többen vagyunk ilyenek - lassan ez lesz az "átlagos" viselkedés, miközben azt tartjuk kórosnak, ami(aki) eltér az átlagtól (tehát aki se nem paranoiás, se nem depressios). Na most ha valaki esetleg azt képzeli, pl. hogy bigbrada figyel, az eyáltalán nem biztos, hogy mondjuk paranoiás. De akkor kóros vagy nem? (ez egy kis 22-es csapdája)
Sőt nálunk tök jól kombinálják a modern amerikai technológiát a jó öreg, középkaukázusi tipusú kézi sajtóirányítással, az emberek pedig még mindig elég jól kajálják. Bár mostanában hallottam, hogy ha az ember túl hosszú ideig tapasztalja, hogy más a valóság, mint amit a média adagol, akkor egyszercsak rezisztenssé válik, és többé nem hisz el nekik semmit. (lehet, hogy ez már a népszavazáskor "megfertőzött" egy pár millió embert)
Te szintén egy gép mögül nyomod a faszságaidat, amíg a hasadtól eléred a billentyűzetet. Te biztos nem éhezel, nincsenek gondjaid a rezsiszámlákkal.
A rendőrök szétvertek nem egy demonstrációt jogellenesen=diktatúra
Nem lépek be a Magyar Gárdába, de leginkább azért, mert sosem akartam semmiféle szervezet tagja lenni, ahhoz túlságosan magamnak való és lusta vagyok, hogy bármit utasításra tegyek, vagy a kedvem ellenére(kivéve a melóban:))
Nem drukkolok Tomcatnek, mert egy fasznak tartom, ugyanakkor érdekes dolgokat művel, és simán szívatja a Te szívednek oly kedves "liberális" médiát.
ha magyarokat lehet szidni, cigányokat, zsidókat miért ne lehetne? Ez Magyarország, basszameg! Lehet alijázni, vagy húzni Kanadába vanvéjtikettel...
Neked is mondom, nem feltétlenül tarkólövés kell a diktatúrához, olvasd el Norbert78 ajánlásával az 1984-et, meg az én javaslatomra a Szép új világot(Aldous Huxley).
Cenzúráról már leírtam, amit akartam.
Az a véleményem, hogy professzionális módszerekkel igenis befolyásolják az emberek szemléletmódját (olyan PR tecnhikákkal, amelyek nyugateurópában sajtótörvény által tiltottak). Több jel arra vall, hogy főképp 2 dolog áll a célpontban: 1. fogyasszunk minél többet ( ha kell hitelből)
2.,csak a jelenleg regnáló koalício alkalmas az ország ügyeinek intézésére.
Úgy néz ki, hogy talán a népszavazAz első balsikerük.
sokszor írtam, hogy nem lehet gyorsan megváltoztatni az emberek szemléletmódját, több generáció szükséges ehhez....
sok szenvedés árán megtanulták az emberek, hogy ebben a tolvaj bandában(mszp-szdsz), hogy bízzanak meg....remélem nagyot bukik a mostani kormány 2010-ben és örökre eltakarodnak a közéletből....
Amúgy nagy hipokrata vagy. Nyomod itt a szociálisan érzékeny dumát egyfolytában, szegény szegények meg szegény éhezők meg szegény vidékiek, meg így svéd model meg úgy svéd model, csak azt felejted el hozzátenni, hogy amikor kívánságműsort akarunk csinálni, akkor érdemes olyat kívánni, aminek legalább némi esélye is van a megvalósulásra.
Komolyan olyan vagy, mint a TGM. A nagy szabadságpárti rendszerváltó demokrata, aki már csak a szocializmust tudja visszasírni és persze a szegény elnyomottak szószólója bír lenni, csak közben totál elvesztette a kapcsolatát a valósággal (no meg a relevanciáját)
new york liberális, nem érzékeny szociálisa, ahogy te sem....
neked ez csak gitt, míg mások éheznek....
hithű szdszes lehet , mint f59, de már nem sok ember fogja bevenni a maszlagotok...
Gabor, felfedek előtted egy nagy-nagy rejtélyt. Nyomortelepek még a fejlett nyugaton is vannak. Sőt, elárulom neked azt is, hogy Torontóban meg New Yorkban arányaiban nézve is jóval több a hajléktalan mint Budapesten.
Rágd még egy kicsit ezt a gittet nyugodtan, én részemről befejeztem, sok meggyőző dolgot nem tudtál felmutatni számomra a bedobott témáról.
Nincs kultúrája itthon ennek a hitel dolognak, sajnos, legalábbis lakossági szinten semmiképpen. Pedig amúgy kurvajó dolog, hogy van ilyen, csak ésszel kéne élni a lehetőséggel...
Én már két éve nyomom itt, hogy a felnőtt ember felelős a saját döntéseiért, de még mindig nem ment át.
Adalékként annyit, hogy az MNB szerint (tegnapi infó) az EU-ban még mindig kb. a magyarok vannak a legkevésbé eladósodva (mármint itt a magánszemélyekre gondolok, mert állami szinten épp fordított a helyzet, ugyebár).
Jellemző példa a karácsonyi ajándék megvétele hitelre. Az illető egész évben nem tud annyit félrerakni, hogy karácsonyi ajándékokat vegyen belőle, de megveszi hitelre.
Arra nem gondol közben, hogy bakker, ha egész évben nem tudtam félrerakni, akkor miből fogom a részleteket, meg a kamatot kifizetni....
a végén még szegénység sincs szerinted...... én voltam már több nyomortelepen és láttam milyen körülmények között élnek emberek.....
ha társadalomkutatással foglalkoznál, akkor biztos nem írnál ilyeneket.....
Magyarországon senki sem hal éhen. Még a hajléktalanok sem. Ha másra nem, zsíroskenyérre nekik is futja, és ingyenkonyha is van.
Akik kevesebbet esznek, mint szeretnének, azok elsősorban a cigánygyerekek illetve a szociális szempontból lemaradottak. Nekik most több jut, mint az Orbánék alatt, ők a 2002-es kormányváltásnak még ma is nyertesei. Családi pótlék növelés, iskolábajáráshoz kötöttség megszüntetése, stb.
Más kérdés, hogy senki sem ellenőrzi, hogy ezt a többet mire költik, erről írtam már tegnap, és most ezt nem fogom megismételni...
Szóval szerintem te kevésbé vagy tisztában azzal, hogy mit mondasz, ha már a szóhasználatodnál tartunk.
Mi a fasznak vették föl? Ezt utálom a legjobban, hogy ez az egész jobboldali populista maszlag állandóan az eladósodott magyar társadalomról beszél, meg a szegény pályakezdőről, aki a banki törlesztést nyögi, és közben megfeledkezik arról, hogy senki nem kényszerített senkit, hogy lakáshitelt vegyen fel (hacsak a jobboldal szarrádotál lakáshitel-kondíciói nem). Hol a felelősség a saját sorsod iránt? Hol az egyéni felelősség a döntéseidért?
Amíg jó minden, addig legyen demokrácia meg piacgasdaság, de amint jönnek a gondok, jöjjön az állam és védjen meg. Abba kéne ezt már hagyni, mert komolyan nevetséges. Aki nem tud felelősségtelejesen dönteni, az meg is érdemli, hogy elvigye a bank a házát.
Ricsi, itt nyomod egy Fórumon egész nap és szídod a kormányt, mint a bokrot. Aztán, a nemzeti ünnepeken nyomod ugyanezt kint az utcán, ráadásul még a Demszky-t is megdobálod tojással. Olvasod a Magyar Nemzetet és nézed a HírTV-t és drukkolsz, belépsz a Magyar Gárdába és drukkolsz Tomcatnek, aki a szólászszabadság nevében zsidózik meg cigányozik egyfolytában.
Ha ez csak akár egy puha diktatúra lenne, már rég egy dohos pincébe feküdnél bucira verve Horváth főtörzs büdös zoknijában a szádban és éjszaka sírva ölelgetnéd a vödröt, amibe napközben szarsz.
Mi a faszról beszélsz itt cenzúráról meg diktatúráról? OK, hogy lelkendezel a hungarista gondolatokért, de azért faszságot légyszi ne irogassál már...
Sok ember nem éhezik (én is kövérebb vagyok mint 6 éve),DE el van adósodva(lakáshitel,stb)!
A mi községünkbe is állitólag(képviselőtestületi-tag mondta)több mint 100 család nemnagyontudja fizetni az OTP lakásrészlete,sokukat veszélyezteti az elárverezés.
Pedig kivülről nézve normálisan élnek,híznak,rendezett ház,soknak munkahely is van,és mégis nő az adósságuk.
Jó, én speciel szívesebben élek ebben a szar demokráciában. De ha valaki a diktatúrát szereti, (persze csak így a kényelmes karosszékből) az talál magának eleget, lehet választani.
Ezektől diktatúramánásaktól tudok a leginkább falramászni.
Na értsünk szót, aki ma azt mondja, így a számítógép mögül, hogy magyarországon akkora a szegénység hogy éheznek az emberek, az hatásvadász.
Ez a kormány a pénzt - ilyen vagy olyan célból - azoknak is osztotta, ahova eddig nem jutott. Nem beszélhetünk nagyobb éhezésről, mint a környező országokban, sőt, nálunk speciel nem volt éhséglázadás, de a bezzegország Szlovákiában volt.
Ott épp azok lázadtak fel, akiknek itt az MSZP osztott.
Elpuffantottatokk egy hatásvadász kijelentést, ami a legrosszabb "jobboldali" retorikát idézi, aztán most örültök.
Ezért mondják, hogy diktatórikus! ...és nem pedig "totalitárius" diktatúra. Ahol a nép megkérdezése nélkül hajtanak végre a nép nagyobbik részének nem tetsző lépéseket, figyelmen kívül hagyva annak akaratát, az diktatórikus cselekedet...Soha nem is fogja 100%-ban kimutatni diktatúráját, de beleszövi a demokrácia hálójába, és megtéveszt, hamis mutatókat kreál...diktatórikus államirányítás.
A demokrácia olyan mint a kommunizmus. Valaki egyszer kitalálta elvben, aztán a gyakorlatban egy nagy szopás. Ugyanaz. Amit mi kapunk az nem demokrácia, ugyanúgy ahogy a kommunizmus se volt kommunizmus. De sehol a világon nincs, szóval nem a mi egyedi esetünk.
sokan vannak elhízva, de sokan meg éheznek....
Ferge Zsuzsa baloldali társadalomtudós érdemes a kutatásait elolvasni...., gyurcsány hívta szakértőnek, de Ferge egy idő után nem tudta vállalni.......ugye ferink csinált szegénységkonferenciát.....azóta csak nőtt a szegények aránya és a mélyszegénységben élők száma....
Ja, csak olyan helyen még egyikünk sem járt.
Aki szerint most rohadt nagy szar van, azzal egyetértek.
Aki szerint diktatúra van, az részemről nagyzol, de eszement módon.
cccc.... igen, itt magyarországon éhinség van kérem. És nem is igaz, hogy európa legelhízottabb országa vagyunk, csak mindenki fel van püffedve az éhségtől.
Egyébként ez a Pinochet dolog olyan nekem, hogy annyi mindennel egyet lehet érteni, miért pont a hitleri németország családtámogatási rendszere lenne az?
A keresztények sem Júdás hatékonysági mutatóitól vannak elájulva.
Miért kell a sötét szar mélyéről kikaparni a gesztenyét, amikor van mellette nem szarszagú is?
nem ma volt, szentigaz, de konkrétan emlékszem.
Ülök a Bambiban, gondoltam beleolvasok, ha már haverom megvette. Pinochet+ Vasgárda.
Leraktam, olvasson a fene újságot, max a fülest:D
Rambo II.:)
Évek óta Demokrata-olvasó vagyok. Sosem éltették benne a Vasgárdát, épp ellenkezőleg...
Pinochet-tel is csak addig a szintig értenek egyet, ameddig normális ember egyetérthet. Mint ahogy egyet lehet érteni a hitleri németország családtámogatási stratégiájával is. Ettől az ember még nem lesz náci...
Maszop annyiban nem É.K., hogy nem ölnek halomra, de demokrácia itt sincs. csalás volt a 2006-os választás, innentől kezdve mondhatnak bármit(persze hogy azt mondják, az előrehozott választás az ország stabilitásába vetett hitet rombolná...)
Bakker, hát nem Vietnámot írtam:)
Sok hülye amcsi film...
Azért hogy a maszop közelebb lenne Észak-Koreához, mint valami működő demokráciához, ez azért remélem tudod, hogy égbekiáltó hülyeség.
Aki lenácizott, az is fasz.
MOndjuk az elgondolkodtatott, hogy amikor Demokrata volt jópár évvel ezelőtt a kezemben, akkor a középső oldalon dupla cikk éltette Pinochetet, a következő oldal meg a Vasgárdát:(
A diktatúra nem feltétlenül véres...
De ha ezt el is fogadnám, Fletóék közelebb állnak Észak-KOREÁHOZ(mert szerintem ezt akartad írni...), mint egy valódi demokráciához...
Ezt a nagy szavakkal dobálózás-dolgot azért azoknak is elsütheted, akik lenácizzák Orbánt, vagy engem...
Azért rakd mellé Észak- Vietnámot, és akkor sírjunk, hogy diktatúra.
Nem kéne dobálózni a nagy szavakkal.
Köcsögnek köcsög, de a diktatúra az igencsak más liga.
A rendőri erőszak, karöltve maszop közeli biztonságiak állami alkalmazásával(in-kal) azért ha nem is militarista, de igencsak diktatórikus.
Cenzúra? Hányszor próbálták meg ellehetetleníteni a Magyar Nemzete, mint az egyetlen nagy példányszámú ellenzéki napilapot? Nyomdai szerződés felbontatása(Megyó alatt), az állam ihirdetők megfenyegetése, ha hirdetni merészelnek a lapban(lamperth), az ellenzéki sajtó rendszeres negligálása, kirekesztése sajtótájékoztatókról..."Informális" egyeztetés a baráti médiumokkal(Gál J.), Nap-kelte, jobboldaliak letiltása képernyőről, rádióból(Éjjeli menedék-Matuz, Siklósi, Vasárnapi Jegyzetek-Lovas), jobboldali sajtóklub száműzése előbb ATV-ről, aztán Budapest Tv-ről...Az egyetlen nem kormánypárti hírtévé érdekes módon rengeteg szolgáltatónál csak külön fizetős csomagban van, más, gagyibb adások sokkal inkább hozzáférhetők..Digitális műűsorszórás akadályozása-ezáltal megszűnne az rtl klub és a tv2 monopóliuma(kb.70%-a a reklámnak az övék)
Kezdetnek...
Ha minden igaz, némi kenőpénz árán hozzájutott egy nagymagyarország alakú telekhez, arra húzta fel a parlamenthez megszólalásig hasonlító családi házát. De az ideje nagyrészét a jurtájában tölti, onnan figyeli, hogy legel a rackanyáj, meg a szürkemarha a gémeskút mellett. Közben a ház alagsorában roma rabszolgák ásnak a földbe, és keresik a magyar szívcsakrát, meramikor azt megtalálják, akkor Patkó átveszi a hatalmat.
Patkó az hungarista! A legenda azt tartja, hogy a fejbőrére a haj alatt nyilaskereszt van tetoválva. A bal farpofájára Szálasi Ferenc portréját varratta fel, a jobbra meg Árpádapánkét. A farkára pedig Lehel kürtjének motívumait égette bele egy pirszingessel.
A pengetője pedig, ha lehet hinni a szóbeszédnek, nem más, mint Szent István mumifikálódott kezének hüvelykujjkörme.
Tény, hogy nemzeti rockra ez a legalkalmasabb.