"A házelnök egészségügyi aggódását Gyurcsány véleménye ellenpontozta, miszerint az egészségbiztosítás reformját is magába foglaló jogszabályra minden szociáldemokrata büszke lehet, mert azt bizonyítja, hogy a polgári Magyarország nem fogadja el az alávetettséget. Magyarán azt, hogy az orvos legyen az úr, és a betegek igényeit a meglévő szisztémához igazítsák. Így a jövőben majd a páciensek érdekei szerint alakul a rendszer.
A miniszterelnök világossá tette, hogy akár bizalmi voksolásnak is tekinthetné az egészségügyi törvényt, hisz egy kormánynak akkor kell elgondolkozni a lemondáson, ha fontos szakmai politikája elbukik. De mivel ilyesmi nem fenyeget, a frakció valószínűleg csont nélkül áldását adja a jogszabályra, ez a kodifikálási aktus sem minősül bizalmi szavazásnak.
Az egészségügy kapcsán egyébként az ellenzék is magkapta a magáét, a Fidesz ugyanis Gyurcsány szerint tudatos hazugságokkal (nemzeti kockázatközösség megszűnése, több-biztosítós rendszer kialakulása, stb.) kelt félelmet. Márpedig, mondta a miniszterelnök, senkinek nem érhet annyit a hatalom, hogy félelemkeltéssel és tudatos hazugsággal próbálja támogatottságát növelni."
2007-12-15 18:09 |
#43906
Gyurcsány Ferenc azt mondta, a második világháború után a Nemzeti Parasztpártban politizáló Bibó István gondolkodásmódja közelebb áll a baloldali hagyományokhoz. Gyurcsány Ferenc hozzátette: azonban Bibó baloldalisága lelki természetű volt
Az éjszakákért nem kár, élmény lesz pár hónap múlva, röhögve fogsz sztorizgatni róla, az a lényeg, hogy senki nem sérült meg. Emlékszel, én is így jártam, az a sztori hat kilónál állt meg, de én is kibírtam valahogy:) Gitárt meg el ne adj, mindennél jobban fogod bánni, inkább kérj részletfizetési lehetőséget, vagy gondolkodj valami megoldáson!
Tegnap olyan koncertünk volt bazz...
Alkalmi zenekar a Pantera emlékestre, de az énekesnek teljesen elment a hangja kedden, a gégész legalább öt nap kusst javasolt neki, és aktív pihit... Hát nem egyszerű. Először le akartam mondani a koncertet, de aztán nehogy má" ilyen könnyen feladjuk alapon elkezdtem telefonálgatni, sikerült is felhajtani egy srácot, a buli előtt 2 órával próbáltunk is vele, tök király volt. Őt a fellépés előtt nagyjából 30 perccel dobták ki a helyről a jólnevelt és szociálisan túlérzékeny kidobók, három kétajtós szekrény hajította ki az ajtón:(
Kezdett elmenni a kedvem az egésztől, de végül két kurvarendes srác megmentette az estét, tudták a számokat amiket játszottunk, így próba nélkül elnyomtuk az extra rövidre szabott "repertoárunkat" a nagy izgalmak után meg becsülettel leittuk magunkat a sárga fődig, ez a része már nagyon megy:)
Itten meg az új SG (Keddtől péntekig megyek suliba, össze kéne futni mjuzikelni, Tibinek már írtam!)
strand volt akkor is, csak ugye picike kis tó, inkább a gyerekek fürödtek ott, mivel a nagy strand meg a tó tönkrement, az emberek kénytelenek voltak odamenni, de ez biztos csak a véletlen műve, nincs összefüggés a bs-axis üzemeltetési és karbantartási szerződésével.
ugye Orfűn van a Pécsi-tó, ahol vannak a strandok meg minden, elötte van egy kis tó, ahol szintén van strand, azt üzemelteti a bs-axis, azt rendesen kikotorták és gondoskodtak a vízellátásáról, a nagy tó strandját meg tönkretették...
ya és nyár elején hitegették a boltosokat, vendéglátósokat, hogy minden rendben lesz, ki is nyitott a strand 1 hétre, aztán bedőlt az egész, csomó boltos meg tönkrement, így majd olcsón fel lehet vásárolni a tó környékét:)
a pécsi bs-axis cég az utak síkosságmentesítését vállalta, tegnap lebénult a város reggel meg délután, azt nyilatkozta a műszaki vezetőjük, hogy rosszkor esett a hó:) ugye pár napja mondta az időjárásjelentés, hogy esni fog a hó, de őket ez váratlanul érte....
Velem nem csesztél ki Peti : a zenekarod becsülettel lenyomta a műsort .Lényeg , hogy tudd a dolgokat rendbe tenni Magadban és , hogy - lehetőleg - ne húzz alsót a történtekből .
Szar ügy : együttérzésem .
uff, részvét, basszus, remélm nem jösz ki túl szarul az ügyből..
autókkal csak a baj van, ma hajdúszoboszlóról három hengerrel hoztam haza a céges Stilot, autópályát kibírta, körúton köpte tele benzinnel a katalizátort, annyi is volt neki, seképsehang, péntek este trélert keríteni, kurvahidegben öltönyben megvárni, szép péntek éjszakai program... szarság. járjunk biciklivel:D
eleve kellett volna neki levelet írnia, h ennyit, meg ennyit kifizetett ezért a kárért.
s ha nem akarom bukni a nehezen megszerzett bónuszom akkor kifizethetem akár...
szarok rá, csak 5000-el lett drágább a kötelezőm így!
Blindmouse-nak annyit, hogy ha jobbra indexel, akkor szépen megvárod, míg elmegy, és akkor nem vered telibe
Amúgy is szerencsésebb megvárni, míg elhagyja egy indexelő autó a kereszteződést, mint telibeverni azért, mert véletlenül faszul indexelt.
jokerke 2007-04-26 10:07 | #4481
én egy robogós postáscsajt zúztam le a múlt héten a telephelyünkön belül....az én kocsimban 8000km van...a csaj orra eltört....mittomén milesz...a kocsiban 400eHUF a kár...a casco fizet így nekem 50e-be kerül, de lesz bünti az tuti...:(
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4448)
Pyra 2007-04-26 10:06 | #4480
akkor monnyá 5 frankó számot is!
Válasz "Blindmouse" hozzászólására (#4479)
Blindmouse 2007-04-26 10:05 | #4479
Biztos vagyok benne... :D
és akkor az ajtódnak lenne buzukilenyomata... nem csak polírozni kéne a lökhárítót. :D
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4478)
Pyra 2007-04-26 10:03 | #4478
hát tudja a rák...
Válasz "Blindmouse" hozzászólására (#4477)
Blindmouse 2007-04-26 10:02 | #4477
ha meg jobbra indexelni kezd, akkor kimész elé, mert azthoszed befordul jobbra... :D
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4476)
Pyra 2007-04-26 10:00 | #4476
ő jött a rákóczi utról (nem a battyiról!, elébb rosszul mondtam), oszt röppent volna egyenest az ipartelep u.-ba, én meg álltam a rákospalotai határúton és ha követi a főutat akkor nem lett volna gáz...
csak hát nem fordult, hanem egyenest elibém került, nya...
Válasz "Blindmouse" hozzászólására (#4475)
Blindmouse 2007-04-26 09:46 | #4475
mondjuk ilyet ott összehozni nem egyszerű.. ott nem nagyon lehet lendületből egyenesen menni, mert a szembejövő sáv állandóan tele van, és nem belátható...
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4474)
Pyra 2007-04-26 09:45 | #4474
igazából már 2 napja éreztem, h benne van a pakliban!
Válasz "Blindmouse" hozzászólására (#4473)
Blindmouse 2007-04-26 09:41 | #4473
na az szép környék.. kapásból 2 ilyen csomópont.. :D
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4472)
Pyra 2007-04-26 09:40 | #4472
XVI. Batthyány fordul "S" kanyarban a Késmárkra...
Válasz "Blindmouse" hozzászólására (#4470)
Blindmouse 2007-04-26 09:38 | #4470
nem tudom hol volt, én kb egy ilyen kereszteződésben járok.. és ott tényleg az van.. balra megy a főút, egyenesen egy utca, meg jobbra egy.. ha kidobnám az indexet jobbra, akkor jobbról a kisutcából a baromállat tuti kijön elém, én meg verném telibe...
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4468)
Blindmouse 2007-04-26 09:32 | #4463
legalább jó csaj volt a suzukiban? :D
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4461)
Blindmouse 2007-04-26 09:32 | #4462
különbenis.. macisajt alól mit ugrálsz ki? :D
ha ilyen kanyarodó főútvonalról robbanok le egyenesen, akkor nem indexelek semerre, mert akkor az oldalról a másik mellékutcában várakozó azthiszi hogy oda fordulok be, és kijön elém..
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4460)
Blindmouse 2007-04-26 09:29 | #4459
nem izgulnék, a súlykülönbség.. amikor anno én bepöcköltem a gófot az udvarra akkor se a csattanás állított meg, hanem a fékem.. :D
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4458)
Pyra 2007-04-26 09:27 | #4458
...ha videora lett volna véve, most arra izgulnál, hogy "hogy a francba tudtam arrébbtolni fél métert, kickdown nélkül!"
Válasz "Blindmouse" hozzászólására (#4457)
Blindmouse 2007-04-26 09:23 | #4457
a kulcsé" már 2 hete akarsz jönni :D
Hát de azt te cseszted el..
Pyra 2007-04-26 09:20 | #4456
kicsit antiszoc vok a reggeli festékcsere miatt...
akarok menni hozzád a kulcsért, de nemtom eljutok -eé....
picit borult a napom
Válasz "Blindmouse" hozzászólására (#4455)
Blindmouse 2007-04-26 09:16 | #4455
Nemtudom.. felébredtem, pedig fentvoltam kettőig.. és az utóbbi 2 napban egész jól is aludtam... húzzak a picsába vissza szikkadni, mi? :D
Válasz "Pyra" hozzászólására (#4454)
Pyra 2007-04-26 08:18 | #4448
Ma lezúztam 1 Buzukit...
az oldalán kaptam el...
kanyarodó főútvonal, ő a védett, csak hát nem kacsingatott, hogy!
...ő csak ment egyenest, némán...
...én meg állóhelyzetből indulván, arrébbraktam 1 picit, a picike sportcipőt...
a csajszi kész teljesen...
2 hetes verda, még 1000 km sincs benne...
így jártunk...
Ő feledékeny volt, hogy...
...én meg beleestem abba h, a főútról letérő járgánynak van elsőbbsége...
akkor te tudod
de ez nem mentésg, mert ha én ezt csinálom, akkor naponta 435484514254528425 szőke nő meghalna ott...
sosem fog a fejembe férni, hogy lehettem ekkora fasz
Amúgy gyűlölöm azt a környéket, a parkoló autók közt alig lehet elférni, keresztben meg 80-nal száguldoznak, és igen nehezen belátható.
2007-12-14 23:30 |
#43874
Pécsett nagyon esett a hó, illetve többször 5-6 centis ami lefagyott, 1 sózó van csak a városban, a fél város lebénult reggel, meg délután.... az a híres cég, (amely tavaly 140 milliót kapott a hóeltakarításért, persze nem is volt hó és sikeresen tönkretette a pécsi tavat Orfűn, meg a strandot is) nem csinált semmit, a főutakat sem tisztították...a buszpályaudvar mellett rohadtak le a buszok...
szerencsére a kispolskim nagyon jól megy a hóban és a jégen, 1 üres parkolóba bementem csúszkálni vele kicsit, mert 1 órán át lépésben jöttem haza 6 kilómétert a dugó miatt...
nem emlékszem
nem vettem elég szűken egy kanyart, legyalultam egy parkoló autót, mert az ellenkező irányból néztem a forgalmat (Wesselényi egyirányú, meg ahonnan kijöttem, az is), meg éles a sarok, nagyon ki kell bújni, de ez mind nem mentség, elkúrtam, 9 év kellett az első bakihoz, ez a legszarabb
vezettem már haza úgy, hogy támaszkodva jöttem ki kocsmából, esküszöm, akkor olyan állapotban sem kúrtam volna így el a tegnapit
kéne versenyt hírdetnem, hog yki tudja a tegnapi produkciómat tetézni ugyanilyen sebességgel
bajom elhanyagolható, kaszkó nem volt, a Wesselényi u kísérteni fog egy ideig, tisztán az én hibám
9 éves jogsival ez az első bakim, de ez mindjárt olyan, hogy valaki 10 töréssel sem okoz ekkora kárt...
ja, és kb 20-szal mentem, 1-esbe, épp álló helyzetből kikanyarodtam, de a céges autó tréleren került a cég elé, és onnan valószínűleg bontóba megy, ezt adjátok össze
Tegnap a 4. munkanapomon az új munkahelyen rommá törtem egy céges autót, ami nem is lehetett volna nálam, és azzal rommá törtem egy parkoló autót is, jól bemutatkoztam. A koncert a Filterben emiatt nélkülem ment, kikúrtam az új cégemmel, a zenekarral, egy kicsit HUN-nal, meg magammal, mert egy ideig dolgozni fog bennem. Lehet rámegy egy gitár, de néhány éjszaka tuti...
Szli Kati megint játssza a jófiút(jólányt), februárra halasztatná az eü átalakításáról való végszavazást...Hogy ez milyen rendes meg tisztességes néni...Remélem, egyre kevesebben dőlnek be neki, meg a hasonszőrű, "lázadozó" mszp-seknek...
akkor most ki is a rosszfiú, ki konfrontálódik, ki nem bír magával, ha kolompárék odamennek...
ha kolompár inkább ráncbaszedné a cellatársakat, öntene beléjük valami tisztességet, meg olyasmi életszemléletet, hogy a pénzt munkával kell megszerezni, és a tolvajkodás nem munka, hanem bűnözés, stb, akkor nem lenne ilyen esemény
de van
miattuk
itt nem nekünk kell szemet hunyni, tűrni, meg még több pénzt beáldozni...
rájöhetnének már végre
Kerepesen a szülők tüntetnek a cigánybűnözés ellen, a rendezvényt a Magyar Gárda fogja biztosítani. Kolompár Orbán: ott leszünk több 100-an, és farkasszemet fogunk nézni a Magyar Gárdával...Kíváncsi lennék, az ellentüntető cigányok börtönéveit összeadva hány jegyű szám kerekedne...
Sólyom László meg egy gerinctelen tetű.
És a szabad iskolaválasztás lamperth-i értelmezése?
2007-12-12 18:26 |
#43840
A megszorító intézkedések következményeként idén több tízezer gyermek került-kerül hátrányos helyzetbe: nekik már a tudáshoz vezető út első lépéseinél el kell szakadniuk az otthonuktól. Pedig a tanuláshoz való jog ebben a korban még mindenkit a saját lakóhelyén illet meg. 2007-ben vagy száz falusi iskola kapujára került lakat. Az Élőlánc Magyarországért kampányt indított a kis iskolák megmentéséért azzal a céllal, hogy felébresszék a helyi közösségek önvédelmi reflexeit.
Horváth Ágnes azt mondta a tegnapi egészségügyi reform kapcsán tartott szavazás után(ahol persze a kormánytöbbség neki teccően szavazott), hogy reméli, hétfőn is ilyen jókedvű lesz, a végső szavazás után...Hát én nagyon remélem, hogy az arca helyén hordott bőrszerű dologra előbb-utóbb ráfagy a vigyor...
Hja, ez a topik meg 3 órája pihen arról viszont, ami most az AVCS-ben megy csak annyit, hogy bizony egy lakás ára sem emelkedik -legalábbis nem a befektetés mértékében- ha csilivili fürdőszobát csinálsz a lepukkantból sajnos ez van, ki ne élte volna már át ... persze felnőtt korban
aki becsületes az nem sűrűn fut be nagy politikai karriert eleve, mert vagy ő udorodik meg, vagy a "közösség" veti ki magából, persze biztos vannak akik képesek "váltani"...
de errefele elég rossz a politikai vérvonal, mert rengeteg olyan gyerek forog a körökben akiknek az apja nyilas- majd ávós verőlegény, ill. nyilas főnökből lett kommunista főnök volt, tehát mindegy milyen szín, csak hatalom és a zsozsó legyen bármi áron, nincsenek gátak.
Csak tényleg az a baj, hogy nevelhetnek valakit bármilyen becsületesnek, azzal hogy a politikai pályát választja az illető máris eldobja a múltat és kihasználja az adódó lehetőségeket.
Itt jön képbe a nevelés és erkölcs ugyebár...svédországban nemrég egy miniszter lemondott miután kiderült hogy a heti 2-3 alkalommal nála pár órában dolgozó bejárónőt nem jelentette be, nálunk pedig százmilliós bizniszek után sem teszik meg, mindenki meg van véve, úgysem lesz belőle, semmi, elintézik azzal, hogy csak a másik oldal vádaskodik...
Ebben teljesen egyetértek, csak sajnos a politika már annyira összefonódott az igazságszolgáltatással, hogy már az is eredmény, ha pár apróságot ki tudnak bogozni, arra már sztem nem is számít senki, hogy az igazán komoly balhék kiderülnek.
Az biztos.
Nyilvánosságra kellene hozni az összeset, meg azt is aki az éppen regnáló hatalom érdekében követett el bűncselekményeket és emiatt nem is számítják bűncselekménynek, stb., stb., de sajnos a politika mindig ilyen emberekkel lesz tele, bár talán egy bizonyos szintre azért le lehetne/kellene szorítani a mocskot, mert ami itt van az már nagyon gáz...
Én nem kötném névhez a dolgot, viszont sztem ülnek még a Tisztelt házban olyan emberkék szép számmal, akinek a szülőjének meggyűlt már a dolga a hatóságokkal. És ezt mindkét oldalra értem.
persze hogy nem a gyerek tehet róla...neki csak annyi köze van hozzá, hogy azért örökölt apucitól néhány gént, és szerintem a szülői példamutatás és nevelés is meghatározó, magyarul az sem mindegy hogy milyen ember nevelte a kölköt...
bezzeg ha a zorbán lenne ilyen azon lehetne csámcsogni, mi?
Ezen most nem tudom mit kell csámcsogni, főleg hogy a gyerek nem vonható felelősségre a szülő tetteiért. Szal nem tudom mi értelme volt ezt megint előrángatni. Teljesen értelmetlen.
A rendőrséggel ellentétben nem rablótámadásnak tartja Csintalan Sándor tegnap esti brutális megverését. A Hír Televízió műsorvezetője valószínűnek tartja, hogy támadói álcázni akarták eredeti indítékukat azzal, hogy bántalmazása után pénzt követeltek tőle.
Csintalan Sándor megverésének ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya nyomoz, a műsorvezetőt még éjszaka, a kórházban kihallgatták. Továbbra is rendőri védelmet kap. A vizsgálatok szerint törései nincsenek, csak zúzódásai.
nabazmeg, az új meló miatt nincs neten lógás nap közben, így meg sem tudtam szólni a lenti cikket, mely szerint az ingatlanos cégek fele a kupakosoké...
inkább nem is reflektálok, úgyis tudjátok...
a lényeg, hogy kurvára nincs rendjén így, és igenis azért, mert nem magyar érdekeltségek, és ha pl. üzbégeknél lenne ekkora üzletrész, akkor ők szedjék a sátorfájukat, nyerészkedjenek máshol másokon, van elég bajunk nélkülük
beszarás, hogy a világ legrasszistább országának polgárai számára adósodunk el, és ők diktálják az ingatlanárakat, és ők gazdagszanak az irreálisan magas hitelkamatainkon is
tyű, mekkora takarítást végeznék, ha megkapnám a posztot egy hónapra....