de megtisztulna egyúttal...
kéne egy kis haladék a bevezetés előtt, hogy aki úgy érzi, hogy az átnézése után bajbakerülhet, az a kétes vagyont adja az államnak (kormányváltás után, mert ha a gyurcsányiéknak adja, akkor ugyanott vagyunk), és vonuljon vissza, a türelmi idő után meg beindulhatna a gépezet, szépen már úgysem menne...
ott a pont
ugyanis a tőzsde csak bizonyos cégek tükre, akik eddig sem szűkölködtek, és mostanában sem szűkölködnek, sőt, még a megszorításokon, az emberekre kiszabott új terheken is nyerészkednek (pl. otp), és a megszorításokat kivédik, vagy nem érzékenyek rá
viszont rajtuk rengetegen vannak még, akik a gazdaság szereplői, sokkal nagyobb tömegekről van szó, akik most bőnyállal, mély torokkal szopják a gyurcsányi elkúrást
én pl. szarok a tőzsdére, amíg azt hallom, hogy soha annyi autóhitel nem dőlt be, mint az utóbbi 1-2 évben, annyi cég nem csődölt be soha, mint most, stb
bekaphatják a tőzsdések, enm ők a tükör, nem ők a mérce, hanem az emberek, és ők másképp látják
még a bigott buta mszp-sek is, csak ők annyira büszkék, hogy sosem szavaznak át sehová, mert a tévedést belátni az egyik legnagyobb pozitív tulajdonság, de ezek nincsenek ennek a birtokában
ez egy érdekes dolog, mert nem a tavaji, hanem a 4 évvel azelőtti választások kapcsán készült egy felmérés az eredményről, területekre lebontva
a lényege az volt, hogy a budai kerületek jobbosabbak, mint pl a pesti prolikerületek, de a budai részeken az a rész a vörös, ahová beférgültek a kommunizmusban a pártemberek
tehát a budai kerületek nagyon megosztottak aszerint, hogy hová telepítettek komcsigeciket, és hová nem, ahová nem, tehát ahonnan nem űztek el családokat egy párttitkár vagy hasonló szar senki miatt, ott a fidesz van előnyben mostanában
na ez az, srácok azért ne egyszerűsítsük már le ennyire, hogy ha a bux index így áll, akkor milyen marha jó a gazdaság, meg a jólét és nincs probléma! ez azért ennél sokkal összetettebb!!!
"Korrupció miatt halálra ítélték egy autópályacég vezetőjét Kínában. A vád szerint a férfi 50 millió juan, azaz majdnem másfél milliárd forint értékű bűncselekményt követett el."
A Budapesti tőzsde gyakorlatilag a Csányi és a MOL menedzsment homokozója.
És mindkettőnél elég sokszor tettenérhető, hogy visszaélnek a bennfentes információkkal....
Elvileg ezért büntetés járna nekik.
Ausztriában hasonló ténykedésért most büntették meg jó vastagon az ÖMV vezérét...
OK, de ettől még lehet magas az államadósság (mint ahogy az is), és az euro bevezetésének, de még az ahhoz szükséges stabilitás megteremtésének időpontja sem látszik. Ettől függetlenül szárnyalhat a BUX, a kockázat a stabilitás megteremtéséig magas, tekintve, hogy a kritériumok teljesítése az euro bevezetési céldátumának tologatása miatt jelentősen késik. Szerintem erről van szó a cikkben.
"A kutatás szerint a szocialista párt neve a választók szemében leginkább a tisztességtelenséggel kapcsolódik össze. A párthoz leggyakrabban társított tulajdonságok az ígérgető, amelyet 77 százalék, a korrupt, amelyet 70 százalék, és a hazug, amelyet a választók 68 százaléka kapcsolt az MSZP-hez. Az MSZP-nek egy szempontból van előnye: többen tartják az MSZP-ről, hogy győztes"
"A közvélemény szerint az SZDSZ leginkább jellemző tulajdonságai az ígérgető, a korrupt, tehetetlen és a hazug. A tehetetlen jelző arra utalhat - írják az elemzésben - , hogy a választók szerint a párt kevéssé tudja akaratát érvényesíteni a koalícióban."
2007-12-06 12:24 |
#43406
Én aztán tényleg nem vagyok rasszista. A szintisünk roma és 35 éve jóbarátom! Ezekkel ő is tisztában van, amit leírtam. Ő azét más, mert zeneművészeti főiskolát és tanárképzőt végzett, hogy ha már nem tudja felemelni a lábát a színpad szélére, otthon praktizálhasson. De, mint mondja, a romák között, akik képesek végigjárni ezt az utat, nincs több fél százaléknál.
Úgy, kb., 100-200 évig még nincs ilyen "veszély" hogy mi legyünk a pórázon vezette kisebség! Még ha ténylegesen is a létszám szerinti kisebbség leszünk, akkor sem. Nem tudom elképzelni, hogy a vájogvetésről, bádogosságról, fosztogatásról, itt a piros, hol a pirosról, striciskedésről, cserép és téglaművességről egy emberöltőn belül át lehet állni rövid időn belül a részecske gyorsító tervezésére, mikroprocesszorok megalkotására, finommechanikai CNC gépek speciáliis áttervezésére, átprogramozására, elekronikus ezközök tesztelésére, minősítésére, a KERMI, MEEI, birtokbavételére, a tiszai vegyikombinát és a kőbányai gyógyszrgyár kisajátítására, vizi és atomerőművek áttervezésére, városrendezés megtervezésére, műszeripari művek HIH-tec-kebb profilváltására stb., stb!!!
Azt sem hinném, hogy egy évtizeden belül minden második roma egy spektrumanalizátorral fog sétálni a hóna alatt az utcán!
Az, viszont biztos, hogy sok feketén működő játékkaszinó, lejárt termékű éjjel-nappali bolt és loptt autókat értékesítő telep fog működni.
Hát, mivel az éves pénzforgalom legnagyobb részét a tőzsdén lévő cégek bonyolítják, ezért ez a legmegbízhatóbb forrás. Nem azt mondom hogy csak ezt kell nézni, de ennél jobbat nem tudsz. A bux-szal nem lehet manipulálgatni, félremagyarázni, egy szám, aztán vagy nő, vagy csökken. Ha tartósan csökken az nem jó, ha tartósan nó az jó.
"
"Hogy is van ez Romák?" című; topicban (origo) (??) van állítólag egy
cigány honlapból idézett "szösszenet", amit egy diplomás roma írt.
Íme.
"Én roma vagyok. Foiskolára járok. A következo a véleményem. Hiába lázadnak egyesek a cigányokkal kapcsolatban. Már késo !
Hosszú évtizedek alatt kiközösítettek bennünket ebben az országban.
Ma már nem akarunk magyarok lenni. Volt ido amikor még azzá
szerettünk volna lenni. Ma már romák akarunk lenni, a saját hazánkban, itt. Mint látható mi sokkal gyorsabban fejlodünk mint a magyarok.Lassan
megteremtjük a magunk értelmiségét, és a magunk nyelvét beszéljük.
Ebben az országban. Egyre többen vagyunk és egyre többen leszünk.
Hosszú távon mi nyerjük meg a versenyt Néhány évtized, és mi
leszünk a többség. Nem fenyegetozni akarok ezzel, csak megállapítom mint tényt.
Eleinte még egymás mellett fogunk élni mi cigányok és magyarok. Lassan
érvényt fogunk szerezni annak, hogy a cigány nyelvet is elfogadják
hivatalos nyelvnek. Mi nagy család vagyunk, és nagyon nagy a
közösségi szellem, az együvé tartozás érzése. Nagy a gyermekáldás. A
magyarokról ez nem mondható el. Világos hogy mi fog történni.
Lassan ,és biztosan mindinkább miénk, romáké lesz ez az
ország. Mi,vigyázunk majd a magyar kissebbségre. Adunk nekik munkát
a saját országunkban. Európa, és a világ olyan követelményeket támaszt ahhoz,hogy magyarország bekerülhessen európába, amelyek megteremitik a feltételeket hozzá, hogy mindez így legyen.
Annyi nép eltunt már a történelem során amikor az adott kor domináns
hatalmai ebben érdekeltek voltak. A magyarokat sem fogja megsiratni
senki. Miképpen a magyarok semsiratták meg a besenyoket annak idején.
Ez a vita ezen a topicon ebben az értelemben tehát már értelmetlen.
Nem csak a jelen, de már jövo is determinált ebben az irányban.
béke veletek"
..................................
"Egy személyes megjegyzés: És még azt mondják, hogy a MAGYAROK a
RASSZISTÁK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én meg azt üzenném ennek a diplomás romának (ha egyátalán ő írta,
mert elég kevesen vannak ám), hogy eljön még az az idő, mikor a romák és
a magyarok egymást gyilkolják. Hála neki, a kedves levélírónak!
EZT AKAROD? Ha ez a levél körbejárja az országot, nem tudom, mi lesz
itt. Ha mindenki úgy reagál rá mint én. Ugyanis hihetetlenül felháborított. Rengeteg támogatást kaptok, DE MINEK? Szülitek a rengeteg gyereket rakásra, aztán magukra hagyjátok, bűnözők lesznek, és műveletlenek. EZ A
NAGY CSALÁDSZERETET???? Szerencsétlen magyar meg nem mer két
gyereknél többet vállalni, mert nem bír többet TISZTESSÉGESEN FELNEVELNI! És ők
lesznek a jövő nemzedéke. Kérdem én, ha nem marad az országban
dolgozó magyar ember, ki fog titeket eltartani cigányok??? Ki osztja majd a segélyt, ha nem lesz miből, mert nem lesz ember, aki dolgozzon?
Dehát majd kitalálnak valami okosat a diplomás cigányok. Majd segít az
UNIÓ...És még valami: Igen, tűnnek el népek. Ez mindig így volt és így
is lesz. De mi már több mint 1000 éve létezünk, Isten segítségével. A magyar nép nem fog eltűnni. Túléltük a besenyőket. Túléltük a tatárokat Túléltük a törököket. Túléltük a Habsburgokat. Túléltünk két világháborút, Trianont, a szocializmust. A cigányokat is TÚL FOGJUK ÉLNI. Honnan tudom ezt ilyen biztosan? Tudom.
MERT ISTEN VELÜNK VAN! NEM hagyott el minket, bár sokan ezt
mondják. Hamarosan történni fog valami, ami megváltoztatja a kedves diplomás
roma
által felvázolt jövőt. Nem háborúra gondolok. Dehogy.Egyszerűen csak
Isten megsegít valahogy. Mint mindig, a történelem során. A diplomás
romának sok sikert kívánok a tanulmányaihoz, amit a magyar állam
finanszíroz neki. És kérem, hogy gondolkozzon el magán, amíg nem
késő. Senkinek nem lenne jó, ha háború lenne. Az intelligens emberek nem
népírtással oldják meg a gondokat. Ugye?" "
Érdekes az is, hogy a jobboldal támogatottsága Budapesten az "elit" budai részeken a legnagyobb (1., 2.,, 12. kerület). Azt gondolná az ember, hogy a régóta itt élő családok annak idején nem lehettek annyira rosszban a diktatúrával, ha a város legelőkelőbb részén laktak.
Ezt egyébként nem kell komolyan venni. Megmondom miért:
Tökmindegy, hogy a hírekben mi van, hogy a politikusok, vagy a statisztikák mit mutatnak.
1 dolgot kell megnézni, az pedig a tőzsde. Ahol a tőzsde jól működik, mondhat bárki bármit, addig nincs gond. Ahol pedig a tőzsde nem megy, ott mondhatják a politikusok hogy minden OK, de nem igaz.
Mivel nálunk a tőzsde továbbra is jól megy, ezért nincs probléma.
Csepelen az a helyzet, hogy a legmocskosabb, legkommunistább kerület, ami az előélete miatt nem meglepő. Ott akkor is 60-70%-kal nyernek a balfaszok, ha nyomort és éhezést ígérnek. Mi vagyunk a második legalja környék, Angyalföld, szintén ugyanez az emberfajta miatt. Vannak ilyen részek, Borsodban is találni dögivel, ez csak kihalásos alapon javulhat, de így is lassan, mert ezeknek a bigott kommunistáknak születnek gyerekeik, akik viszik a vért tovább....
a legjobb: Petrétei jó hírnévhez való jogát sértette volna meg.... Petrétei és a jó hírnév??? Milyen jó hírnév, kinek jó az a hírnév? Azon már nincs mit sérteni...
Dunaújvárosban is van egy "Legvidámabb barakk" néven, bár ebben az esetben ez inkább gúnyos szándékkal jöhetett létre. Csepelen nem tudom mi lehet a helyzet.
Vörös Csepel néven kocsma nyílt Csepelen. A bejárat felett Marx, Sztálin, Rákosi, Rajk képe...A cikkben felteszik a költői kérdést: mi lenne, ha kocsma nyílna "Szálasi kocsma" néven...Szerintetek mi történne?
ugyan miért tartaná taplóságnak?
a többséget szabad irritálni, csak a kisebbségeket nem.
magyarnak lenni amúgy is ciki, te nem tudtad?
ha meg valaki még büszke is a magyarságára, hát az aztán kibaszott nagy gáz...
Ja! Nem mobilok...persze egy csomó barátom ment ki nekem is Írországba diploma után, meg jogi diplomával könyvelnek...sorolhatnánk.
Ez van, elcseszik a lehetőségeket odafönnt és elveszik lentről...nagy vonalakban.
Ez az amerika dolog meg olyan, hogy hülyézik őket, de előrébb vannak mint mi vagy sokan mások (az agyelszívásnak megteremtették a feltételeit ugyebár). Magyarországon 8 általánossal is lehet sikeres vállalkozást csinálni és orvosi diplomával is lehet gazdasági és közlekedési miniszterkedni...most egy jogász lesz ezen a poszton...nonszensz.
Ezek szerint "hülyéknek áll a világ!"Mi meg itt vekengünk, ahelyett, hogy lopnánk, csalnánk, hazudnánk és zsarolnánk
yah, régen én is úgy fogtam fel, h de hülyék az amerikaiak aztán kint elkezdtem ezen gondolkodni, h mi szükségük is lenne a mindennapi életükben tudni azt, hogy hol van M.O., meg egyáltalán mi a jelentősége hazánknak nemzetközi szinten:)
a híres tudósaink legalább annyira vallották magukat ameriakinak és izraelinek, mint magyarnak.....
lehetőség van, de elcseszik, megy az agyelszívás, még el is küldik a fiatalokat innen(feri):), a munkaügyi minisztérium finanszírozta azt a műsort, amiben külföldön dolgozó magyar fiatalokat mutattak be, hogy de jó is nekik kint:)
a legtöbb ismerősöm, aki kint van kényszerbőlt ment ki, mert nem lehet fiatalon megalapozni itthon az életet, ha nincs olyan háttered.... általában a pénzért mennek ki, hogy itthon tudjanak lakást, autót venni...
ugye nem nagyon mobilok a magyarok.....
Hehe! Persze, hogy nem tudják felsorolni, még nekem is sok lenne, megállnék 33 körül :)Az emberek többsége itt még a saját országunkat sem ismeri, csak Korfut, Mallorcát meg Írországot, stb. Ez van, elűzték a tudósokat a zsidótötvényekkel, aztán most az ő fa..ukkal verjük a csalánt...Ez nem egészséges, mert aki csak a múlba néz, az seggel megy a jövőbe...ezt látom országunkban, amiben egyébként van egy csomó lehetőség, csak szakértelem nélkül működik az állam...pénzhajhászás pluszba...tui bukó a helyzet
visszatérve azért reagáltam metallik üzenetére, mert pont a napokban volt a helyi újságban is 1 olvasói hozzászólás, hogy de buták az amerikaiak, mert nem tudják hol van Magyarország...
kíváncsi vagyok, hogy ezt a nézetet valló magyarok fel tudják-e sorolni az usa összes államát, vagy a hasonlóan kis országokat a világban:)
A bébékről beszéltem jófijú!Tudták jól a kis mocskok, hogy rá kell bólintaniuk az országunk tulajdonképpeni tönkretételére (mert ennek persze sok-sok belső oka is volt...ez a magyar mentalitás dolog...vágod), meggyengítésére, életképtelenné tételére, legalábbis hadi-ezzel kapcs. gazdasági szinten is. Csakhát igen: jobb emberanyaggal rendelkező országokban jobban megoldották a problémákat még a szocializmus után is. A 20 szd.-i vezetőink (meg a 21. szd.-iak is) meglehetősen ostoba és politikailag sarokba szoratott emberkék voltak...Látod, hogy miket megcsinálnak ma is a magyar politikusok...kofalárma...
2007-12-04 18:31 |
#43364
szóval tomi, én meg szociomókusnak tanulok, volt szerepünk a 2 világháború között elvárták volna, hogy csak úgy szálljunk szembe a németekkel, akkor is nagyon erősek voltunk katonai értelemben:)
és ugye olyan jelentősek voltunk, hogy még a pozsonyi hídfőt is a szlovákok kapták utána:)
azért nem kell bántani a romákat, sok közülük nagy nyomorban él és a többség tisztességes vagy csak megélhetési bűnözésre kényszerül.
a beások például békések régen teknővájók voltak meg fakanalat faragtak,
a lovárik meg lókupecek voltak, ők a keményebbek, náluk könnyebben nyílik a bicska...
a zenészek meg külön kaszt, szakmailag azért tudnak valamit, hazánk jeles jazz zenészei között vannak/voltak páran...
jaja, a niggerezés megy a négerek közt (ok, tudom, feketék...), de itthon a cigányok, pláne a belvárosi fiatal cigányok egész nap az emtívín lógnak, meg lövöldözős filmeken, persze hogy átveszik az ilyet
amúgy ők mondhatnak egymásra bizonyos dolgokat, amelyek a nem olyanoktól sértésként hatnak
Itt nálunk a IX. kerületben hallottam én már mindenfélét, amit egymásra mondanak, a legutóbb "köcsög cigány" -ozták egymást. De legtöbbször azt hallom, hogy cigánynak hívják egymást, gondolom ez olyan lehet, mint a négereknél -amit eddig csak filmekben láttam, tehát nem tuti, hogy így van- amikor egymást niggerezik?
A cigányok, akiket megkérdeztem erről, mind azt mondták, hogy mindkét szó érvényes, és nekik tökmindegy, maguk is használják mindkettőt. Vö. Roma Parlament és Országos Cigány Önkormányzat.
Romának ők nevezik magukat a sajtát nyelvükön, nem? A kínaiakat sem Lo-han-nak hívjuk, az olaszokat sem Italiano-nak. Van saját szavunk rá, azt használjuk.
mi is, szóval sorsdöntő lenne, ha nem lehetne :) Amúgy persze, lehet pakolni, átlagos 4-5 emberes liftről van szó, ami nagyban könnyíti a dolgot! A helynek saját parkolója is van, juteszembe, mellette büfé, billiárdasztallal, csakhogy mégcsábítóbb legyen ;P
Kőbánya-Kispest végállomásnál található kb 60nm-es próbaterembe keresünk társbérlő zenekart SÜRGŐSEN!! A teremről: 2ik emeleten található liftes házban, tulajdonképpen egy parkettázott fűtött, tiszta irodahelység, megfelelő akusztikával, 24 órás portaszolgálattal, ahol az ember szívesen és nyugodt szívvel hagyja a drága cuccát. CSAK KOMOLY és MEGBÍZHATÓ zenekarok jönnek szóba, linkekkel, fizetés és döntésképtelenekkel, más cuccán élvezkedőkkel nem foglalkozunk. Sajnos az idő nagyon szorít, szerdáig be kell tolnunk az első havi díjat+kauciót, eléggé kiszúrtak velünk a szájhős társ-zenekarok, egyedül maradtunk relatíve sok pénzre, ami ebben a felállásban fejenként sok, viszont ha jönne még 2 zenekar mondjuk, akkor baráti lenne, ahogy a havi díj is. Hely van, elférünk simán. Olyan zenekarok kellenek, akik már a héten beköltöznének és az anyagiakat is rendeznék!! 06205795860 HÍVJ, ne írj!! További részletek telefonon
2007-12-04 01:15 |
#43342
meg ha nem magyaroznak, meg gádzsóznak minket!
apropó japánban a fehérbőrüeket gaidzsin -nak hívják...
Egyetértek, a gyűlöletbeszédes törvény, abban a formában, ahogy elő lett terjesztve, csúnyán korlátozná a szólásszabadság alapvető jogát. Kukába vele! Még akkor is, ha természetesen fentartom, hogy zsidózni meg cigányozni taplóság-
a köztársasági elnök tette a dolgát, a mazsihisz meg bekaphatja...
elhiszem, hogy szeretne a mazsihisz diktálni, de nem fogja a farok csóválni a kutyát, majd rájönnek, vagy csomagolnak...
A Mazsihisz visszautasította Sólyom László hagyományos vacsorára való meghívását, melyet a négy történelmi egyház egyikeként kapott. Arra hivatkoztak, hogy a köztársasági elnök nem írta alá a gyűlöletbeszéd-elleni törvénytervezetet, hanem alkotmányossági kontrollt kért...
...van egy digitech rp50-es effektem, csak nem tudom rajta behozni a hangfalszimulátort. Elvileg nyomva kell tartani a drum gombot és akkor jön be ez az opció,de nekem semmi. Tud valaki segíteni?
nem tudom, hogy tud e még abban a tartományban szabályozni, ahol kéne. így előre megmondani nem lehet a bias feszültséget, mert a bias állítás folyamatának szempontjából teljesen érdektelen adat, adott teljesítményre kell állítani , szóval nem az van,hogy be kell állítani mínusz x voltra, hanem adott teljesítményre (wattra), aztán hogy ehhez mekkora előfeszültség tartozik, az nem lényeg, és tök változó :)