Tibi, bazdmeg, te tényleg nem vagy normális. Totálisan kész vagy, egészen az agyadra ment ez a dolog. És sajnos rendkívül szánalmas látványt nyújt az, amint egy viszonylag értelmes ember ennyire mélyen belemerül ebben az iszonyat sok baromságba és csak fújja-fújja, megállás nélkül, egyre inkább belelovalva magát.
Csak a nevemet cseréltem a tiedre. És pont nem azonosultam a rongálókkal, csak a düh az, ami érthető, csak ma ezt kb 4-5ször leírtam, de te azért csak képzelegj. Én sem örülnék az autómnak, ha ilyesmi történne vele, de annak sem örülök, hogy lassan az autóm ára ráment a gyurcsányira, meg az elkúrására, hány autó árát baszta el a gyurcsányi? Segítek, milliós nagyságrendő autó árával nem tud elszámolni, ennyit tüntetett el a kibaszott kormánya és nem látszik az országon, az utakon, a közintézményeken, de látszik a bankokon, a hitelek nagyságán és számán, hogy nagy itt a baj, látszik a bedőlt vállalkozások számán, a bankok által visszavett autókon, amelyek fizetését nem tudták vállalni a tulajok az elkúrásnak és a plusz terheknek köszönhetően. Emiatt aggódj inkább. Pont én nem feketén és fehéren látok, és erre fektetek is hangsúlyt. A Te világképednél szánalmasabbat nehezen találnék, gyerekes, ahogy állsz egy fa előtt, és nem látod tőle az erdőt, megjelensz, elmondasz mindennek, aminek a valóságtartalma konvergál a nullához.
Van egy mondás, valami ilyesmi: ha szaros a seggem, akkor kitörlöm, és nem kezdem másét szagolgatni.
a baj az, hogy az agresszióra, agresszió lesz a válasz...holott én is vigyorogva nézném ahogy ez a köcsög kivérzik, de azzal , hogy pár percet török zúzok nem fog elmenni...sajnos. Az ő arcát családját, vagyonát kellene törni zúzni, nem az állampolgárokét.
Arra nem gondolsz, okoska, hogy ha eltakarodna, akkor precedenst teremtene arra, hogy lelép a miniszterelnök, ha pár idegbeteg huligán tőr-zúz a városban??? Mit gondolsz, miért van az, hogy senki nem tárgyal pl. a terroristákkal sosem? Biztos azért, mert nem érdekli őket hány embert robbantanak fel, igaz?
Szerintem egy csomó baromság miatt le kéne mondania Gyurcsánynak, de ezek után, ami itt ki alakult, azért sem, mert nehogymár pár faszarcú huligán meg az őket sunyin felbujtók és hergelők így jussanak politikai hatalomhoz Magyarországon. Tessék kérem választásokat nyerni. Azt hívják "elszámoltatásnak"... ez a demokrácia lényege, és az a vicc, hogy ez a sok elégedetlen fasz csak azt hiszi, hogy ők vannak többen, pedig nagyon nem. Ha ők lennének, akkor a miép meg a jobbik nem -0.75%-ot érne el minden egyes megmérettetésen. A demokráciának meg az a lényege, hogy a törvények adta keretek között, európai módon szerez politikai hatalmat valaki, nem pedig az utcán. Ez az én véleményem.
ezt hiszitek ti
én meg azt várom, hogy az ellenállás miatt hátha veszi a lapot ez a köcsögbuzi és eltakarodik
nem attól fog eltakarodni, hogy otthon hümmögtök, meg nem is attól, hogy valakik lezúznak pár autót
de a tüntetések egy normális helyen célra vezethetnek, én max ezt tettem, és fogom is
úgyhogy ne azonosíts azokkal, akik zúznak, de főleg ne azokkal, akik tejbetökök és várják a sültgalambot
Lepol, bazdmeg, te tényleg nem vagy normális. Totálisan kész vagy, egészen az agyadra ment ez a dolog. És sajnos rendkívül szánalmas látványt nyújt az, amint egy viszonylag értelmes ember ennyire mélyen belemerül ebben az iszonyat sok baromságba és csak fújja-fújja, megállás nélkül, egyre inkább belelovalva magát. Egyszerűen nem hiszem el, hogy értelmes ember komolyan ki tud jelenteni olyat, hogy a kormány felelőssége, hogy néhány idegbeteg frusztrált faszarcú huligán szétver pár autót a városban. Ettől még a te oly hőn szeretett Viktorkádék is képesek voltak elhatárolódni. Kívánom neked, hogy egyszer keverdj közéjük és mondjuk gyújtsák fel a te autódat, amire amúgy a biztosító sosem fizet, és utánna mondjál ilyeneket, amiket lentebb összehordtál.
Folyamatosan engem vádolsz azzal, hogy összemosom a dolgokat, te viszont sajnos mindent fekete-fehéren látsz és te emiatt az ostoba, gyerekes, naív és kb. az egyszerűbb népmesék szofisztikáltsági szintjén mozgó világképed miatt alázod porba magad minden egyes nap és veszel össze mindenkivel, aki nem az ukázt harsogja. Nem tudom mi örömöd leled abban, hogy már egy csomó ember lesajnálólag összesúg a hátad mögött, hogy szegény hülye, hagy mondja, majd megunja, mert már komolyan elviselhetetlen a paranoiád meg az örökös faszságaid.
Komolyan mondom, el nem tudom képzelni, hogy tudsz így élni. Frankón, mint egy idegbeteg...
Egy ideje en is ezt gondolom. Addig maradnak a multik
itt, ameddig annyira olcsok vagyunk, hogy nem erdemes
keletebbre menni.
Tehat addig lesz munkank amig alacsonyan lehet tartani
az eletszinvonalat.
Az MDF-tol kezdve, a rohadt politikusok, zsebre
kiarusitottak mindent, amit a komcsik tolunk vettek el.
Nem vagyok mar naiv.
Volt hogy hittem valamelyik parlameti partban.
Mara mind lejaratta magat a szememben.
Egy biztos. Ez a kormany miden elodjet alulmulja.
Ennel meg az ugynok Horn Gyuszi is jobb volt.
Mindegy ki jon, szar lesz. De a FERI TUNJON EL!
Es fogja fel a mogyoronyi agayval,
hogy a tamodatottsaga 10 % korul van.
Ne huzza tovabb az emberek idegeit.
Es ne legyen olyan, mint a komcsik es a fasisztak.
Rank eroszakolja magat, es ugy beszel az orszagrol,
mitha kivulallo, vagy felette allo lenne.
Az egész egy színjáték!Szerintem csak ők tudják mi van a háttérben! Gondolok itt a három v. négy főpártra!
Mi csak találgatunk és próbálunk bogozgatni!
Igazi örjöngés akkor lesz az utcákon , mikor majd nagyon sok ember a saját színvonala alatt él majd!
nálam ez nem kirohanás, hanem mindennapos, alapjárat
nem az istenem, mert ő sem jelezte, hogy győzelme esetén kivégzi fájdalmasan és nyílvánosan a diktatúra magasrangú építőit, a 90-es évek elején kétes módon gazdagodó mutyizókat, nem jelezte, hogy saját sorait megpucolná a hasonló alakoktól, és teljes vagyonelkobzást sem ígért azoktól, akik úgy jutottak vagyonhoz, mint pl. a gyurcsányi, hogy a kommuunista kapcsolatrendszert, kiszes dolgokat visszamelegítve csipegették az állami vagyont (ami egyébként az emberektől elszedett magánvagyon volt többnyire, tehát máséra rátették a kezüket)
ez még hiányzik, utána sem lesz isten, de nőni fog a szememben
és oda kellett volna egy éve állnia a tömeg élére, és azt mondani: azt a pár autót kifizetjük, hogy 12-ék lelke megnyugodjon, mert ez kurvafontos ilyenkor, aztán velem az élen megyünk a Kossuth térre, ne féljetek, és ne zúzzatok, megcsináljuk békésen...
Tartok ettől én is, hogy lehet mondani, h ennél rosszabb nem lesz (remélem ÉN IS), de azért fasznak kell egy szélsőjobbos kormány sem... Valami normális középút nincsen???
válasz: nincsen, bassza meg, mind a kettő radikális.
Itt mindenki mindenkit utal, es ezt a szaros politikusok gerjesztik.
Aki kiteszi a lobogot az fasiszta,
aki nem az zsidokomcsiidegenszivu.
Az autosok utaljak a bringasokat.
A videkiek a pestieket. Szerinetetek ez normalis?
És te miért involválod magad ezekbe a körökbe? "kötük engem is"... ????
Én nem démonizáltalak éged, megjegyeztem, hogy bazdmeg gondolj már bele, ha az egyik balfasz a te verdádat, vagy akármidet felgyújtja, az milyen érzés lehet....
Én nem mondtam, hogy neked nem tetszhet a Gyurcsány féle hatalomgyakorlás, a Te jogod eldönteni, miben hiszel, kivel értesz egyet, egyértelmű...
Csak tudod, sokaknak van nagy pofája és amikor az ő háza táján történik ilyen szörnyűség, akkor aztán nagy bociszemekkel bámulnak ki búrájukból, kérdezvén, hogy: "miért"
Én csupán sajnálom látni ezt a mértékű gyűlöletet, főleg, ha nincs mögötte tartalom. És egy-két arc, hidd el nekem, hogy várta már a balhét, mikor lehet valamit jól szétverni.... szánalmas.
Akinek nem inge, ne öltse magára, nem kell egymásnak esni, csak beszélgetünk, úgyhogy easy!
En is leirom a velemenyem.
Utalom:
- a komcsikat
- a fasisztakat
- az arrogans bunko embereket
- a politikusokat
Nem szeretem a fideszt sem, de amit Feri muvel,
az mar verlazito, es megertem hogy az utcara mennek
orjongeni az elkeseredett aluliskolazott, alulfizetett
kulvarosi prolik, es unatkozo munkaneluli buta ujfasisztak.
Egy demokraciaban, egy ilyen balhe utan,
mar tavaj ilyenkor lemondott volna egy
magat europai gondolkodasunkak tarto politikus.
Nem ertek egyet a szamomra oly fontos, szebb idoket
megelt fovaros szetzulleszteseben, de a kis bunko
uttoro nem erti a szep szot, es ugy latszik a csunyat sem.
Szerintetek hogyan lehet eltavolitani ezt a kis pondrot maskeppen.
Lehet, hogy holnap kopogtat a rendorseg, de leirom.
Egyszeruen le kene szedni a kis bunkot egy tavcsovessel.
Ha ez igy megy tovabb, a kozepkorba sullyedunk vissza.
Kurva orszag! El lehet menni! Nehogy mar 1 ember dirigaljon
10 millionak. Szerintem mar ma diktaturaban elunk, csak meg
nem tudatosult az emberekben.
Nem tudom, hogy sirjak vagy nevessek,
de szegyenletes a magyar politika.
Birka módjára fizettem az Istenednek is a felcsúti promenád felépítéséért.. Birkamód nem dühöngtetek zsidókat a Dunába lőve,amikor ugyanígy szétlopták az országot az ő ciklusukban..
on: a rózsaszínt meg akkor is tapizhatod holnap,ha árpádsávos alsógatya van rajtad,mert ez a része nekem előrevalóbb,mint a politikai kirohanásaid.
olvastam, és egy szóval sem mondtam, hogy a demokráciába belefér az, amit írtál
lehet, hogy kicsit figyelmesebben kéne olvasnod
csak arra világítottam, hogy hogy sipákoltok itt pár autó miatt, meg az egész helyzetet úgy festitek le, mintha pár szélsőséges unatkozott volna egy szép napon, aztán felkerekedtek, hogy elintézzenek pár autót a városban...
kiragadtok egy sajnálatos eseményt és ezzel próbáljátok meg démonizálni az összes embert (engem is), akinek nem tetszik a gyurcsányi hatalomgyakorlás
és a médiagecik autóját nem sajnálom, a kormány alamizsnájából vesznek 3 újat másnap, kár, hogy bent túlélte mindegyik, párat szívesen látnák a föld alatt!!!
A lónak a faszát csak az MSZP részéről. Ki a faszom viselkedil a tv-ben úgy mint egy diktátor? Viktorunk nem üvölt, gesztikulál úgy mintha lázítani akarna???? Na ne már, nem veszitek észre, hogy az olyan beszólások, mint "felvonulunk és bűnhödni fog a vétkes" enyhén lázító jellegű, aggitál????
Szarok én a Ferire, de ne legyen már egyoldalú a dolog, a Vitya is bőven megéri a pénzét és kirakatember ő is, otthon jót röhög a markában ő is, és megkapja a havin 4-5 kilót...
Az a baj, hogy itthon nem is fognak semmit "demokratikus" körülmények között megoldani, amíg csak a dobálózás megy becsmérlő szavakkal, kostolgatásokkal, molotov-koktélokkal, meg gumi-lövedékekkel.
Ez itt a baj drága barátaim, by the way, egy igazi tüntetésre nem pár száz, vagy 1-2 ezer ember megy el más országokban, hanem baszki kivonul a fél város, ha gáz van és meg is buktatják a kormányfőket. Nem úgy mint itthon, hogy csak a csőcselék megy ki túlnyomórészt és ugat, de nem harap, eltekintve egy két szerencsétlen polgár autójának gyáva módón való szétbaszásától...
Azt, hogy ki provokál, azt szerintem hagyjuk, mert azért uszít rendesen a Fidesz. Nem védem a jelenlegi kormányt, de ez a kamu-felvonulás, szétbaszunk mindent típusú demonstráció szánalmas és nem tesz jót az országimázsnak sem... lehet mondani, h leszarjuk, mint szólnak ehhez külföldön, de azért mi vagyunk mégis azok, akiknek össze kellene szednie magát MINDEN OLDALRÓL.
oh, itt mindenről az a csúnya gonosz tüntető tehet, szegény ferenc csak minket véd ellenünk, pfff
ez az, a tüntetők felelősek mindenért és mindenkinek otthon ülve kéne beletörődni, hogy egy beteges majom ámokfut, a mi bőrünket viszi vásárra
majd megoldódik, ha otthon ülünk a szánkon, ez az hajrá
szar hasonlat
látom neked lassabban megy, még egyszer megpróbálom leírni, még lehülyézés után is megér nekem ennyit, mivel holnap tapizni akarom a rózsaszínt... tehát nem mentegettem senkit sem, aki rongált, és nem cserélnék egyik autótulajjal sem, aki bukta az autót, DE hány ilyen van, és hány ember, akit szegénységbe sodor az a fasz, aki elfelejtett lemondani és ezzel megelőzni minden zavargást??? Itt nincs on/off gomb, hogy az embereket leállítod, az emberek vérmérsékletük szerint lereagálják az ilyesmit, és az is benne van, ami történt, és nem kellett volna megtörténnie, ha lemond az a beteg majom
nem mentegetem a kocsifelgyújtókat (a rendőröket sem), de nem látom rajtad, hogy ugyanúgy aggódnál a tönkrement válalkozások miatt, a rendőrség által szérvert/szétlőtt emberekért, a lovasroham elöl menekülő nyugdíjas házaspárért, aki épp haza indult a békés tömeggel együtt, egyszer sem szóltad meg azokat, akik ide juttatták az országot, és akiknek eszük ágában sem volt más megoldást választani, csak a konfrontálódást, törvénytelen rendőri intézkedéseket, ártatlan emberek kórházi ágyhoz bilincselését (hátha tüntető volt és ott sérült meg), koncepciós eljárásokat, és azoknak a pénzét, akik fizetik az elkúrást a fecóék helyett
érted már?
én csak megpróbáltam rávilágítani, hogy elég szánalmas dolog itt hisztériázni pár autó miatt, ami nem is a tiéd volt, amikor sokkal nagyobb baj van
a balfaszok szeretnek lovagolni a szélsőséges utcai rendbontókon, meg azon a pár autón, addig sem azzal a buzinagy káosszal foglalkoznak (most mi sem), amit ők okoztak, és ahonnan eredeztethető az összes atrocitás
Nem érted és mostmár ordítok!!!!
Nem én, hanem az átlagember!!!!! Bazzeg kire szavazol...miért akik tüntetnek kire szavaznak, hozzáteszem velem együtt? MSZP-re????
ez tiszta hülyeség szerintem
vagy szerinted meg fogja szerezni a fecót valaki, akinek ugrott akocsija???
vagy szerinted effektív a fideszt fogja megutálni valaki emiatt? ez beteges felelősség keresés rossz helyen
(és milyen marhajót vitatkozunk pár kocsiról, miközben az mszp-szdsz mély válságba taszította az országot, ezermilliárdokkal, többmillió autó árával nem tudnak elszámolni, elpicsázták, haverok zsebébe csúsztatták, nyílvánvaló hazudozással nyertek választást, lebuktak a hazudozással és nektek az a pár autó olyan kurvafontos, még aközben is, amíg a ferenc szívlapáttal szedi ki a pénzeteket a zsebetekből, hogy próbálja helyrehozni az elkúrását)
Kérdezném, hogy a "demokrácia" oltárán megfér-e a más tulajdonának rongálása. Független attól, hogy az hogy aránylik az országosan elszórt károkhoz..
Szerintem nincs joga senkinek sem ehhez. A rendőr-dologról nem nyitok vitát, én sem csípem a magyar rendőrséget, de azért kaptak ők is rendesen, elég durván. Amint viszont lekerül az egyenruha, rá kell jönnie mindenkinek, hogy ő is magyar ember, és esetleg a te szomszédod.... itt van a baj, hogy agresszió agressziót szül.
hát te nem vagy normális
miért azonosítod a rongálókat a fidesszel?
tipikus demagógia, semmi közük hozzá
vagy te esetleg felismerted a Vityót egy kapucni alatt?
tudod, jó lenne tisztázni, hogy nem CSAK a fidesz akarja, hogy takarodjon el ez a velejéig romlott kormány, hanem majdnem mindenki, aki nem tartozik az mszp-szdsz táborhoz, és ez kurvára nem csak a fidesz
én elhiszem, hogy ez remek alkalom a fideszt feketíteni, démonizálni, csak pont nem az ő bulijuk ez
és a tüntetők nagy része együtt kezeli a fideszt az mszp-szdsz-szel, ugyanolyan haszonleső megélhetési politikusnak tartják őket, tehát ha nem ismered azok véleményét, akiket azonosítasz a fidesszel, akkor inkább ne próbáld kitalálni, hogy ki kire szavaz milyen események után
te a te nevedben otthon ülsz, te vagy a békés többség, akiktől aztán majd jóra fordul minden pfffffff
én meg elmegyek és ha úgy tartja kedvem, tüntetek, megtehetem, de rendőrt meg vagyontárgyakat nem bántottam, nem is fogok, tiszta a kezem (kivéve, ha kilövik könnygázgránáttal, mert attól csupa korom lesz), és nem értek egyet a rongálással, de megértem az emberek dühét, mert kibaszottul jogos
vannak, akik a tüntetők által országos szinten, vagy a gyurcsányi romboláshoz képest nevetséges összegű kár miatt sipákolnak
és vannak, akik nem csak tüntetnek, hanem rendőrt dobálnak, meg esetleg rongálnak, de ez a súllyát tekintve lófasz, és amellett, hogy erre semmi sem mentség, szinte törvényszerű volt
a te nevedben senki sem csinál semmit, te üljél otthon továbbra is, és fizesd birka módjára az elkúrást
én is fizetem, mert nem tehetek mást, az én faszommal is veri a csalánt a hazug, de legalább néha egyel többen vannak velem azok, akik a demokrácia szabályai szerint nem tetszésüket fejezik ki, nincs rajtam náci jelkép, nem lövök zsidókat a Dunába, stb
jó lenne, ha a súllyának megfelelően kezelnénk a dolgokat
Nem vagyok biztos benne, hogy annyit kap valaki ilyen esetben, h ugyanolyan verdád tudna venni belőle... És nem beszélve az általad említett utánajárásról is.. ennyi.
Azért fékezhetné magát a "magyar polgár", basszák meg. Kérdem én: ma reggel, akik mentek a hídra tűntetni, szabit vettek ki, hogy ennyi idejük van, vagy van egyáltalán tisztességes munkájuk??? Vagy a mindenkiáltal szidott állam, vagyis mi tartjuk el őket???? Na ez engem nagyon érdekelne.
Lepol baszki, azért nyilván aggódunk 3-4 autó miatt is, mert a focihuligán, politikához mit sem konyító balfasz, unintelligens, agresszívállat, tudatlan vadparaszt, naplopó, semmirekellő here, nímand, szarállat, brutális, állatias, vérszomjas csürhe pribéktársulat egyik tagja sem örülne, ha az ő kocsijuk lángolna... ki a fasz fogja kifizetni a mit sem sejtő tulajnak, akinek köze sem volt a balhéhoz? Nem Párizshoz kellene hasonlítani magunkat, ki a faszt érdekel, hogy ott mennyi verda lángol....
Miért kell vandálkodni? Attól miért fog elmenni előbb a Gyurcsány? A rádió épületet, ami műemlék, azt miért kellett szadista vandál állat módon szétbaszni?
Nekem ne jöjjön senki ezzel, hogy belefér, mert semmi ilyen nem fér bele, csukják is le azt, aki kocsit gyújt fel, főleg a másét, az ártatlanét, akinek nem lesz másik esetleg, mert ilyen esetben nem fizet a biztosító....
Mindegy milyen oldalon áll valaki, ez a fasszopó szadista csürhe az nem korrekt tüntető, hanem balhézó vadprimitív szarállat. Telepofával zsidóznak a tv-be, mint ma reggel... Miért, ha szabad kérdezni, identitászavar van? Nem tudják eldönteni kivel/mivel van bajuk... mindig van valami, amit LEHET szidni, de szétbarmolni az utcákat azt is a TE, ÉN, meg mindenki adójából fogjuk kártéríteni...
Ja ráadásul pl. elmaradt a European Mantra kedden, és mi sem tudunk (merünk) próbálni a zenekarunkkal, az események miatt, pedig kéne mert lesz pár koncertünk. Én pl. ezért vagyok dühös.
Pedig volt szép számmal. Megmondtam a véleményem az egész gyurcsány bandáról jópárszor, csak nem vagyok papagáj hogy minden nap ismételgessem. Egyszer megmondtam, ennyi.
Ha már ennyire a demokráciával vagy megáldva, mutass egy demokráciát, ahol egy búncselekmény felment egy másik felelőssége alól. Kíváncsian várom.
Egyébként meg demokrácia nincs, nem is volt, nem is lesz. SOHA.
örülök, hogy ennyire aggódsz pár autó miatt, de eddig egy hsz-t sem láttam tőled, amelyben az autók elintéződésének kiváltóját szólod meg
minden anyagi kár csak valaminek a következménye, a tévénél álló autók a balos médiageciké voltak, úgy kell nekik, dögöljenek meg, mocskos tenyérből etetett bérenc gecik, akik tudatosan félremagyaráznak, összemosnak, mentegetnek, stb, és vígan vetítik a sóműsort, miközben a székházuk homlokzata lángokban áll, megpróbáltak úgy tenni, mintha kis számú jelentéktelen tömeg jelentéktelen tettet csinálna, még egy kamerát sem küldtek le, hogy felvegyék, ami velük történik, ennyit róluk, szarok az autóikra, amik kiégtek
a többi autó, mai nem az övék volt, ott sajnálom a tulajt, te F59 Fordját is elintézte egy fa a viharban, az nem kiszámítható, ilyenek vannak, de azok a kurva autók ma is mennének és a tulajnak sem lenne kára, ha az a majom lemondott volna 2006 szept 17-én este, ez az ok, innen indul minden, itt kell keresni a felelőst, aki elintézhette volna egyetlen mondattal, hogy nyugalom legyen az országban
Hogyhogy ki A SZAVAZÓK! akik azok az emberek akiknek megrongálták vagyonát! Nézd van egy kocsid, összezúzza egy csürhe akik a kormány ellen tüntetnek....nem csak te, de a feleséged, és ha van akkor 2 nagykorú gyermeked sem fog azokra szavazni akik a kormány ellen vannak, ha eddig még akart sem! Én szabolcsi paraszt azt látom(kormányellenes szabócsi paraszt), hogy a Fidesz le akarja váltani a kormányt és a lakosság nagyobb csoportja...de sajna ebbe volt az a pár ember aki szétzúzta a kocsimat...csakazértsem szavazok a fideszre! ÉRTED a gondolatmenetet!
Hát te hülye vagy Peti! Nekem ne oldja meg a gazdasági problémákat 5 köcsög szélsőjobbos szkinhed,amikor az adózott pénzemből vett autómon molotov koktélt durrogtatnak. Olcsón megúszta az ország???Szánalmasak vagytok..és ne próbálj balosnak feltüntetni. Én nem kértem,hogy a nevemben verjétek szét a várost!
ez mekkora hülyeség, a fidesz autónként 4 szavazót elvesztett?????
ez meg milyen hülyeség?
hogy jön ide a fidesz?
ki fog a fideszre haragudni amiatt, hogy az mszp-szdsz általk okozott válság miatt pár autót elintéztek????
és ha ennyi a szavazatvesztés szerinted, akkor a fidesz még mindig 100 alatti szavazatot bukott, mert minden autó drága, és minden bennük keletkezett kár pénzbe kerül valakinek, de összesen talán 10 autó sem ment rá a balhéra, egy részüket meg a rendőrség intézte el, mert akkora balfaszo9k azok is, ezért mondom, hogy olcsón megúszta a város
máshol egy ilyen fejetlenség után szétrabolják a várost, fosztogatnak, előkerülnek a cigányok és mennek kirakatról kirakatra, itt meg ilyesmi nem történt, pláne nem mérhető mértékben, kibaszottul nagy mákja van a gyurcsányinak, hogy az ő feje volt a lényeg és nem mindenféle anyagi jav...
De politikai szemszögből nézve lesarkítva egy átlagember szemével ez szavazatveszteség keményen! És ezek miatt a marha faszfejű rongáló csürhe miatt veszíti el a szavazói egyre jobban, ha fojtatják!
Már megbocsáss, de egy törvénytelenség, hazugság, nem ment fel a felelősség alól SENKIT. A tüntetőknek nincs joguk a pusztításhoz, attól függetlenül hogy aki ellen tüntetnek ugyanezt csinálja csak nagyban. Ez nem kiút, és nem is válasz. Ők se hihetik (ha igen akkor iszonyú hülyének kell lenniük) hogy majd a tüntetések megbuktatják a kormányt... Észre kéne venni hogy NEM FOGNAK LEMONDANI MÉG 2 ÉVIG, ha a fene fenét eszik is. Ez van. Lehet BÉKÉSEN tiltakozni, de hogy abban tesznek kárt amiért van aki az egész életét végiggürizi, már bocs, de ezt nekem legalább annyira nem veszi be a gyomrom mint Gyurcsány és Tsai dolgait.
akkor megyek és letépem a gyurcsányi fejét
lehet ilyen szarságokon vagdalózni, de azt sejted, hogy ez ellen mi a megoldás, nem?
én konkrétan politikai felelősségre gondolok, valódi demokráciára, ahol nem marad következmény nélkül olyasmi, ami nálunk történt
A gond az, hogy így tuti nem fog csakazért sem a kormány ellen szavazni, mert mérges, ideges joggal a fideszre...mert összekapcsolja!= A fidesz sajnos autónként elvesztett 4 szavazót átlagban! ezért kellen a fidesznek is keményen fellépni ezek ellen a barbár csürhe ellen, ahogy azt most elég jól el is kezdték...csak egy kicsit eréjesebben.
az már eldőlt, a szerencsi mszp-s pógárjenő asszony is kiáll mellette, leszarják a közvéleményt, az unesco-t, mindent, itt ők szarják az egyenlítőt, de majd lesz másképp
itt ok nélkül, poénból semmi sem történt, mindennek meg volt az oka, és akik kezelhették volna másképp, azok ezt az utat választották, pedig jegelhették volna, a hazugnak 2006 szept 17-én este le kellett volna mondania a picsába, ahogy azt egy egészséges demokráciában szokták tenni, sőt, végleg felhagy a politikai ténykedésével és bocsánatot kér a nemzettől. Nem ezt tette, tudta, hogy ára lesz, már Őszödön elmondta, hogy tudja, hogy "lesznek tüntetések, majd megunkák, hazamennek" ő választotta ezt az utat, az ő bőrén szárad az egész, hiába van azon minden erejével a szolgamédia, hogy szétkenje a felelősséget, meg elbagatelizálja az elhangzottakat, meg utcai szélsőséges csoportok nyakába varrja a válságot
ez gyurcsányi és a mögé felsorakozott kosztos mszp-szdsz bulija, az ő nevük mellett lesz a törikönyvekben, nem pár tüntető mellett, ők csak a teljesen természetes reakció egy ilyen helyzetre, evvan, nem tudod a véleményeddel rendszabályozni az ilyen folyamtokat, és nem várhatod el azt, hogy ha nincs következménye az ilyesminek, akkor az emberek szépen csendben beletörődnek és hazamennek, ezt te sem gondolhatod komolyan
Ez egy jó nagy faszság. Majd amikor megveszed összekapargatott pénzen az opeled, és az arrajáró tüntetők felborogatják meg felgyújtják, megveregeted a vállukat, mondván: nem baj, a kormány hibája... Hát persze.
itt egyesek 3-4 autó miatt aggódnak, amikor az ország a béka segge alá lett taszítva pont azok által, akik ellen irányul minden az utcán, és kibaszott olcsón megúszták a hazugék, meg a város is, mert ennek a balhénak csak a töredéke miatt lángokban állna egész Párizs, London, Berlin, Róma, Amsterban, Athén, stb
gerincet inkább ott keress, aki elfelejtett lemondani időben, mert úgy illett volna és akkor senki sem ment volna utcára és egy autónak sem lenne baja
de nagy fasz ez a veres, ha ez is túléli, akkor megint az igazolódik, hogy ez egy következmények nélküli ország, amin pont az nem tud változtatni (gyurcsányi), aki a leginkább tetézi, hiába kapálózik, meg álszenteskedik
"Szerdán meghallgatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága Veres Jánost. Érdekfeszítő előadás volt. A műsor elején Balla György (Fidesz) arról érdeklődött a pénzügyminisztertől, hogyan lehet az, hogy miközben bírósági szakértői vélemény állítja: Veres egykori cége csaknem ötvennégymillió forint kárt okozott az államnak, addig semmiféle eljárás nem indult az ábrándos nevű Bogát-Ferr Kft. ellen. Balla arról is kérdezett, van-e köze az eltussoláshoz Szikora Jánosnak, aki a számlaügyek idején az adóhatóság megyei vezetője volt, majd Veres már miniszterként APEH-elnöknek nevezte ki. A pénzügyminiszter erre kijelentette, hogy a történtekkor nem ő, hanem a másik ügyvezető akinek kovács a végzettsége foglalkozott a cég adóügyeivel. A fideszes képviselő megkérdezte: Ha egy kovács jobban ért a könyveléshez, mint ön, akkor mit keres a pénzügyminiszteri székben? Kicsit ellilult a feje Veres Jánosnak, de azért még el tudta mondani a következő, fenyegetésekkel tarkított szózatot, melynek lényege az volt, hogy nem ők voltak a bűnözők, hanem azok, akik hamis számlákat adtak ki részükre."
ez már régi, szánalmas próbálkozás a megbélyegzésre és az elijesztésre, van egy ismerősöm, lány, és majdnem bekerült a top10-be, pedig kb annyira antiszemita, mint pl. te vagy F59
majd én is csinálok listát, hogy kiket lőnék a Dunába a tettei, és nem származása, színe, vagy vallása alpján
persze, a gyurcsi az egyetlen gonosz, mi? ő dirigál... ugyammá"
ő csak egy "nagy testvér", akit előretolnak, lehet utálni, vagy szeretni (ki milyen oldalon áll), lehet kizárólagosan azonosítani a párttal és azt hinni, ő intéz mindent, ő az első számú ember...
ő találta ki a vizitdíjat, ő szabja meg, mikor emelkedjen a tojás ára, vagy hogy épp bűncselekménynek számítson-e, ha egy barom megdug egy 3 évest, mi?
mindenki azzal jön, hogy mennyire utálja a gyurcsit... mintha egymaga lenne a kormány... észre kéne venni, hogy ő csak egy bábú, akit előretoltak, aki "elviszi a balhét", aki bohóckodik a tévében, a sok gügye meg bekajálja, aztán mint a csorda ordítja: "gy, takarodj"
egyszemélyes antirkisztus, mi?
és mi lenne, ha lemondana a tömegóhaj kívánságára? megváltozna a világ? eljönne a nirvána, vagy mi a szar?
lófaf sem történne, mert ott áll mögötte a valódi párt, aki őt is épp annyira irányítja, mint mindenki mást
egyébként ha egyetemesebben belegondolunk, mire vezethető vissza minden? miért van olyan réteg, aki mindent magának akar és bármit megtehet? azért mert bármit megtesz...
nem a gyurit kell elzavargatni, hanem értékrendet kell átalakítani, mert amíg az ego-korban possadunk, addig hiába várunk bárkit is, hogy csinál valami nagyot... aki hatalmat akar, az egó miatt akarja, ez sosem fog változni... az értékrendet sztem mindenkinek magában kellene átalakítani elsőként és nem részt venni abban a játékban, amit játszanak velünk, s amíg mi szenvedünk és kajabálunk, ők jót röhögnek rajtunk
Rónay Tamás: "Szó se róla, az idegengyűlölet erősödéséről távolról sem csak az európai vezetők, az agresszív szélsőséges mozgalmak tehetnek. A bevándorlók is felelősek, hiszen nem mindegyikük volt hajlandó elfogadni: azzal, hogy felvételt nyertek egy másik társadalomba, nekik is alkalmazkodniuk kell a számukra nyilván szokatlan kultúrához. Az idegenellenesség elharapódzásában sajnos azon időnként sokadgenerációs muzulmán bevándorlókat is súlyos felelősség terheli, akik a vallást belekeverték a politikába. Új világrendért harcolnak tűzzel-vassal, merényletekkel próbálják térdre kényszeríteni az adott ország társadalmát."
Népszava, 2007.október 25.
én ezt nem értem, ez a népszavás figura (most hagyjuk, hogy miféle alakok szennyezik ott a közéletet) egyetlen esetben mer ilyesmit leírni: ha a muzulmánokat ostorozhatja. Erőszakosnak tartja őket. Én viszont semmi jelét nem látom, hogy az arab világ nagyon ránkeröltetné magát, nem látom az egymás hátára növő mecseteket, nem látok kendős fejű nőket, stb. Viszont erőszakos zsidó érdekcsoportok, zsidó bevándorlók tízezrei, zsidók hisztériázása az állítólagos üldözésük miatt, és a holokauszt folyamatosan műsoron tartása, bűntudatébresztési kísérlet 3 emberöltővel a holokauszt után, azt látok. Tehát nem értem, hogy a népszavás figura miért a muzulmánokban látja az ellenséget, és hogy meri megszólni őket kollektívan (a nácik és a kommunisták módszere volt a kollektív bűnösség alkalmazása, a benes-dekrétumok is ennek az eredményei). Tehát én pont abban látom a hazai összeférhetetlenséget, hogy a zsidóknak büdös az, hogy "alkalmazkodniuk kell a számukra nyilván szokatlan kultúrához", illetve a zsidók "új világrendért harcolnak tűzzel-vassal". Várom, hogy a népszavás figura meglássa a fa mögött az erdőt, és a lényegről írjon... de nem elsz elég bátor, ettől nem félek
És a bevándorlásból adódó konfliktusok elsősorban a bevándorlók miatt van, hisz ha nem vándorolnak be, akkor nem okoz senki sem ilyen konfliktusokat, és az őket érő támadás csak a beilleszkedni nem tudás következménye, nem a légből jön, nem poénból baszogatják őket. Tehát nekik kell átgondolni, és vagy alkalmazkodni, vagy odébbálni. Számomra egyértelmű, ha elmegyek mások közé, akkor tisztelem az ottani szokásokat, és az enyémet meg ápolom, de nem eröltetem másokra, nem akarom azt csinálni, mint itthon a zsidóság egy része, hogy tőlük hangos minden, ott akarnak lenni mindenhol, mindenből követelik a részüket, mindenhol meg kell jelenjenek, mindenbe bele kell ütniük az orrukat, semmiből sem szabad kihagyni őket, különben antiszemitizmus tombol, a rossz szokásaikat, bűneiket sem szabad emlegetni, mert akkor is tombol az antiszemitizmus, a holokauszttal akarnak takarózni folyton, különleges bánásmódot akarnak, befészkelik magukat mindenhová, hogy biztosítsák a tőlünk idegen életterük bővülését, és jajj, annak, aki valami jóból, vagy valami jól fizető dologból ki akarja hagyni a zsidókat, pontosan azt csinálják itthon, amit a népszavás a muzulmánokra kiabál.
rendben a 30/9-784-es a tesómé, ő a billentős, a 30/317-es az enyém. a szerződés kötéseket a tesóm intézi, de most csak öt óra után tudsz beszélni vele