én sosem szerettem az ilyen stílusmegnevezéseket, mivel azért nem lehet mindent beskatulyázni, meg sokan kinevezik magukat x stílus képviselőjének. a mi zenénkre kb. 100 féle stílust írtak már, meg 60féle zenekarhoz hasonlították, néha elég mókás tud lenni:)
Ja, Szakonyiék is régóta használják ezt a stílusmegnevezést.
Mi meg úgy kaptuk ezt, hogy mikor Sarkadi Balázs kolléga régesrégen még csinálta a magyar tarajt meg a hungarian punk indexet, ott úgy szerepeltünk, hogy "melodycore from Csolnok city". aztán ezt jól megtartottuk a skatulyát.. .
Három golyónak kéne hely, ha rám célzol, hiszen én nem úgy mint te, de X, Y, és Z kromoszómával rendelkezem.
Mondjuk ez nem lenne oly meglepő meglepő számodra, ha ismernéd az isteni eredetű entitások külső jegyeit, de valószínűleg tartom, hogy eddig nem vetted észre, hogy miért van az esztergomi virág cukrázda fagyizójánál megannyi vitéz viking harcos, akik mind három gombóc angolpunkcsot fogyasztanak, de nem is terhellek ezzel, nem neked valók az univerzum komolyabb titkai.
A Hátshámbáfhárkát törzs egyébként, mint az a korabeli útileírásokól is kiderül igen barátságos nemzet, meleg mályvacukorral vendégelik meg az odatévedt utazót, és előszeretettel pajzánkodnak szivárványszínű sátraig vidám kavalkádjában, ami nem is csoda, hiszen minden egyed hímnős, mint pl. az éticsiga, és az egyetlen Homoleszbopatrimatriarchális társadalmi modell bolygónkon, ahol a törzs vénei vidám énekeket gajdolva kenik fülzsírjukkal a ritka vendég ánuszát a bársonyos behatolást elősegítendő.
A golyókat illetőleg ki kell ábrándítsalak, mert azok a helyi közösség szent ereklyéi, méghozzá a néhai ünnepelt Penis Rocketjump Johnson, avagy "Varangybaszó Jonny" agyonszopogatott, és cerkófszarban tartósított szikkadt duál-végbélpolipjai.
Bodomnak Zenészviccekben kelt #13113-as hozzászólására...
Nos,a hozzászólás ironikusnak szánt hangnemét most nem minősítve válaszolok a kérdésre:gitározást tanítanak.
#13115-ös hozzászólásra pedig:
Dicséretes dolog,hogy sok ismerősöd van,és hogy ezeket a kapcsolatokat sértett igazságérzeted rendbetétele okán nem is átallsz felhasználni arra,hogy egy NYILVÁNOS fórumon elhangzottakról árulkodj,ám sajnos a szabad véleménnyilvánítás korát éljük.Namost.Semmilyen történetet nem kívánok előadni semmilyen médiumban addig,ameddig nem tudom biztosan állítani a forrás hitelességét (ha emlékszel még a felháborodásodat kiváltó hozzászólásra,az úgy kezdődött,hogy "egy ismerősömtől hallottam",tehát sehol sincs állítva,hogy márpedig ez megtörtént - mindössze annyi,hogy ilyenről is hallani).Egyébként pedig ha már provokációnál tartunk,azt hiszem egyikünk sem kezdett rajtad kívül libsizni és "beverem az arcod vascsővel"-jellegű hozzászólásokban osztogatni az észt.Így gyakorlatilag a saját provokatív hozzászólásaid kifigurázásával találkozhatsz.Igazából ennyi.Nem szeretnék sem kurvaanyázni,sem gyűlölködni,semmi ilyesmit.Elmondtam a véleményemet,lehet vele egyetérteni vagy egyet nem érteni.Szeretném a témát lezárni itt és most részemről.
2007-06-13 19:05 |
#33791
én ilyenhez nemértek, azt tudom hogy az elsők között a Brigád zenekar nevezte a stílusát melodycore-nak régebben, én speciel nem szeretem a kaliforniai deszkás pánkot és a hasonlókat sem igazán:)
Lett egy e-mailcímem a T-Online-nál, amely tartalmazza itteni nicknevemet, vagyis az Aszpirint.
Erre mit veszek észre ma? Úgy tűnik, felíródtam a Magyar Orvosi Kamara hírlevél-címlistájára
Élvezem a megfejtéseket ennél a cégnél. Aszpirin? Akkor biztos orvos... Grat
Nos, a plágium vádját rögtön el is utasítanám, minden gondolat, szó és mondat csak és kizárólag saját ragyogó géniuszom szülötte.
Amúgy meg, ugyebár az emberiség alfája és ómegája maga az ÖL, igen, így nagy betűkkel. Ilyenformán nem találom furcsának, hogy Herr Freud, ez a kiváló ember szintén ezen vektorok mentén próbálta életét vezetni, szóval, neki is csak punci kellett, mint minden egészséges heteroszexuális férfinak. Persze te ezt nem tudhatod, de majd alkalmasint szívesen elmagyarázom neked.
Csak marginálisan érintve: a golyók nem ánuszbatömgökés által okozott örömszerzést szolgálnak, ahogy te azt meg találtad volt jegyezni (nyílván nagy tapsztalatokkal rendelkezel ezen a téren), hanem olyan férfiak heréinek zanzái, akik tiszteletlenkedni mertek velem, akár csak verbálisan is. (Ezt a szimbólumot egyébként a fekete-afrikai Hátshámbáfhárkát törzsnél tett látogatásom alkalmával ismertem meg, ott a férfiasság és a végtelen erő megtestesítője. Az első két golyót maga a törzsfőnök ajándékozta nekem tisztelete jeléül, egyébként eredetileg az övé volt mindkettő.)
A jelenlegi helyzet némileg kellemetlen nekem, hiszen a most hordott, a golyók felfűzésére szolgáló vadbivaly bőrszíj (magam készítettem élő vadbivalyból) nemrég megtelt, de most mégis kell helyet szorítanom újabb kettő golyónak...
Ne irigykedj, tudom az innen-onnan kínkeservvel összeguglizott hozzászólásaid önelégült góleme sikoltva omlott salakká világos érveim szinakötőszárnyainak egyetlen rebbenésére.
Mellesleg pont ezt mondta Szabolcska Mihály is Adynak, és gondolom sejted mi lett a vége (Ady apró balegyenesekkel az ütőkézhez terelte Mihályunkat, majd egy villámgyors balbaljobb egyeneskombinációval megzavarta, egy balfelütéssel megrendítette, majd egész egyszerűen otthagyta Szabolcskát, és még a kávét sem fizette ki.)
Meg mondjuk nem én hordok használt análgolyókat a nyakamban győzelmi skalpként Csingacsguk testvér, valamint ütős lábdobhangot sem bemikrofonozott seggrepacsiból eszkábáltam a demónkhoz.
Na de kérlek, hát a brilliáns azért igen-igen-erős túlzás...
Mellesleg a fórumozó fiatalság figyelmébe ajánlom, hogy itt bizony két úgynevezett punkzenész ( illetve egyes vélemények szerint egyikük kettéhasadt egója- na de kérem, ez nem valami svájci általános iskola, ahol ilyen badarságokkal hazaengedik a balsorsra érdemes gyermeket) beszélgetésének voltak akaratlan, és gyanútlan olvasói.
Tehát aki ezentúl azzal jön, hogy " bármit, csak punkot nem, mert az szörnyű, és primitív" az akár el is gondolkodhatna, bár nekem végül is teljesen mindegy.
A blurp meg azt üzeni, hogy halljuk a gyermekkori bűnös szex-sztorit, hátha akad rá gyógymód.
Nem semmi volt ezt elolvasni...
Kétszer is megtevém, hogy eljussak brilliáns elméd eme csekély de annál hatásosabb bizonyítéka megértéséig vagy legalábbis a tudatalattimból fölfakadó elementáris egoizmus által kikényszerített önámító és mégoly beképzelt tévhitig, hogy megértettem, amit oly fennséges szóhasználattal megfogalmazni tüsténkedtél.
Freud talán tehetségtelen egoista stájer volt, annyit mindenesetre elért, hogy nevét az utókor szűnni nem akaró módon újra és újra szájára veszi.
De biztosan tudom, Freud mondott igazat is, például a gyerekkori szexualitás létezik. Azt nem árulom el, honnan tudom, de már úgy 30 éve tudom
A név, és annak mágiája.
Gondolom nem olvastad minimum az aranyágat, eme bohókás középosztálybeli angol lord elmeszüleményét, nem, te egy öreg osztrák homokzsák butaságaival tömöd be személyiséged nyúlgátján a felsebzett ürgelyukakat.
Lehet, hogy felétek Freud hívatkozási alap a málnás fröccs mellet, ha fiatal bölcsészfiúkat akarsz omladozó baldachinodba cipelni, de jobb helyen a természeti népek mágiája a kulcsszó- a paradigmaváltás pedig pontban 2002. őszi napéjegyenlőségénél történt javarészt észrevétlenül, midőn a hód belépett a szűz tarisznyájába a keresztúton, és lábánragadt.
Visszatérve a primer és szekunder személyiségre, Hesse a pusztai farkasban (igen, innen vette a Steppenwolf a nevét)
a hippikorszak legsemmitmondóbb kultregényében górcső alá veszi a személyiségzavar problematikáját, és bár megoldást nem talál, valamint belezavarodik az egészbe, minden épeszű számára kiderül, hogy Freud inkább puncikat hajthatott volna, de nem, ez a közepesen tehetséged, ám annál inkább egoista stájer mindenáron le óhajtott valamit az asztalra tenni, és hát mivel tortát sütni nem tudott, maradt a pszichoanalízis.
Visszatérve terád, a dolog tul.képpen a következőképpen zajlott:
Éjfél után, miután kohómból előkotortalak a faszén romjai közül reádnéztem, és egy éteri parancsoló hang imígyen szóla: " hívd blurpnak a szarcsimbókot, így akár még tevefuttató is lehet egy török szeráj mellett, vagy rakd vissza a kályhába, és színét se lássam többé, mert mindennek van teteje, és alja, de hogy egyben valaki mindennek a teteje, és alja is legyen, az Istentől elrugaszkodott dolog."
Mondtam neki "Uram! Nem az én hibám, az alkimista általvert, rossz gyógyiszapot adott, hisz a vak is látja, homokos a lelkem, ni most is hogy riszálja hátsóját a wake me up before we go-go dallamaira, melyet az angyali kórus énekel a hátad megett"
Mivel szívem gyöngyöző aranyból, lelkem könnyű mint a selyemre rajzolt szelíd galamb tolla életben hagytalak, és azóta ómenként, és fátumként viseled a blurp nevet, valamint a Cindy Lauper alakú anyajegyet bal füled megett.
de felteszem a kérdést, vajon ez mit bizonyít? a második én nevét értelemszerűen a elsődleges ego választja meg, egyértelműen annak -freudi terminológiával szólva- elfojtott szexuális vágyait tükrözi.
a társadalmilag extravagánsnak, de facto: deviánsnak nevezhető cselekedeteket a primer ego társadalmi pozíciójából adódó kényszerűen visszafolytott indulatai miatt (ezt hívják "Japán középosztálybeli a gangbangbárban" szindrómának ) helyezi át a szekunder személyiségre.
...ne felejtsük el, hogy az "ép" szekunder személyiség rendelt koreai nyelven pár hozzászólással alább vad homoerotikus lagzi-showt, felbérelve Észak-Kelet-Magyarország koronázott melegesküvőkirályát (megjegyzem teljes joggal- anális-keyboard szólóival még a sokat látott ex-nyugat berlini homokosklubbokban is osztatlan sikert aratott a fórumos kollega), valamint megjegyezném azt az óvatosségra intő tényt is, hogy a blurp szó törökül annyit tesz "az ember aki nem azért hajol mindig Mekka felé, mint a többi férfi".
...amúgy pszichológiai szempontból érdekes, hogy a primer személyiség egészen abnormális tüneteket produkálva képes megteremteni egy teljesen ép, a való világban is életképes szekunder személyiséget, aki -a primer személyiséggel ellentétben- nem fantáziál homokos nyugatnémet gagyipopsztárokról, állati ürülékről és emberi spermiumról. Érdekes, meg kell valljam...
Ja, mindig is egy feltűnően szőrös pár évvel fiatalabb sváb kölök akartam lenni, aki dallamos punkzenét, meg melodikus hardkórt hallgat, és aki fel mer venni a nyakába ilyen fabogyós bizbaszt, így megteremtettem blurpot egy éjszaka alatt keményre szikkadt struccürülékből, és modern talking műsoros kazettaborítók belsejéből.
Évekig az ágy alatt tartottam, de aztán lett kutyám, így nemrég szabadon engedtem, azóta megszálottan hangszereket vásárol, és mindenáron tartozni akar valahová, de cserkésznek öreg, papnak fickós, politikusnak túl egyenes, elment hát vidéki punkzenésznek,mert ott nem azt nézik, hogy fura szagú Thomas Anders matricákat izzad a színpadon, mert azt ott nem nézik.
Ne szégyelld blurp, ha nem is vér vagy a véremből, de kazettaborító vagy a kazettaborítóim közül, csak ne menj közel a színpadi lámpákhoz, mert lángra lobbansz, mint egy kiöregedett vásári tűznyelő az újévi forgatagban.
igazándiból én SM második énje vagyok. az insomnia, a monoton életvitel és ingerszegény környezet képes ilyesmire sajnos. elég volt egyszer megnéznie a Fight clubot, és máris ott voltam én. Én vagyok az, aki SM mindig is szeretett volna lenni...
Áh, eddig minndig elfelejtetted az évfordulót, ez az első eset, hogy eszedbe jutott.
Szegénynek de melege lehet a tortában.
Ne aggódj megvárunk, tudod, hogy engem csak az dob fel, ha nájlonharisnyában ásod fel a kertet.
Még meddig kaparod a spermát a kabinfalról, hatig?
Vagy ma délutános vagy?
most mér szólsz bele?
öööö szóval mennyi is pontosan? az önérzetemmel ne foglalkozz, ennyi pénzért simán, sőt akkor viszem a rotweilert is, és ő is megcsinálja neked
Szegény Patkónak hogy mersz ekkora disznóságot, komolyan én pirulok.
Hogy a micsodáját pénzért oda fel, fúj, hát van önérzete is, azért mert lagzikba jár, még nem kapható mindenre!
áh, elvarázsolt fickó
leszar minden ilyesmit, amikor pár hete kidobtam az irodából egy strihkurvát, mert itt trágárkodott meg hazudozott rólam, meg anyázott, akkor is nélküle ment le a balhé
ez csak arra figyel, ha adtok neki kimchi-t
azért az még hagyján hogy 고객의 편의를 위하여 관광안내전화 de az hogy 관광불편신고센터, 해외홍보간행물지원 등 다양한 서비스를 제 azért már egy kicsit túlzás, de maradjunk annyiban hogy 행물지원 등 다양한 서비스를 제
우리 공사에서는 고객의 편의를 위하여 관광안내전화 1330, 관광불편신고센터, 해외홍보간행물지원 등 다양한 서비스를 제공하고 있습니다.우리 공사에서는 고객의 편의를 위하여 관광안내전화 1330, 관광불편신고센터, 해외홍보간행물지원 등 다양한 서비스를 제공하고 있습니다 Pítör Eckl 우리 공사에서는 고객의 편의를 위하여 관광안내전화 1330, 관광불편신고센터, 해외홍보간행물지원 등 다양한 서비스를 제공하고 있습니다. FIRE HIM!
Hát akkor nézegesd, látod-e kint lógni a Ferit.
Vagy mondjuk ha erről álmodozol tegyél érte valamit.
Mérgezd meg a gombalevesét nadragulyával, vagy legyél te a zengővárkonyi Robin Hood, és törj be a Mecseknádasdi pártszékházba, és szarj az olajos hajópadlóra.
Szórakoztatóbbnak tűnik, mint a mostani állapotod:)
Ave mindenkinek! Valóban kicsit több szó esik a politkáról mint kellene, de talán az ország jelenlegi állapota váltja ki.
Jó ez az adok-kapok itt, fogadatlan prókátorkodás, dehát a politikus lét már ilyen. Mellesleg, vagy nem is mellesleg, Orbán Viktor egy nagyon tehetséges politikus, elismerik a nyugati világban mindenhol. Ez tény, hiába is mondanak rá mindent az ellenfelei. Nyilvánvaló, hogy ezt nagyon jól tudja az MSZP és az SZDSZ is, ezért megy az eszeveszett támadás még a léte ellen is. Mindegyiknek van hibája természetesen, de túlnyomóan rágalomhadjáratról van szó. Persze lehet utálni, meg szeretni is bárkit, de a tények azok tények maradnak.Ne áltassuk magunkat, hogy a jelenlegi kormányerők valóban Orbán Viktortól akarják megvédeni az országot, csupán minden eszközt megragadnak, hogy mint a legveszélyesebb ellenfelüket eltakarítsák az útjukból. Nekem semmi érdekem egyik táborban sincs, csak megpróbál az ember ebben a zűrzavarban egy kicsit tisztábban látni, ami nálunk manapság nem könnyű.
Az európai országok vezető politikusai Angela Merkeltől Sarkozy-ig között nagyon sokan elismerik, tisztelik sőt baráti viszonyt tartanak fenn Orbánnal. Gyurcsánynak ez eddig nem sikerült valamiért, de erről valószínűleg ő tehet. Csak azért írtam le ezeket, mert biztosan tudom
megbízható forrásokból, hogy a "baloldal" nagyon jól ismeri Orbán karizmatikus politikusi képességét, ezért megy a hajsza ellene, a néppel, a választókkal elhitetni
hogy milyen kártékony, ilyen-olyan ember. Ez a negatív kampány már párszor bejött, de sokszor nem lehet ezt sem ismételni. Minden politikai erő megpróbálja az ellenfelét
valahogy lejáratni a választók szemében, de ez most már amit ez a Gyurcsány-Kóka társaság művel, az minden eddigi határt átlépett ezen a téren. Egyszer már megélhetnénk egy olyan
kampányt is ahol a valóságos tények és célok ütköztetése lenne a téma, legalábbis túlnyomórészben erről szólna a választási harc.
akik itt szórják a politikát már reggel (én is benne vagyok nyakig), azok nem a napos táj, kirándulás, vagy peca helyett teszik, hanem a nyomorult munkahelyükön...
Kint süt a nap, nyár van, nyugalom, peca, kirándulás, itt meg minden reggel napi politika.
Kint süt a nap, a szobámban 30 fok, bámulom a monitort, miközben az egyetlen légy, ami a reggel kinyitott ajtón berepült, izzadt testemen mászkál. A hátam fáj az ülő munkától, szemem kiszáradt a ventillátor által kevert levegőtől, és éhes is vagyok. Amúgy szép ez a nap, néha kinézek az ablakon, látom-e már Ferit lógni, de nem, így unottan huppanok vissza már kiült székembe, olvasgatva az Offtopic fórum jobb-rosszabb beírásait. Jelen hozzászólást például az utóbbi csoportba sorolom.
Most komolyan nézd meg.
Kint süt a nap, nyár van, nyugalom, peca, kirándulás, itt meg minden reggel napi politika.
Mert az ok, hogy én biztos rohadtul nem fogok a szocialistának/liberálisnak nevezett bagázsra szavazni életemben, meg lehet néha mérgelődni, aláírni, tüntetni menni, kinek-kinek vérmérséklete szerint, de hogy minden nap ezzel keljek, feküdjek az azért sok.
Pontosan erről van szó, amikor valami védhetetlen dolog kerül elő, az "ellenfelet" is megpróbálják lezülleszteni, vagy nevetségessé tenni. És az a dolog érdekessége, hogy sokan látszólag mindenféle meggyőződés és nélkül képesek ilyesmire. Mint az egyik kolléga itt a délelőtt folyamán. Sokszor kiderül azonban, hogy nincs mögöttes tartalom, csak az egyoldalú sárdobálás.
Én is láttam a meccset, nincs rajta mit mentegetni. Hogy Kokó elkezdett lazulni, azt bizony rosszul tette, mert a Chacon kezdettől fogva kemény volt, nem volt miért ellazulni.
Ellenfele?Inkább a hatalomban tartója.Nagy kamu ez az egész,a fidesznek nagyon megéri ez az ellenzéki poszt,van két párt ,látszólag lehet választani(tehát demokrácia van)és minden mehet tovább a régi kerékvágásban.
használjon Ön is hajdú energomat mosógépet! bármit belerakhat egyszerre, időt takarít meg, nem kell a ruhát a színe alapján szétválogatni, néhány mosás, és minden egyforma színű lesz!
Ja, a Tóta ettől függetlenül egy faszkalap szarrágó. Egyébként egész ténykedése eléri célját, mert beszélnek róla, és vitatkoznak az írásairól. A karriere ettől fogva biztosítva van, mert mindig van olyan szennyes médium, ami alkalmazza az ilyeneket. Vagyis azok, akik szomjúhozzák sorait, véleményét magukévá teszik és hangoztatják, biztosítják a jövőjét, és a publikációinak azonos színvonalát.
Én láttam a meccset és úgy emlékszem, KoKo jobb volt mint az ellenfél. Szerintem az lett a veszte, hogy elkezdett nagyképűsködni és lazulni. Nagy hibát követett el, beszedett egyet. Az ellenfél szerintem nem is volt olyan nagy ütőerejű, és a kiütéshez sem kell nagy erő, csak pontos találat, ami akár szerencsés ütés eredménye is lehet. A gyözelem mindig egy igazi pofonra van.
He-he, ugyan nem az én dolgom komám, amíg dolog van a kertben.
Majd ha elfogy a kezem alól munka, és lesz időm ilyeneken törni a fejem, na akkor sem ilyeneken fogom törni a fejem, hanem a nádfedelesben fogok fröccsözgetni, meg viszem a kutyát az erdőbe, meg pengetem a gitárt.
Ez hülyeség, nem kihívásos alapon működik, hanem jelölés alapján. Sokan - párton belüli népszerűsége miatt - valószínűleg nem mernek kiállni ellene, mások pedig nem törnek ilyen babérokra (pl. Kósa Lajos).
Ilyen alapon az MSZP elnökválasztása is MSZMP színvonal volt.
félreértesz! már hogyne szeretném azt, amikor a DRÁGA VEZÉREM-ről van szó. másképp miről vitáznánk az offtopicban?
hidd el, engem egy pohár borral nem lehet megsérteni.
Megbocsáss, de nem Medgyessy váltotta le, hanem a választók, akik bedőltek a Ron Werber-féle osztogató, győztes feeling, démonizáló kampánynak. Köztük te is gondolom...
Ha meg stabil MSZP/SZDSZ szavazó vagy, akkor pedig számodra lényegtelen, hogy épp Cheetah, vagy Pinokkió a miniszterelnökjelölt. Medgyessy-nek szerintem annyi volt a szerepe, hogy próbáljon meg emberinek és szociálisnak látszani a kampányban.
Egyébként ez a szerencsétlen vesztes a közvéleménykutatások szerint előkelő helyet foglal el a politikusok népszerűségi listáján, vagyis a véleményeddel valószínűleg kisebbségben vagy. Az ellenzéki vezér szerepét pedig azért játsza el, mert az. Az üres dumával kapcsolatban pedig ajánlom olvasd el az MSZP választási programját, és vesd össze az elmúlt egy év történéseivel. A közhely "ly"-jel írandó. Az "agymosottak" pedig egyre többen vannak, a végén már csak néhányadmagaddal maradsz "épelméjű".
nézd honfitársam! én csak pödörtem egyet a harcsabajszomon, amúgy bocskaysan félrecsaptam a fejemen a svájcisapkát, letöröltem a kezemről a szalonazsírt és idekopiztam az egészet.
a többi a ti dolgotok.
Most frankón ezt a Szent Korona Rádió válaszolta?
Így, ugyanebben a stílusban mint az index?
Ne már.
Zsindex, atyaég, de szellemes:(
Az egész magyar médiát a bányába.
Igen, ez telitalálat!
No nem mintha a Gyurcsány különb lenne. Ősszel ő is nagy küzdésben győzőtt önmaga ellen.
De pl. a Horn képes volt lemondani a választási veresége után. Tudott annyira bizni a párttársaiban - vagy nem volt annyira elszállva önmagától - hogy átadta a pártvezetést.
Mondjuk a Hiller is átadta, de ő meg egy karizma nélküli ember... valszleg csak belátta a saját alkalmatlanságát.