a pergőt érdemes alúlról is és felülről is mikrofonozni. a lábcin nem is feltétlen kell külön, mert az OH mikrofonpárba az is jól belehallatszik.
aZ OH mikrofonok esetében a mélyeket már akár felvétel során is levághatod, 1kHz alatt nemigazán kell semmi a cinekből. A panorámázást pedig úgy oldd meg, mintha szemben állnál a donszerkóval. A láb szigorúan középen, nagyjából a pegő is, a lábcin picit mehet egyik oldara. Tamok és cinek esetében balról jobbra alakul a dolog, pl ha a felsőtam 75%baloldalon szól, aztán így haladsz jobbra, míg a nagy állótam már 75%jobboldalon. Cinek esetében hasonlóan, de ott már maga az OH mikrofonpár pozícionálása is panorámázni fogja a dobot felülről, miszerint az egyik a szerkó bal oldalát, a másik inkább a jobb oldalát "figyeli" a cuccnak.
Üdv! Nemrèg csinàltam nèhàny demofelvètelt probaterem/studioban egy soksàvon rögzitö USB 2-es keverövel. Tudni kell, hogy az egèsz zenekar egyben-èlöben adta elö a szàmokat, tehàt minden hangszer egy helyisègben ès egy idöben lett felvève. A helyisèg zajcsillapitàsa tökèletes! A gitàrokat vonalbol vettem fel csak a dob lett bemikrofonozva. Mondhatom zseniàlis ez a keverö ès az egèsz rendszer nagyon szèpen müködött. Az utokevert felvètel azt hiszem ahhoz kèpest, hogy mennyire egyszerü ès felhasznàlobaràt technikàval kèszült megüti az erös közèpkategoriàt, tàn mèg jobbat. Lehetne mèg jobb is, de az utokeverès terèn mèg nincs sok tapasztalatom ès jopàr nehèzsègbe ütköztem. Elsösorban persze a dob felvètele okoz gondot hiszen ez szerintem a legkènyesebb rèsze az egèsznek. Van valamilyen ökölszabàlya a dobmikrofonozàsnak? Itt elsösorban az elhelyezèsekre gondolok ès a gain beàllitàsokra nameg nèmi EQ-ra. A problèmàm az, hogy a pergö mikrofonja majdnemhogy erösebben vette fel a làbcin hangjàt, mint magàt a pergöt. Igaz valszeg elèg szarul helyeztem el a mikrot, nem teljesen közel a börhöz, hanem kb. 5 cm-vel felette. Az overhead mikrofonok pedig tùl nagy Gain-nel tùlsàgosan összeszedik a tèrböl a gitàrokat ès egyèb hangokat, viszont kissebb gain-nel elèg sutàn jön àt a cinek hangja. Rakjam öket lejjebb? A keverön direkt nem vègeztem semmilyen hangszinszabàlyzàst, hogy utolag szoftveresen a nyers anyaggal dolgozhassak. Lehet, hogy hiba volt? Jobban jàrok ha màr elözöleg EQ-zott nyersanyaggal bohockodom? Aztàn az utokeverès alatt hogyan èrdemes szètpanoràmàzni a dobot. Profi felvèteleken olyan szèpen hallom a cineket elkülönülve a tèrben, mègis valahogy egyszerre èrzem öket közèpen ès a szèleken is. Hogyan oldjàk meg, hogy meghatàrozhato legyen a hang helye, a lecsengèse viszont kifusson a szèlekre? Ja a technika amivel dolgozom egy Alesis MMX 16 USB 2.0 keveröpult, Invotone dobmikrofon kèszlet, MAGIX Music Studio Deluxe szoftver. Nos, milyen tanàcsokat tudtok adni azonkivül, hogy MIDI hangmintàkkal ès elkülönitett studioszobàkkal meg több szàzezer forintos mikrofonokkal probàlkozzam.
a túl sok torzítás okozhat ilyen gerjedési problémákat, ami az alábbi tényezőktől függ:
- torzítás nagysága/erőségge
- az alkalmazott hangerő
- az alkatrészek minősége (pl pickupok érzékenysége)
Ergo, ha első körben visszavesztek egy kicsit a hangerőből és/vagy a gain-ből, talán kevésbé fog gerjedni/sípolni. Végső esetben talán pickupcsere egy jobbra.
Helló minenki...Tisztelt Szerkesztő!
Egy együttesben játszom 1 éve és most adódott egy olyan problémánk, hogy megpróbáltuk a torzítók "torzítását" feljebb tekerni, de erre a gitárjaink elkezdtek sípolni össze-vissza...mi lehet ennek az oka? (amin játszunk: 3gitár+1bass.gitár+ének, amik egy keverőre vannak kötve és onnan megy ki a jel két erősítőre és 2 basszus ládára...Roland keverő és Reflex erősítők)
Várom válaszotokat...remélem tudtok segíteni
Eladó egy M-Audio Octane kifogástalan, karcmentes állapotban 90.000Ft-ért, csakis azért ennyi, hogy valaki gyorsan elvigye, mert nincs szükségem rá.
Nyolccsatornás előfok, M-S matrix és AD konverter funkciókkal. Mikrofon és hangszer csatlakozás
( csatornánként kapcsolható ). 1-4 és 5-8 csatornán a fantom táp külön kapcsolható.
Minden csatornán Insert csatlakozási lehetőség. Low-cut szűrő.
A nyolc csatorna jelét egy digitális ADAT kompatibilis optikai kimeneten is megkapjuk.
Word-clock csatlakozó, külső digitális szinkronhoz. Nagyon tiszta a hangja. Aki ismeri az tudja hogy miről beszélek, aki nem pedig nézzen utána egy kicsit részletesebben, Megéri az árát. Kb fél évet volt használva otthon, tehát nem volt ide oda rángatva. Minden papír, kezelési útmutató megvan hozzá. Egy Focusrite előfokhoz jutottam hozzá, ezért válnék meg tőle.
Kérdéssel kapcsolatban írj!
Az új ára 160.000 Ft, ezért nagyon jó ajánlat a 90.000 érte.
Eladó egy M-Audio Octane kifogástalan, karcmentes állapotban 110 000Ft-ért.
Nyolccsatornás előfok, M-S matrix és AD konverter funkciókkal. Mikrofon és hangszer csatlakozás
( csatornánként kapcsolható ). 1-4 és 5-8 csatornán a fantom táp külön kapcsolható.
Minden csatornán Insert csatlakozási lehetőség. Low-cut szűrő.
A nyolc csatorna jelét egy digitális ADAT kompatibilis optikai kimeneten is megkapjuk.
Word-clock csatlakozó, külső digitális szinkronhoz. Nagyon tiszta a hangja. Aki ismeri az tudja hogy miről beszélek, aki nem pedig nézzen utána egy kicsit részletesebben, Megéri az árát. Kb fél évet volt használva otthon, tehát nem volt ide oda rángatva. Minden papír, kezelési útmutató megvan hozzá. Egy Focusrite Hi-End előfokhoz jutottam hozzá, ezért válnék meg tőle.
Kérdéssel kapcsolatban írj!
Az új ára 160.000 Ft, ezért nem sok a 110.000 érte.
én, ha hajlandó vagyok ezzel foglalkozni, akkor sokat szőrözök. pl. folyamatos cin az tuti hogy
1: leghangosabb
2,4: leghalkabb
3: közepes
persze nem óriásiak a különbségek, de a dobosok kettes ütés/3as ütés technikája ezt adja (meg lehet hallgatni, hogy szólnak a 60as(néha még a 70es, nálunk meg...) évek - vagy egy lagzis zenekar cinjei, mint egy pontatlan midi sáv. mert nem ismerik ezt az ütés technikát.
amellett, én (nem túl kényelmesen) keverőben rakom össze vavokból, így viszont könnyem meghallgatható sávonkánt, ahol még korrigálhatsz.
persze ez megy midiben is, csak kicsit tovább tart így.
most szedtem le drumdrops-ot, ott pl. a dobtémákat úgy adják, hogy 3 mikrofon közelről, lábdob, lábcin, pergő, és kettő távolról(ezek térhangzásúbbak is) és ezekből keverik ki a végleges hangzást. gyanítom, wavokkal ennek nem sok értelme van, de ha legközelebb csinnálok valamit, kipróbálom.
s persze, ha a végén az egészre teszel egy minimális zengetőt, az összefogja, nem hallatszanak egyenként a minták.
Na ez az! Köszi szépen az ötleteket!
Erre a bal-jobb kéz dologra nem is gondoltam, de logikus!
Megpróbálom akkor én is a pörgetésnél minden másodikat mondjuk egy kicsit halkabbra venni, ha egy picit sűrűbb a lábgép egy kicsit lejjebb veszek a velocity-ből...majd elszórakozom, de indulásnak még egyszer köszi a tippeket!
én Cubase-t használok erre, ahol most Battery a VSTi. De az elv gondolom ugyanaz. Vegyesen használom a DFH és a BSD hangmintáit (DHF doboknak, BSD a rezeknek)
Általában a leghangosabb mintákat használom, azonban gyorsabb sebességnél persze mindíg alsóbbat használok (pl kétlábgéptémánál halkabb mintákat használok, mert egy dobos nem tudja olyan erősen taposni a pedált, ha 16-odokat játszik, mint amikor csak negyedeket. Igaz ez a pergőütéseknél is. 2/4-ben erősebb hang kell, de pl pergetésnél halkabbak.
A cineknél, plőleg a lengőknél szoktam azt, hogy hoszabb kíséretnél véletlenszerűen minden 3 vagy 4-ik-nél egyel halkabbat teszek be, hogy íyg valóban nem tűnik annyira monotaonnak és szabályszerűnek.
Tamoknál is igaz az, hogy 16-odos, sűrűbb pergetéseknél halkabbat kell használni. és a balkéz-jobbkéz technika meg természetesen mindenhol igaz, még 2 lábgépnél is 2 féle megy, ha tekerősebb rész van.
Lehet, hogy félreérthető voltam..tehát...
A gp4-ben nem nagyon szarakodtam a dinamikával ott minden leütés egyforma erősséggű így exportáltam midibe, azt behívtam a samplitude-ba, megnyitottam a midi editort, azon belül is a drum editor-t és ott szépen látszanak az egyes dob elemekhez tartozó midi "hasábok" Minden egyes ilyen midi jel alatt van a függőleges velocity vonal amit tudok mozgatni, így növelni, vagy éppen csökkenteni a hang intenzitását...Mivel ugye ezek tök egyformák most, elég gépies. A kérdés az, hogy ti hogy szoktátok állítgatni velocity oszlopokat, találomra, vagy van vmilyen elv, hogy mittudomén pergő,lábdob esetében inkább egységesebb legyen a dinamika, a tamoknál változhat jobban, mert úgy életszerűbb...
na szóval ilyen frusztrált gondolatok foglalkoztatnak manapság...:DD
Sziasztok!
Midi dob szerkesztésben kérnék egy kis támogatást.
A drum editorban a velocity-k állítására van valamilyen szabály? Vagy a lényeg az, hogy ne egyforma legyen, így elkerülendő a túl gépies érzetet.
Vagy kinek milyen a módszere erre? Előre is köszi!
Kösz a válaszokat! Úgy döntöttem, elég jó a Nuendó "szerkesztője", ha meg nem, retusálok RX-el, meg esetleg egy kis Melodyne.
Viszont azon gondolkodtam, elég jó e a Nuendó beépített eq-ja, vagy keressek inkább valami jobb minőségű VST-t?
Az E-mu kártyám DSP effektjei sem az igaziak (bár ezt előre mondták), így azok sem igazán jöhetnek számításba.
Mire kell mellé wave editor? darabolni nuendoban is lehet ollóval+akkor már jobbegér-effekt vagy akármi. az ollózott rész duplaklikkel meg ugyanúgy meg tudod nyitni mint a wavelabban.
Aki Nuendo-t használ milyen wave editort használ mellette? Konkrétan a gitársávok darabolása és tisztogatása a cél, a lehető legtisztább, legegyszerűbb és leggyorsabb módon.
A wavelabot lehet valahogy integrálni pl vst-ként?
Ha valakit esetleg érdekelne egy vadiúj, eladó FOCUSRITE LIQUID MIX 16 dsp "kártya", akkor csekkolja meg a #168520-as hirdetést az ADOK-VESZEK topicban!
Amúgy én a nyitott fülest jobban szeretem hangzásra, csak most keresek egy zártat a zaj miatt. Valszeg szennyházer HD25 lesz a vége, mert az jobban illik a nagy fejemre, csak vigye valaki el a k271-et.
őszintén szólva fingom sincs, mert még ha különböző méretű tárcsák lennének.. de ezek egyformák jól:) amúgy asszem 60fokos szögben állnak egymáshoz képest, szal valami ergonómiai vagy hasonló magyarázata lehet. és különbenis, szeretem, mert jól szól, de nagy kár hogy félig nyitott..
egy oldalon sztereo hangszóró van, tehát összesen 4db hangszóró van a két fülben. k280 asszem, este még rá is néztem a stúdióban, csak eddig nem nagyon használtam, félig nyílt cajg.
Amúgy itt én az vagyok, aki tuti-biztos nem félti a tudását átadni, mert nem ebből élek meg. De az, hogy 10-ből 8 kérdés a latency-re vonatkozik az fárasztó. Kéne egy ilyen topik is: Felvevő programok késése. És minden beírásra válaszolna egy fórumbot, hogy ASIO4ALL (vagy KXdriver).
mert jó xarul van beállítva:) pakold fel azt az asio4allt és úgy állítsd át a latencyt kicsire, dobj bele még 1 giga RAMot, osztán rikordingold saját magad.
Hali. Hirtelen nem találtam jobb topicot. bocs ha off.
Gitárt szeretnék felvenni pc-n. Milyen progival lehetne? cubase-nek irtózatos delay-e van... Valami egyszerű kéne, ami ismer bpm-et. (tehát nem windows hangrögzítő:P) Recycle-be akarom betenni. sos
köszi
amúgy, amikor a Promo Editeket csináztuk a RTL-ben, a gépházban egyetlen egy MAC sem volt, és ki nem találjátok, milyen OP volt felnyomva mind a 30 PC-re.. LINUX jee. ha ledzsal az ember 2 szintet, a hangosoknál sehol sem találsz egyetlen PC-t sem, kizárólag MACet. lehet hogy van ott pénz dögivel, de azért tudják az okosok, akik tervezték a rencert, hogy mi a jó ám
En hangtechnikus vagyok, es videos teruleten dolgozom
CGI (3D, kompozitalas, vagas)
Elorebocsajtom, hogy 3D studio MAX nincs OSX-re,
talan elfogult vagyok.
Photoshop, Cubase szinten XP alatt
meg nem volt komolyabb gondom.
A problema a videonal kezdodik.
Nem akarok belemenni a vagoprogik
utvesztojebe, csak annyit,
hogy miota HDV-ben dolgozom,
az Adobe Premiere Pro folyamatosan szivat.
Az utos sztori a kovetekezo:
Az Autodesk Combustion (Eleg komoly kompozitor)
szinten nem birja az HDV-t.
Par hete.
Megyek be a melohelyemre,
hogy a project managernek
elmodjam a problemaim.
Belepek a szobajaba.
Ket gep van elotte. Az egyik OSX, a masik XP...
Mind a ketton fel van telepitve a Combustion.
A lenyeg: A srac napok ota probalkozott.
A progi midket oprendszer alatt ugyanugy szar volt.
Igazabol, az HDV codec es maga az HD technologia
friss meg. Gyermekbetegsegekkel kuzd.
Mondom ezt tapasztalatbol, mert evekkel ezelott,
a DV-vel ugyanigy megjartuk a kis kalvariank.
Mondjon valaki egy teruletet,
ami gepigenyesebb a video es 3D temanal.
Az XP egy jo oprendszer...
XP, Asio kompatibilis hang es Cubase.
Akinek ez igy nem mukodik, az nem tudja mi a szivas.
Amikor kene 3 orat renderelned, es 20 perc utan kifagy.
Nem tudod miert... Ilyen hangnal nincs.
Figyusz:
Én a saját személyes tapasztalatomból indulok ki:
2005 május 14.-én vettem egy mac szám.gépet, ami életem elsô mac gépe. 15.-én megnéztem, hogy milyen egy OsX telepítési folyamat, tehát lefuttattam egy OsX telepítést és ide s tova több mint 3 éve ugyanaz a telepített oprendszer és vele együtt az összes szoftver fut azóta a gépen és mind ezt úgy teszi, hogy egyszer nem fagyott ki a gép a 3 év alatt!!!!!!!!!!! Ezért váltott mindenki mac-re és ezért fog váltani mindenki más, aki beleun az állandó szopatásokba, amit a microsoft produkál a termékeivel!
Az fasza !
Hát lassan én is felrobbanok...
először a Cubase vst 32-vel próbálkoztam. Mindig akadozva adta vissza a zenét. Aztán a Cubase SX3-al. Ott meg késve hallottam magamat. Aztán jött ez az Audition. Ahol meg nem tudok effektet ráküldeni. Élmény ez a Hightech !!!
ne gondold!
én már saját magamat is újra installáltam
és minden héten kitalál vmi újat amítől ökölbe szorul az agyam.
most a legújabb, hogy egyes projectekben nem szól vmelyik oldal egyeseknél meg igen.
Adobe Audition progival lenne problémám. A felénekelt sávot ahogy elkezdeném effektezni, a kiválasztott effekt-re "OK", aztán tovább meg se moccan, totál befagy a program. 3000 MHz procim és 2 GB RAM van. Nem értem. Valaki tudna segíteni ?
itt most konkrétan mikrofonkábelezésről volt szó. A mikrofon és az XLR adta szimmetrikus jelvezetés esetén kevésbé kell számolni a zajtényezővel és a frekiátvitellel, itt inkább praktikus, mechanikai jellegű tényezőkkel kell számolni, mint ahogy lejebb írtam.
Asszimetrikus jelvezetés esetén (pl gitárnál) ami sokkal érzékenyebb az alkalmazott jelvezetésre, kábelre és csatlakozóra, ott már valóban, ebből az aspektusból is számít
amúgy kábelekre apropo: én sosem hittem ebben a "jobb kábel, jobb szand" fejtésben, de kipróbáltam pár cuccot, laboga kábel, faszomtudja milyen hiperdrága kütyü meghatározott iránnyal, és azt kell hogy mondjam, hogy jobb. nem zárja el a magasakat:)
A jobb minőségű kábel elvileg kevésbé törik, csatlakozó esetén pedig kisebb a szétesés/mechanikai hiba lehetősége. A sok ki-be huzogatások, kábel feltekerések azért idővel igénybeveszik a kábelt és a csatlakozót és nem mind1, hogy mikor kezd el recsegni ugye...
Hejj, ezt a linket most kaptam:
HOLOMEZŐ Az opkotusz hangmester-suli igazgatója azzal kezdi az év elejét, hogy valami holomezőről zagyvál órákon át. És aki vitatkozni mer vele, azt jól megjegyzi...
eléggé komoly cuccnak tűnik, milyen a mechanikája? amúgy nem tudod véletlen hogy hogyan lehet a csuszkákat, ill. a többi kis tekerőt beprogramozni? mondjuk még lusta voltam nekifeküdni a használti utasításnak, meg amúgy is 1-2 napja jött meg szóval egyelőre csak barátkozok vele
Számítógépre vmi jó felvevő programot nem tudtok, amit esetleg le is tudok tölteni. Vmi olyan köne amivel több sávot is felvehetnék. Előre is kössz. (elsősorban gitártémákat akarnék felvenni)