Az előbb tettem már rá említést hogy én magam is többféle pengetést használok. A pengetés iránya csak egy dolog a végső kifejletben amit soundnak nevezünk. De ott van a pengetés módja is attól függően hogy milyen hangszeren milyen zenében épp milyen hatást szeretnénk elérni. Ez mind befolyásolja a végkifejletet
a piszmogóst én úgy alkalmazom, hogy ha egy húron csak egy hangot fogok meg, és máris lépek tovább a másik húrra. De ez ugye a sweep-pickingből fakad, nyilván egy bontást, arpeggiót én sem váltottal pengetek ki:)
Egy dolgot szeretnék leszögezni.
Egyik pengetés sem jobb vagy roszabb mint a másik, csak MÁS és ezért más a soundja a hangzása. Mindkét pengetési technikával lehet piszmogni és irtó gyorsan is gitározni, bár nem biztos hogy az irtó gyors gitározás alatt mi mindnyájan ugyanazt értjük. Arra gondolok hogy lehet irtó gyorsan lebegni a tempó felett, de azt nem nevezem gyors játéknak inkább parasztvakításnak. És nem is biztos hogy sok értelme van a nagyon gyors játéknak. Ez alatt azt értem hogy bármilyen műfajt ha veszünk és végiggondoljuk a groovejait, elenyésző az a szám ami 210 feletti bpm-nél zenei élményt nyújtana a 16-odozás. Még1x mondom nem rról beszélek hogy lehet e vagy sem meg hogy melyikkel lehet és melyikkel nem, csak nem nagyon használja senki. Én szégyelném magam ha mondjuk bekerülnék a Guiness rekordok könyvébe mint az a dobos akinek klemérték hogy milyen gyorsan tud dobolni és senki sem tudja utána csinálni. És hol játszik? Kivel? Milyen lemezt készített amire büszke mint zenére, és nem a 16-odaira. Szeretjük ezt a dolgot úgy beállítani mint egy futóversenyt. Persze én is ebbe mindenki beleesik, de hát zenéről beszélgetünk barátaim nem pedig atlétikai versenyről nem?
Jó, hát biztos régebb óta játszol már, mint én. Nem kizárt, hogy 10 év múlva én is ezt mondom majd. Bár nem hinném, de sosem lehet tudni:)
Bár a mostani gyorsaságom nekem megfelel, amúgy sosem gyúrtam tempóra, hülyeségnek tartom. A tempó jön magától.
nekem az a bajom, hogy váltottal tanultam meg és mostmár sok év alatt próbálom "leszoktatni" magam róla és áttérni a piszmogósra. piszok nehezen megy, mert mindig kibukik a sokéves beidegződés. így kellett volna egyből.
szóval van összehasonlítási alapom és ismerem mindkét dolgot.
Van egy ilyen oktatója, de a címét nemtom, valami olyasmi, hogy Rock disciplines, vagy mi. Régebben megvolt. Nem tudom meddig megy fel pontosan, de elég gyors, és pontos a végén, az tuti. Talán youtube-n fenn is van.
Sztem mindkettő megszokás kérdése. Ha én a piszmogósat választottam volna, akkor úgy is megtanultam volna pengetni, és te meg ha a másikat, akkor ma te is tudnál úgy játszani, mint most.
Kiduzzadnak az erei a homlokán...
Amúgy Petrucci pl. azért rossz példa ilyenkor, mert ő szarrá gyakorolta magát évtizedeken keresztül. Szóval akármilyen technikát is használ van egy kevéske gyakorlás is mögötte. Neki nem hiszem, hogy szüksége lenne "könnyítésekre", hogy így meg úgy meg amúgy pengessen. Persze a Petrucci név még nagyon sok másik gitáros nevével is behelyettesíthető.
szikla is a bicepsze mikor játsza ezeket.
erre mondtam, hogy IZOMBÓL!!!
persze, hogy lejátszik gyorsan váltottal is, de sokkal nehezebb úgy...
vagy mittudomén, majd Miki megmondja, ő a tanár, én csak hangszertulajdonos vagyok
Némmeg egy Petrucci oktatót, tele van ilyen gyorsulás-mániás feladványokkal, felmegy, vagy 250-ig tizenhatodokkal, és mindezt rendes váltott pengetéssel. Nem tudom, mitől lenne lazább a piszmogós...
Én sem tartom rossznak a másik fajtát;)
Már hogyne lenne különbség... jó, tökig torz gain-en tényleg nincs :D De már hogyne lenne.
Hogy elméleti okot is mondjak a váltott pengetés mellett: játssz el egy -tökmindegy milyen- témát, ahol mondjuk 5-6 ütemen keresztül végig tizenhatodok vannak. Látni fogod, hogy ha normálisan akarsz megvalósítani egy metrikai hangsúlyozást, akkor minden negyedre lefelé pengetésnek kell kijönnie. A "piszmogós" pengetéssel nem így jön ki. Kezdők szempontjából pl fontos, hogy váltottal kezdjen, mert ha hangsúlyokat kell gyakorolni, akkor ilyen megoldással célszerűbb.
lássuk be az igazi dolog az a sweep picking, csak így lehet extragyorsnak lenni igazán lazából, a többi stílus kőkemény izomból megy, ha gyors.
egy biztos: csak lazán és "piszmogva" érdemes pengetni gyors dolgokat.
nem kellenek oda nagy kolbászolások, izmolások.
ez igaz a bal kézre is. van az a wolf marshall nevű fószer. hát még nézni is szenvedés, amit művel balkézzel , lejátsz-lejátsza, minek ad ki oktatóvideót az ilyen? HMCS katerória (helyimenőcsávó), farkak között a ló a császár
Pont azért kérdezem, mert nekem nagyon nem tetszik a hangja a gitárnak, amikor ott pengetek, mármint az elektromos gitárnak... Klasszikuson mondjuk alapból más, ha ujjal pengetünk, de a pengető alapból nem tud olyan finom lenni mint az ujjal pengetés, ezért a nyaknál lévő pengetés valahogy nekem nem jött be.
Amúgy képzeld, észrevettem, hogy változik a hang, ha máshol pengetek.
Azért, mert igazodom a hangszínhez. Biztos észrevetted már, hogy elektromoson is van különbség, hol pengetsz, akárcsak akkusztikuson (ott leginkább a kivágás felett szoktak, mert ott a legtestesebb a tónusa a hangzásnak).
Elektromoson is ahogy egyre haladsz kifelé, a tremoló felé, egyre -hogy is mondjam- ridegebb lesz a hang.
Jaja, szerintem is az "ösztönös" pengetés az a csak le-le-le... Legalábbis így láttam a kezdőknél, nem tudom, hogy én mennyire estem ebbe bele annak idején, már nem emlékszem...
ácsi!!
ez attól függ mi az irány.
nem egyértelműen le-fel-le, hanem vagy ez vagy fel-le-fel, attól függően merre haladsz, vagy hány hangot fogsz me a húron.
nincs ilyen "ökölszabály"....
az igazán kezdő, ösztönösek, a csak le pengetést csinálják. q..va tetű kijönni belőle, én csak tudom...
de ez már legalább 25 éve vót
Ha lefelé indulsz el és húrváltásnál felfelé húzod a pengetőt az sem teljesen jó megoldás. Én meg úgy látom, hogy sokan így pengetnek alapból. Mint te :D
Nem tartom rossznak, de ha valaki ezt szokja meg és nem okoz neki problémát...akkor ámen.
A kicsi pengetés (piszmogásnak is szokás hívni akinek nem megy...:D) és a nagy pengetés dinamikájában pedig nincs különbség. Nem a lendület adja a dinamikát, hanem a pengetés módja,ereje, mikéntje.
Alapból elég sokan úgy pengetnek, mint te :D Akik hozzám járnak, majd" mindenki. Ez azért van, mert eleinte mindenki kicsiket penget (piszmog), és úgy könnyebbnek tűnik a húrváltás. Mondhatnánk, az a fajta pengetés ösztönösebb.
Persze. Egy-egy futam vagy figura mindig más-más pengetést igényel ahhoz, hogy gördülékenyen, tisztán szólaljon meg. Csak el kell filózni a dolgokon.
Hosszabb futamoknál én is bekombinálom az alap pengetésembe az alternatívot (meg még ezt-azt) attól függően, hogy miről is van szó.
Egyébként tuti biztos, hogy Gambale találta ki a 3HH le-fel-le-le dolgot?
Csak azért, mert annak idején számomra ez volt a logikus, de azt sem tudtam ki az a Gambale és, hogy technikát neveztek volna el róla...Itt a fórumon hallottam először róla. Meg is lepődtem, hogy úgy penget, mint én.
amúgy sztem mindkettő jó út lehet, nem is ezen van a hangsúly, inkább az egyes témáknál jön ki igazán a dolog, ott jobban bele lehet ásnia magát az embernek, hogy miért is úgy, ahogy.
Nálam ez pont fordítva megy. Mikor húrt váltok, akkor felfelé pengetek tovább. Tehát abszolút váltott pengetés. A te pengetésed a Gambale-féle technika.
Én is próbáltam mindkettőt, de azért döntöttem e mellett, mert mikor húrváltásnál is lefelé pengettem, nem jött ki annyira egyenletesen, mint a váltottnál. A váltottnál a nagy pengetések miatt természetesen jön a húrváltás is. Ha aprókat pengetnék, akkor nem lenne az. vid:)
Az mindenképpen közös hogy ne legyen görcsös és feszült a pengetős kéz, mert az szélsőséges esetben még inhüvelygyulladást is okoz. Tévhit továbbá az is hogy nagy dinamikákat csak "erőszakosan" lehet létrehozni. Laz kézzel is lehet úgy pengetni hogy a hallgató számára az maga a falbontás lesz
Külön-külön egyik kézzes sincs nagy gond... Csak ne kellene egyszerre használni mind a kettőt...
Ez a pengetőtartás dolog meg... Ahány gitáros, annyiféleképpen tartják a pengetőt, meg a többi ujjal is mindenki másképpen támaszkodik, vagy nem támaszkodik egyáltalán... Szóval ha valaki kitalálja, hogy ehhez van EGY elfogadott mód, akkor furcsán fogok nézni.
Van egy alapállásom mint tanár: az a növendék aki elmegy tanárhoz, az azért megy el mert nem szeretne autodidakta maradni. Ez tény. Nekem mint tanárnak a dolgom hogy feltárjam előtte mindazt amitől ezt mégjobban lehet szeretni, amiért érdemes mélyebbre ásni. Hiszen a sok munkának édesebb a gyümölcse.
Apró észrevétel, de fontos lehet.
Az ujjak tartása a jobb kézen...
Pl. én azokat az ujjaimat, amikben nincs a pengető, félig kinyújtva tartom... és biza előfordul, hogy a veszett nagy pengetés közben hozzáérnek a magasabb húrokhoz (G,H,E), és ilyenkor "elég érdekes" hangzások jönnek ki, főleg HiGain-nél
az írásod miki bátyám,még egy nem tanult "zenésznek" is szívhezszóló,főleg annak a tudatában,hogy te egy zenetanár vagy.Biztos vagyok benne,hogy te nem vágod le a nebulóid szárnyait.
bár úgy tünik a pengetés a "könnyebb kéz", de nem!
a jobbkéz sebessége határozza meg a balkézét. legalábbis haladó szinten
jobb kezdetben jót tanulni, mint kézőbb küzdeni a javítással.
Ha nem ösztönös a pengetés, előfordul, hogy hiába gyakorlod; pl lehet hogy nem is sejted, hogy pont egy másfajta pengetéssel menne a dolog. Ha minél több technikai feladatot megoldasz, tudni fogod, hogy az adott környezetben melyik pengetést kell alkalmaznod=ösztönössé válik. Ha meg helytelen a pengetési technikád, lehet, hogy sok gyakorlással megoldod egy témában, de a következőben az megint gubancot fog okozni. Ezek persze nem tények, inkább észrevételek.
Pont azért írtam, mert nekem nem sebességkönvekedést jelent a fejlődés, így nem is volt gondom eddig a pengetéstechnikámmal... Inkább a bal kéz szokott rendetlenkedni.
Ha neked azt jeneti, akkor azt jelenti. Kinek mit. Lesznek majd olyan megoldások, amik a fejedben ugyan megvannak, mit hogy kéne, stb, de eljátszani nem tudod.
Minden zenész más körülmények között nő fel, más a habitusa, más a motiváció, és más más utat is járnak, be. És ilyen különböző körülmények között, természetes hogy a pengetés mind az indivídum védjegye ilyen sokféle hangzást hoz létre. Jeff Beck az ujjbegyével játszik stratón és Marshallon. Elképesztő, el sem tudom képzelni hogyan lehet ilyen dögös soundot csinálni ujjbeggyel amit hagyományosan a jazzisták használnak arra hogy még puhább legyen a sound. De rock cuccon, rockra? Szóval azt hiszem a tehetség és az évek alatt felgyülemlett tapasztalat vezetett oda a legtöbb ma híres előadóművésznél hogy ilyen soxinü paletta lett hál Istennek már ami a soundot illeti, Albert Lee lehet hogy a saját nevét sem tudja kimondani helyesen (aki ismeri az oktató videóját tudja miről beszélek) de a gitározása egetrengetően jó! És ne felejtsük el azt sem hogy ők egy olyan nagy piacon élnek ahol simán megélnek abból amit csinálnak. Arra gondolok hogy ők nem küszködnek azzal hogy lehetőleg minél több műfajhoz konyítsanak mert remekül megélnek abból az egyből amit csinálnak. Tehát senki sem várja tőlük hogy: Na jó jó remek country zenész, de egy melodikus VI.-re azt mondaná hogy fagyi. Igen? És kit érdekel? Szóval nekem tetszik hogy ilyen sokfélék vagyunk a zenélésben, és nem gondolom hogy az az út ami nekem fontos volt az másnak is olyan fontos. Ha valakit az érdekel hogy én hogy jutottam el oda ahol most állok akkor nagyon szivesen elmondom, tudva azt hogy az én utam is csak egy a sok közül. De bármilyen utat is választ magának az ember, fontos mindabban amit csinál legyen megelégedve, és az érzés legyen úrrá rajta hogy a hangszer a kezében tökéletes eszköz arra hogy önmagát kifejezze, tehát ha vki állandóan azzal küzd hogy már megint nem sikerült, és nem megy nem megy az az hosszútávon elveszi a kedvet. Persze mint tanár felmerül a kérdés hogy miért érzik sokan ezt és vajon tényleg megtettek e mindent azért hogy menjen. Mert azért ezekben az előadókban van még egy közös. A hangszer éjjel és nappal ott van a kezükben. Másképp nincs előrehaladás. Gyakorlás… Gyakorlás… Gyakorlás… Na jó lelfilozófálgattam itt….bocs
Az a fontos, hogy a saját zenével összhangban legyen a technika... Szerintem. Az, hogy nem tudom eljátszani a Petrucci szólókat, meg a Malmsteen szólókat, meg még sok-sok gitáros témáit, nem hiszem, hogy feltétlenül a pengetés hibája (persze biztosan vannak benne hibák, amik így 5-6 év gitározás után nem biztos, hogy kiirthatók).
:) Friedman, meg mondjuk Wes Montgomery a bizonyíték arra, hogy béna pengetéssel is lehet nyomni, nem is akárhogy:)
Mégis érdemes megtanulni a normális pengetést, ha nem akarunk később küszködni. Figyelembe véve, hogy nem mindenki születik Wes-nek, vagy Marty-nak.
(lehet, hogy pl te is meg tudod oldani a hibás pengetéssel- ha egyáltalán hibás- amiket most játszol, de később akadályokba ütközöl majd miatta...)
Hehh, hát szerencsétlen Marty Friedman is mehetne hozzád, mi? A többiekről ne is beszéljünk.
De mindegy, én komolyan írtam, hogy menjen hozzád a srác tanulni, az sosem árt.
Nekem meg már marad ilyen a pengetésem, számomra megfelelő, még ha nem is akarok Petrucci lenni.
A Mikinek van teljesen igaza. Rendkívül sok múlik a pengetésen. Ha hiszed, ha nem, akik jönnek hozzám, mindenkinek rossz a pengetése. Akkor a legszerencsétlenebb a dolog, ha már játszik 5-6 éve, és berögzültek a hibák. Mindenki egyből Petruccit akar tanulni, közben pont az alapok hiányoznak...
Az hogy nyomom és kipengetek mindent, az akkor következik be amikor azt megelőzően leginkább éveken keresztül tartó kitartó gyakorlással rendbetettem nemcsak az ujjrendeket hanem a pengetési rendeket is. Nem csak egyféle hanem több féle pengetési technikát is használok. De az előbb említett konkrét példa nekem is sokáig nehezen ment. Nevezetesen hogy ha egy húrt épp felfelé pengetsz majd a következőt alatta lefelé. Pl a 7-eshangzatok tercépítkezésű arpeggióiban is találunk ilyen pengetést.
Ha már itt tartunk: A pengetés gyakorlásával nem 1xüen csak azt tanulhatjuk meg hogy játék közben mnidig eltaláljuk azt a húrt amin épp játszani akarunk hanem elsajátíthatjuk a magunk egyéni soundját, hiszen egy gitár megszólalásában döntő szerepe van a pengetésnek
Te nagy mágus vagy... szóval profi szinten az "outside picking" ugyanannyira kényelmes, mint az "inside picking"? És nem is kell gondolkodni, hogy egy skálát le, vagy felfele-pengetéssel kezdted? Csak nyomod, és kipengetsz MINDENT?
Problémáim vannak az outside pickinggel (asszem így mondják; szóval a váltott pengetés nehezebbik pengetésével). Amikor pl mély húrról megyek magasra lefele-pengetéssel, az nem gond, az megy villámgyorsan, de ha pl. D húrról kell átmennem G-re, és a D húrt felfele pengettem, akkor meghalok. Kidolgoztam magamnak kis gyakorlatokat, de nagyon lassan haladok. Sose leszek Petrucci. :)
Vagy eppen nem torzul, csak hangosabb lesz. Van par pedal, amelyik a hanghoz nem nyul, csak megnoveli a hangerot.
Bar en jobban szeretem, ha ad egy kis kraftot ra.
Srácok, olyan gyakorlatokat, kottákat keresnék, amik a tremolóhasználat elsajátítására vannak kihegyezve. Világ életemben fixlábas gitárjaim voltak, és most lett egy Stratóm.
Nagyon hálás lennék, ha tudnátok valami linket adni ilyesmihez.
Köszi.
Boostolás az amikor valami (pl. egy overdrive pedl,vagy boost pedál) segítségével megnöveled az erősítőbe menő jelszintet.Ettől szépen torzul a hang.
nem kell boss adapter, a lényeg hogy a feszültség és a polaritás egyezzen.
ok, értem... még esetleg valami számcím?
pl... "clapton - i"m tore down" szóló volt amit először megtanultam
Valami lasabb nyugis "szar az élet, és mi nagykanállal esszük" blues kéne
Csatlakozom Ketherhez, sztem is próbálkozz vmi ilyesmivel. Pl csinálj ilyen 1234-es ujjgyakorlatokt tvnézés közben este (én 2 éve mindig skálázgatok az esti film alatt, s mivel elektromos gitáron, a filmélményt se nagoyn befolyásolja, plusz többiek tudnak a szomszéd szobában aludni ).
Hehe. Én meg ha nagyon belemélyedek a gitározásba, olyan erősen szorítom a nyelvemet afogaim között, hogy rendesen megfájdul. Egy-két óra múlva ezon veszem észre magam, hogy fáj a nyelven nagyon. Nem tudok ellene semmit tenni, nem tudom kontrollálni :)