Egy jó CMS-nél az egyedi igények sem okoznak problémát. Pl. Drupal-al szinte mindent meg lehet valósítani. Ami nincs meg külsős modulban, azt le fejleszteni na bumm. Egy cinkes dolog van Drupal alatt, az pedig a keresés JÓ megvalósítása. Ahhoz, hogy az használható legyen (legalábbis több millió hozzászólásnál) ott már fulltext alapú indexelés/keresés kell. Erre is van megoldás (apache solr pl, van is rá modul), de ugye az már a hostingtól függ, hogy tudnak-e a webszerver mellé egy java szervert is amin a keresés/indexelés fut.
Segíteni szeretnék, csak sajnos (bár a mostani gazdasági helyzetben annyira nem sajnos) az elkövetkező 3 hónapra be vagyok táblázva.
Igazából a hozzászólást csak azért írtam, hogy legyen több alternatíva is Barna számára, ne csak egy lehetőség legyen felvázolva.
Én az előnyeiben látom az MVC előnyét. Tehát: karbantartható, tesztelhető, a felelősségi köröket elkülönítő, nagyobb teljesítményű, jobb kódmetrika kialakítását lehetővé tévő design pattern.
Nem akarok én itt bármiféle szerepkörben tetszelegni, csak valakinek egyesítenie kell az erőket.
Rövid távon szerintem is egy ilyen kiforrott rendszer lenne a hatékony. A probléma ott kezdődik, ha jönnek az egyedi igények.
Amúgy nem akarom lebecsülni az oldalt fejlesztő / fejlesztők / Barna belefektetett energiáját. Fórum, webshop, hír, belső levelezés, személyre szabott profilok, hirdetések stb. Nem beszélve arról, hogy gondolom egyik fél sem fulltime nyomja a témát.
A CMS, illetve más előre gyártott rendszerek eléggé specializált ismeretet kívánnak. Mivel túl sok jelentkező nem volt, megpróbáltunk olyan alternatívát kínálni, amely általánosabb, de kvalifikált fejlesztő által karbantartható, javítható, továbbfejleszthető. Ha tudsz élni egy felajánlással, vagy konkrétabb javaslatot is tudsz tenni, például kivel kellene a munkát elvégeztetni, akkor szerintem azt Barna szívesen veszi.
Ohh, köszönöm :)
Fórum szempontjából én nem különösen látom az MVC előnyét, de kétségkívül szimpatikusabb, mint a hatalmas viewstateval bíró asp.net alkalmazás.
Konkrétumokról szívesen válaszolok privátban. Dióhéjban: 8+ év c#, az utóbbi 3 évben EF, MVC-vel egy éve kezdtem foglalkozni. Részemről inkább kóder vagyok, igény esetén az UI-t is megoldom. Persze nyugodtabb vagyok, ha van mellettem jó designer / sitebuilder, aki végignézegeti a böngésző kompatibilitást.
Ha érdekel fórum-motor ötlet ( persze nem kell egyből saját motort írni ), akkor tudok készíteni egy minimál demo rendszert.
Szerintem Barna szempontjából a legjobb megoldás egy kiforrott, ingyenes CMS rendszerre való átállás lenne. Fórummal, bolttal, mindennel együtt. Nyilván ennek is van költsége, de ha eltűnik a fejlesztő, megszűnik a fejlesztő cég, akkor egy másik, az adott CMS rendszerhez értő fejlesztő relatíve egyszerűen tudja továbbfejleszteni / karbantartani a site-ot.
Kisországunkban minden 2 főnél nagyobb Sufnituning Bt. saját rendszert fejleszt, mert az zsír, aztán meg ha becsődöl, ott áll az ügyfél egyedül mint a kisujjam. Emellé még hozzájön az is, hogy ezen csodás rendszerek közül a nagyját egy kis SQL Injection-nal simán lehet ütni, az optimalizálatlanságról nem is beszélve.
Barna, ASP.NET tárhely ügyében megkérdeztem a szolgáltatóm. Előbb a technikai adatokat írnám le, amik számodra valószínűleg nem jelentenek túl sokat, majd az árat.
A tárhely adatai:
ASP.NET 4.0
MSSQL 2008
SMTP/POP3
Németországi szerver, 38ms-os pinggel
Árak a tárolóterület méretének függvényében:
1GB: 24.000Ft+ÁFA/év
Minden további 1GB: +10.000Ft+ÁFA/év
Ez durván azt jelenti (fórum szempontból), hogy ha átlagosan 250 (unicode) karaktert számolunk hozzászólásonként, és átlag napi 200 hozzászólás érkezik, akkor ha jól kalkulálok, 1GB kb. 27 évre lenne elegendő. Ha szövegformázások is tárolásra kerülnének (hozzászólások szerkesztése HTML-ben), akkor is hosszú évekre elegendő. Szükség esetén egyébként bármikor lehet a kvótát módosítani.
Összehasonlítva a GGInternetes árakkal, szerintem nagyon jó ez az ár. GGInternet-nél az 1GB-os csomag (WH1G) ára 38.000Ft+ÁFA/év. Nem tudom, nektek milyen van.
Az is elképzelhető, hogy a hiányzó topikok adattábláit SQL injection-nel törölte egy hacker. Az, hogy a többit miért nem, rejtély. Mint Gazz írta egy másik topikban, hogy az adatbázisnak elvileg egyben kellett volna átkerülnie az új helyre. Lehetséges még az is, hogy valami okból kifolyólag az átköltöztető szkript hibára futott, de nem vették észre, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyták.
Az offtopikon kívül mindig maximálisan egyet tudok érteni Veled A "konstruktív" hozzáállás elég sok esetben (sajnos) inkább bomlasztó, azaz "destruktív" kifejezésmóddal párosul... nem általánosítok, többen vannak a (szerintem) jó szándékú segítőkész kartácsok, de néhányan hivatásszerűen fikáznak.
Én maximálisan tisztelem Barnát a fórumért (el tudom képzelni, mennyi energiát, időt és pénzt kell áldozni rá), és a fórumon kívüli, "karitatív" jellegű munkásságáért (nekem ez sokat jelent). Érdekes, hogy azok a legkritikusabbak, akik (tudomásom szerint) a köz érdekében még egy gyufaszálat sem törtek ketté...
Az én véleményem, természetesen, nem releváns, nem szomszédos a próbatermem a Szentkirályi Janival , nincs is, meg gitározni sem tudok, a munkahelyem sem Bécs mellett van, és nem jövök "haza" március tizenötödikére, hogy kitűzhessem a húszcentis kokárdát két napra.
Az "alternatív" "SG"!!! fórumról annyit, hogy 3 perc alatt átfutottam az összes gitárral kapcsolatos posztot, de egy értelmes mondatot sem sikerült kimazsolázni, viszont eladó harlibenton leszpól van dögivel
Először is ne kiabalj! Megha ez a jatszoter a tied, akkor se!
Lehet hintad, homokozod, reted, kispatakod, ha üres a placc annyira nem pálya a dolog!
Masodszor! Kikerem magamnak ezt a hangnemet! Mi az hogy "Eleg legyen mar!"
Ahhoz Te tul kiss Barna vagy, hogy így rendre utasitgass!
Aztan! Ha fizetsz a hosztolasert, akkor vard el, hogy kivasaljak a problemad!
Nem kell hozza ertened, ott van arra a technikai szemelyzet!
A problemak megsem itt vannak, hanem inkabb ott, hogy az epitgett forumaid folyamatosan produkaljak a hibakat,
es hiaba a rengeteg visszajelzes, erdemben SOHA nem tortenik semmi! Vannak olyan hibak, amik evek ota visszakoszonnek!
Nekem faj latni azt, ami itt megy!
Az iromanyaimat fogd fel egy nagyon hangos segítseg kialtasnak!
Sosem arto szandekkal irtam és irom, amit. Nekem ennyire nyers-őszinte-egyenes a stilusom.
Sosem birtad a kritikat! De neha azert el kellene gondolkodnod azon, ha tul sokan mondjak, talan megis van benne valami!
...nem zorog a haraszt...
a hosting55 már jó pár év óta működik, külföldi szervereket használnak, most az én oldalam német szerveren van, de volt hollandon is régebben..., nem valami kis otthoni pc szerveres hosting...
Az olcsó szolgáltatás sem vigasz.
Sok fiatal belevág ilyen egy szem szerverrel aztán mikor borul a gép, akkor mindenki pihen.
Akár napokat is.
Ami nem egy laza bemutatkozó oldal, hanem folyamatos terhelés alatt van, mint pl webáruház, fórum stb, oda érdemes a középkategóriából választani. Ld: legalább 2-3 szerver párhuzamosan.
Vissza is vonom, az ingyé oldalkészítést, oké.
Jó pénzért, jó oldalt? ;)
Az jutott eszembe az időzóna problémával kapcsolatban, hogy a fórummotor lokális idő szerint tárolja az üzeneteket. Ha jól gondolom, akkor amíg Magyarországon volt a fórum, addig nem volt vele probléma, de mióta kikerült Amerikába, azóta ottani idő szerint tárolja el az időpontokat. Ebből eredhet az időeltolódás. Gyanítom, hogy azok, akik más időzónában vannak, a korábbi üzeneteket magyar idő szerint látják.
A megoldás: tárolás UTC szerint, megjelenítés helyi idő szerint. A szolgáltatónak erre nincs ráhatása, csak a programozónak.
Én .NET-ben csináltam meg úgy, hogy a titkosítást is implementáltam, ezért külső alkalmazás futtatására nincs szükség, vagyis így webhoszting környezetben, medium trust-tal (ez az alapértelmezés) is működik. Az OTP-set szintén teljes egészében .NET-ben készítettem el, de annak a kommunikációja más technológián alapul.
Egyszer nézegettem egy ilyet, 2004 körül. Akkor még csak az InterEurópa Banknél lehetett online fizetni, ők aztán beolvadtak a CIB-be. Java cuccal lehetett megcsinálni. Így megy az OTP-nél is?
Én is teszek egy felajánlást:
Ha úgy döntesz, hogy a teljes webhelyet újra íratod ASP.NET-ben, és bevezeted az online bankkártyás fizetés lehetőségét OTP-n, vagy CIB-en keresztül, akkor megajándékozlak egy 60.000Ft piaci értékű komponenssel, aminek segítségével a fejlesztők könnyen meg tudják azt valósítani.
Nem baj, ha csak lelkesedés, csak annyit kell mondani, hogy "OK, akkor kérlek csináld meg, és ha jó, akkor felhasználjuk". Az asztalveréssel kapcsolatban igazad van.
Egyébként egy olyan emberre lenne elsősorban szükséged, aki a technikai vezetést és koordinációs feladatokat el tudja látni.
Nehezebb dolog ez ennél. Te is pontosan tudod, hogy az ilyen felajánlások nagy része csak kezdeti lelkesedés, meg azt is, hogy amit ingyen ad valaki az sok esetben később sokkal többe kerülhet, hiszen az ajándékot számon kérni nem nagyon lehet.
Még mindig biztosabb egy pénzbe kerülő oldal, ami után lehet ütni az asztalt, hogy miért ilyen..!
Érkeztek felajánlások, amivel szerintem élned kellene. El kell készíteni a háttérben az új weboldalt a fórummal együtt, majd amikor elkészült, akkor nyilvánossá tenni. Így az átállás elvileg egy néhány órás éjszakai kiesést kivéve zökkenőmentes lesz.
Pyra!!!! Elég legyen már! Elmondtam, hogy nem mi álltunk át, hanem a szolgáltató és ehhez egyrészt semmi közünk nem volt és beleszólásunk meg pláne nem!!!
GG Internet Solution a cég neve. Könnyen rákereshető, megtalálható, bombázható jobbnál jobb javaslatokkal!
Én se programozó nem vagyok, de rendszergazda. Nincs szerverem, ők a szolgáltatók, nekik vagyunk kiszolgáltatva! Én az az ember vagyok, aki próbálom a hangszerbolt bevételéből és koncertjeim gázsijaiból fenntartani ezt a fórumot, hogy jó legyen mindenkinek!
Az már biztató ha ennyi idő után működnek az ékezetesek.
Ennél sokkal jobban aggaszt viszont hogy a kereső nem működik még.
Az elmúlt 5 évben amik bekerültek az adatbázisba a hsz-eken keresztül leírások, magyarázatok és okosságok meg hivatkozások, NAGY KÁR LENNE ha elvesznének.
Néha jönnek újak is ugye, és ha azt mondjuk szegénynek "olvass vissza" , akkor abba beleőszülne.
Viszont ha megmondjuk, melyik kifejezésre keressen rá a fórumkeresőben, akkor megtalálja a választ anélkül hogy azt sokadszorra leírnánk.
A libahistat annyival egeszitenem ki, hogy unlmas allandoan bejelentkezgetni, mert folyamatosan kidobal.
Ezt evek ota nem tudom megszokni. Jelenleg Firefox 9.0.1 -et hasznalok!
Errol az a vicc jut az eszembe, amikor ket cegtulajdonos beszelget:
- Mondd! Te adsz az embereidnek fizetest?
- Mar vagy harom honapja nem.
- Es ennek ellenere bejarnak dolgozni?
- Be...
- Nem kene belepot szedni toluk?!?
Az a baj, hogy lassan ez a forum sajat maga lesz a zeneszviccek!
...em az, hogy szemelyszerint nekem es meg sok mas forummembernek marha sok idejebe, munkajaba es energiajaba ker??lt az, hogy Te buszke lehess a leg-legebb zenesz forumra kishazankba!
Ennekokan ne vedd mar annyira zokon, hogy szovateszem, hogy siker??l-sikerult tonkrettenned, szetverned ezt a szepremenyu jo kis tarsasagot! De ha megorrolsz erte az se nagyon erdekel, sajnos az van hogy a tenyek makacs dolgok! Nekem meg ez a velemegyem!
Se policy, se karbantartas, se semmi! Igazabol a legstabilabban az SG-s idoszakban ketyegett az oldal!
Vissza kellene terni egy mukodo plattformra, nem reszelgetni az aranybevonatn??lk??li, ??mde nagyon b??d??st!
Azert remelem nincs harag! Ha van az se baj, a Te dolgod!
Ha marciusban jossz esetleg Frankfurtba megbeszelhetjuk ezt egy sor mellet is akar!
Mi már átbútoroztunk ide - eddig is elég összetartó csapat voltunk, - és vannak akiknek még fontos az hogy a zene szeretete összetart.
Köszönjük a fórumnak hogy eddig is itt lehettünk billentyűsökként! Kár érte yra ezt sokan nem vesszük be, sőt eléggé felháborító az is hogy ennyire hülyének néznek itt mindenkit.
Szerver táp hiba meg hasonlók miatt ...
Kicsit kezd hasonlítani ez az egész hozzáállás ahhoz amit "nagyjainktól" látunk mostanában .
Na pá
En ezt az uj vason vagyunk dolgot nem kajalom be.
Ugyanis ha a tartalom ??s a futtat??si k??rnyezet megegyezik, akkor annak kutya k??teless??ge ugyan??gy funkcionalni!
Nem tudom hogy mikent alltatok at, de ezt a profik ugy csinaljak, hogy a tartalmat replikaltatj??k egy masik szerverre,
ami "tukorkent" kezd funkcionalni. Azt??n j??het a lekapcsolasa a reginek, de ??gy hogy pikk-pakk visszaallithato legyen, ha gond van!
A masik, lehet hogy szalka a szemedben hogy en mindig megmondom pacekba amit gondolok, de ezt leginkabb leszarom!
A velemen
Azért ne feledkezz meg az évszázad leghidegebb teléről !Napok óta fújja az MTI által kiadott hírekben az összes rádió ,televízió ,újságok.
Nem kell csodálkozni ,ha lefagynak a számítógépek ,biztosan nem fűtenek a szolgáltatónál....
Rá persze, de így azért már nem egyemberes feladat lenne. Ott például lehetne elektronikus rendelésfeladás és követés, bankkártyás fizetés is.
A fórumon is meg lehetne valósítani egy ésszerűbb hirdetési felületet, ahol például egy hónapig, vagy levételig kint maradna egy-egy hirdetés, nem pedig topik-szerűen lenne használva.
Na tessék, Barna benézett ide, máris konstruktív lettem. Figyelem, nem tart sokáig.
Ez a 'szolgaltato a hibas' szoveg ugye csak vicc ?
Amiota van ez az 'uj forum', folyamatosan van valami baj... hol ez, hol az... boritekolhato volt, hogy elobb-utobb a sok kezeletlen problema eleri a kritikus tomeget...
Arról azért ne feledkezzetek meg, hogy a fórumot - ha a jelenlegi felállást meg akarod tartani - integrálni kell a bolt honlapjával, ami viszont PHP-ben készült. Én legalábbis nem ismerek olyan megoldást, ami lehetővé teszi a PHP és az ASP.NET együttélését azonos domain-en belül, ráadásul webhoszting környezetben. Tehát ha nincs ilyen megoldás, akkor csak a bolt weboldalának és fórumának együttes újraírása, és új kiszolgálóra költöztetése jelent majd megoldást, ha ASP.NET-ben szeretnéd megcsináltatni.
Nem kell programozónak lenni, csak megnyugtatni a népet. Persze, hogy szívemen viselem a fórum sorsát, 6 éve itt vagyok, és szeretnék is maradni, ha nem lenne ellehetetlenítve. Az ember azonban vérmérsékletétől függően egyszer elérhet egy olyan állapotot, amikor hátrahagyja kitartóbb cimboráit, és inkább menekül a körülmények miatt, vagyis nem ír ide.
Egyébként ha ilyen tré a szolgáltató, hogy 4 nap alatt nem tud karakterkódolási problémákat megoldani, akkor váltani kell. A többi problémához mit szólsz? Például topikok eltűnése időzóna problémák.
Szeretn??m felh?vni na figyelmed, hogy v??letlen??l sem vagyok programoz??. A hiba a szolg??ltat??n??l van ??s szerelik a probl??m??t. Nem tudok mit reag??lni, mert annyit ??rtek a programoz??shoz, mint a t??bbi git??ros :)))
Hidd el, megold??dik! ??r??l??k, hogy ennyire fontos szerepet t??lt be a Te ??letedben is a f??rum, hogy ?g sziveden viseled :P
A költözést megszervezni sem piskóta.A korábbi beszélgetések "elvesztése" is fájna ,valamint szerintem mi röghöz kötött magyarok vagyunk. A negatívumok ellenére is ,a mérleg serpenyője egyenlőre a maradási oldalon áll még ,legalábbis nálam.
Ricsi jó gitáros ,ráadásul szerény is (a gitártudására értem)mondta nem is egy szavahihető ember. Te jó gitáros ,mert hallgattam itt felvételt ,amin elvileg Te hegedáltál. Így nem méltó hozzátok a civódás! Mars a helyetekre ,egyes !Holnap ismét felelhettek az ötösért....
Én meg annyira primitív vagyok ,hogy bár volt a billentyűsök közt aki "saját" vizeldét is felajánlott, egyenlőre maradok ,mert a barátaim is maradnak még.Arról nem is szólva ,átvészeltünk nehezebb időket ,valamint "hallgattassék meg a másik fél is". Minden esetre ,még nem olvastam a mai adagot mélyebben ,azért szomorú vagyok ,hogy a telefonhívás ellenére sem szólt hozzánk még Barna...