Ezért nem tud egyetlen zenekar sem normálisan hungáriát játszani. Ugyanis a dobosnak és a basszusosnak iszonyat sokáig kell ezt ketten gyakorolni, és azt, hogy a káva nem pontozott káva, hanem az egyik ütés kicsit előbb van, mint a bőgőnél felkapás.
Ezt a bőgőtechnikát fejlesztette ki a hungária basszgitárra dobra. Itt hallatszik a rövid basszushang a visszacsapás miatt.
Tényleg kurva ügyesen összehozták, én simán benyeltem, hogy ez bőgő.
Sajnos reménytelen, hogy ezt az én zenekaromban megcsináljuk, pedig nagyon tetszik.
Raereztel a lenyegre. Ez basszusgitár, de egy nagyon specialis modon es ritmusban. Ekozben a Szikora kavazik, de egy irregularis pontozott ritmusz, ami a bogo csattogasanak felel meg. De mivel a bogonel basszushang csak minden masodik ket csattogas kozott van, (felkapas es visszaloves kozott nincs) Novai rovid hangokat penget, hogy csak a megfelelo kavautesek kozott legyen basszushang. Innen a bogos hatas. Mivel ezt a ritmikat eredendoen bogovel talaltak ki, normalis basszusgitarjatek megoli a huzast. Gyakorlatilag a hang rendelkezesere allo ido feleben kell csak hangot adni.
Nem renitensek, csak másképp gondolják. Neked, mint vérbeli liberálisnak ezt alapból viselni kell..:D
És nem Gábor... mellett szavaztak, hanem az ellen, hogy ez a szavazás mi dolgunk lenne-e.
Az más kérdés, hogy Gabor... ezt hogy fogja másképp interpretálni.
"Én azt az elvet vallom, hogy ne a játszóteret vegyük el a gyerekektől, hanem tanítsuk meg őket játszani."
Jogos. Csak ez nem fog sikerülni Sajnos. Pártkatonákkal nem lehet mit kezdeni. A média nagy úr. Ezért nem látom értelmét, csak megosztás lesz, már egy ilyen helyen is! És itt be is fejeztem :)
Szerintem az offtopiknak népművelő szerepe is van, és ha sikerülne onnan száműzni az egységsugarú hozzászólásokat, akkor teljesen kultúrált hangnemben lehetne olyan témákról véleményt cserélni, melyeknek nincs saját topikja. Én azt az elvet vallom, hogy ne a játszóteret vegyük el a gyerekektől, hanem tanítsuk meg őket játszani.
"A letyelótya rovatra viszont szükség van!Azért nem "csak" profik, és zsenik járnak ide......."
Szerintem ez meg egy hangszerfórum!
A politikai fórumok ezért vannak. Ott sem hangszerekről beszélgetnek :) Sokkal kevesebb nézet eltérés, "kiszavazó-show" lenne.
Persze ez is csak az én véleményem ...;)
Egyszer régen én is össze kaptam vele, de ez semmit nem változtat azon hogy iszonyat jó amit csinál!!!
Nem kellene politikailag megnyilvánulniuk a profiknak semmilyen szinten! És ezt sokan be is tartják. Persze ez az én véleményem.
Amíg a konzit elvégezte igen, az azutáni munkássága nem annyira.
De hogy jön ez ide? Minden zenésznek sok befektetett munkája van a muzsikájában, és ez becsülendő, tehát példakép lehet valakinek.
És mit írt az Offban?
De itt nem erről van szó. Egy zenész mindig pédakép számomra. És ha politikai véleménye más, akkor zenészként sem tudok felnézni rá.Volt ilyen hozzászólás (Nem az enyém), olvass vissza.
Mellesleg ha az offtopic (köztük te is) egy kicsit toleránsabb, kultúráltabb lenne, talán szívesebben néznék rá többször.
De igazad van ha ez többeknek örömet okoz , akkor én nem akarom elrontani, úgyhogy befogom a pofám.
Szerintem egy értelmes ember egyik jellemzője pont az, hogy többféle témáról is szivesen cseveg másokkal. És csak azért, mert mindeannyiunknak van valami kötődése a muzsihoz, még lehetünk, sőt, vagyunk is, teljesen másként gondolkodó emberek. Tudod, a változatosság gyönyörködtet, elvileg... Szerintem pont az lenne a szánalmas, ha mindenki egyféleképpen gondolkodna. Nem is lenne miről beszélni akkor.
Ha nem tetszenek a B-témák, semmi gond, csevegj csak muzsiról, de nem értem miért kéne elrontanod mások örömét, akik más dolgokról, köztük politikáról, is szivesen csevegnek.
Ha megnézed, az Offtopic az egyik legjobban pörgő topic, szóval, igény az van. ezentúl mindenki szép kulturáltan betartja, hogy a többi topicot nem szemeteljük tele politikával. Nem értem miért zavar ez. Ha nem érdekel, nem nyitod meg a topicot és kész...
A renitenst fogd fel úgy légyszi, hogy keretem valami szinonimát arra, hogy a "bentmaradás mellett szavazók", semmi több, tényleg...
Amúgy meg tudom, te egy nagyon jó szívű és jóakaratú emebr vagy, és ezért minden tiszteletem a tied. Ezt nagyon őszintén mondom. Én sajnos kevésbé vagyok az. Teljesen egyetértenék veled, ha a Gabor... simán csak hülye vagy szerencsétlen lenne, sose bántanám akkor, de nekem meggyőződésem, hogy szándékosan és sunyi módon folyamatosan hergeli a jónépet, azért, hogy ilyen balhék legyen. Nem először és nem utoljára, főleg, hogy mostmár több ilyen kiszavazó-show nyilván nem lesz...
Na ez az! Én is összefutottam olyan emberrel, akivel az offtopicon kívül, minden véleményével egyetértek.
És hallottam olyan hozzászólást mostanában, hogy valaki nagyra tartott egy gitárost, de az offtopic véleménye miatt nem becsüli.
És nem mindig sikerül személyesen tisztázni a dolgokat.
És csak annyit még, hogy megbántam, hogy beírtam a nevem a listába, de ezt már írtam egyszer. :)
Az ilyen dolgok felett át illene siklani, igaz én csak mint egy bálna tudok, de akkor is.
Nem tévedtél! Fórumtalálkozón összefutottam olyan emberrel akivel úgymond egymásnak estünk itt, aztán egy-egy sör mellett és jammelés után órákat beszélgettünk. :)
Gábor nem jön el egy ilyenre sem, pedig jól tenné, mert lehet utána senki nem csodálkozna, hogy miért írja ezt, vagy azt a bugyutaságát. Vagy nem kötekedésnek vennék az emberkék, hanem, csak annyi lenne, hogy ja? csak Gábor... az., aztán nevetős szájli. :)
Húú a szívtelen dolog még lemaradt. :)
Tudod hányszor próbáltam vele normálisan viselkedni? Nagyon sokszor. Nem érdekelte. Furcsa egy ember. olyan mint egy robot. Hiába mutatsz érzelmet és sajnos túl jutottam a sajnálaton. :(
Mindenkinek vannak problémái.De én úgy képzeltem, hogy ez egy összetartó közösség viszonylag azonos problémákkal de azonos célokkal..És most úgy láton, hogy nagyon nagyot tévedtem.
A zenészek is emberek. :) nekik is vannak napi problémáik. Ha nem lenne az off topik más topikokban beszélnék meg ezeket a gondjaikat. Szerintem ezért kell. Ha valakit meg zavar az a topik, elkerüli. :)
Gábor... nem csak ott trollkodott.
Van némi igazság abban amit írsz. Egyszerűen nem kéne szólni a mukihoz, (mindig van egy de), de számtalanszor megfogadtam, hogy nem teszem, aztán olyan szinten provokálta a kis lelkemet, hogy nem bírtam tovább. Az én hibám is ez biztos, de jobbnak érezném a fórumot nélküle, komoly. :)
Kedves Barna!
A mai események függvényében a kérdésem a következök.
Mi szükség egy szakmai fórumon politikára?Miért kell az általam nagyra becsült, és tisztelt zenészek politikai nézeteit tudnom, ha ellenkezik az enyémmel?Miért kell megosztani egy zenésztársadalmat az offtopiccal?Nem Gábor..-ral van a gond, hanem az egész Offtopiccal.Menjenek máshova.Erról kellen szavazás.
nem értem a renitens jelzőt fendi bá'.
azért, mert kirakta barna lőlapnak egy egyik fórumos tagot?
dolingernek, köpködő falnak?
tényleg nem érzel semmi lelkiismeret furdalást azért, mert pellengérre állították ezt az embert, ti meg nyilaztátok, ahol csak éritek?
a barna ránk rakta a felelősséget, mert a neki ez nem megy, holott kurvára az ő feladata a moderálás.
tényleg kibasznál egy embert azért, mert idegesített a stílusa?
mi a bánatnak állsz vele szóba?
ha trollnak gondolod, miért nem hagyod főni a saját levében a kérdéseivel, hozzászólásaival?
saci te is, baszod...imádom a zenéd, kurvára elismerésre méltó a munkásságod, nagy vagy ember, de tényleg, és mit csinálsz? neki állsz köpőcsövezni a sarokba állítottat.
ez nem fér a fejembe, ezt nem tudom megérteni ,hogy lehettek ennyire szívtelenek.
Az a legdurvább, hogy azok közül, aki arra szavaztak, hogy a falu bolondja maradjon (így utólag megmondom nem érdekel) Bassszus úgy be vagyok baszva, hogy elfelejtettem mit akartam írni. :)))))))))
Meg a basszus dob osszjatek. Azota sem tud senki olyat. Senki nem tud jol hungariat jatszani, pedig elhiheted, nem keveset lattam. A Novai es a Szikora kulonleges technikat dolgozott ki, attol huz ugy a hungaria. Ilyet csak az tud, aki specialisan ezt gyakorolja sokaig.
És még a mai sajnálatos vereséghez annyit fűznék hozzá, illetve azt üzenném a renitens 14-nek, hogy remélem majd pár hét múlva, amikor ugyanezek a problémák felötlenek újra, felidéződnek bennetek Saint-Exupéry halhatatlan szavai a Kis Herceg-ből:
Pl.: az új boltban:))))
az emberfia neten a legkevesebb gépelésből szeretne megúszni, olykor élő szóban több percig tartó, bonyolult összetett mondatokat... Sietünk, egyszerűsítünk...az olvasó meg gondolkozni nem akar, az amúgy is leegyszerűsített lényegèt kifelejtö kétszavas mondaton.
Érted Te, hogy miről beszélek. Te is tudod, hogy ennek nem mártírkodás a lényege, mert azt is tudod, hogy elég intenzív életet élek, engem elég könnyű a valságban megtalálni. Itt csak arról van szó, hogy sokaknak ez a fórum egy olyan sajátos közeg, hogy hiába találkozol, sörözöl, jammelsz együtt tucatszám a fórumosokkal, ha nem a képedet látják, hanem a szöveget amit begépelsz, azonnal más embernek kezelnek. Én sem tudom megnyugtatóan összerakni az itteni beszélgetéseimet Veled és a személyes találkozókat. Mintha más ember lenne.
Én élőben is ugyanilyen vagyok, sokat beszélek, de ez a szakmám. Talán szóban nem tűnik olyan soknak, de azért én elég intenzív és extovertált életet élek ahhoz, hogy más legyen a fórumos és az IRL személyiségem. Akikkkel kapcoslatot tartok, akár itt, akár Facebook vagy egyéb fórum, többszázan vannak, akik jól ismernek személyesen. Én nem egy meghúzódó troll vagyok, aki a neten "felvesz egy személyiséget".
Én már nem emlékszem, mi volt az adott konfliktus, viszont téged nem értelek. Ha pld a koncertedre elmegyek, ott barátságos vagy, és ehhez hasonlókat sem mondasz. Isszuk a sört, és jót beszélgetünk. Itt meg érthetetlenül más a viszony. Tényleg nem értem.
Ki ez a Gabor..., hogy neki van már topikja, nekem meg nincs????
Haggyátok már, de most tényleg. Nem mindegy ki mit ir? Csak azzal lehet kardélre menő vitába belebonyolodni, aki ebben partner... szerintem...
Békesség szálljon reátok!
Há... Komolyan, ha nem mindenre ezt válaszolnád válogatás nélkül, néha még vicces is tudna lenni... Így inkább csak aláhúzod megint, amit írtam (írtunk)...
Nem jó egy házibulin a sarokba ülni, és nem olyan nehéz dolog felállni és kijönni a többiek közé...
Én voltam már több olyan helyen, ahol tucatszám voltak a fórumosok, a kemény mag, de aztán egy vita elégvolt, hogy kijelentsék, hogy a Fender találkozóra ne menjek, mert nem kívánatos vagyok ott:) Képzeld el azt a társadalmat, amiben én vagyok az ellenség.
Én voltam már több olyan helyen, ahol tucatszám voltak a fórumosok, a kemény mag, de aztán egy vita elégvolt, hogy kijelentsék, hogy a Fender találkozóra ne menjek, mert nem kívánatos vagyok ott:) Képzeld el azt a társadalmat, amiben én vagyok az ellenség.
Én voltam már több olyan helyen, ahol tucatszám voltak a fórumosok, a kemény mag, de aztán egy vita elégvolt, hogy kijelentsék, hogy a Fender találkozóra ne menjek, mert nem kívánatos vagyok ott:) Képzeld el azt a társadalmat, amiben én vagyok az ellenség.
Jó ötlet, de már kinyilvánította, hogy nincs kedve hozzá.
Annyit tudok még mondani, hogy Eldzsi egyszer látta amint a vízbűl vette ki a zokszigényt! Kérem kapcsójja ki!
Sokan szeretnének... Amúgy rengetegszer meg volt hívva mindenféle rendezvényre, de jobbára az a válasz, hogy ilyenre ő nem vesztegeti a drága idejét...
Pedig a személyes találkák tényleg mások nagyon...
Bocs, hogy nem vagyok ebben naprakész, de találkozott már valaki személyesen Gáborral?
Támogatnék egy közös személyes találkát, ahol megbeszélhetnénk ezt a dolgot!
Nem hiszem, hogy élőben ennyire éles lenne a kés..!
Gábor...! Épp erről beszélek... A házibulin ülsz a sarokban és izzadsz, utánna meg gyűjtögeted a szemetet mindenkiről, hogy nehogymár te vagy a nem-normális, hanem mindenki más.
Ha legalább egyszer be tudtál volna kapcsolódni bármilyen beszélgetésbe értelmesen, real time, nem csak a szabvány mondataiddal, nem lenne itt semmi gond. Max nem értenénk egyet egy csomó dologban, meg néha sértegetnénk egy kicsit egymást, ami épp úgy hozzátartozik a Fórumozáshoz néha, mint a bármilyen egyéb topic.
Azért tartalak közösségbe beilleszkedni képtelen valakinek, mert én még nem láttam olyat, hogy te REAL TIME bárkivel értelmesen elbeszélgettél volna az Offban. Nem reagálsz egy beírásra, hanem belököd az ökör szabványdumáidat, nem bekapcsolódsz egy beszélgetésbe, hanem belerondítasz, nem hozzáteszel egy beszélgetéshez, hanem elveszel belőle...
Ha csak ennyire vagy képes, akkor miért akarsz egyátalán Fórumozni itt???
Hát Tibiből kihozod az kreatívot, az látszik! Simán el tudom képzelni, hogy jutott el eddig a beszólásig. De nem ez a tipikus Tibi. És másokkal, (pld. Ricsi) dűlőre tudott jutni, gyakorlatilag mindenkivel. Ez elgondolkoztató.
És ha mondjuk proaktív lennél, és a kifogásolt viselkedésmintákat megpróbálnád levetkőzni? Ha már ennyien vannak, akiket irritál, csak lehet valami abban, hogy változtatni kellene. Szerintem elég pontos kép rajzolódott ki arról, hogy mik a problémás pontok.... Hmm?
"ender59 2010-09-17 21:02 | #137805
Éppen a McDonald's-tól összekunyerált krumplisütés után megmaradt olajat töltötte bele a Polskiba, hogy true környezetvédőnek érezhesse magát, amikor az előző héten kilőtt nyilvesszője gellert vetett az anyósülés ablakán kikandikáló Jolánáján, és beleállt a faszfejébe... Ha csak pár miliméterrel arrébb ment volna a nyilvessző, kilökte volna Orbán Viktor faszát a szájából...
"
Egyébként szerintem Gábor nem szokta napokon keresztül gyűrni a vitát, mint egy klasszikus troll. Legalábbis amikor én akasztottam tengelyt vele jópárszor, kb. egy fél nap alatt lecsengtek a flame-k. Sceletornál ezek hetekig is el tudtak tartani, Saci tudna erről beszélni. Meg a visszaidézett bejegyzések tömkelegéről...
A kiszavazásra meg a baromság elkerülésére ragaszkodjatok a szakmaisághoz, és a topik nevéhez illeszkedő témakörökre, akkor nem lesz anyázás, meg hiszti, hogy kiszavazósó formájában, unalmatokat öljétek eme csoda topikba.
Szarság és fingás ez az egész:)