Szia, sajnos csak pénteken megyek haza, addig nem tudja kipróbálni. A fiam még csak 11-ikes gimnazista, még egy darabig biztos velünk lakik, így egyelőre nem kérdés, hogy kié a gitár, mert azé, aki éppen a kezébe veszi. Azért az nem valószínű, hogy a country együttesemben a telecaster helyett a sctecterrel fogok fellépni
Azt a schectert még én rendeltem, 2008 -as évjárat, szerintem elég nehéz is, van benne anyag :) tényleg tökély a kidolgozottsága is. Jó vétel volt! Grat!
Nekem ez a fejforma meg kifejezetten tetszik, olyan nagyon más, mint a legtöbb. Az emg-kről meg nem tudok semmit mondani, majd kiderül, hogy milyen... Azért annyira szar nem lehet, elég sokan használnak ilyen pu-t.
Biztos fasza balta, nekem csak a fejforma nem bejövős (meg nemszeretem az EMG-t)
Őszintén szólva nemtom mi a baj az újabbakkal, nekem 2006os van, az szintén durván jó balta, az első ami megvan már vagy 2 éve és nem érzem azt hogy bármikor is el akarnám adni
Ha az amire gondolok, akkor elég jó biznisz volt, főleg hogy most drága a dollár/meg a hazai árak.
Egyébként állítólag nagyon durván jók voltak a régi Schecter stratok is, érdemes vadászni
Hello, ma olyan történt velem, amire nem is gondoltam korábban. Vettem egy Schectert, nevezetesen egy hellraiser sunset fekete gitárt. Még erősítőn nem próbáltam rendesen, de a kidolgozása szerintem fenomenális. Nagyon sok gitárom volt, és van egy pár most is, de ez talán mindet felülmúlja. Floydos gitárom még soha nem volt, emg aktív pu-s sem (igazából nem is magamnak, hanem a fiamnak vettem), de itt hüledezek rajta, hogy milyen gyönyörű és perfekt a kidolgozása. Elég olcsón meg tudtam venni, azért ugrottam bele hirtelen. Nem tudom, hogy milyen kidolgozásbeli gondok vannak a Schecterrel úgy általában, de ez nyugodtan kijelenthetem, hogy talán tökéletes, szeritem ennél jobban nem lehet gitárt megcsinálni.
Igen, említette a srác, akitől vettem, hogy egy topictárs segítségével jött az usából. Van súlya, nem holmi könnyű gitár, a tömör vastag mahagoni elég súlyos tud lenni.
Na igen, itt is ez a helyzet. Szeretném lecserélni az EMG-ket egy darab Lundgren M7-re, nyakhoz nem is kell nekem semmi egyenlőre. Mondták páran, hogy nem kell maratni, befér a Lundgren simán az EMG helyére. Én nézegettem a pickup méreteket, pont az ellenkezője jött le. A Lundgren papíron szélesebb, mint az EMG + ott vannak a csavar tartó fém fülek is. Szóval akkor mi az igazság? Kell maratni, igaz? Köszi a tippet amúgy a nyereggel kapcsolatban, még a kulcsokat is szeretném lecserélni, lesz mit rákölteni a nyáron
Amúgy nem tudtam, hogy fehér csak 2008 óta van Azt hittem már van egy ideje. Fel se tűnt, hogy ez már az új design a teljesen végigfutó bindinggal. Az nekem se jön be annyira, viszont ez a fekete szín meg aztán végképp nem, ráadásul elég könnyen koszolódik szerintem.
Úgyhogy, ha esetleg valakinek kéne egy 2007-es fekete HellRaiser szívesen cserélném egy ugyanilyen gittyóra, csak legyen fehér (esetleg piros), az se katasztrófa, ha 2009-es, vagy 2008-as, csak akkor előtte jól kipróbálnám majd. Illetve még cserélném fixhidas Loomis szignóra is. Akit érdekel szóljon, ha nem laksz nagyon messze, még el is ugrom hozzád, semmi dolgod nem lesz.
Azért a kidolgozás tekintetében a 2007 előtti modelleknél se minden fenékig tejfel. Pl. nagyon szépen domborított a top,de arra már nem figyeltek,hogy a pickupok üregeit úgy marják,hogy a hangszedő síkja párhuzamos legyen a húrokkal.Anno raktam fel képeket az én 2006-os Hellraiseremről,amin látszott,hogy a hangszedő kb 15 fokban lejt a húrokhoz képest.Engem nagyon bosszantott a gagyi gyári műanyag nyereg is,egy ilyen kategóriájú,egyébként kurvajó gitárnál alap lenne egy csont nyereg. Kicseréltettem,és a hangja egyből sokat javult. (A nagy javulást igazán az hozta,mikor a 707-eket kidobtam belőle,és kapott egy Lundgren M7-et,na azt a hangot el tudnám viselni a kőris héthúrosom mellett.A 707-ekkel önmagában nem volt olyan gáz a hangja,de zenekarban egyáltalán nem szólt ki,döglött fedett hangja volt,a Lundgrennel viszont hasított rendesen.)
Ugye a fehér modellek illetve az új design 2008-ban jött be (hogy a top-on megy a binding és hogy a fejre is került). Volt 2008-as feketém is, a felezés nagyon fasza volt rajta, de meg sem közelítette a régi modelleket, ami picit érdekes volt hogy hangban annyira nem is volt baj, de könnyű volt és a kidolgozottsága volt az ami romlott. Szal én maradok a régebbi modelleknél, a régi design-nál.
Megmondom őszintén, én barbár vagyok pickup felezés terén. Tudom, hogy mit jelent, de nem igazán értek hozzá, sem ahhoz, hogy az EMG, hogy jelöli őket. Használom a hídi 707-est, "oszt jóvan" Szinte csak a hídi szedőre szorítkozom. Viszont azt tudom, hogy nem felezve természetesen a felezhető szedők is úgy szólnak, mint nem felezhető társaik. Tehát a 81-TW nem felezve tök olyan lesz, mint egy 81.
Tényleg, Bender? Ez 2* is elkeserít. Egyrészt reméltem, hogy fehér, vagy piros Hellraiser-ed van és egy kis plusz kp-ért részemről cserélnél velem A másik dolog: azt hittem, hogy 2008-ban, még jók voltak a Schecter-ek. Ezek szerint már nem Szerencsére az enyém 2007-es.
81-TW / 89 vannak benne.A 81-TW a "sima" 81 felezhető változata? A 89 pedig felezhető 85,ha jól tudom.81&85-ös szettem már volt,úgyhogy az nem lenne újdonság.
Felezés nélkül ezek elvileg ugyanúgy szólnak,mint egy 81&85-ös szett,nem?
Egyet mondok, vegyél 2009 előttit, aztán összerakod a két kezed annyira jó lesz Ha bejönnek az aktív szedők és a kicsit vastagabb nyak, akkor a Hellraiser lesz neked az ultimate metal guitar.
Nincs, nem is volt és nem is lesz
Nekem nem gyere be, max a fix hidas, de a kőris ott nekem annyira nem fekszik(kinézetre sem tetszik annyira). Hellrasier az isten, az olyan mint a JackHammer---> mindent megb@sz.
Sziasztok!A (remélhetőleg közel)jövőben veszek gitárt,és az egyik jelölt egy Schecter Hellraiser C-1.Soha nem volt Schecterem,még csak nem is láttam,szóval nem tudok róluk semmit,no tapasztalat.xD
A szokásos kérdések,hogy milyen zenére stb..itt nem érdekesek,ok lenne minden szempontból,inkább a minőségéről,megbízhatóságáról írjatok!
És ami fontos lehet,hogy suta vagyok..
Csak nem Ibanezes vagy? Ők panaszkodnak állandóan a nyakra. Szerintem ami idegesítően vastag az a Fender Strato, meg egy Gibson SG. Persze ez attól is függ, hogy kinek mekkora keze van, az enyém egész nagy. Azért nem egy lapát kéz, de a Hellraiser C7-esem nyaka egyáltalán nem okoz diszkomfort érzetet.
Ott én is, viszont most valahogy kéne szerezni egyet Sajnos most para a Schecter piac. Nem igazán tudom mit lehet kérni a gitáromért, mióta volt ez a hatalmas árrobbanás meg a 2009-es széria leszereplése. Jelenleg egyetlen tisztán járható útnak azt tartom, hogyha szeretnék egy Loomis szignót, akkor adom az én Hellraiser-emet, plusz mellé egy kis pénzt. Persze nem a Floyd-os Loomis-t kérném érte cserébe, a fixhidas Loomis és a fixhidas Hellriaser úgyis egy árban vannak, még most is. Sok helyen a Loomis még olcsóbb is.
Így van, de egy szedő csere azért mindig sokat javít a helyzeten Ha nem is lesz az Omen-ből egy Hellraiser egy pickup csere után, azért rengeteget számít.
az alsókategóriás schecterek hangszedői szerintem szörnyűek, ez a legjobb szó rá. bár ez 24 bundos nem 22, de csavarozott nyak, sehol egy binding egy semmi, nem is mahogány. mivel annó csak a gyári pickupokkal próbáltam így arról tudok nyilatkozni, de az nagyon lehangoló volt, semmi hasonlóság a felsőbbkategóriával.
Szerintem elég szarok a gyári szedők a Schecter-ben. Sőt, én nagyon kevés gitár céget láttam akiknek a gyári szedői jók lettek volna. Konkrétan, az Omen a Schecter-ek legalsó szériája, ami nem jelenti azt, hogy rossz gitár lenne, de egy hangszedő csere mindenképp sokat dobna a cucc minőségén. Ha 7 húros Omen-t szeretnél, nekem lenne egy eladó EMG 707 szett (híd+nyaki szedő) bele, ha érdekel.
a schecter pich-upok mennyire gagyik, mer most a damien nekem kinézetre nagyon tetszik, a felszerelése is elég nekem, viszont nem tudom, hogy a pickupok mennyire szarok vagy jók benne.
őszintén valami íemdzsíre vágyom ha nem jó, de hát lehet bombázni az ötletekkel estleg ajánlatokkal ha van vkinek eladó pikáplya..
Ezt írja egyébként a Lundgren oldal: "Length 93 mm, screwholes c-c 88 mm. Width 38mm, depht 19mm" Az EMG-n ugye nincsenek fülek így fülek nélkül az is 88mm, viszont Lundgren-re még rájönnek a fülek + az EMG csak 36mm széles, szemben a Lundgren 38-ával. Ráadásul több helyen is hallottam, hogy a passzív és az aktív szedők tokjai és méretei eltérnek ezért para cserélgetni őket. Most, hogy ebből mi igaz, mi nem, azt nem tudom. Méregetni kéne ehhez élőben. Mindenesetre, ha neked az EMG 707 helyére úgy bement az M7-es Lundgren, hogy még szivacs is fért közé, akkor az oldalon elírtak valamit.
Oh, köszönöm szépen a nagylelkűséged! Tényleg sokat jelent. Szívesen élnék a lehetőséggel! Igaz sajnos vidéki vagyok, de ha valamikor Pesten lesz dolgom, szólok, hátha ráérsz és akkor kipróbálnám a gitárod. Max vinném az én Hellraiser-em és akkor nyilvánvaló lenne a különbség. Köszi még egyszer a felajánlást, nagyon kedves vagy!
A marás az EMG tokja miatt épp,hogy nagyobb,mitn a passzív pickup.Asszem nekem úgy csinálta meg a hangszerész,hogy a füleket óvatosan széjjelebb nyitotta,a maradék üreget meg kitömte fekete szivaccsal.Drága hangszedő,viszont megéri.Nem mondom,hogy próbáld ki az enyémet a gitárodban,mert napi használatban van a héthúros,és nem szeretném szétszedni,de ha érdekel,akkor az én ragasztott nyakas kőris/jávor gitáromban kipróbálhatod.
Te vagy az én emberem! Lundgren rules! Szal" azt mondod, hogy nem kell hozzá marni?! Az durva, mert én meg teljesen abban a hitben voltam, hogy kell. Még a Lundgren oldalon lévő adatokat is ezt támasztják alá, de ezek szerintem elnéztem valamit. Asszem" akkor elkezdek Lundgren-re gyűjteni Így nem is kell akkor lecserélni a gitáromat
Meg ugye Hellraiser az EMG,Blackjack meg Seymour (az ATX Blackoutokkal,ha jól rémlik?),én emiatt a Blackjacket venném inkább. A C7 Hellraiser mondjuk isten hangszer volt (én 2006 végén vettem az enyémet,EMG-ket kidobtam belőle,és pusztított).
2 hónapja vásárolt, de még 2006 gyártású ( tehát még igazi fából, nem műanyagból mint a 2008-as és 2009-es darabok )SCHECTER OMEN 6 EXTREME BCH elektromosgitár.
* Konstrukció: csavarozott nyak
* Test: mahagóni, habos jávor top
* Menzúra: 25.5" (648 mm)
* Nyak: juhar
* Fogólap: rózsafa
* Berakás: vektorok
* Hangszedo: 2 Schecter Diamond Plus ( a híd pickup lefelezhető )
* Elektronika: hangero, hangszin, 3-utas pickupkapcsoló
* Hardver szin: fekete króm
* Híd: TonePros TOM, testen átmeno húrokkal
* Kulcs: Schecter Diamond
* Bund: 24 Medium Jumbo
* Szin: cseresznye (BCH: black cherry)
Két hónapja 120 ezer magyar pengőért vettem, valamint hozzá egy Soundstation kemény tokot 15 ezerért. Elkótyavetyélni nem fogom, a kettő együtt FIX! 105 000, magában a gitár FIX! 95.
A balta Debrecenben van, bármikor kipróbálható, Pestre szállítását vonatjegy árának fejében megtudom oldani!
Szóbajöhet Squier Affinity vagy Standard Strat esetleg Squier Tele beszámítása gitártól függően maksz. 40 ezerig!
ezekről a nyakprofilokról meg menzúrákról meg ilyenekről mejik topikba vagy milyen oldalon lehet olvasni?
sajnos ezekről falun nme sokat hallani...::S:S
viszont én akarom tudni ezket is.
köszi
2 hónapja vásárolt, de még 2006 gyártású ( tehát még igazi fából, nem műanyagból mint a 2008-as és 2009-es darabok )SCHECTER OMEN 6 EXTREME BCH elektromosgitár.
* Konstrukció: csavarozott nyak
* Test: mahagóni, habos jávor top
* Menzúra: 25.5" (648 mm)
* Nyak: juhar
* Fogólap: rózsafa
* Berakás: vektorok
* Hangszedő: 2 Schecter Diamond Plus ( a híd pickup lefelezhető )
* Elektronika: hangerő, hangszin, 3-utas pickupkapcsoló
* Hardver szin: fekete króm
* Híd: TonePros TOM, testen átmenő húrokkal
* Kulcs: Schecter Diamond
* Bund: 24 Medium Jumbo
* Szin: cseresznye (BCH: black cherry)
Két hónapja 120 ezer magyar pengőért vettem, de most
legyen 93 ezer, csak vigyétek!
A balta Debrecenben van, bármikor kipróbálható,
Pestre szállítását megtudom oldani!
Beszámítok Squier Double Fat Stratot, és Squier Fat Stratot.
heló.
szeretnék nyáron venni egy schecter héthúrosat.
cé hetes flolyd rózsás darabot néztem ki. van esetleg NEM hellraiseres tipusa valakinek? azt megoszthatná az élményeket velem
köszpusz: gyula
Gondolkodom rajta, hogy 1:1-ben elcserélném 2007-es fekete, fix hidas Schecter Hellraiser C7-esemet egy ugyanilyen FEHÉR színű modellre. Esetleg valaki, aki feketét szeretne fehér helyett?
Illetve volna még olyan csere ajánlatom, hogy adnék még pénzt is a fent említett gitár mellé, ha kapnék érte cserébe Floyd-os fehér C7 Hellraiser-re, fix hidas, vagy tremolos Loomis szignóra. (2008 előttiekre) Valaki érdekelt?
56 a legvastagabb, amit itthon láttam SITből, de én amúgy sem szeretem, mert szar érzés rajta játszani...nehezen nyúlik, tök rideg. Viszont legalább tök olcsó:D De annyival nem olcsóbbb az Ernie Ball-nál pl., mint amennyivel kevésbé jó. Ugyanannyira tartós, de kényelmetenebb...
Newtone E7"s 11-66. Én szeretem,bár nem szól újkorában olyan fényesen,mint más húrok,viszont nem is tompul le annyira és olyan gyorsan. A 66-os húr nekem viszont minimum alulra,annál vékonyabbat nem használnék hetediknek (ADGCFAD hangolásban használom a hárfát),így a lehetőségeim elég korlátozottak. 70-es alsó húros SIT-et kipróbálnám,de ahogy láttam,nem lehet itthon kapni.
szejja kollega! hmm, asszem egy daddarioból válogatottat... felül 10es, lejjebb 11es, a H meg 12es, de ez nem biztos :D viszont sajnos eltörtem a jobb vállamat, szal most minimum 4 hét kényszerpihenő :S esetleg ilyen esetekre valami szintentartő gyakorlatokat tudtok?
elment a schecterke, helyette jött egy Artist, remek hangszer volt, csak én változtam... tipikus: nem drágám, nem veled van a baj, hanem velem, szakítsunk
Washburn Wi65
-mattfekete
-grover hangoló kulcsok
-ragasztott,beállított nyak
-potméterrel felezhető seymour duncan hangszedők
-full mahagóni, mégis könnyű
-2003mas
ezt a mattfekete szériát már nem lehet kapni, de van ugyanígy wi65ös most, csak más színben, gitárcentrumban 198ezer ft.
annyi hibája van, hogy a gyakran használt területeken már nem matt, hátsó hangerőpotija recsegett, de ki lett cserélve egy ugyanolyanra.
Nyaka fogásra a gibson sg-re emlékeztet, teljesen bejáratva, olyan mint a vaj.
ők is ilyet használnak ebben a klipben, szóval annyira nemrosszcucc
de persze nem csak zúzdára jó.
jaés egy kis hangminta, line6 spider 3massal így szól:
http://www.4shared.com/file/89778055/700b189e/project.html
Kicsit ilyen grafitos jellegü,de nekem pl pont az is tetszett az ATX-ben,h nem "tipikus" fekete hardver van rajta. Hogy,h izzad tomi barátom...passz,de neki is rendesen szokott gyöngyözni a homloka koncerten :)= Nekem a blackouts nagyon bejött benne (kellett nekem is gyorsan vennem a saját hárfámba). Mennyire publikus az ára?
jaja, tudod ez az a black chrome fényezés, vagy mi a túró, nekem a színe tetszik, de nem valami tartós... bár nálam még nem kopott, lehet csak Tominak van ilyen alienes savas izzadsága :D