Szomorú hír... hosszú, türelemmel viselt betegség után meghalt Bedecs Imre hangszóró javító Mester (Komárom) .....Többek között az Eminence hangszórók nagymestere, hazai gyógyítója. Mindannyiunknak pótolhatatlan veszteség!
Isten nyugosztaljon IMI!!!!
Sok zenészt lovaggá ütött:
96 éves korában meghalt II. Erzsébet angol királynő.
https://telex.hu/kulfold/2022/09/08/ii-erzsebet-halala-nagy-britannia-kiralyno-nekrolog-egyesult-kiralysag
Készítettünk egy közös zenét Horváth Imi emlékére, aki a fórumunk egyik legrégebbi, legsegítőkészebb és legaktívabb tagja volt az elmúlt tíz évben, és emellett csodaszép zenéket is alkotott.
Az ő zenei alapjára játszottunk szólókat ehhez a videóhoz.
Meghalt Németh Oszkár, a hetvenes és nyolcvanas évek aranykorszakának egyik ünnepelt, kiváló zenésze. A magyar rockzenész, dobos, főként a Tolcsvay-trió illetve a Fonográf együttes tagjaként volt ismert. 75 éves volt.
"Az első ( és utolsó ) jó hír az volt, hogy elővételben az összes jegy elkelt. A Beastie Boys pályafutása legnagyobb slágere a Sabotage 94-ben jelent meg, emiatt az érdeklődés minden országban a többszörösére nőtt, a turné állomásain minden dátum teltházas lett, sőt, ahol lehetséges volt, nagyobb helyszínre költöztették a showt. Emiatt a produkció is nagyobb lett: 4 kamionnal és 2 busszal indult a turné. Aztán rögtön egy baljós előjel: eredetileg’94 november közepén lett volna a koncert, de az egyik zenekari tag kéztörése miatt az egész turnét el kellett halasztani és már az új dátumot is nehéz volt egyeztetni, de az igazi feketeleves csak a csapat megérkezése után jött. Először is a produkció 4 órát vesztegelt Hegyeshalomnál a fagyban. Ők ott - persze senki nem beszél a határon angolul - mi meg innen próbáltunk könyörögni a hatalomtól megrészegült vámosoknak. Életünk egyik legfontosabb 4 óráját vették el tőlünk pusztán szórakozásból. A helyszín gyakorlatilag egy ennél sokkal kisebb produkció fogadására is teljesen alkalmatlan volt. A Rockland ( Vörösmarty Művelődési Ház nagyterme a Fekete Lyuk fölött) az első emeleten van, ahova egy szűk csigalépcsőn kellett a teljes produkciót felcipelni, ahelyett, hogy a kamionok egyszerűen csak rátolattak volna a színpadra. Bár a késés miatt megdupláztuk a helyi technikai személyzetet, a metsző hidegben és hóban nagyon nehezen ment a pakolás. A konyhába már az ajtón sem fértek be a catering berendezések, így a gépek a folyosón voltak és a crew vödrökkel hordta el a vizet, a 4 zuhanyozóból 2 nem működött, a meleg víz hűvös, a WC egy szinttel feljebb volt, a 30 fős angol crew-ból egyszerre nyolcan tudtak csak enni, telefon - fax vonalok száma 0 körüli, a kamionok és a buszok nem fértek be a belső udvarba, ezért 100 méterről kellett áramot adni, szóval tényleg minden maga volt a rémálom, a legendás produkciós manager, Bill Rahmy vagy ordított, vagy csak csendben vakarta a fejét és beletörődött a sorsába, pedig a java még csak ezután jött...
Délután 5 körül 2 busz fordult be a sarkon, Belgrádból jöttek a koncertre, gondolták vesznek 110 jegyet és szórakoznak egy jót. Először csak azt hitték, hogy viccelünk, hogy hetek óta egy darab jegy sincs. ( akkor még nem a online vették a jegyeket, gémkapoccsal és hajgumival összefogva, fizikailag hordtuk szét őket a jegyirodákba ) Aztán jött a könyörgés, de nem fogadták el, hogy nem engedhetünk be több embert. Aztán az elfogyasztott alkohollal egyenes arányban nőtt az elégedetlenség, és egyre agresszívabbak lettek. Ekkor próbáltuk a security-t is megkettőzni, aztán komolyra fordult a dolog, a végén már a rendőrség is beszállt a verekedésbe, amikor már üvegekkel és kövekkel dobálták az angol turnébuszokat.
Az ostrom végén lassan megindult a romeltakarítás, ekkor szólt a turné manager, hogy az egyik buszuk ablaka betört, ami mínusz 5 fokban elég rázósnak tűnik és ő 2 megoldást lát: vagy megcsináltatjuk valahogy a betört üvegeket most, vagy veszünk 14 repülőjegyet a turné következő állomására. Megpróbáltuk az első megoldást választani, miközben gyülekezett a tömeg, bent meg elég lassan folyt az építkezés.
Megfeleztük a csapatot: ketten, az angol sofőrrel elindultak egy éjszakai hakniba, buszüveget cserélni a 90-es évek budapesti éjszakájában, a másik felünk maradt a helyszíni küzdelemben, miközben az emeleten gőzerővel ment az építkezés. Mivel kint komoly mínuszok röpködtek, megállapodtunk a pm-rel, hogy a folyósóra és az előtérbe elkezdjük beengedni az embereket, miközben a zenekar elkezdte a hangbeállást.
A dupla üvegajtót, ami a nézőteret választotta el a koncertteremtől, pont akkor törték be tokostul, amikor szóltak az egyik ügyeletes buszgarázsból, hogy valaki vigyen oda még egy kis készpénzt, mert az segíthet a megoldásban. Aki elindult a pénzzel, már nem láthatta, hogy közben az utcai kordont is beszakították. Aztán 1-2 óráig elvesztettük a kontrollt, mindenkit a megérzése és a rutinja vezetett, szétszereltük a beszakadt ajtót, vittük a kordonból a sérülteket a mentőhöz és minden idegszálunkkal arra koncentráltunk, hogy ezt túléljük. A zenakar is feszült volt, de egy elképesztő showt nyomtak, miközben műholddal közvetítették a budapesti bulit. ( reggel még emiatt aggódtunk a legjobban )
Aztán arra eszméltünk, hogy csönd van, felgyúlnak a fények, az emberek indulnak haza. Nem hittük el, de megúsztuk.
Kikísértük az utolsó távozókat és megálltunk a járdán kiszáradva, nikotinmérgezéssel, remegő végtagokkal. Már csak a dupla crew kellett, hogy a kamionokat elkezdjék bepakolni, de előtte el kellett takarítani az utcai harcok nyomait, hogy a kamionok a kapukhoz tudjanak parkolni. Ekkor fordult be a sarkon az angol turnébusz csillogó ablakokkal...az elmondások szerint az éjszakai ügyeletes buszgarázsban először csak néztek, aztán a szabad szemmel is jól látható összeg látványától minden szerelő kreatív és gyors lett és egy villám-konzílium alatt megfejtették, hogy az Ikarusz és a Neoplan buszok ablakai között is meg lehet találni a közös nevezőt, ha tényleg nagyon akarjuk. 4 szerelő 3 óra alatt csodát tett, még az angolok is elismerően bólogattak, hogy ezért fogja ez az ország sokra vinni. Azóta ebben bízok."
Jobbulást anyukádnak, remélem jobban van.
A húgod esetét meg őszintén sajnálom, részvétem.
Mivel eddig minden esetben vérrögképződés volt az oltás utáni halál oka, szerintem érdemes kétpofára zabálni az aszpirint (vérhigító) annak, akit beoltottak.
Nálunk a családban volt "áldozata" a járványnak. A rákos hugom március végére kiírt műtétét halasztották el a készültség miatt, júniusban már késő volt. De ő nyilván nem a vírus, hanem az elbaszott kormányzati intézkedés ek áldozata.
Én viszonylag simán vészeltem át. Nem köhögtem, ne volt lázam, álmos voltam, fáradt, és elment a szaglásom, ízlelésem. Ami mostanra elég érdekessé vált, mert fura szagokat érzek random, illetve mindennek más, többnyire szarabb a szaga, mint régebben. Ez elég tré. Illetve az ízek is furák. Húst például alig eszem, mert kellemetlen az ízük, illetve az amit érzek. Gyakorlatilag a pápai extra sonka az egyetlen, amit megeszem, mert nincsen rossz mellékíze, minden mástól szinte hányingerem van, viszont a zöldségek meg ízlenek, valahogy ízletesnek érzem őket. Fene érti.
Édesanyám pedigmost van benne, tegnap került be a Honvéd Covid osztályra, de stroke gyanúval vittük a sürgősségire, mert két nap alatt kb elzombult, de kiderült covidos, és kb semmit nem ivott, mert mint mondta gyenge volt felemeli az ásványvizes üveget. Az, hogy ezt miért nem mondta nekem, vagy a tesőómnak, mikor egy 50m körben lakunkmind, és napi szinten járunk át hozzá, na ez titok, de ő ilyen. Viszont ma beszéltem a dokival, azt mondta, a covid oldalon sima ügy, nagyon enyhe verzió, ki fog jönni belőle, kapja az infúziót, feltunincolják, és kiadják, ennyi.
A vakcinával meg. Az egyik nagybátyám állatorvos, anno a Köjálnál volt nagy fejes, nemzetközileg jegyzett járványügyi szakember, nem egy állat járványt állított meg, elég penge ilyen téren, ő, és az egész családja a kínaival oltakozott, kivárták, míg a környékükön is kapható lett, azt mondta, semmi mást ne engedjek beadni, a kínai azonban kb teljesen rizikómentes. Az orosz, és oxfordi vector cuccra azt mondta, határeset, a pfeizert pedig hajmeresztő emberkíérletnek nevezte. Ő modjuk szerintem nem a levegőbe beszél. Szó mint szó, fel van adva a lecke.
Azért, szerintem marha nehéz okosnak lenni az oltóanyagaokkal és a sorrendiséggel, egyéb dolgokkal kapcsolatban.Én is azt gondolom, hogy bizonyos munkát végzőknek elsőbbséget kellene kapnia.El sem mondom, milyen helyekre, milyen állapotok közé kell néha, ügyfelekhez bemennünk.Egy nagy szolgáltatónál szabálytalanságok felderítésével foglalatoskodom.Néha azon csodálkozom, hogy még nem volt komolyabb kórság egyikünknél sem.De én az idősek oltását is legalább ilyen fontosnak vélem, mert Ők könnyebben mennek rá egy kisebb fertőzésre is.Hogy Ők nem mászkálnak el?Ez így van, de valami úton-módon Ők is el vannak látva élelmiszerrel, egyébbel, ami számukra is veszélyforrás.
Szóval én nem tudom és akarom ezt megítélni, mert nem biztos, hogy jobban tudnám csinálni.Elképzeléseim vannak, de szerencsére ez a felelősség nem az enyém, nem is szeretném és ezáltal nem is akarom súlyos kritikával illetni.
Apósomék is kínait kaptak éppen a napokban és anyósom 89 éves anyukája is.Mind jól vannak.Adja Isten, hogy minél többen így, hogy semmi negatív hatása nincs, jussanak védettséghez.Mert a Covid elég rossz.Tapasztalat.De volt aki rá is ment a környezetemben.
És sajnos minden vakcina, gyógyszer hozhat komoly mellékhatásokat, ezek pedig még csak most lettek először az emberiségre "zúdítva" tömegesen.Ettől még nagyon rossz, ha valaki olyan szövődményekbe hal bele, amit ezek okoznak.Nagyon rossz.Sajnos viszont nincs jelenleg más lehetőség, ami azt láttatja, hogy ezt a nyomorult kórságot le lehetne vele kűzdeni.Én még mindig azt gondolom, hogy nem nagyon kell arra berendezkedni, hogy rövidesen elhagyhatjuk a maszkot és a fertőtlenítők locsolását a mindennapi életünkből, de amit tudok én magam igyekszem megtenni ezért.
Szóval, nehéz okosnak lenni az ügyben.
Nyugodjék békében Doki!
Kérdés, hogy minek nagyobb a rizikója? Nálunk kábé az egész családon átment/átmegy épp a vírus, kivéve a szüleimet. Sógor megúszta három nap hőemelkedéssel. A barátnőjének már három nap magas láz jutott. Apóst egy hét láz után vitték be kórházba: sokgócos tüdőgyulladás volt a diagnózis, másfél hét kezelés után talán kiengedik most a hétvégén. Feleségemet ha minden jól megy ma vagy holnap engedik ki, szombaton ment be, enyhe tüdőgyulladással "megúszta". A 97 éves nagypapája, aki a kora ellenére egészen jó fizikai és szellemi állapotban volt (csöves rádiókat bütykölt egész nap), most gyakorlatileg egy roncs. Nem lehet egyedül hagyni, demencia, dührohamok. Én az ötödik nap láznál tartok, nem tudom, mi lesz a folytatás. A fertőzést minimum kettő, de inkább három forrásból szedtük össze, hiába próbáltunk vigyázni egymásra és magunkra. Emellett anyósom egészségügyi dolgozóként megkapta a Pfizer-t (mindkettőt már), és semmi baja nem volt tőle, vígan rohangászik a sok fertőzött családtag között. Feleségem 87 éves nagymamája is megkapta az első Pfizer-t, semmi baja nem volt tőle, mostanában esedékes a második. Apukám és feleségem nagynénje meg nagybátyja múlt pénteken kapták meg az első Pfizer-t, kutya bajuk. Anyukám tegnap kapta meg az első oltását, neki kínai jutott.
Én azt gondolom, hogy kábé bármelyik oltás jobb, mint a betegség, különösen, hogy a betegségnek még épp csak pedzegetik a hosszútávú esetleges hatásait. Az egy érdekes kérdés, hogy a kínai vakcina az EU nagy részében miért nem elfogadott, de természetesen kishazánknak ebben is külön utakon kell járnia.
Az, ahogy az oltásból (is) politikai kérdéskört csinálnak, ahogy a berendelt rengeteg kínai vakcinát nyomatják erőszakosan, mert különben fiaskó lenne, hogy a nyakukon marad, ahogy a személyes adataidat akarják megszerezni (nem is értem minek, hiszen eleve hozzájutnak) az oltás regisztrációhoz kötésével, ahogy az oltási "stratégiát" kidolgozták (nem röhej, hogy az egyébként is nagyrészt otthon ücsörgő mamika előbb kap oltást, mint az az óvónő, aki nap mint nap fertőzésveszélynek van kitéve, miközben a gyerekeidre vigyáz, hogy te tudjál dolgozni?), na ez mind undorít és taszít. De ez nem a vírus, illetve nem a COVID-19 vírus, hanem az "ember" nevű vírus. Talán leginkább már erre a "vírusra" kellene valami gyógymód
Istennek hála!Azért gondolom, tragikus esetben az "orvosok szerint" kijelentés már nem fogadnád el......Józan paraszti eszem szerint, a másodiktól még csak náthás sem lesz! Ők még nem tápkockán nőttek fel!Nagyon szerencsés ember vagy.Nekem már 60, és 30 éve sem apám, sem anyám.
Apámnak /88éves/ az oltás /Pfizer/ után négy nappal lett trombózisa, az orvosok szerint nincs köze hozzá. Szerencsére már jól van,- bringázik, kajakozni még nem engedjük:), pénteken aktuális a második adag...
Anyámnak /81/ egy hete csak a kínai jutott, szerencsére azóta is vidáman mos-főz, vet-arat.
Lehet, hogy véletlen, de azért kis szorongással várjuk a második adagot...