Helloka !
Lenne egy kérdésem mindenkihez.
Miért érdemes lecserélni a GT-8-at GT 10-re ??
Miben tud többet illetve kevesebbet ? Miért jobb egyáltalán a 10-es ?
Megéri-e lecserélni ?
Várnám a pozitiv és negativ véleményeket,csak mert gondolkozom rajta.
Sziasztok!
Boss GT8 eladó! Hibátlan állapot, magyar leírás, adapter, doboz.
Profi puha tokot készíttettem hozzá, amiben a tápnak is van hely.
Eladom, mert analóg pedálokra váltok, esetleg ilyen cucc beszámítása szóba jön.
70 209 44 24
Légyszi jelentkezzen nálam akinek van eladó GT-8-a, hogy átirányíthassam hozzá az érdeklődőt, aki előtt már elvitték az enyémet. Ha minden jól megy, holnaptól GT-8-talanná válok.
azaz a GH szól zsigeresebben... Harmony Centralon olvasottak alapján is ez jön le. Amúgy azt nem értem, hogyan oldottad meg egy kimeneten az opciót, mivel egyszer az IN-be kell menni, másszor pedig a SLAVE IN-be?
Egyik ismerősöm vett ugye GH50-t és előtte próbálta TT-t is. Azt mondta, hogy a TT zsigeresebben szólt. Nekem, meg az a legfontosabb, hogy a riffek pusztítsanak. Ki kell próbálnom egymás mellett a két a fejet, meg a gazdaságnak köszönhetően jelenleg még nincs meg a keret az erősítőre.
Azt ugye be tudom állítani, hogy a GT-nek egyik patchnél a jobb oldali kimenetén menjen ki a jel, míg egy másik patchen a bal kimeneten?
Megy még a filózás a GH50 miatt. Azt szeretném, hogy a ritmus csak a fejből jöjjön. A tiszta pedig úgy lenne, hogy olyankor a GT, közvetlen az erősítő végfok bemenetéhez menne és ilyenkor ugye le van választva az alőfok része is... Ez a nagy tervezet!
Szoktak ilyen csöves előfokot is rakni a jelútba, hogy csövesítsék a hangot. Pl. a Behringernek is van valami ilyen cucca. Anno a HD147-hez ajánlották. Szerintem meg csak simán venni kell egy jó csöves fejet!
Én az erősítő torzítóját használom, de mindenképpen kipróbálom.. Így a ritmus hangszínem is megvastagszik és szólónál még + GT OD-t is rá tudok pakolni :)
nem ugy akarom, hanem itt is ugy, hogy a GT send/returnba a Monkey input/outputját.
Tehát gitát---GT input,GT output---erősítő. a Monkey csak a GT loopba van.(viszont a Monkey mindkét kimenetét kipróbálom, melyikkel szól jobban.
Lehet még egy olyan megoldás is, hogy gitár---Monkey--GT input és Gt output---erősítő.
Ez már bevált nekem gitár---Monkey---Dr880(multieffekt része)-nél.
Igy a gitár jelét "felmelegited" az overdrive pedállal, és azt küldöd a multi inputba.
Ez Dr880-nál bevált, lehet hogy a GT-10-nél is jó lesz, igy is kipróbálom majd.
Én a GT-10 send/returnba bekötöttem egy Digitech Bad Monkey overdrive-t (analóg vintaga tube overdrive hangzás), már a gyári presetek is sokkal jobban szólnak, vastagabb, melegebb hangzás.
Még csak vonalból néztem meg igy, de kipróbálom gitárerősitőre kötve is.
A Bad Monkey-n a torzitást 0-ra vettem igy tiszta hangszineknél is bekapcsolhatom, nemcsak torzaknál.
A Bad Monkey-nek két kimenete van egy sima analóg kimenet gitárerősitőre, és egy ládaszimulációs vonalkimenet mix-re.
Most vonalból használva a GT-10-zel a ládaszimulációs kimenete használtam, és a gyári preseteteket is felturbózta vastag , meleg hangzássá.
De én ugy tapasztaltam, hogy egymagában a GT-10-el is lehet vastagabban megszólalni vonalból mint a lentebb belinkelt japán srác.
Nem mindegy hogy van beállitva, meg mire van rákötve (meg az hogy van beállitva)
Jaa,hogy 6-os. :)
Mindegy,olyanom se volt.Kezelésre meg gondolom hasonló a kettő.
Csöveket itthonról még nem vettem soha,eddig csak németből rendeltem.
Ilyeneket nézz meg esetleg,hogy
www.elektroncso.hu
www.stageshop.hu
www.etronic-parts.com
de vannak csövek a Bp-i hangszerboltokban is többnyire,csak ott az eladók hülyék a témához (többnyire,tisztelet a kivételnek).
GT-8 eladó 70 ezerért. Bővebben az Adok-Veszekben.
Csere csak a következőkre: TC G-Major, Behringer FCB1010. Nagyon esetlegesen LTD MH, vagy M típus. Természetesen értékegyeztetéssel.
Kedvenc témám. Az van, hogy rendes erősítőn meglepően jól szól a GT. Pedig még csak pedál sem "köttöttem" az erősítő elé. Viszont vonalban még mindig nem az igazi. Ha nem zavar az élettelen hang, akkor sztem Pod, mert abból könnyebb metál szandot kigyötörni.
JObb lenne,ha valahogy előre tudnál majd szólni,mert lehet,hogy dolgozom,vagy ilyesmi,meg a családot is el kell passzolnom.
Meg hát a GT-8 programozásban nem biztos,hogy tudok segíteni.Volt már egy pár effektem,de GT nem.
Ezt a kérdést - így - nem biztos, hogy ebben a topikban a legszerencsésebb. :)
Az én véleményem: Ha a GT-ből nem jön a metál, az nem a Gt számlájára írható.
A jó hír, hogy a kérdésedet már meg is válaszoltad, hisz ha a Podból sikerült, akkor nyertél. A Podnak van XT Live verziója, az padlóeffekt. Nekem volt, fülesben, vonalban jól használható, erősítőre kötve inkább a GT jött be.
Csendben megjegyzem ON, hogy már érik a 10-esem. :)
Srácok!
GT-10-ből lehet ítélet metál hangot is kitekerni, vagy "csak" rock hangot?
Mert nekem a GT-8-ból nem igazán sikerült semmi értelmes metál szandot előcsalni. Ellenben a Line6 PODxt-ből igen. De jobb lenne valami padlóeffektes megoldás, amiben esetleg több effekt is van.
Ráadásul valószínüleg külföldi munkavállalás lesz és marad a füllhallgatón való szobagitározás...
Tehát maradjon a POD, vagy érdemes a GT-10-re váltani?
Még valami! Szeretném kicserélni az összes csövet benne, mert még nem nagyon volt, amióta nálam van! Honnan vegyek csöveket? (mondjuk, azt sem tudom milyen kell)
Jameg,ha párhuzamos a loop a Bedrockon,akkor az effekten a direkt hang/effektezett hang arányát állítsd 100%-ra effektezettre!Direkt hang ne jöjjön vissza az effektből!
Nincs GT-m (de van más loopos effektem),de úgy nem működne a bekötés,hogy Gitár-->Bedrock input-->Bedrock Loop send-->GT-8 Loop return-->Gt-8 főkimenet meg a Bedrock Loop sendjébe?
Ez abban az esetben működik,ha a Bedrock saját torzítóját akarod használni,és a GT-8-at csak effektezésre!
Illetve az kell még hozzá,hogy a szükséges effekteket a Gt-8-ban a Loop UTÁN tegyed.
Én így használom a csöves fejemet egy Digitech 2101-gyel,és fasza,pedig a 2101-ben fix helye van a loopnak,minden modulációs effekt utána következik!
Próbáld ki!
nem tudom mily erőlködőd van de szempont FX poti nem árt föltekerni valamint a gtn is van send és return hangerő (és három verzó válazd a normált gt-8) ja és a végfokot tedd 3/4 hangerőre gt out poti 1/2 jónak kell lenni
Vigyázz nem olyan egyszerű pedig mégis az. Ha a loop be van kapcsolva az adott progin belül akkor él a 4 kábel és az az effekt ami a láncban a loop előtt van az erősítőd előfoka elé kerül ami a loop után van az pedig az előfok és a végfok közé. Ha nincs bekapcsolva a gt-n a loop az adott progin belül (mert ez nem globbál beállítás) az olyan mintha simán az erőlködőd return (végfok)használnád és így az előfokod a gt. ha valami nem tiszta keress telefonon mert mostanság nincs sok időm írni viszont már elég régen én is így használom a cuccot és nekem nagyon bevált.
hi
bekötöttem a gt-8 asomat így 4 kábellel az erősítőre, de elég furcsa, most akkor nem használja az erősítő előfokát? mert ha állítom a hangszínt vagy a hangerőt akkor nem történik semmi :D
Így van ! A "Z"-is így látja, próbálkozás volt csak szerintem a multi, de erősen szeret kifelé belőle.Legyünk őszinték, Ha lenne pénzünk mi sem multiznánk :)
4-Cable" Method
Getting that Great Sound using my own rig!
I wanted to use the Boss GT-6 to "colour" my sound, not redefine
it, so I tried several things which just did not work out. I have a 30th Anniversary
Marshall Half Stack and I did not want to loose this classic sound.I turned off
the preamp ection of the GT-6 and tried just running effects (Chorus, Delay, Wah-Wah)
via the GT-6. I ran from the guitar to the GT-6, then from the GT-6 to the Marshall
IN. This worked OK for CRUNCH and LEAD channels, but the CLEAN channel sounded
bad.
The next option was to run the GT-6 into the effects loop of the Marshall.
This sounded even better Now, at least all 3 channels of my amp sounded good.
The problem was that the Wah-Wah and some OD/DS sounded bad. How What?!
Then, finally, a guy named Philip gave me this tip which opened up the GT-6
in a way which really surpirsed me! He wrote the following...
It sounds as though the ideal set-up for you is the "4-cable"
method. You will then also be able to use your Wah Wah effectively.
The idea being that instead of the GT-6 being in the effects loop of
the Marshall, you divide the Marshall in two - you seperate the
preamp from the power-amp, and use the Marshall preamp in the effects
loop of the GT-6. In the GT-6 there is an option in the OD/DS part
called "custom", and when you choose this, you activate the effects
loop in the GT-6.
Step 1: Adjust the GT-6 so that the OD/DS is on "custom".
Step 2: Cable from guitar to normal input on the GT-6.
Step 3: Cable from GT-6 effects out to Marshall in.
Step 4: Cable from Marshall "Send" (on the back) to GT-6 effects in.
Step 5: Cable from GT-6 normal output to Marshall "Return".
You can now use your Wah-wah, control your distrotion with the
Marshall preamp, and overall volume with the Marshall Master volume.
There have been a few comments about using the Line/headphone
output. When I tried all the various settings, I found that they
made whatever I was using, sound "even more so" - so if I used a
little amp the "small amp" setting made it sound even smaller. If I
used a stack, the stack setting made the sound more "boomy". The
line/headphone choice seems to have a greater frequency response, and
the sound I set-up in the headphones, is pretty much the same as what
comes out of the amplifier on stage - this is a great bonus !
ifj. Mex. Te tatabányai vagy :)Gondolom a Zé-re gonondoltál - őt vagy 18 éve ismerem:)-, ő hogy vett cuccot. A Jerry az kisvonatozik. Hát ha el lennék eresztve eszembe se jutna multikkal tökölniCsőves előfok végfok torzítók sok külön külön mindez rack-be és egy midipedállal kihozva.
Így kell!
Gitár->GT input
GT FX send-> Erősítő input
Erősítő FX send->GT FX return
GT output-> Erősítő FX return
A csöves kombó az nem számít. Ezt úgy képzeld el, mintha lenne egy pedalboardod és a torzítót cserélgetnéd. Itt csak annyi történik, hogy a torzítót úgy csréled ki, hogy nem a gt tórzítóit választód, hanem egy külső torzítót, ami viszont akármi lehet. Lehet egy egyszerű pedál, de lehet egy csöves erősítő is, vagy egy fej! Nem az számít, hogy mi adja a torzítást, hanem az hogy a beállításnál a külső effektet választod. Nézd át a GT6 -leírásást és ott szerintem konkrét példákat is találsz erre a bekötésre!
Holnap majd utána nézek, hogy hogy is van ez pontosabban aztán megírom, de biztosan lesz itt valaki szakértő!
A lényeg az , hogy ahhoz hogy úgymond a GT6-ban el tudd menteni ezt a beállítást, ahhoz valahogy így kell kötni!
Nekem csak GT3 volt a birtokomban, de azt hiszem amit te akarsz az nem függ a lábkapcsolódtól
Úgy kell bekötni, hogy a gitárokból bemész a "dobozba", onnan a a GT6-ba, majd az effekt send kimenetéről bemész az erősítődbe. Sajnos azt most nem tudom, hogy milyen erőlködöd van de az erősítőből ki hozod a jelet a torzító után, pl:LINE OUT vagy valami hasonló, és innen mész vissza az effekt returnjébe, majd réteszed azokat az effekteket amit akarsz, végül az effekt normál kimenetén kimész a végfokra ( az erősítőn kell lennie egy Power In bemenetnek), így az erősítő torzítóját használod, a GT6 effektjeivel! Ja, a GT3-ban úgy volt, hogy a torzítóknál a külső torzítót kellett kiválasztani, ehhez a beállításhoz!
Tudom, hogy ez így nem túl szakszrű, de valahogy így kapod meg azt amit szeretnél!
Négykábeles? Nem tudom! Nekem van egy lábkapcsolóm amivel váltom a csatornát az erölködőn,, ezen a pedálon van még egy elosztó amivel a 2 gitárt tudom váltani! Kb ennyi!
A két gitárt ebbe a dobozban dugom, onnan jön ki a kábel ami megy a gt-6-ba, az meg az erölködőbe!
Ha valaki tud segíteni, segítsen! :)
Azt nem tudom, hogy csináljam meg azt, hogy az erölködő torzítását használjam és tudjak rárendelni a gt-6-ból effekteket!
Én úgy tudom, hogy a VG (8,88,99)sorozatot csak padló effektként adták ki, illetve volt egy kombó (Roland VGA) amibe szintén beépítették a VG8 pedál cuccait is!Én rack változatról nem tudok!
Igaz a kék-fény erős igy legalább nem esik senki át rajta a bulin, és ha erős is a fény, azért a szöveg-kontrasztot lehet állítani a halványtól a mélyig.
viszont a piros ledek virítanak annyira, hogy nem látod felette melyik gomb fölé mi van írva.
(de ez legyen a legkevesebb, mert azt meg nem bulin ildomos állítgatni)
Jó gép, kezelhető is végre, és nagyon-nagyon sok megoldás van benne, amire amúgy nem is gondolnánk.
Csak ugye ki a fene nyálazza át végig a kézikönyvet és ki értelmezi minden egyes sorát.
Nekem volt előtte GT8-am is. 10-es jobban bejön kezelhetőség szempontjából is. Furcsa kicsit a nagy fénye a kijelzőnek, de eddig nem zavart. Volt legalább tájékozódási pont a sötétben.
A GT-8-al énis próbálgattam, de még nem merültem bele. Azt hiszem, ha most meg lesz a GT-10 és kiheverem a beruházást,veszek egy JMP1-et és akkor kénytelen leszek összehozni valahogy , báár nem értek hozzá gyakorlatban, csak elméletben olvasgattam.aztán, lehet hogy ha sikerül jó torzítókat kitermelni a GT-ből , akkor megkímélem magamat a vásárlástól.