Köszi, volt
Első sajtom, még csak kísérletezés. Nyers, lefölözött tej 37-38 fokra melegítve, bele sajtkultúra, majd az oltó; megalvad, lehet szétvágni, kevergetni; formába tenni, fűszerezni, préselni. Kicsit pepecs elsőre, de a következő már könnyebb lesz. Ez ilyen félkemény sajt lett, amit igazából érlelni kéne az íze miatt pár hétig, de nem bírtuk kivárni
C: a város közepén sajna nem tudnánk állatot tartani Viszont van 1-2 jó forrás, házi gazdaság.
Nah a mai ebéd: Főtt füstöltcsülök, párolt zöldségekkel és sajttal, tésztába tekerve, salátaágyon, fokhagymás tejfölös öntettel.
Kísérőnek pedig egy korsó hideg félbarna sör.
Jól beszélsz. Sajnos a fogyókúrázók 90%-a visszaszedi amit leadott. Én természetesen a maradék 10%-hoz tartozom.
Azért is írtam életmód váltásról, nem csupán fogyókúráról.
A kúrának 1 hónapja vége, de a délig gyümölcs este 6 után semmi, és a rendszeres futás már velem marad, megszoktam, megszerettem. Egy héten többször is mérlegre állok, rendszeresen mérem maga, és odafigyelek mit eszem. Jó ez így és jól érzem magam a bőrömben. Semmi pénzért sem adnám ezt fel. Egyáltalán nem is vártam a fogyókúra végét, mert tudtam hogy ez az étrend marad.
Nem hangzik rosszul. Amiben nincs annyi zsír, mint a "jó magyaros konyhában", már csak jó lehet
A délelőtti gyümölcs/zöldség, mellé a sport a lehető legjobb megoldás.
Csak arra vigyázz, hogy ha befejezted, akkor ne szedd vissza újra a kilókat És erre tényleg vigyázni kell, mert ha megnézünk pár statisztikát, a fogyókúrázók zöme egy éven belül újra felszedi, amit leadott... egyetlen megoldás: folytatni kell az étrendet és a sportolást, nem kúra-szerűen, hanem folyamatosan.
Egyébként ha van egészsséges kúra akkor ez az! Ugyanis ezzel mindent ehetsz csak nem egyszerre és összekeverve. Tehát mindenhez hozzájut a szervezeted. Savbázist beállít, pulzust, vérnyomást, vércukrot, és méregtelenít is.
Nem én raktam magamnak össze a kaját hanem rendeltem, én csak kiegészitettem gyümölccsel és zöldséggel.
Délig csak gyümölcs (zöldség) déltől a szétválasztás szerint lehet enni, de este 6 után már nem vagy "tűzoltásra" gyümölcsöt zöldséget, de akkor már azt is csak keveset. Mellé a napi futás és már szaladnak is a kilók lefelé
Az alcsony szénhidrát tartalmú étel alatt azt értem hogy kenyér helyett teljes kiörlésű gabonából készült 2x sültet fogyasztottam amikor 2006 és 7 között 7 kg-ot leadtam. Most viszont amikor május 27-e óta lement a 25 kg, akkor az u.n. tápanyagszétválasztó diétát csináltam aminek része a szénhidrát nap is ilyenkor lecsó volt teljes kiörlésü gabonából készült galuskával, illetve vacsorára palacsintába tekert somlói galuska, vagy mákos guba.
Szóval ezen azt értettem hogy ahhoz képest amit én szénhidrátban elfogyasztottam ahhoz képest egy teljesen visszafogott EGÉSZSÉGES mennyiséget fogyasztottam.
vigyázni kell ezekkel az "alacsony szénhidrát-tartalmú" étrendekkel, mert baromi egészségtelenek... ebből veszik a sejtek az energiát és hogyha kevés, akkor csomó gondhoz vezethet, ezért is jó nagy baromság az atkins-féle diéta&co.
a szénhidráttól (legalábbis ha nem emészthetetlen, összetett) nem lehet hízni, ellenben a zsírtól attól bőven... ajánlatos 15% alatt maradni
Van egy pár év "előnyöm" sajnos és ezalatt sem "tétlenkedtem": Én már annyi ilyet ettem, és olyan mértéktelenül hogy annak nagyon csúnya vége lett, de erről tudsz is hiszen meséltem. Nekem volt két választásom, és úgy döntöttem hogy megpróbálok még időben változtatni. Ennek most még az elején tartok, de már most minden már, pozitív értelemben
Itt kitudod számolni a testtömeg indexedet. A kiírt eredményhez lehet hozzáadni még pár kilót de ezt azt hiszem ezen az oldalon le is írják.
Nekem például egy elérhetetlen és elképesztő 72kg-ot ír ki ideális testsúlynak, de félnék magamtól ha annyi lennék..)))
Viszont nálam 90kg-ig normálisnak írja a testsúlyt ha a hasam térfogata 100cm alatt van. Ez persze nem általánosan érvényes hanem az én adataim alapján.
A futás baró, azt július közepe óta nyomom. Szeptemberig egy nap kihagyás nélkül, de mint azóta azt is megtudtam, egy héten egy két napot ki KELL hagyni. Így most legkevesebb 4x futok egy héten alkalmanként 7km-t. A térdeim egyenlőre jól bírják, néha érzem ilyenkor egy szoftos kocogásba megyek át, főleg mikor lejtőn fölfelé megyek.
Én azért nem a közösségi sportokat választottam és a konditermet, mert azt akartam hogy ne legyen ez egy külön program ahova el kell menni, meg fizetni meg most a futógépen épp vannak és addig csináljak valami mást... a társas sportokat nagyon szereem de a rendszerességhez ez sem j mert fix időhöz van kötve és eleve soxor" el sem tudnék menni és felborulna rövid időn belül az állandóság.
A futáshoz melegítő kell és tornacipő (meg egy mp3 lejátszó És ez gí elég is. Futok itthon érden és székesfehérváron is, és már nagyon hiányzik ha nem megyek
na én meg toltam az arcba egy fél kiló kemencében sült parasztkenyeret sült oldalassal, 2 fej lilahagymát, csípőspaprikát, most meg iszok egy üveg sört .)
Ha nem gond megkérdezhetem, milyen magas vagy? Mert én mostanában kezdek felkúszni a 90 felé. A bérletet már megvettem a "kulturterembe" de még nem tudtam rászánni magam, hogy rendszeresen gyúrjak...
Gratula! Akaraterő megvan ezek szerint.
4 hó. alatt 25 Kg az szerintem iszonyat sok.
A futással azért vigyázz, nehogy a térded rámenjen. A futás sokat le visz, csak ne aszfalton, hanem ha lehet füves útmenti részen érdemesebb futni, de gondolom ezt tudod...
Na ha már itt ez a topic hagy mondjam el a közelmúlt eseményeit.
Nekem az elmúlt 15 évben annyira jól ment az evés hogy sikerült magam feltornázni 124 kg-ra (ez 2006-7-es adat). Kezdődtek az egészségügyi problémák, és eldöntöttem hogy ezt rendbe teszem. A legnagyobb hízás akkor következett be mikor 2006-ban abbahagytam a dohányzást.
Nos először egy kímélősebb szénhidrátszegény étkezéssel és heti 3x-i úszással egy év alatt 7kg-ot sikerült leadni de hát a fölöslegem még akkor is igen terjedelmes volt.
Idén júniusban viszont elkezdtem egy új életet élni. Naponta futok és, tápanyagszétválasztó étrendet követek. 4 hónap alatt 25kg-ot fogytam.
Most 92 nettó és 95 bruttó súly között mozgok,
és ezt most már lassabban de szeretném levinni 87-90-re.
Szóval eddig összesen 32kg-ot adtam le, minek következtében kívül-belül egy teljesen új életem van.
Enni továbbra is szeretek, de már egészen másképpmint eddig. 12 évvel ezelőtt néztem ki így ahogy most....
Veszünk a bótban rémes kenyeret. Ha ilyet nem kapunk, mert az ÁNTSZ bezárattt már rég a bótot, akkor veszünk a madaras teszkóban friss kenyeret. Ez esetben viszont pár napra nejlonzacskóba kell tenni a nem kívánt friss kenyeret.
Amikor jól láthatóan rémes zöld szín, illetve lassan mozgó kis állatok kezdenek megjelenni a zacskó belső oldalán, mi pedig már nagyon éhesek vagyunk, kivesszük a rettentő kenyeret, (csak azért nem "rémes"-t írok, mert az szóismétlés lenne)és megkérjük Mike nevű ismerőseink közül valamelyiket, hogy szervírozza nekünk.
Ahol van dobozos gyorsrizs, az a kék dobozos, ott ugyanolyan dobozban találsz ilyet. Nem tudom a nevét, ha lenne itthon doboz megnézném, de ugyanolyan gyorsrizs, csak a fotón is, mint a tartalmában ilyen sötétbarna (majdnem fekete) szemek is vannak. Izre nincs különbség, csak talán ez mutatósabb.
Én csak zebra-rizsnek hívom.
Ne felejts egy kis olajat önteni hozzá amikor főzöd mert akkor nem ragad össze. Jah és megsózni se felejtsd el.
Benjamin nagybácsi?..
azok a piros falatok is husik? azt hogy?
----
Hatalmas vérnarancsot meghámozva, darabokra vágva, lepucolva és megtisztítva a vékony bőrétől, még nem láttál?
Csirkehús leöntve a boltban kapható Narancssárga cimkés és narancssárga fedeles átlátszó üveges indiai szósszal!
:)
Egyszerű kajából is lehet szépet alkotni nem?
Egyébként nem az a lényeg, hogy miből van,
hogy van előadva! (ez a főzés lényege)
Ő volt az, legalábbis a tepsi kb egyharmada, úgyhogy jut holnap ebédre is.
Aki kedvet kapott, az dobjon rám egy mailt, aztán meg reply-be a receptúra. Gyorsan és könnyen megvan, és eszement jó....
hát pazarolni én sem szeretek, de úgy fogom fel, hogy -mivel ehetetlenül szar és egészségtelen is, tele tartósítóval meg miegymás- legalább megmentem a saját belemet
múltkor ettem életem egyik legdurvább összeállítását.
én bírom az extrém ízeket de ez már nekem is sok(k) volt.
konzervbab ( nagyon furcsa, lila nyálka csurog ki belőle ), leöntve tejföllel és padlizsánkrémmel, rá dió és bazsalikom
mellé: ruszli édes-savanyú káposztával + cseresznye paprika ( a bünti fajtából )
Zenésznek hús. Sanci-menü: édes palacsinta, téli szalámi, tejföl, ezt bármilyen geometriai forma alapján összebogozod és megeszed jóízűen. Aki nem hiszi, hogy ez kurvajó együtt az járjon utánna.