Éneklés?
Második.
Elsősorban gitárokat festek.
Tettek!
Azok már igen.
Ott kérdezgess körbe.
Valóban nem készültek felvételeink, de sokat játszottunk.
Én fél éve kezdtem ezt a festést.
Azóta többek közt a V '52 tulaja is megkeresett.
Vagy ott a Vörös Attila.
Nem dobálta minden nap a videóit ide, még is kint van Amerikában.
Mi a baj?
Az, hogy én kimondom amit a nagy többség nem mer?!
Hát én merem, mert magasról nem érdekel senki véleménye
tesuem a dolgom meg lehet nézni az eredményét.
Még vékony betűsen is.
Miért van fordítva a név? Szerintem a Szentkirályi János Magyarországon teljesen megfelel, külföldi sikerekre meg valószínűleg nem itt a fórumon kell számítani.
Ez ebben a formában kifejezetten sznob.
Bocs, de hallottad te énekelni a Zsoltit?
Azért azt nem lehet rá mondani, hogy tehetségtelen! Az meg hogy valaki éveken keresztül
ígérgeti a világmegváltást, az a Te esetedben is fenn áll! Na, jó Te valamivel előrébb tartasz, mint a Zsolti de igazából nem sokkal!
Tudtam, hogy megint erre megy ki a játék..
Sabbath a meg nem értett, el nem ismert zseni, akit megint fűt a bizonyítási vágy!
(amivel amúgy semmi baj sem lenne, ha nem évek óta ezt kéne hallgatni itt mindenkinek, valós eredmény nélkül! )
Ezt már elsütötted párszor, aztán időről időre mégis kezded előről! Belinkelsz egy általad szupernek tartott vkit, aztán ha vki nem osztja a nézeteid, akkor leállsz vele vitatkozni -többnyire a semmin- és elkezded hozzá hasonlítgatni a véleményformálót!
Reméljük most utoljára fordult ez elő!
Nem is olyan rég???
A YouTube nem hazudik, nézd meg mikor csináltam utoljára rövid gatyás felvételeket! 2007.10.27. Tudsz számolni..?
Azóta egy pár száz óra koncerten túl vagyok, bár nem tudom, hogy most megint miért próbálod a zenét, zenélést versenyként beállítani?
A linkelt kissráccal semmi baj sincs, egy tök normális fejlődésen megy ő (is) keresztül, éppen ezért nem is értem miért kéne bkinek is hanyatt vágni magát miatta, mikor ez teljesen átlagos..?
Lehet, hogy neked ez szenzáció, de ne várd már el, hogy másnak is mindenáron az legyen! És ez megint nem arról szól, hogy ki kivel vetekedhet, mert ez nem verseny! Hogy is lehetne?
Persze tudom, hogy neked a zene verseny, mert mindig azt számolgatod, hogy melyik énekes hány oktávot tud kiénekelni, meg ki jobb a másiknál, de attól még más nem feltétlen így áll a történethez, ezt fogadd el!
A jó énekes meg szubjektív dolog! A világ egyik legnagyobb bandájában éneklő fickó, aki nem mellesleg nekem is a kedvencem, és gitárt is miatta fogtam, a szó szoros értelmében nem kiemelkedő énekes, sőt, még jónak sem mondhatnám! De a közönséget hidd el nem a kiénekelt oktávok érdeklik, meg a hangmagasság, hanem, hogy vki hitelesen csinálja-e a dolgát, vagy sem! Csak ez számít!
Mondjak példákat? (szerintem tudsz te magadtól is.. )
Nre érts félre, nincs nekem semmi bajom veled, tudod jól.
De nem is olyan rég még Te csináltad a rövid gatyás szobafelvételeket.
Meg most sem láttam még koncert felvételedet.
Csak azokra ugrassz így, akik vetekedhetnek veled ezt már megfigyeltem.
Ez nem cseszegetés, ez tény.
Engem, és sokan másokat nem a misztikus titokzatos lemez érdekel, hanem aki felmegy a Fender nagy színpadára, és játszik. Ez itt a lényeg.
És még valamit el szeretnék mondani.
Ha tovább akarsz lépni zenekari szinten, bár nehéz lesz de keress egy igazi jó énekest.
A vokál sok mindent eltakar, de a jó éneklés nem egyenlő a tiszta énekléssel.
Kívánok sok szerencsét, és ne sértődj meg nem annak szántam.
Ja, imádom ezt a csávót. Egyszer mondtam is Neked, h miatta fizettem elő GMC-re, hogy leszedegessem a dolgait meg nézegessem a videóit. Kegyetlen a tag, és nagyon sokat alkotott hálistennek már akkoris, meg mostis.
Na most kövezzetek meg, én szeretem a canon rockot, meg a canon fotómasinámat is :))))) Én csak azt nem szeretem, hogy hatmillióan eltolták és ezért nem hallgatom :)
De most ettől kéne hátast dobni? Még jó, hogy van zenekara. Az a normális. A legtöbb embernek már tizenévesen van, úgy tanulsz meg egy csomó dolgot, amit a szobában nem lehet. Ettől még nem lesz vki über fantasztikusan különleges.
Az internet és főleg a YouTube elterjedésével mindenkivel ez történt! Amikor már 4-5 éves gyerekek olyan szinten zenélnek, mint néhány felnőtt, akkor kurva nehéz olyat csinálni, hogy az ember elképedjen. A Hutchings-Graham-Govan vonalat gitáron meg überelni az én szememben nem lehet, úgyhogy alattuk mindenki más csak a futottak még kategória..
Értem.
És egyenlő mércével működik mindenkinél igaz?!
20 év körüli a srác.
Várjunk még 10 évet.
Csak ne, hogy akkor is még mindig itt feszegessük az ingerküszöbödet.
Bocs, de az Alex Hutchings, Rick Graham szintű gitárosok után ezek az arcok nekem nem ejtik le az állam. Hogy is mondjam? Kissé magasan van már az ingerküszöb..
Az Ozzy nóták közül a Mr. Crowley az egyik nagy kedvencem, meg persze maga az egész Blizzard of Ozz album! Meg ez a instrumentális feldolgozás is kedvenc...
Az egyik kedvencem ez a csávó!
Már beindult a szekere szerencsére.
16 évesen Canont játszott, de meg lehet hallgatni mit csinél most élőben!
Saját zenekarral.
Gustavo tényleg nagy arc, de nem a Canonnal, hanem a Satriani-coverekkel... Kibaszott kurvajó, ahogy vigyorogva küldi a nótákat... A Friends, ami amúgyis egy fasza nóta szerintem, kifejezetten kurvajóra sikerült neki... Már attól mosolygok, hogy milyen vidáman küldi a témát...
Gratulálok.Örülök neked. Sok sikert mindenhez.
Én köszönöm azt/azokat az élményeket amiket tőled kaptam. Köszönöm a privát beszélgetéseket, pengetőket és az aláírásod is a gitáromra, köszönöm barátom!
Értem én, Twain Mester is leírta, hogy ez a dal ezért és ilyennek készült. De nekem ettől függetlenül nem tetszik, nem tehetek róla. Akinek igen, hallgassa. Jössz Marshallra?
Mindenki életében vannak "csöpögős" pillanatok, ne csináljunk úgy, mintha ez ember-idegen állapot lenne! Geijl, ez kétségtelen, viszont az, hogy mesterkélt, meg műanyag, nekem eszembe nem jutna. Baromi szellős, laza nóta ahhoz. Tipikus példája annak, hogy a kevesebb néha több.
egyetlen szóval nem fikáztam a zenét, a szöveg a műmájerkedés és ez a sárkányölős romantikus ködös rockgitáristen hangulat mosolyogtatott meg. a zenével semmi bajom az izdiszlávval és a milliőval van. nem kérdőjelezem meg amit nem lehet, süketnek kell lenni hogy ne hallja az ember hogy ezek vérprofi zenészek. ettől még itt ripacskodnak és számomra nevetségesek.
minden esetre sajnálom, hogy ezzel ennyi embernek a lelkébe gázoltam nem ez volt a szándékom.
már megint bebizonyosodott hogy 10 millió házmester mellett 10 millió analfabéta él Mo.-n, mert az összes kommentben a zenét kéritek számon, hogy én azt hogy fikázhatom, miközben a kommentemben azt egy szóval nem ócsároltam, de legalább is nem állt szándékomban. mivel mégis mindenki ezt olvassa ki belőle ezért valószínűleg rosszul túl élesen fogalmaztam a fenti nem tetsző pontok bírálatában és ezért bocsánat még1x mindenkitől, ne offoljuk tovább szét a Jani topicját.
Ezért nem is értem, miért kell a kolléga fejét leharapni... kissé sarkosan fogalmaz ugyan, de ezt már tapasztalhattuk Tőle , sőt, vitánk is volt, amikor nem kellő tisztelettel beszélt egy általam nagyra tartott gitárosról, mégis, a zenei ízlését nem áll módomban megkérdőjelezni, mert az én értékrendszerem szerint nagyon rendben van.
Amúgy pedig, a linkelt video igazán nekem is csak vizuális élményt nyújtott, a gyengébb nem egyetlen jelenlevő képviselője által, zeneileg csöpögős, mesterkélt és műanyag. Hangsúlyozom, hogy a linkelt videóról ez a véleményem. Nem a zenekarról, vagy korszakról beszélek... Deep Purple, Sabbath, Zeppelin, Rainbow (RIP Dio), Foreigner, Yes, Genesis, Eagles és hasonlók zenéjén nőttem fel, nameg Hendrix, Clapton, Robin Trower, Focus, ELP... Eddie Van Halen mindmáig egyik legnagyobb kedvencem. Jelentkezhet, ha akad itt még valaki, aki 1980-ban AC/DC-re bulizott
Tehát nagyon sokra tartom a '80-as évek zenéjét, ezzel együtt akkor sem volt minden tökéletes
Uff.
Mesélek valamit : ...... elégé sok bulink van/lesz a nyáron ,plusz készűl az uj Mobilmánia lemez ,plusz a szóló lemezem (a héten elkezdtűk a munkákat Atma Anur dobossal ,aki dobolt a Cacophonyban Jason Becker Richie Kotzen Journey.....stb) és azt gondoltam magamrol h fegyelmezet vagyok ....... frászt ,mikor láttam h Atma Anur-nak milyen idő beosztása van ,plusz januártol juniusig készitet mar 6 lemezt (dobos és producerként) ezekhez még fórumozik ,facebookozik ........ rá jöttem h mégsem haladok ugy ahogy kéne és nem is vok anyira fegyelmezet! és ha már szakitunk 5-10 percet fórumozni akor azt használjuk érdemes és hasznos célbol !
Ehez a 'témához' whitesnake-80s évek-glam -stb. egy dolgot szeretnék hozzá tenni: Mindenki halgassa a kedvenc zenéjét és gyakoroljon ,ez ami itt megy ez idő pocsékolás ,komolyan ..... Inkább beszélgessunk/irogassunk konstruktiv dolgokrol !
További szép estét mindenkinek !
nagy zenekar volt, az 1987-es meg úgy ahogy van, klasszisnak számít.
de a mai srácoknak meg nem mond semmit, és nem is jelent semmit ez a zene, az a korszak.
ezt viszont neked (nekem) kell elfogadni.
egyébkéntmeg: meg ne magyarázzátok má' nekem hogy a W nem a Rocktörténelem egyik legjobb,legnagyobb zenekara. (Nyilván izlések lehetnek változók, kinek mi jön be )