Jónás Tamás (instrumentális rock gitár ötletek, technikai trükkök, improvizációs tippek)
Instrumentális rock gitár ötletek, technikai trükkök, improvizációs tippek
Ahhoz hogy hozzászólhass a témához, előbb be kell jelentkezned!
Rendőr vizsgázik történelemből és Csák Mátéról kérdezik:
- Igen tudok róla beszélni, kiskirály volt két fiúgyermekkel, egy törvényes és egy törvénytelen fia volt.
A vizsgáztató ámul, ezt még ő sem tudta. Majd a rendőr folytatja:
- A törvényes gyermeke Chuck Norris, a törvénytelen pedig Nemcsák Károly.
Gratula hozzá, és örülök, hogy egyre terjedelmesebb írások jelennek meg veled kapcsolatban. (Ez azért jónak a jele )
Tök jó, hogy a fórumot is megemlítetted.
Szintén nyereménycsomagot érő megfejtés (ami nem lep meg). Töröm a fejem, hogy még mit nem nyertél meg
A második D akkord inkább sus jellegű, ott épp elkerültem a tercet, de a lényege természetesen ennek is egy mixolídos D7, negyedik fokkal becsomagolva.
Az akkordok alá írt előjegyzéseid pedig a többieknek is sokat segíthetnek, ezeket a skálákat kell követni a szólózás során.
Ez nem is jazz. Meg pl. a yesterday is be lett emelve a standardek közé. Mondjuk abban az időben még közelebb volt a jazz és a kommersz könnyűzene. A mai slágereket a "komoly" jazz szerintem ignorálja.
Pl. innen is tudsz mazsolázni. Egyszerűbben megleled a kedvenceid.
Nekem (és valószínűleg csak nekem ) külön izgalmas, mert annyira nem ismerem a videóit. Annó ezeket az "ugrálós" arpeggio-sémáit úgy gyakoroltam, hogy mazochistán a kisujjal billentettem. De most látom, hogy ő lazán átmegy háromujjasba.
köszi, most néztem csak, elveszett a komment a sorok közt, ja és nem cseréltem még húrt, majd ha szakad, csak nem tudom, hogy múltkor válaszoltam-e rá, azért írom
Valóban a bővített +5 lett volna, ez pedig megemelt kvart, gondolom a líd hangulatra nondoltál. Az egész-hangos skála valóban nagyon vad, de mivel a D akkord terce a B +5-je, így akár játszható is -ha a "vadulás" a cél.
A harmadik akkord egy hiányos 3-as (kvint nélküli) megemelt kvarttal, sajnos a nevét nem tudom.
A bővített akkordban megemelt 5. fok lenne. (És az elég "vadul" is szól mindig.)
Itt is megemelt fokról van szó, de egy másik fokról. A hangokat jól leírtad, úgyhogy menni fog, az E hangról lesz szó. Egyben ez a fok a B-dúr akkordból egy szép modális hangulatot csalogat elő.
A Rockinform legutóbbi számában volt egy részletes interjú, amelyet most megkaptam JPG-ben is, úgyhogy felteszem. Szokás szerint beszéltem a topikunkról is
Vannak még megfejtések az akkordos feladványra? (#7969)
Már egy nyertes mindenképpen megvan, de még megosztva lehet nyerni, ha valaki a 3. akkordot még pontosabban megfejti.
hú de tetszik az eredeti sunny!!
ha ismersz ilyesmi zenéket még, ne sajnáld megosztani velem!
(pedig sose voltam nagy rajongója se a jazznek, se a bluesnak)
világos , am Greg Howe rendkívül színesen játszik rá, nekem nagyon bejövős, egész nap a fejemben dúdoltam, főleg a 0:38-as lick tetszik, a 0:45-ös dallam meg azért tetszik, mert, soha sem jutott volna eszembe olyan dallamot játszani oda, de nagyon jó, lehetne még dicsérni, mert ez csak pár részlet
Erre én is gondoltam, de igazából nem vagyok benne biztos, hogy a kocka a ludas. Nem vagyok ugyan nagy gitárbuherátor, de én szemre/érzésre nem láttam, hogy a kockában vájat lenne, ezért arra tippelek, hogy inkább maga a baba lehet elkopva ott, ahol rászorul a húr. Aztán lehet, hogy nincs igazam.
Most éppen itthon vagyok, csak vidéken.
Ha belefér az időmbe, Pesten bányászok neked szorítókockákat szerelékes dobozomból.
Hány darab kell? elviekben 2-nél több nemigen. A D-t és a G-t kiveszed és felteszed az E és az A helyére.
Amit kiveszel, az meg jó lehet nekem, van 2db használaton kívüli 7 húros hidam...
Vélemény?
Hát, igazság szerint jelenleg 4 gitárom közül ez a 2. kedvencem a másik Jackson mellett, szóval szerintem leghamarabb akkor "unom meg", ha esetleg jön egy új szerelem, ami pótolja, és árban is hasonló. Ha ilyen van, neked szólok először!:) Egyébként azt hozzátenném, hogy most a tremolóval van egy kis "gond", a Jackson topicba írtam is nemrég. Az van, hogy ezelőtt vastagabb húrokat használtak benne, és mivel licenszes floydról van szó, nem a legjobb alapanyagból készült, és a vastag húrok annyira kirezeghették magukat a hídban, hogy most a 9-es húrok rendre kicsúsznak a satuból, ha nem a szélénél fogatom oda, ahol nincs elkopva. De sajnos ez szerintem minden licenszes floydnál előfordulhat egy idő után...:/
Ok, akkor bocs, vedd úgy, hogy nem szóltam!:) Csak a "jót tett a váltás"-ból nekem az jött le, hogy az előzővel valami gondod van, ami egyébként nem lenne "meglepő" olyan szempontból, hogy én is tudom, hogy sokan fújnak rá különböző okokból. Örülök, ha szerinted fejlődtem, akkor nem hiábavaló a munka!:)
Nem tudom miért látsz olyat bele, ami nincs!
Szerintem fejlődtél. A szemléletváltás nagyon sokszor lendít az emberen.
Erről írtam azt, amit... A játékod messze nem annyira szögletes mint pl. egy éve!
a delay-re én is azt írtam, hogy így autentikusabb... :)
Én se tennék rá ekkora delayt alapból, de az eredetin is elég sok van, azt akartam "utánozni".
Tanár téma: Lehet, hogy csak a fantáziám szüleménye:), de mintha némi negatív felhangot vélnék felfedezni ebben a megjegyzésben valakivel szemben. Nem akarok most itt senkit megvédeni/vitázni/akármi, mert nem volna méltó a topichoz, de csak a félreértések elkerülése végett, a tisztánlátás kedvéért: Egyrészt nem azért jöttem el Krisztől, mert bármi problémám lett volna vele, hanem mert úgy alakult, hogy ő már eléggé kiesett nekem, és nem biztos, hogy össze tudtuk volna egyeztetni. Másrészt pedig valóban jót tett a "váltás", mert Tamás nagyon jól tanít, és kissé más megközelítéssel/szemlélettel adja át a dolgokat, és nyilván jó dolog több szemszögből látni a dolgokat. Viszont ennél a videómnál speciel ez pont nem jön elő, mert ez egy betanult szóló, és max. nyújtásokat meg vibratokat lehet rajta nézni, amit viszont még Krisztől tanultam:) Tamással pedig inkább a dolog kreatív oldalán dolgozunk első sorban, illetve a tudatosság fokozásán.
Annyit pontosítanék, hogy a harmadik akkord inkább egy B dúr hármas 5b-vel, a G-ben meg nem szól a 7-es, viszont minden más a G dúrból+ a kvart, ezért legyen mondjuk add4.
amit még hozzá tennék: én visszavennék a delay mix-ből - tudom, hogy így autentikusabb -, konkrétabbak lennének a tizenhatodok kipengetései és a vibrátód is!
Gitarosaurus kolléga a jazz standardok hosszú listájára gondolt, ahová a Sunny is tartozik. Ez a számot egy régi együttessel electro-drum'n'bass verzióban is játszottuk.
Hasonló tartás kell állva is, mint ülve (az alkar/csukló/ujjak szögét értve ezalatt). Utána majd havonta egy kicsit lehet lejjebb engedni, így észrevétlen lesz a változás.
Közel jársz már a megfejtéshez, úgyhogy az ajándékcsomagot már előkészítettem. Még egy-két dolgot pontosítani kell, de várok holnapig, hátha más is szeretne még tippelni.
A nyereményhez még az ütemmutatóra is szükség lesz, de ez gondolom nem lesz nehéz kérdés.
De igen, néha hiányzik. Viszont még így is (szerintem) elég jó árban vettem, főleg, hogy ez egy elég ritka, limitált típus. Elvileg a nyaki pu. hiányát leszámítva ugyanolyan, mint a másik Jacksonom (a fehér). Mivel eddigi gitárjaim közül az a kedvencem, kényelemre/hangra/mindenhogy nagyon bejön, ezért amikor nézelődtem, valami hasonlót akartam, és ez volt kb. az egyetlan a használt piacon, ami árban és külsőben is okés volt, és összességében ki tudok békülni azzal, hogy nincs nyaki pu (ha nagyon kell, pl. tiszta hangszínre, akkor előkapok egy másik gitárt).
Ez a baj, hogy én nagyon magasan játszok ülve... olyan magasra fel se bírom állítani :D és hülyén is néz ki sztem h mellemnél van a gitár nyaka... egyébként van egy pont ahol a legkényelmesebb, de itt is szenvedek ha pl E húron akarok játszani... Nah mind1 majd 1szer csak megszokom :) muszáj lesz :P
Köszi, örülök, ha tetszik a sound. A játék kapcsán meg annyit, hogy ez nem improvizáció, megpróbáltam hangról hangra leszedni az eredeti szólót (több-kevesebb sikerrel), szóval nem az én szellemi termékem a dolog. Nem a világ legdallamosabb szólója, ez tény...:)
Ha ez teljesen impro akkor jó ez nehéz konkrét dolgot mondani mert a soundod korlátoz a vélemény nyilvánításba... mivel tudom h nem tudod tisztábra megcsinálni a soundod, és úgy kell "kiképzelnem" belőle a recsegéseket :D
de jó végre egy kis Veg stílus amit hiányoltam :D annyira tökéletes ez a sound hogy hihetetlen! metalba ennél jobb effectezést ki se találhatnál :) nagyon tetszik... solodba meg mikor tremolozól 0:24 tetszett a legjobban. Gyors részek nekem nem elég dallamosak benne, de tudom h ez a legnehezebb dolgunk nekünk solo gitárosoknak... Ilyenkor mondják lalikusok h ez már inkább sport mert nem szép a gyors rész benne... De ezt lehet kompenzálni azzal hogy kevesebb gyors részt teszel bele, szerintem szebb lenne 1 fokkal de így is nagyon jóóó :)
kéztartás állva nálatok h működik? :) ülve már tök kényelmes az új kéztartásom de, kantárral szét szakad a kezem :S próbálgatom máshogy tartani de nagyon erőlködök most ezzel ...
Basszerosunk indul egy dalversenyen, ahol az Omen - Fagyott Világ c. számot fogja énekelni. Mivel nem volt belőle karaoke verzió, megkért, hogy csináljam meg. Ha már megcsináltam, csináltam videót a szólóról, íme:)
egyhuzamba, ezért sok a mellényúlás/ hamis hang, nem szoktam ilyen hosszú alapokra imprót felvenni, uh jó gyakorlás ez nekem, ha unalmas helyenként, akkor az leginkább ennek tudható be
D7 sus4 (G húron C, H húron Fisz, E húron G hang szólal meg),
D7 (ugyanezen a 3 húron C-D-Fisz),
C7 (D húron E, G húron B, H húron C, E üresen)
Gsus4 (G húron C, H-n D, E-n H)
Ez a pár ütemes zene még másfél-két éve készült a Timeless Hour egyik számához, ami végül is nem került fel a lemezre. Úgyhogy gondoltam, hasznosítsuk zenei alapként.
Aki elsőként hibátlanul leírja, hogy mi az akkordmenet, és mi az ütemmutató, az a Timeless Hour Bonus Pack nevű csomagot kapja ajándékba (tartalma: a Platinum és a Chance teljes zenei alapjai, egy bónusz szám és sok kotta). Az akkordoknál a teljesen pontos megnevezés szükséges a nyereményhez.
(Ha a nyertes már netán rendelkezne ezzel az ajándékcsomaggal, akkor természetesen akad még hasznos ajándék, úgyhogy érdemes megfejteni a feladványt.)
A megfejtésen kívül a szólókat is örömmel várom erre az alapra, kétféle szempontból is érdekes kihívás erre imprózni.
Milyen zenekarban? Funkban, jazzben kiemelt szerepet kap, rockban nem igazán. Előbbiekhez évek türelme és sok sör szükséges és jó tanár, utóbbihoz sok sör.
Uhh őt régebben jó sokat hallgattam, bár nehéz volt kibékülni vele, mert régi nagy Sonata Arctica fanként nehezen akartam elviselni hogy kibaszarintották Janit :/
Bájdövéj Liimatainen mester csinált azóta egy zenekart, ami eléggé super group a műfajban de sajnos a koncertezésig nem jutottak el, a nevük Cain's Offering.
Meg van még egy-két formáció, ahol Janit énekelni is lehetett hallani (jájj azok a régi szép power metálos idők... )
csináltam egy imprót Greg Howe Sunny backingjére, a témát nem 100%os pontossággal, de belejátszottam, sajnos sok a mellénylás benne
Sunny impro by kustriani
A szerepe az, hogy ez egy kísérőhangszer. Kitölti a gitár (és más hangszerek, amik nem basszushangszerek) és a dob közti űrt.
A legegyszerűbb, ha utána néz Temesi Bercinek, vagy megveszi Bussy Gábor könyveit, esetleg más könyveket. De szerintem a Bassmanok topicban hamarabb lesz sikered mint itt.:)