Ezt Patkó írta: higgyétek el jópajtások nem dicsekvesnek szántam hogy a fákat mutogattam én már meg is bántam nem akartam arcoskodni csak szeretem őket a zengőhangú égertestű és mahagóni nőket mert olyanok ők énnekem mint a hites párom hogy a karjaimba fogjam egésznap azt várom az ac30 pedig a lelkem nászágya benne mindig megtalálom mi a szívem vágya
Ezt B@ndi írta: Megbocsátunk hidd el Patkó, még akkor is ha eltűnsz, de jó érzés ha néha benned, bűntudatot keltünk. Ha sikerült az azt jelenti, hogy te egy jó ember vagy, Ha meg nincsen olyan benned, egy korhadt fadarab vagy.
Ezt gépzsír írta: Van most egy kis időm végre sárgát küldök fel az égre messze száll és harmatozik ha a gépzsír nem dógozik hanem költ a vizeldének hun laknak a jó népek
Ezt laja írta: Rendben vagyunk, elhiszem én, nincsen rossz szándékú egyén, Csakhát egykét munkatársam amint feléjük lesz hátam, megbeszélik maguk között: Laja megint olyat nyögött biztos megint Misit nézi, Vad Misit, a huncut nénit;
S nem sejtik, hogy a sóhaj tárgya még csak nem is Wagga lányka, (polgárjenő s rokonsága,)
az a két sajtszeletelő (a szép dobozzal együtt, párban) egymás mellett nagyon menő.
Ezt laja írta: sajna azt már nem tudom, mit tervez és hol vagyon éppen ez a kicsi lány; másik művészeti ág, amit művel altestével, szájával és kis kezével.
Ezt B@ndi írta: A szakmáját ő úgy művelte, meg nem ismertem felöltözve. Pedig mondták: - Hidd el ő az! Én meg: - Á nem sehol egy fasz! - Sorozatban játszik! - mondták. Én meg: - Nem látok az arcán spermát. - Pedig ő az... - mondták, mondták. S akkor kinyitotta a száját. - Igaz nem farok felé mered, de erről már megismered? És megismeretem...
Ezt Patkó írta: lárifári zekwájd húga sztár lesz mostmár minden kúrva pornósztárok megasztárok hazája lett a hazátok sztárok nőnek a szarhegyen a lényeg hogy silány legyen a gagyiság fellegvára a kereskedők médiája nesze magyar ez kell neked ettől megy majd el az eszed felejtsd el mi örökséged figyeld a sok ökörséget majd megmondják hogy mit tegyél buta magyar bírka legyél
Ezt B@ndi írta: Bigbráner valóvilág győzike, a szargyártást vajh győzik-e.. BAlázs mónika barbara claudia, elhuzhatnak mind a sunyiba. Megannyi műremek megasztár, legyen belőlük tomisztár. Barátok közt, szeres most, ki látott még ennyi fost.
Ezt gépzsír írta: No lássátok jó pajtások tévégépet én nem látok biza nem egy jó ideje nem ülök le én elibe este hogyha hazaérek asszonyarcra csókot mérek vagy játszódunk a kutyussal kis fekete labradorral vagy a nagy monitort nézem zenéinket bizergézem nem törődök a reklámmal meg sok szar hülye sztárral van énnekem egy jó sztárom sztár nekem a Böbi párom meg a fasza zenekarom időm inkább ott múlatom
Ezt Zsiga írta: Ez az igazi élet! Jól mondád Gépzsír pajtás! Nem kell a nép hülyítése, Meg az állandó hajtás. Inkább zene, család, barátok, Asszony, gitár, pedálok...
Ezt B@ndi írta: nem gondoltam hogy íly későn, én leszek az első, ki elő veszi faszát végre, s a falra sárgát fellő. úgy vettem észre kollégák, elárvult a vizelde mára, a sok önző poéta ember, mostmár sajnos nem gazdája...
Ezt Gregorius írta: rá se ránts Bandi erre a kis bajra, ránts rá inkább kicsi farkadra ha nem ír be senki, több hely marad neked, téged olvasnak majd, ontod jó híredet
rímek biza nem mindig jönnek fejembe, kicsiny szösszenetem ezzel fejezem be
Ezt Patkó írta: szar a bandi másfél kilót ragyog most a szeme tele lett a budikagyló üres lett a bele ez a mai nap gyümölcse mára ennyi tellett eddig se dolgoztál soha szarni mégis kellett
Ezt Patkó írta: rendes vagyok nagyon rendes de nem tuggyák a népek azt hiszik hogy seggfej vagyok ki teszi a szépet gondoljon csak bárki bármit én már sok szart láttam de segglukat még a számból soha sem csináltam szarok bele, nem is bánom kevesebb a gondom de rendes vagyok, mint egy gyílkos hidd el hogyha mondom
Ezt Patkó írta: pattognak a kicsi gyöngyök kip kop kipi kop nem érdekli a disznókat röf röf röfi röf moslékot önts a vályuba locs locs licsi locs leszarom én az egészet platy platy pityi platy
Nesztek itt a pös, fel a kurva falra, akinek nem tetszik, az majd lenyalja. Akinek meg tetszik, annak nincs ízlése, meg amúgy is kussoljon, mert ki kérdezte. Ha meg nem szólt semmit, akkor meg nyámnyila, ha meglát egy nunit, elhúz a sunyiba. Ha meg nem húz el, akkor meg mivan, miközöd hozzá, a faszom meg kivan.
Ezt B@ndi írta: Agresszív Kismalac: Ne baszd fel az agyam
Ne bazzd fel az agyam, a hülyeségeiddel, mert kitépem a beled, ki én puszta kézzel. Nem igaz hogy nem érted, egyszer már elmondtam, és üvöltök ha akarok, nem vagyunk templomban. Mert én oda be nem megyek, de már mondtam ezt is, nem igaz hogy nem érted, faljon fel a pestis.
Ezt B@ndi írta: Hát nyomok egyet a falra, ha nincs más jelentkező, Egyet jobbra egyet balra, még jó hogy nem vagyok nő. Mert nem menne könnyen akkor, csak így hipp-hopp a célzás, nem mehetne minden fánál, a féktelen hugyozás.
Ezt B@ndi írta: A fene a sok lusta disznaját, ki baszik elővenni a faszát. Inkább vizel a gatyába bele, igya be annak száraz szövete. Nem jó ez így büdös a nadrág, vegye elő a lusta is a farkát. Itt az idő szinezni a falat, de aki kényelmes az hugyos marad, A vizelde meg kiszárad menten, de én ezennel meg is mentettem.
Ezt B@ndi írta: Nehéz találni jó asszonyt, de közel sem lehetetlen, nagyon sokuk büdös ringyó, és pénznyelő is egyben. Sokan olyanok mint a méhek, csak faszról-faszra szállnak, odatartják a picsájukat, bizony a fél világnak. Ha csak baszni akar emberünk, ennek még örülhet is talán, de ha hűségeset keresne, ilyenek közt nem talál.
Ezt B@ndi írta: Editt tudja mit kell rázni, s azt hogy min kell fuvolázni. Bizony ismeri ő a dörgést, meg a kéjes férfi hörgést. De jobban szeret sikongatni, mint unatkozva azt hallgatni. Editt nem elveszett csajszi, bugyiján nincs selyem masni, van ám rajta sok halálfej, meg benne mi sok fiút érdekel. De Editt vigyáz a kincsére, nem teszi ám közszemlére. Persze én ezt csak gondolom, mert nem ismerem, nem tudhatom. De javíts ki Editt ha tévedek, ha most én tévedésből érvelek.
Ezt gépzsír írta: Hagyd a faszba a csillagot ott fennen az égen a sorsod az ott van ott benne a kézben ha szarul megy a szekér gitározzál egyet vagy fedezd be az asszonyt ettől lesz jó kedved Én is néha kiborulok de vizeldébe befordulok s kedvem máris vala vidám és fasza
Ezt B@ndi írta: Itt az ideje egy versnek, sőt pont éppen itt ennek. A munkának is eljön az ideje, egyszer majd kezdjünk is bele. De nem kell elsietni a dolgot, mert az egyszer nem elég pontos. Dolgozni meg csak pontosan lehet, így lóbáljuk a faszunk egy keveset.
Ezt B@ndi írta: Pis-pis-pis folyik a kispatak, tóvá növekszik elhagyván a falat. A tóból ismét kis erecskék nőnek, megsárgítva színét a poros utcakőnek.
Ezt B@ndi írta: Pis-pis-pis folyik a kispatak, tóvá növekszik elhagyván a falat. A tóból ismét kis erecskék nőnek, megsárgítva színét a poros utcakőnek.
Ezt B@ndi írta: Ki szólt be kinek, én semmit sem láttam, add ki a nevét, súgd meg nekem bátran. A fikázás bizony ám, az itt igen gyakori, mert sok ember itt magát, istennek képzeli. A tükörben látják a megtestesült tökélyt, és közbe meg leszólják, a sok érdemes zenészt. Nincsen nékik erre erkölcsi alapjuk, csak lent a téren ülve, a aprópénzes kalapjuk. Meg kéne tartani, a fikázást magának, vagy adjon egy csókot, az isten büdös faszának
Ezt B@ndi írta: Megy ám itt az anyázás, de kit nem anya szült? Szegény anyuka szenvedett, de erre nem készült. Vannak persze rossz anyák, de fórumtársakét nem ismerem, ezért van az ember hát, hogy kurvának őt nem nevezem. Nem modom másra hogy fasz, csakis szemtől szemben, hogyha úgy tartja kedve, jól képen teremtsen. De virtuális pofon, sajna még nincsen, pedig meggazdagodnék én, egyilyen csoda kincsen.
Ezt rockerviktor írta: Arra ébredtem, nagy üresség mardossa minden porcikám. Nincs senki kinek a jó s rossz dolgokat elmondhatnám. Némán magamba nézek, és azon gondolkozom: megtegyem? Aztán rá gondolok, és érzem: nincs értelme tovább léteznem.
Szenvedés így bármely perc, óra, nap, s minden pillanat. Zűrzavar uralkodik bennem, agyamban nem terem boldog gondolat. Üres, sivár, halott vagyok belül, fájdalom kínoz, és csak állok tétlenül. Kívánom sokszor: legyen vége, múljon el! De nem segít senki, csak nevetnek kegyetlenül.
Szeretni úgy érzem nem tudok már többé, a jót mi bennem volt kiírtották teljesen. Élet és halál, mi a különbség? Ugyanolyan mindkettő: fájdalmas és értelmetlen. Gyakran ordítanék, üvöltenék oly" hangosan ahogy eddig soha: hátha az az egy meghallja. Ezt nem értheti más, hiába is próbálná, ő az egyetlen ki e magányt feloldhatja.
Miatta fáj minden egyes mozdulat, és mégis miatta van élet, jövő, s új nap.
Vigasztalom magam: ott a sok barát, család, s rengeteg dolog mi itt tarthat. Az egész ámítás csupán ez mind már a múltté, engem fel nem tartóztathat.
Nem tudja rajtam kívül más, pedig egyszerű: az ember nem életre született: Meghalni csupán. Rémísztő még a gondolat is: Nem más csak játékszer, élete elkezdődik, véget ér, és ő csak tűri ostobán.
Átgondoltam mindent mit lehet, kell vagy érdemes, nem tartott sokáig: a nyugalmat kívántam. Döntöttem végül: megteszem mit eddig nem mertem, nincs értelme így tovább, hát megölöm magam!
Ezt B@ndi írta: Nekem is volt fejemben rég, ilyen sok bűnös gondolat, fiatal voltam én akkor még, alkoholba fojtottam eme gondokat. Bánatom akkor versekbe írtam, Homályos, sötét, mély szavakba, magamba tartani nem is bírtam, ezért fojtottam alkoholba. Rengeteg költemény született, ezen borús időszak alatt, aztán a fájdalom elfeledett, de a sok vers mégis megmaradt. Így azt mondom én fiatal barátom, a nagy csendben így magunk között, játszd el mindezt otthon a gitáron, és add ki magadból mindenek előtt. Engem mindig segített a zene, velem volt búban s bánatomban, és csakazértis élni kell vele, és örömöt lelni a fájdalomban. Mert eljön mindekinek az ideje, de nem az életnek kora hajnalán, és ahogy én is elbírtam hajdanán, úgy hidd el te is elbírsz majd vele.
Ezt gépzsír írta: Ide hallga" pajtás aszondom én néked keresd mindenben a jót keresd mindenhol a szépet
Egy jó koncert, néhány jó arc meg a jányok, meg a gitár meg a fórum csomó minden apróság, amitől egy kicsit jobb lesz ne hagyd elmenni ezeket a dolgokat a fejed felett, legyél részese ne pedig szemlélője az életnek
Szeretném, ha Te lennél életem értelme. Szeretném, ha minden percben Te jutnál eszembe. Szeretném, ha engednéd, hogy megfogjam kezed. Szeretném, ha megtennéd, mit szíved súg neked. Szeretném, ha nevetnél, ha eszedbe jut egy együtt töltött boldog pillanat. Szeretném, ha sírnál, ha nem láthatnál minden nap. Szeretném, ha éreznéd, mit érzek, ha rád gondolok. Szeretném, ha mindketten azt mondhatnánk: Boldog vagyok. Szeretnék szeretni, úgy ahogy eddig senki, senkit, soha. Szeretném megtenni, mit máig soha ember fia. Szeretném a világot végre más szemmel is látni. Szeretném a magányos múltat üvegpalackba zárni.
Gyűlölném az időt, mit nem tölthetek veled. Gyűlölném a gondolatot, mit nem mondhatok el neked. Gyűlölném a tájat, mit nem láthat szemed. Gyűlölném a dalt mi rólad szól, s mégsem játszhatom neked. Gyűlölném a reggelt, mikor egyedül ébredek. Gyűlölném az estét, melyet új nap követ. Gyűlölném a szelet, mert szabadnak született. Gyűlölném, hogy én nem repülhetek bármikor veled. Gyűlölném az embert, ki nem érti mit jelent a szó: „Szerelem”. Gyűlölnék mindenkit ki nem te vagy, hisz nem élhetek nélküled. Gyűlölném magam, mert nem adhatok neked mindent, mit érdemelsz. Gyűlölnélek téged, mert mindennél jobban szeretlek, mégis játékként kezelsz.
Ezt B@ndi írta: Fel a fejjel rockerviktor, inkább szarjad le és igyál, nincs is annál jobb dolog, ha egy részeg ember hugyál. Olyankor felszabadul az ember, a súlytól mely a hólyagot nyomta, és megszűnik a szenvedés, és elégedett lesz újra az arca. A részeg ember jól aszik ám, mélyen, neszektől nem zavarva, és csak akkor ébred rosszul ő, ha a róka a lelkét felkavarja. Olyankor ösztönösen letérdel, a nagy porcelánisten oltárához, nagyot kiált a nagy fehér telefonba, és eszébe jut hogy nem tárcsázott.
Ezt B@ndi írta: Láttam én egy képet, volt rajta egy megapizza, meg volt rajta egy srác is éppen, kia pizzát behamizza. Megéheztem a pizza láttán, összefutott a nyál a számban, mert ilyen finomságot, már réges régen nem kajáltam. Ennék biza kétpofára, le is öblíteném sörrel, de nem érem be pár üveggel, egyből mingyárt öttel.
Ezt B@ndi írta: Hmmm szertem ám én a pacalt, úgy ahogy az ősök csinálják, jó kis finom falusi kenyérrel, kimártogatom én a szaftját. A sör persze jól esik utána, mint minden jó magyar kajára.
Ezt B@ndi írta: A vizelde királyának a fején, csurog a lefele a sárga meleg lé, fejére szarik egy hasmenős tehén, és még isten az égből is rárázza a brét.
Ezt B@ndi írta: Greg már megint nyomja a hantát, hogy milyen sok nunába rakta a farkát, de mi tudjuk hogy csak a markába, nem ugrik nőci a gregnek a farkára.
Ezt feribau írta: Régen jártam itt ni Vizeldébe ír ni Párs sort most lenyomok Oszt a melóba rohanok Látom hogy B@ndi gyerek A szófosástól szenved Nem azé me" gond lenne Rimeibe sok az elme Látom vannak új tagok Na de most má szaladok
Ezt B@ndi írta: A verseket azt fosom ugyan, de hidd el nem szenvedek, jó érzéssel csinálom én, az unalom vezérel engemet. Tartom a frontot Feri bá, itt a mi vizeldénkben, nehogy kiszáradjon ám, itt a nagy hőségben. Mert milyen az a vizelde, mely csak porzik régen, hát olyan mintha a nap, nem világítana az égen.
Ezt Editt írta: Ejha Bandi, drága haver Oly ember vagy, ki engem jól ismer Szeretem én élvezni A buja perceket Mégsem teszem közszemlére Terjedelmes seggemet Selyemmasni a bugyin Ki hallott már ilyet? Inkább csipke s francia Ez a kényelmes viselet! Amikor én fuvolázok Ömlenek gyakran a dolgok MAgas Cé meg egyebek Szeretem ezt, gyerekek! Ámde vigyázni kell velem Hisz aki félreismeri Soraim alantas zöngéjét Az a hisztit (is) kiveri Nosza fiúk, ez van vaze Nem vok könnyed préda De ha élvezem az életet Belőlem lesz dalos pacsirta
Ezt Editt írta: Drága Viktor, aki rocker Problémád nagy és nehéz teher Megértem én szíved búját Ilyen ez a szemét világ! Csajok-pasik szívet törnek Komoly érzéseket figyelembe sem vesznek Én mégis aszondom: Carpe Diem! Jägermaistert kiürítem
Ezt B@ndi írta: Editt csajszi tudod te jól, hogy átlátok én a ruhán, belelátok a fejed be is, ne érezd magad emiatt furán. Jó emberismerő a Bandi, s ennyi benne az összes jó, nincs most kedve verset írni, s ez bizony szégyellnivavó. Abba is fejezem gyorsan, mert semmi jut az eszembe, nincs egy értelmes mondat, mi bekerülhetne versembe. Míveld a testi szerelmet, tovább bőszen ahogyan kell, jó lesz bizony de arra figyelj, álljon is fel aminek állnia kell.
Ezt B@ndi írta: Én nem gondoltam volna Editt, hogy a bugyidon csipke lenne, Én az gondoltam nagy naivan, szegeccsel van az kiverve. Asse gondoltam hogy én, hogy fuvolán is játszol, de biztos sokan szeretnék, hogy játszál nekik párszor. De ilyen vagy hát ezek szerint, ki nunáján mindig ficereg, nem ül meg a seggén soha, habzsolja az életet. Jól van ez így azt hiszem, így van ez rendben, de itt az ideje, hogy versem befejezzem.
Ezt Editt írta: Ejnye Bandi Gondojj bele Illik a lyányhoz Finom kis csipke Szájjal azt lehúzni Elég fájdalmas lenne Ha szegecs meredezne Nem pedig kis csipke
Ezt gépzsír írta: No hát Pyra mester költészetet zengett Editt kislányt fűzi talán neki penget héthúros metállant szól Editt fülébe hátha belepattan Pyrának ölébe
Ezt B@ndi írta: Mindig öröm egy új poétát látni, ki sohasem rest rímeket csinálni, ki Editt csajszit is rímbe faragja, s megpaskolná farát ha alkalma akadna.
Ezt GazzNL írta: Reggel szeleket engedett belem szellentett egyet fenekem belehelheted s bennrekesztheted de erre fejedben szellemed lehet kerge verseket ereget melyekete helyre lejegyezheted