Én kikérem magamnak, hogy ilyen, engem ilyen egyáltalán nem érdeklő dolgokkal traktáljanak állandóan.
Leszarom.
S mert sem én, sem pedig és kiváltképpen a gyerekeim egyik oldalon sem voltunk tevőleges részesei a történelem azon korszakának, s kiváltképpen a gyerekeim erőszakos ilyetén jellegű frusztrálása kísérletének okán azt mondom, elmegy minden tetves holokamuzó a jó édesanyjába. Leszarom. Nincs hozzá közöm. Nincs hozzá közünk. Aki itt van ezen a fórumon, azok közül kurvára senkinek nincs hozzá köze. Ricsinek igaza van, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy közösségellenes, bomlasztó, züllesztő, uszító, köztörvényes magyarellenes pondró az, aki folyton ezzel számunkra már Noéi távolságban lévő "közünknincshozzá" szarsággal hozakodik elő. S amikor tele lesz velük a tökünk és elküldjük őket a bánatos valagba, akkor persze azonnal rasszisták vagyunk. Egy tisztánlátó tanyasi kocsmában úgy vágnák képen ezt az elmebeteg bagázst a második mondatuk után, hogy fel se kelnének többet.
Mit tartasz antiszemitizmusnak egyáltalán? Pl. Izrael bírálata már az? Vagy ha vkinek nem tetszik, h egyfolytában zsidók kárpótlásáról, bűnös magyar nemzetről, meg politikai célú visszaélésről van szó?!!
visszatérve a háttérhatalomra, igen érdekes, hogy egy Posta Imrés
adásból "hadititok" lesz, kirúgják a műsorvezetőket,
miközben ilyen Tihanyi Tamások gyógyításai, Fásy Ádámok dáridói
és Anettkák perverzségei meg vannak tűrve
Rajta van a lapon a body-ban és szemét hírdetést nyom a képünkbe. . Ki kell szűrni a h**p://91.212.41.241/in.php és a h**p://2svt1kfaddg.fiblzgos.cn/c/ címeket (a két csillag helyett persze két t betű, nem akartam a valós url-t ideírni).
csak azért gondoltam, mert már több ízben leállíttatták,
pedig most már amcsi oldalnak minősül ezért nem szólhatnak bele.
Gusztos azt mondta ma a parlamentben, hogy a magyarok nyilai a kéz,
a kurucinfó a fej és a Jobbik a test..
-> Draskovics a kéz, a ballib média a fej, az szdsz és az egész
kisebbség a test..
Miért, Te normális vagy?
Beszélnek terrorról, antiszemétről és önkényuralmi jelképrekről ( h.kereszet, akkori zenék, szövegek).
Ők meg még mindig a vörös csillagot pucolják otthon és az internacionálét éneklik( mert ez is önkényuralmi jelkép).
Meghülyítik az ilyeneket és jót röhögnek rajtuk.
hú,de nagyon kíváncsi lennék a reakcióidra ,amikor a családod,rokonaid terelgetnék a szép jövő felé erőszakkal !!!
meg ,hogy meddig emlegetnéd olyan nagy toleranciával !!!
A szadesz jóval korábban kezdte a holokauszt politikai fegyverként való használatát...nagyon jól tudják, h semmi komoly antiszemitizmus nincs itt. Ha lenne, már nem lennének az országban...
Csak az a gond, hogy a kommunizmus áldozatai (Sztálin, Pol-pot, Magyarország, stb.) senki nem vitatja tűrhő geciprimitív napipolitikai hangulatkeltés okán. Ha nem nyomatnák ennyien a antiszemita primitívséget, akkor nem is lenne szükség ennyi megemlékezésre...
Van különbség, nem mondtam, h nincs. De Te a múltkor telejesen rendjén valónak találtad, h Húsvétkor olyan könyvet reklámoznak, ami sérti a többségi vallás híveit. Meg a jóérzésű embereket...
Ha már a miiliós gyilkolászásnál tartunk; a kommunizmus áldozatairól tizedannyi megemlékezés sincs, filmeket sem forgatnak olyan nagyságrendben(főleg nem Hollywoodban). Szerintem ez legalább annyira ciki...pedig jóval több ember esett áldozatul a komcsi eszmének, mint a nácinak.
a hollókoszt ugyanolyan dogma lett, ha nem vetted volna észre.
és pontosan ugyaonlyan inkvizíciós módszerekkel harcolnak a tagadása ellen, mint a középkorban a kereszténység " ellenségei " ellen. gondolkoztál már ezen ?
érdekes módon,ha valaki a kommunizmus 100+ millió áldozatát vonja kétségbe , semmi nem történik...
Van némi különbség aközött, hogy valaki elhiszi vagy nem a katolikus dogmát, meg aközött, hogy kétségbevonja emberek millióinak ipari szintű lemészárolását. Ha nem érzed a különbséget, akkor nem vagy normális...
Senki nem tagadja, hogy sok ember veszett oda (minthahogy a vörös terror alatt, az angol munkatáborokban, USA átnevelő táborokban stb). Kutatások során kiderült, hogy nem annyi(át is írták Auswitzban a számot) és nem úgy. De nem tartod kicsit is furcsának, hogy egy évben indokolatlanul sok a megemlékezés, amíg nemzeti tragédiánkat (Trianon) emlegetni is bűn?! Már rég mindenki helyre tette volna magában a dolgot ha nem emlegetnék fel folyton, mesterségesen lelkiismeret furdalást okozva. Rég nem a tényleges holokausztról szól az egész, ezért is tiltakoztak. Szörnyű dolog egyetlen ember halála is, de rém gusztustalannak tartom, hogy folyamatosan lobbiznak.
Milyen extra ingyen juttatásokra gondolsz?
Szerinted a 13. havi fizu vitte csődbe az országot? A 13. havi nyugdíj? Amikor így is gyalázatosan alacsony a nyugdíj? Épp veled beszéltünk arról, hogy pl. édesanyád sem kap túl sokat...
A tehetségtelen kormányzás vezette ide az országot. És most megint azok akarják megmondani a tutit, akik a szarba vitték. Csoda, ha nincs nagy bizodalmunk bennük?
Sztrájkokról meg annyit: ha az emberek a bőrükön érzik a csomagot, akkor nem pár ezren lesznek, és nem biztos, h békésen teszik...
Csak ha a holokauszt-tagadást büntetni akarják, az nagyon messze vezet...
Nme mellesleg, ha nem folyna minden csapból ez a téma, akkor nem lenne ekkora ellenérzés sem ezzel kapcsolatban.
Többször mondtam már, hogy én az olyan programmal értek egyet, ami először megteremti az adócsökkentés feltételeit és csak utánna csökkent adót. Másképpen szerintem nem lehet, ugyanis ez az előfeltétele annak, hogy bármilyen gazdasági élénkítés, munkahely létesítés meg gazdasági növekedés megtörténjen. Bajnai meghirdetett programja pont ezt teszi, úgyhogy egyelőre azt gondolom, hogy sokkal jobb a program, mint amit a legtöbben vártak. Persze a nagy kérdés még mindig az, hogy mindez hogyan lesz a gyakorlatban is megvalósítva. Remélem átpréselnek mindent konzekvensen.
A pórnép meg megérdemli, hogy szívjon. Ha a mindenféle extra ingyen juttatás az jó volt az államtól, akkor illik a rosszat is elfogadni. Szükségszerűségből. Végülis, amit most elvonnak, azt korábban már odaadták extrába, szóval egy kicsit cinikusabb szemmel nézve, az egyenleg pont nulla.
Tudtommal a holokauszttagadás a történettudomány ma elfogadott álláspontját vonja kétségbe, többek közt a népírtás áldozatainak számát is. Azt megértem hogy vannak viták ilyen téren történészek, kutatók közt de az állásfoglalás ilyen demonstrációk formájában szerintem nem elfogadható. Meg egy nappal egy holokauszt megemlékezés előtt tartani egy holokauszttagadó rendezvényt beteges dolog szerintem. Még ha sokminden nem is úgy volt ahogyan az azért nem vonható kétségbe hogy rengetegen vesztették el családtagjaikat és ezért szerintem tiszteletben kéne tartani a megemlékezéseket. Nem vagyok szakértője a témának de én kb. így látom a dolgot. Amúgy meg csak magamból indultam ki (igaz nem vagyok normális:D).
ÉS Bajnai csomagjából Te mint közgazdász, látsz esélyt, lehetőséget a gazdasági növekedésre, munkahelyek léltesítésére?
Mert szerintem ez nagyon rövid távú tűzoltás lehet csak, és még annak sem biztos, h alkalmas...és ráadásul megint a pórnép szív egy óriásit.
A bankok meg közben negyedév alatt annyi profitot zsebeltek be, mint amennyit el akarnak vonni a családoktól és a nyugdíjasoktól!!
nem beszélve olyan apróságokról, hogy igencsak elhallgatja azt a tényt, h ki is kormányzott az elmúlt 7 évben.
Szerintem mire a sztrájkolók észbekapnak, addigra a legtöbb fájdalmas cucc már át lesz verve a parlamenten. Illetve hát én abban reménykedem, hogy ezeknek a mostani csókáknak a többsége pontosan tudja, hogy iszonyat utálatnak lesznek kitéve és ezért nincsen túl sok politikai ambíciójuk egy évnél tovább, szóval bátran megléphetnek kemény dolgokat abszolút szakmai alapon. Meg talán az értelmes emberek többsége is belátja, hogy van egy csomó dolog, amiknek meg kell történniük, különben az egész ország lesűllyed a mocsárba (talán jó példa erre, hogy a VDSZ-t is kiröhögte mindenki, amikor általános sztrájkot akartak a múlt héten).
A legnagyobb gáz forgatókönyv az az, ha a szoci politikusok beszarnak és kihátrálnak a mostani kormány mögül meg felpuhítják az intézkedéseket. Úgyhogy értem, hogy mit írsz, de akkor szerintem ez a kormány azonnal lemondana és jöhet az előrehozott meg a 6 hónap további káosz. Reménykedem benne, hogy erre nem kerül sor...
"Egyébként meg normális ember nem vesz részt egy ilyen rendezvényen és botrány hogy erre egyáltalán engedélyt kaptak.
"
Mert? Nem voltam ott, sose mennék, de érdekelne, hogy téged miért is zavar.
Amit olvastál az a tipikus csúsztatás, amit rendszeresen alkalmaznak, nekik nem tetsző események kapcsán. Gárda Őrzők a Magyar Gárdából kivált tagok, akik nem értettek egyet annak bizonyos tevékenységével, szellemiségével. Érdemes lenne több irányból tájékozódnod és a kapott infókból összerakni a képet.
Hát, szerintem ez olyan, mint, ha azt mondtad volna - hogy aktuálisak maradjuk a példával is :) - biztosan nem töltött még le illegális tartalmat az, aki rendszeresen torrentezik :D
Offshore céget alapítani nem bűncselekmény. Ezt elfelejted és úgy csinálsz, mintha mindenki, akinek offshore cégben lenne részesedése, az csakis bűnöző lehetne, közben nem erről van szó.
:D:D Én csak azt mondom hogy amikor tegnap olvastam pár cikket a témában mindenhol Magyar Gárdát írtak amin meg is lepődtem. De ezek szerint a Gárda Őrzők voltak ott ami tök más. Tájékozatlan vagyok na....
lelki szemeimmel már most látom,ahogy pl. gordonka megszünteti az offshore cégeit, és önként dalolva fizeti be az államkasszába , a büntetéssel együtt természetesen , amit "elfeljtett" adózni az emlúlt 20 évben.
Azt gondolom, hogy amit eddig a Bajnaiék meghírdettek, az sokkal, de sokkal jobbnak tűnik, mint amit előzetes kinéztem belőlük. A nagy teszt persze az, hogy megcsinálják-e, úgyhogy azt azért még kivárnám, de az eddigi fejlemények szerintem bíztatóak. Úgy látszik mégiscsak összekapják magukat így a végére, amikor már tényleg nagyon ég a ház...
A kedves elemző kollégáimnak meg annyit ajánlék a figyelmébe csak, hogy most tényleg az a szitu van, hogy az a fontos, hogy mi történik... Ha már elemezgettek, akkor az offshore cégek mellett, esetleg erre is lehetne némi hangsúlyt fektetni...
" Olyan típusú szabályozásbeli változásokat tervezünk, amelyek egyfelől pontosan a helyükre fogják tenni az olyan fogalmakat, mint az offshore vagy az adóparadicsomok, és amelyekett másfelől, egyébként nem mellékesen, évek óta meg lehetett volna csinálni.
Hamarosan látni fogja mindenki, hogy sokkal nagyobb szigorral fogunk ezen a területen fellépni"
Mindehol úgy olvastam hogy a magyar gárda volt ott.
Akkor ezek szerint ezeknek a gárda őrzőknek semmi közük a magyar gárdához? Majd utána olvasok. Egyébként meg normális ember nem vesz részt egy ilyen rendezvényen és botrány hogy erre egyáltalán engedélyt kaptak.
Má hogyne lenne elérhető.
Amúgy ultra gáz Gusztos, egyrészt a Jobbik ott se volt másrészt a Magyar Gárdából kiváló Magyar Gárda Őrzők voltak jelen az említett eseményen...akik ugyanúgy utálják a Jobbikot, mint az SZDSZ. Többek között a szólásszabadság korlátozását is többen szorgalmazták szombaton.
néztem a parlamenti közvetítést. Gusztoska felszólalt a szombati
holokauszttagadásról, beleszőve a Jobbikot és a kurucinfót
utána Hiller javasolta, hogy a holokauszttagadás büntethető legyen
KERESEK! egy JOLANA galaxis basszusgitárt!
nem ugy általában, hanem konkrétan egy bizonyos darabot.
A gitár eredeti színe piros, de át lett fújva feketére. az egyik pickup is javításra szorult. baranya megyében került eladásra a 90es(93-94 azt hiszem) évek elején(8-10ezer forintnyi összegért :)).
a hangszer az édesapámé volt, és szeretném visszavásárolni.
számomra ez nem a pénzről szól...
Ja, erre emléxem. Amióta ezt kijelentette, illetve amikor életemben először hallottam Kiszel Tündét egyiknyilatkozatát, ez volt az a 2 alkalom, amikor egymás után sikerült magának, a hétköznapi embernek bebizonyítania számomra, hogy bizony az agyhalál után is van élet..................
Ezt Szigetvári Viktor, Fletó valamikori kampányfőnöke, tanácsadója is megcselekedte. A kamera is megörökítette.
Most a Kordonka-kormányban is tisztséget kapott...kabinetfőnök lesz. És ezt csinálja, ha megéhezik:
Nem tudtam má melyik topikba menjek tehát akkor itt mondom !!!Tabot keresek segítsetek ha valaki tud róla hogy létezne ezen a gyönyörű világhálón egy vagy több Chimaira - The Heart of it All Tab az szóljon Kösszi
Ha egy három éves gyerek csinálja, ok. De Olaszország miniszterelnöke? Nem normális.
A napokban történt földrengés után azt üzente a szerencsétlenül járt embereknek, " fogják fel úgy a sátorban töltött éjszakákat, mint ha kempingezni lennének"
Nem tudom mik az esélyei a megvalósításának, de azt hiszem, ha ez nem következik be mostanában, akkor szerintem még a térképről is eltűnhetünk.(még Hankiss Elemérnek is olyan gondolatai támadtak, hogy esetleg "megszűnhet Magyarország")
A Budapest Banknál meg 180 milliárdot (most már jóval kevesebbről beszélnek). A jó "herceg" Gabi meg fizethet 3 millió pénzbüntit, mert valamiben hibás volt.(fasüssekiasemüketikon)
Ja,ja . A Kulcsár ügyet addig altatták, míg nem teljesen feledésbe merült.Lassan már el is évült.El marasztaltak valakit? Ki derült valaha, hogy ki volt az a telefonban sokat emlegetett" nagy ember" meg " gyurcsányi", semmi.
Harminc milliárdot rakott zsebre egy maréknyi ember, ennyi.
Hát ez az! Most már soha többé nem lehet megtudni efféle részleteket. Látatlanba lefogadom, hogy a net-en sincs semmi. Én is csak homályosan emlékszem (sokan meg sehogy, mert akkor elkerülte a figyelmüket).
A "Helyi Téma" nevű lap - érintőlegesen - megemlíti, hogy a Wallis (aminek bőgőcske lett 2000-ben a vezérigazgatója - 22 évesen) alapítói a KGB "Diplomata iskolájá"ban haverkodtak össze egymással még a 80"-as években. Lehet persze, hogy a jobboldali újságírók félnek a kamu sajtóperektől, meg attól, hogy ez a "Fidesz-bérenc" Bírói Kar majd jól elítéli Őket 5-10 milliós kártérítésre - az "illetők" "becsületén" ejtett folt miatt.
Azt hogy az elhárításhoz köze lett volna, azt nem említi a Magyar Nemzet, de az az tény, hogy apuka a 90-es évek elején alapított egy pénzügyi tanácsadással foglalkozó céget, amiben
már gordon is dolgozott, majd később a cég segített az " itt a piros, hol a piros" nevezetű tőzsdei játékban.
Egyébként feri is dolgozott egy évig ennél a cégnél!
És csak nagyon nehezen lehetett a nyomára jutni, hogy -állítólag - a Közgázt elvégezte. Másrészt - nagyon röstellem: tudom, hogy a mai világban csúnya dolog összefüggést keresgélni - de Bajnai Bácsiról is csak annyi derült ki, hogy mielőtt (kb. Aczél elvtárssal egyidőben) áttette a székhelyét Bécsbe - Baja legbefolyásosabb embere volt. A Hajdúbét borány idején olyasmiket írkáltak, hogy apuka az "elhárítás" egyik oszlopos embere volt. Ez megfelel az Ország birtoklásában mutatkozó ázsiai-feudális (klán) típusú familiáris szellemnek.
A Magyar Nemzet 8 oldalon keresztül vesézgeti gordon munkásságát.
Ismét büszkék lehetünk, feri régi barátjára, magyar ország első emberére,aki példát mutat abban, hogy kell Ciprusban bejegyzett cégekkel elkerülni azt a fránya adó fizetést.Wallis csoport befektetőként át vette a Hajdu-Bét Zrt. irányítását. Ezt követően egy nagyszabású pénzügyi manipulációnak köszönhetően, mindenki jól járt, csak a több száz kistermelő ment csődbe, és kereshette a pénzét.
Így lehet valaki 40 évesen milliárdos.Egy ilyen ember szerintetek mit fog művelni az ő poziciójában?