Ez egy kicsit olyan mint az a példázat ahol az anyaméhben beszélget egy ikerpár. És az egyik hiszi, hogy van kint is élet a másik meg nem. És ezen vitatkoznak. Gondolom az elmúlt évszázadok során (ha csak az újszövetséget vesszük) már elegen kérdőjelezték meg a legkülönbözőbb módon a bibliát és annak hitelességét. Pedig a mai napig a legerősebb hatású könyv az emberiség történetében ezt akár lehetne statisztikai tényként is elkönyvelni, ha csak azt veszzük alapul hogy melyik könyvből fogyott a legnagyobb példányszám a világon.. Ehhez pedig mindenképpen több kell annál hogy egy „jó kis könyv” legyen. Van ezzel az írással valami ami megkülönbözteti minden más írástól. Amikor a zsidó nép Egyiptomból el akart jönni, hát nem nagyon akaródzott az uralkodónak elengedni őket. Akkor abban a birodalomban a zsidók leigázott szolganép voltak és az uralkodó vallásnak köze nem volt ahhoz amiben ők hittek. Szóval elég egyedül voltak a maguk egy Istenével. És mégis kijöttek onnan pedig emberileg nem sok esélyük volt, annak meg pláne nem hogy ez a nép a mai napig megosztja az embereket. Számomra minden írás, film stb ami ma a „modern idők” eszközeivel próbál az írásokhoz nyúlni, csak olyan próbálkozás amelyek voltak már korábban is aztán eltüntek, legalább is az Irásokhoz képest feltétlenül. Szerintem sokkal egyszerübb dolog: ha valaki kiváncsi rá az vegye elő és kezdje el olvasni. Belehalni biztos nem fog……
Ha meg valakit ez annyira nem érdekel annak meg kár vitatkoznia olyan dolgokon amik nem is érdeklik.
Miért, szerinted ha az USA-ban, vagy Magyarországon (régebben) jogosan kivégeztek egy sorozatgyilkost, akkor a hóhér Isten színe előtt ezért bűnös volt, vagy csak a jogos munkáját végezte?
Az ölés jogosságát nem magamra értettem, hanem az Ószövetségi zsidó népre!!! (Te hoztad fel Dávid gyilkosságait!)
Nem ítélek el másokat a bűneik miatt, mert én is bűnös vagyok (igaz megváltott, megtisztitott bűnös), nincs is jogom megbűntetni senkit, viszont a megmentésben segédkeznem kell. De persze ezt sem erőltethetem rá senkire, csak el kell mondanom a megoldást, a többi nem az én dolgom.
Megértelek, sokáig én sem hittem el ezt a Jézusos dolgokat.
A gnosztikus iratokról nemcsak hallottam, de tanultam is a Ref Teológia főiskolai karán.
Én meg vagyok győződve, hogy igazak ezek a bibliai dolgok, de tudom, hogy mindig is próbálják majd bizonyítani, hogy nem ugy voltak adolgok ahogy meg van írva a Bibliában.
de lehet, csak éppen mindenki a saját istenében hiszik és a másikét elveti, onnantól meg fegyverkezés és idő kérdése. az ember egy elb*szott állat. fajtiszta kutya szerintem nem érzi magát felsőbbrendűnek egy korccsal szemben.
De ekkor te nem Isten törvénye alapján fosztogatsz ki (vagy ölsz) meg engem, hanem saját inditásból.
Egyébként nem tettem hozzá, de különbség van az Ószöv. és Újszöv. között, és ez az Isteni itéletvégrehajtás az Ószöv törvényekben van szabályozva, nem a mostani Újszövben.
Tehát mostanában senki ne menjen oda másokhoz, hogy "megöllek Isten akaratából!"
Ezért pl. a keresztes hadjáratok sem voltak legálisak, mert már nem az Ószöv. korban élünk.
És egy másik népcsoport legyilkolása pusztán azért, mert más a vallása, vagy szimplán pogány? Erre szerintem nincs mentség... Ilyen kérdésekben Isten nem törvénykezhet.
" Az ember saját elhatározásából ne ölhet, de Isten ( jogos)ítéletét végrehajthatja embertársain!
Amikor bálványimádó népeket irtottak ki a zsidók, Isten itéletét hajtották végre, nem saját gyülöletből öltek. "
Nem vagyok vallás- és hitellenes, sőt hiszek abban, hogy van egy felsőbb erő, hatalom, de ez nagyon durva amit írsz. Kizártnak tartom, hogy Isten (nevezzük így) fizikai megsemmisítésre utasítana bárkit is.
Tudom, hogy a református dogma szerint ne imádjunk például faragott szobrokat, de a bálványimádás nem büntethető, pláne nem gyilkossággal.
Tudod mit, ha igazad van, akkor nekem nem kell ilyen Isten.
" Az ember saját elhatározásából ne ölhet, de Isten ( jogos)ítéletét végrehajthatja embertársain! Amikor bálványimádó népeket irtottak ki a zsidók, Isten itéletét hajtották végre, nem saját gyülöletből öltek. "
" Ez majdnem olyan, mint a keresztes háboruk, arra is azt mondták, hogy Isten nevében, de az sem Isten akarata volt. "
Az olyan bigott vallásosságban, mint a tied pont az a legveszélyesebb, hogy meg vagy győződve arról, hogy igazad van, ráadásul csak neked van igazad. És az igazságod nevében megítélhetsz másokat, akik "bűnben" élnek, sőt, nem csak, hogy megítélheted őket, hanem kötelességed is megmenteni vagy megbűntetni őket. Bármi áron. Hiszen csak "Isten (jogos) ítéletét" hajtod végre, amit pontosan ismersz...
És a nagy igazságtudatod függönye mögül hirtelen még a gyilkosság is relatív dologgá válik...
Én ezt a filmet nem láttam, de hivő létemre is szívesen megnézném.
Sőt pl. a Brian élete is nagyon tetszik, és én nem azt látom benne mint a Katolikus vezérkar.
Szerintem a Pithonék nem Jézus gunyolták ki, hanem pl.a keresztények túlkapásait.
Az J.K. Utolsó Megk. meg elég érdekes lehet, amit irtál róla, de azzal nem értek egyet, hogy Júdás szeretetből adta oda az üdvösségét Jézusért.
Például ez lehet egy TÉVTANÍTÁS annak aki ezt elhiszi.
Modjuk hogyha valaki belülről ismeri az üdvösséget, meg az igazi (isteni) szeretetet, annak elég morbidnak tűnik ez a "Júdás szeretetből feláldozza az üdvösségét Jézusért" kifejezés.
Megbotránkozni persze én nem szoktam ilyeneken, legfeljebb jót nevetek.
Jaja, és ezért sosem értettem mi baja van a filmmel a klérusnak. Tök egyértelmű szerintem, hogy a film arról szól, hogy Jézusnak nem az okozta legnagyobb szenvedést, hogy belebaszták a szögeket a kezébe meg fellógatták a keresztre, hanem az, hogy el kellett képzelnie azt, hogy úgy él, hogy nem teljesíti be az Atya akaratát. Az szerintem tökre nem antiklerikális cucc. Sőt, az is szerintem tök egyértelmű, hogy a pszichikai szenvedés az sokkal durvább tud lenni, mint a fizikai.
Csak gondolom, a bunkó, impotens, látens homo főpapok csak azt látták, hogy jééé Jézus kúr, úgyhogy akkor ez már csak istenkáromló lehet, és tökre elmentek az egész lényege mellett...
nincs olyan, hogy "melyik teológia" - teológia, mint vallástudomány, nem mint irányzat. És az ért annál később írták le az újtestamentumot, mintsem hogy Jézus kortársai lehettek volna. A gnosztikus iratokról hallottál már, és arról, hogy azok miért nem kerülhettek bele a bibliába? sajnos való igaz, amit az előttem szóló írt, a biblia egy manipulált, innen onnan, érdekből összeállított könyv. Ezzel nem a hitedet akarom kritizálni, de ezek történelmi tények. Az egésznek az a lényeg, és ha intelligens embernek tartod magad, akkor be kell lásd: mégha élt is egy ember, aki tényleg maga volt az egyetlen és igaz isten által a földre küldött megváltó jeruzsálemben, azt a kelták britanniában nagyjából leszarták, mert fogalmuk sem lehetett volna róla, hogy van/volt egy ilyen ember. a Bibliában leírt csodatételek egy célt szolgálnak, hogy az, akihez eljut, valóban elhiggye, igazoltnak lássa, hogy ez az ember különleges, a dokumentált csodái által. De ugyan mennyire lehet az dokumentált VALÓJÁBAN. Ismered azt a mondást, h a történelmet a győztesek írják? :) nem a hitedben akarlak bántani, vagy bármit megcáfolni, lehet élt jézus, lehet megtette a csodáit. de vagy elhiszem, vagy sem.
" Az ember saját elhatározásából ne ölhet, de Isten ( jogos)ítéletét végrehajthatja embertársain! "
Ugye ezt nem gondolod komolyan???????
Oda megyek hozzád és azt mondom neked:
ÉN HISZEK AZ IGAZ ISTENBEN NEM TE!!
Bálványimádásból elveszem a hangszereidet, istenkáromlásból összetöröm a tévédet és a számítógépedet, bujaságból....stb..
kinek lesz igaza?
Azt elhiszem, hogy tapasztaltál valamit. Mindenkinek vannak néha iszonyatosan spirituális élményei. Én csak azt nem értem, hogy ezek hatására miért oda lukadtál ki, ahova. És miért ennyire félelmetesen bigott módon...
Tévtanítás márpedig létezik.
Szándékos, vagy akár tudatlan (akár még jóhiszemű) félrevezetés is létezik.
Ne Ölj! :
Az ember saját elhatározásából ne ölhet, de Isten ( jogos)ítéletét végrehajthatja embertársain!
Amikor bálványimádó népeket irtottak ki a zsidók, Isten itéletét hajtották végre, nem saját gyülöletből öltek.
Sőt saját zsidó honfitársaikat is megkövezték, ha kellett, de csak Isten jogos ítélete alapján. (legalábbis ha tényleg Isten jogos akarata alapján jártak el)
A mexikóiak elég keményen nyomatják a vallást itt, ez mégsem akadályozta meg a helyi TV-ket abban, hogy leadják a Jézus Krisztus Utolsó Megkísértését a húsvéti hét kellős közepén. Eléggé érdekes volt spanyolul megnézni, de én mindig is imádtam azt a filmet, szerintem kurvajó.
Különösen azt tetszik benne, hogy Júdás szerette a legjobban Jézust, mert ő az üdvösségét adta érte. Ami ha belegondolunk, tök nagy dolog. Jézus csak simán a földi életét áldozta fel az emberiségért, és ez van a legnagyobb áldozatnak beállítva, közben meg van-e annál nagyobb áldozat, ha valaki az örök életét dobja el valakiért...
mindig ugyanaz a forgatókönyv. valami megrendítő történik
az életükben aztán új élet, tiszta lap stb.
ezt Einstein írta(aki amúgy vallásos volt..)
"Bizonyosra vehető, hogy a természeti jelenségekbe beavatkozó, személyes Isten doktrínáját valódi értelemben sohasem cáfolhatja meg a tudomány, mert ez a doktrína mindig menedékre találhat azokon a területeken, amelyeken a tudomány még nem tudta megvetni a lábát.
Meg vagyok azonban győződve arról, hogy a vallás képviselői részéről ez a viselkedés nem csupán méltatlan, de végzetes is. Egy olyan tan, amely mindig a sötétségbe vonul, mert a tiszta világosságban nem képes fenntartani magát, szükségképpen el fogja veszíteni az emberi nemre gyakorolt hatását, s ennek kiszámíthatatlanul káros hatása lehet az emberi fejlődésre."
Nem esik nehezemre elhinni, a bibliai történeteket, ugyanis én is tapasztaltam meg olyan isteni csodát, amit más-aki nem tapasztalt meg- esetleg mesének mond.
Az OK, ha valaki hisz Istenben. Tök jó, és ezt tényleg nem kell magyarázni. De azért asszem akad némi különbség egy spirituális személy meg egy szektás agymosott között, és a határvonal egyátalán nem elmosódott. Sose tudtam elképzelni vagy megérteni, hogy mi visz rá embereket, hogy ennyire extrém módon tudjanak hinni valamiben és egyszerűen csak kiváncsi vagyok a motivációkra meg az érvekre...
Már ez a szó, hogy "tévtanítás" is rémisztő, FGGYZ! Olyan avitas, erkölcsösködő valaminek hangzik... Tényleg félelmetes...
Ha meg a 10 parancsolat, akkor vajon az Isten mit szólt ahhoz, hogy Dávidunk szétbaszott egy egész hadsereget a szamárálkapoccsal? Meg amúgy is az egész Bibliában előszeretettel öldöklik az "tévhívőket". Ilyenkor nem él a Ne Ölj parancs?
Ha ő ezt elhiszi az másnak miért baj?
Egyszer igyekeztem a tyúk-tojás vs. evolúció ügyben meggyőzni
de rájöttem, hogy vannak akiket a tények nem érdekelnek.
Mindenki azt hisz amit akar csak ne erőltesse másra.
Most őszintén, FGGYZ! Te komolyan gondolod, hogy Ádám meg Éva meg a kígyó létezett, és úgy ahogy a Bibliában le van írva? Vagy Mózes tényleg szétszedte a Vörös-tengert, meg Jézus tényleg előjött a sírból meg feltámasztotta a halottat? Szerinted ez mind így történt meg a valóságban?
Vagy pedig a Biblia csak egy erkölcsi értékekben gazdag mesekönyv?
Azért is hangsúlyozm a részleteket, mert a tévtanításoknak egyik jellemzője, hogy az igazságok mellé a részletekben sok hazugságot becsempésznek.
És igy (is) támasztják alá a hazug tévtanítást.
Lehet egyébként, hogy sok vallás a napimádatból alakult ki.
De abban biztos vagyok, hogy az igazi Isten-hit ( az élő létező Istenbe vetett hit) nem a napimádatból fejlődött ki.
Sőt a Biblia elején nyomatékosan kijelenti Isten az embernek, hogy ne imádja a napot, holdat, csillagokat, stb!
Tehát azt mondja, hogy az ember semmit ne imádjon, csak Őt.
Az is egy tévedés a filmben, hogy a kerszténység-judaizmus átvette a Tizparancsolatot az Egyiptomi halotti-iratokból.
Elhiszem, hogy az Egyiptomi halotti-iratokban is szinte egy-az egyben benne van a Tizparancsolat törvényei, de nekem ez mást bizonyít.
Isten a a Biblia szerint NEM Mózestől kezdve kérte számon a Tizparancsolatban lévő törvényeket az emberektől, hanem sokkal korábban!
Szodoma, Özönvíz, Káin gyilkossága, stb mind korábban volt Mózesnél, de Isten már akkor is számonkérte (és ha kellett megbűntette)az emberek bűneit, amiről a Tizparancsolat is beszél.
mondjuk azt konkrétan már bebizonyították, hogy a keresztrefeszítés baromira nem volt olyan elterjedt kivégzési szokás a rómaiaknál, mint azt korábban hitték, és csak nagyon kivételes, durva esetekben alkalmazták. és a teológia is pont azt mondja, hogy Jézus alakja leginkább allegórikus, már csak azért is, mert az újtestamentumot jóval később írták, mint amikor Jézus élt. Az, hogy miért terjedt el az egész civilizált világban, miként tették Konstantinápolyban (Bizáncban) kötelező vallássá a birodalom lakói számára, az meg történelmi tény.
Több dologban is látszik, hogy a film készítői, vagy nem jól ismerik a bibliát, vagy nem jól értik.
Például az eleje felé van egy kis gúnyos bevezetés, ahol elmondják a bibliára hívatkozva, hogy Isten adta a Tízparancsolatot, és hogy aki nem tartja be, az megy a pokolba.
A biblia NEM ERRŐL BESZÉL!
A Biblia azt mondja, hogy "Nics egy igaz ember sem, mindannyian vétkeztünk"
Senki sem tudja magától betartani az Isten törvényeit, minden ember Isten törvénye alapján igazságosan megérdemli a poklot. Én is!
Isten nem azt fogja megkérdezni, hogy egész életedben betartottad-e a Tizparancsolatot, hanem azt fogja nézni, hogy elfogadtad-e az ingyenes bűnbocsánatot, a Megváltást, amit Jézus szerzett meg mindenkinek a kereszthalála által.
Ezt valaki elfogadja, valaki meg egész életében visszautasítja.
Persze ha valaki elfogadja a Jézus általi bűnbocsánatot, az erőt, és isteni szeretetet kap rá, hogy be tudja tartani Isten törvényét, de ezt csak Isten Lelkének( pontosabban Szellemének) sgítségével lehet betartani.
Sajnálatos módon ez pl. hozzám nem jutott el. Ha az ember nem tájékozódik a neten keresztül, akkor el van veszve. Remélem egyre tübben veszik a fáradtságot, hogy informálodjanak és elgondolkozzanak azon ami most is folyik, nem fog fájni. Egyébként tudtmommal csak a Jobbik kommentálta a kijelentést kellő komolysággal és ez felháborító.
Na az első 30 percet már sikerült megnézni a melóhelyen.
Most viszont haza kellett jönnöm, itthon lasabb a net, de majd megnézem a végét is a filmnek.
Kb. vagy 10-12 dolgot felírtam filmnézés közben amire reagálnék, de a cetlit a melóhelyen hagytam, úgyhogy bővebben csak holnap tudok reagálni.
Azért egy pár dolog még az eszemben van.
Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy ez a film egy nagy TÉVTANÍTÁS, annak ellenére, hogy vannak benne igaz állítások is.
Azt pl. jól mondja, hogy a "világ vége" az az eredeti görög kézíratok szerint inkább "ennek a világkorszaknak a végét" jelenti, de ezt minden teológus tudja, meg mivel többfajta biblia-fordítás is létezik nagyon sok nyelven is, ezért biztos van olyan biblia ahol, jól van forditva ez a kifejezés.
Abban viszont téved a film, hogy Jézus e világkorszak után a vizöntő korszakát jelentette volna ki a tanítványainak.
Sőt, azt mondta, hogy e világkorszak végén tűz által fog elpusztulni a világ.
A másik, hogy Jézus nem Dec. 25-én született, ezt is sok teológus, és történész is tudja, hanem valamikor júl-szept között.
Amikor a 300 éves keresztényüldözés után államvallássá tették a kereszténységet, akkor vegyitették össze a pogány vallásokkal. akkor tették Jézus születésének ünnepét dec.25-re, fenyőfa is utánna jött be pogányságból, stb.
Azért keverték a kereszténységet össze a pogány vallásokkal, hogy vonzóvbá tegyék a pogányság számára is, és ilyen formán is egységet kovácsoljanak a Római Birodalomban.
a film ennek a részének a mondanivalója csak annyi lenne, hogy
a vallások alapja az asztrológia, és gyakorlatilag minden vallás egy napimádatnak fogható fel. a probléma pedig az, hogy a gaz lómaiak
a kereszténységet intézményesítették, hogy társadalmi kontrollt
gyakorolhassanak vele.
Volt viszhangja, de a kutyát nem érdekelte...
Angol feliratról fordítva ezt mondja:
"Egy olyan kis ország mint a miénk, ez lenyűgöző. Azt látom hogy megvesszük Manhattant, Magyarországot, Romániát és Lengyelországot. És ahogy látom, promlémáink, azok nincsenek. Köszönhetően a tehetségünknek, kapcsolatainknak, és dinamizmusunknak, akárhova eljuthatunk."
Úgy működik többekközött ez a világ, hogy nekünk embereknek van választási lehetőségünk több mindenben is.
látható síkon is vannak lehetőségeink, de nagyon fontos a láthatatlan síkon való lehetőségekben való felelősségünk is.
A belső lelki-szellemi hozzáállás nagyban befolyásolja az egyéni emberek, és a közösségek helyzetét is.
Millió dolgot lehetne erről mondani, de most még csak annyit mondanék, hogy nagyon fontos az a sík, ahol a hit, vagy hitetlenség zajlik. Ebben is érintett minden ember, csak ki igy dönt, ki úgy.
Református hitoktatóként azt kell hogy mondjam, hogy a hitgyüli is keresztény vallás (egyház).
Teológiai szempontból különbség van keresztény egyház és szekta között.
Azért nehéz megkülönböztetni (főleg kívülállóknak) az igazi keresztény egyházat a szektától, mert sajnos sok igazi keresztény egyházban is beszivárogtak szektás elemek.
Szinte minden igazi keresztény egyház is el van térve valamennyire Isten igéjétől, akaratától!
valamihez képest...
amúgy a balfaszok is azt terjesztették magukról, hogy "nagy legitimitást ad nekik a választási eredmény"
én amúgy három dologért fogok szurkolni:
-kapjon akkora verést a baloldal, hogy elvehessék a mentelmi jogukat, amikor vizsgálják a sáros ügyeiket
-essen ki a parlamentből az szdsz (ez talán a legfontosabb)
-jusson be a Jobbik, mert amit a fidesz csinál, az kevés
ezzel az a baj, hogy a fidesz is elhallgatta
egyre jobban zavar, hogy a fidesz arra játszik, hogy semmilyen kényes dologban nem hangoskodik, nehogy megint valami félremagyarázható mondat odahulljon a balfaszok elé, és jöhessen az új "köteles beszéd"
persze érthető, hogy a fidesz hosszútávon gondolkozik, és keménykedés, tüntetgetés nélkül is az ölébe fog hullani a hatalom, legkésőbb egy év múlva, és akkor majd hiteles, legitim, nagy többséget maga mellett tudó, mérsékelt erőként jelenhet meg a nemzetközi politikában, minden közösség számára tárgyalópartner lesz, mindenhol szalonképes lesz, stb
én elhiszem, hogy nekik nem sürgős, már többnyire jóllaktak, és most vigyáznak az arcukra, csak nekem konkrétan erre nincs időm, és zavar, hogy nem nevezik nevén a dolgokat
úgy látszik, a fidesz felső vezetése eldöntötte számítások alapján, hogy a mérsékeltkedés több bizonytalant hoz, mint ahány olyan embert elriaszt, mint én
tehát tudják, hogy a puhaságuk miatt áttolnak a Jobbikhoz sok embert, de több jön máshonnan...
és amúgy a simon peresz, meg a többi tetühintás, aki vele egyetért, vagy benne vana a felvásárlósdiba, az mind bekaphatja
Mert nem az.
Emberek attól, hogy valaki nem hardcore keresztény (én is ateista vagyok, pedig elsőáldózó is voltam) még tiszteletben kéne tartani a vallási hagyományokat/dogmákat főleg az ERKÖLCSÖT és az ebben hívő embereket. Magyarország még mindig keresztény államvallási ország!
Szia Ricsi!
hun: C I C A !
Ez igaz. A kereszténység sem csak a római katolikusokból áll,
mégha ők is vannak állítólag a legtöbben. És nem is a pápára meg egyházára gondoltam, hanem a hívő keresztény-keresztyén
emberekre, legyen az baptista, református, evangélikus vagy éppen HIT gyülis.
Vannak még egyenlőbbek, tudod...:)
Amúgy most akkora fene nagy cimbiség sincs a két vallás között, mivel a Pápa nem volt hajlandó behódolni a zsidóknak, a nem éppen holokauszt-mániás püspöke miatt...:D
Nem hülyeség ez! Az időzítés miatt mondom sértőnek.Szabad világban szabad kutatni, véleményt formálni, stb. ez igaz.
Nem is tabu téma. Állam és egyház szétválasztását pedig ebben az ügyben összefüggésbe hozni értelmetlenség, nem is tudom miért hoztad fel. Itt államról szó sincs. Egyébként pedig nem cikkről van szó, hanem egy könyvről, ami nemrég jelent meg magyarul. És nemcsak Jézusról van szó, hanem szinte az egész
újszövetségi bibliáról, / Pál, mint marketing guru, meg hasonló dolgok /. Mégegyszer mondom, csupán arról írok, hogy a keresztény világ legnagyobb ünnepén előjönni ilyesmivel
durva illetlenség minimum. Annál is inkább, mivel a zsidó
és keresztény párbeszéd, jó viszony idején az effajta
otrombaságokat valószínűleg csak ateista zsidók tehetnek.
Aztán meg az érzékenységről, sértődékenységről meg ne is beszéljünk. Mint tudjuk, egyesek szerint nem mindenkinek van
egyforma joga megsértődni. És még valamit, ugyanúgy otrombaságnak tartom, ha valaki egy másik világvallás legnagyobb ünnepén tesz hasonlókat. Nem a szektás balfasz barmokat akartam védeni, az egy másik dolog.
A Magyar Szocialista Párt támogatottsága 10 százalékon áll a teljes lakosság körében, ami az eddig mért legalacsonyabb eredmény derül ki a Progresszív Intézet hétfőn közzétett kutatásából. A felmérés szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, csak a Fidesz és az MSZP jutna a parlamentbe.
Egy most vasárnapi országgyűlési választáson az emberek 62 százaléka venne részt. A Fidesz szavazói valamivel eltökéltebbek, mint a szocialista szavazók: előbbiek 92 százaléka ígéri részvételét a szavazáson, az MSZP szavazóinak azonban csak 82 százaléka.
Háromszor annyi Fidesz-szavazó
A teljes lakosság körében az MSZP támogatottsága jelenleg 10 százalék, a FideszMagyar Polgári Szövetség 30 százalékon áll. A kis pártok támogatottsága 2 százalék alatt van: az SZDSZ és a Jobbik 1, az MDF pedig 2 százalékot érne el most vasárnap. Az intézet jelentése megjegyzi: az MSZP támogatottsága a valaha mért legalacsonyabb, de a Fideszé sem emelkedett az utóbbi fél évben.
4 százalék vár MSZP-győzelmet
Az emberek csaknem 64 százaléka szerint ha most lennének a választások, az a Fidesz győzelmét hozná; a Magyar Szocialista Párt győzelmét csak 4 százalék prognosztizálja. A biztos szavazó pártot választani tudók körében a Fideszre 68 százalék voksolna, míg az MSZP-re 21 százalék. A biztos szavazók közül is csak 2-2 százalék adná szavazatát az SZDSZ-re és az MDF-re, a Jobbikra 3 százalék voksolna.
A szocialista tábor 40 százaléka 60 év fölötti
A Fidesz szavazói valamivel fiatalabbak, mint a szocialista szavazók: az MSZP szavazótáborát több mint 40 százalékban a 60 év felettiek alkotják, míg a Fidesznél ez a kör körülbelül 20 százalék. Orbán Viktor pártjának szavazóit 40 százalékban a 40 év alattiak alkotják. A felmérés szerint egyébként a fiatalabb korosztály a bizonytalanabb: a 40 év alattiak körében 80 százalék felett van a bizonytalanok aránya.
Három EP-párt
Az összes megkérdezett 47 százaléka még nem tudja vagy nem döntötte el (illetve nem mondja meg), hogy melyik pártra adja majd szavazatát az európai parlamenti választáson. A pártot választani tudók körében a Fideszre 62 százalék, a szocialistákra 25 százalék, az MDF-re pedig 5 százalék szavazna. Az SZDSZ és a Jobbik nem kapna mandátumot, támogatottságuk 3-3 százalék. Eszerint az Európai Parlamentben a Fidesz 15-16, míg az MSZP 5-6, az MDF pedig 1 mandátummal kalkulálhatna.
A felmérésben az ország felnőtt népességét reprezentáló 2500 embert kérdeztek meg március 23. és április 7. között.
Micsoda hülyeségeket beszélsz! Mit sérti a kereszténységet egy, Jézus történeti személyéről szóló cikk? Miért lenne Jézus személye és létezése tabu téma egy olyan korban, amikor az állam és az egyház effektive el van választva egymástól, ráadásul az ország többsége nem gyakorlja a vallását (kiváncsi lennék pl., hogy hány magyar ember tudja, hogy mit ünnepelünk Húsvétkor - a locsolást leszámítva)?
Ráadásul, szerintem a kereszténységre nézve semmi sértő nincs abban, ha valaki a történelmi Jézus személyét elemezi. Eléggé köztudott és egyértelmű, hogy a keresztény tanítás Jézusa és a történelmi Jézus eléggé elvált egymástól az évszázadok során, és semmit nem von el a keresztény tanításból az, ha valaki Jézus történelmi alakjáról értekezik.
Az, meg aki azt gondolja, hogy Jézus úgy és az volt, szószerint, ahogy a(z az éppen kurrens) Bibliában le van írva, az meg csak egy sima balfasz szektás barom...