RIP Szarvasi
"Néhány munkás a helyi pulykafeldolgozóban próbál elhelyezkedni, de ezt sokan nem szeretik a húsüzem hidege miatt, és nem is olyan egyszerű itt sem munkát találni a sok indiai és mongol vendégmunkás miatt."
Ezek most elveszik a Magyar Emberek munkáját vagy nem?
"Magyarországon érik a demokrácia - értékelte a Liga szakszervezetek által szervezett hétfői sztrájkot a Fidesz elnöke. Orbán Viktor hozzátette, hogy a nyugati demokráciák a közéletben az állampolgárok részvételét feltételezik. Megjegyezte, hogy ezt már a novemberben is látta, mert az akkori sztrájkokat sem pártok szervezték. A pártelnök szerint a sztrájkolóknak vannak félelmeik, és emlékeztetett rá, hogy korábban a BKV két szakszervezeti vezetője is elvesztette állását."
Gábor, nem kell minden poénra komolyan válaszolni.
És bocs, de kurvára ne akadj már ki bármin, mikor én tőled ezerszer sértőbb jelzőket kapok fixen, amin max. röhögök.
értelmes és valóban segítő szervezeteknek segítettem IT vonalon, akik különben nem csak cigányoknak segítettek, lehetett internetezni, segítséget kérni, aki éhes volt azoknak enni adtak, gyerekekkel foglalkoztak, sok nem roma önkéntesük is volt.
adakozni is szoktam olyan karitatív szervezeteknek, akik valóban segítenek, nem sokat, csak amennyit tudok.
nagyban nézve tényleg nagyon kevés, amit tettem nálam ezerszer hasznosabb és többet segítő emberek vannak, csak a "semmin" akadtam ki, mert annak azért nem nevezném. nekem is sok hülyeségem van, nem vagyok szent, nem is akarok az lenni! kitüntetéseket meg ilyeneket se kaptam és nem is akarok! szerepelni sem szeretek a nyilvánosságban, lehettem volna én is főoldalas index riportban, de nem szerettem volna...
Ez mind csodaszép (és ténylegesen le a kalappal), de hogy a cigányok és tudjukkik pátyolgatása az a nemzettest érdekeit szolgálja-e, erről voltak itt nagyon szép viták anno!
Én önző módon, maximum pénzt adok civil (NGO!!!) szervezeteknek/alapítványoknak, mert a fos kis gyarló zenekarom (a családomról nem is beszélve) lefoglalja az időm 120%-ban, mint a szél.
nem akarom sorolni, hogy miket csináltam, tettem, teszek, mert akkor azt megint "önfényezésnek" állítjátok be...
a lényeg 17 éves korom óta segítek karitatív szervezeteknél természetesen ingyen, fizikai munkával is, nem fizikaival is. a természetvédelmet is fontosnak tartom saját költségen járunk szemetet/veszélyes hulladékot szedni rendszeresen "túrákon", emellett pl. roma civil szervezeteknek is dolgoztam IT vonalon ingyen, zsidó közösségnek is segítettem(ewr látod mennyire náci vagyok) éveken át. és még sorolhatnék sok dolgot, de ez mind nagyon kevés, de nem mondanám semminek! sok ezer munkaórám van benne 23 éve, de ez persze nem sok, viszont példamutató lehet. semminek nem nevezném, inkább csak kevésnek.
nem akarom még sorolni, mert az tényleg önfényezés lenne, rólad nem tudom, hogy aktívan végeztél-e ilyen tevékenységeket, itt most nem 1-2 napos "én is segítettem" dologra gondolok, hanem több mint két évtized rendszeres munkája van benne sokszor elég undorító és/vagy veszélyes tevékenységekkel.
másik téma mit szóltok a jobbikban történő balhéhoz?
belső infók szerint szabó meg vona akarja kinyírni a sneidert, bábnak akarták, de sneider önjáró lett...
stummert meg varga damm-ot akarnák betolni, csak elszámolták magukat, azt hitték, hogy sneider egyből lemond...
nyilván addig nyúzzák, ameddig le nem mond, de ezzel iszonyat sok újlobbikost meg libsit veszítenek el és sneider is biztos tud pár meleg sztorit, szóval boríthatja a pártot :D
én próbálok tenni, nyilván nem tudok sokat, de teszek valamennyit.
amúgy fogalmad sincs, hogy mit csináltam/csinálok, szóval a magad nevében nyilatkozz.
Szerintem mindketten LÓFASZT sem tettünk a nemzetért, kedves Gábor.
Legalábbis értékelhetőt, kurvára nem.
Csak én nem is jövök a pátoszos faszságaimmal.
De örülök, hogy fixen mindig ide likadunk ki, hogy én hogy a faszba merészelek ugrálni egy színpadon:DDDD
szerintem én sokkal többet tettem a nemzetért, mint Te! nem hasonlítanám össze a pózerkedésed, meg a műrokksztáros baromságaid, azzal, amit én csináltam/csinálok.
amúgy meg te beszélsz, mikor a nemzettest szempontjából hasznosságod kimutathatatlan???
Mikor éljük már meg, hogy mindenki egy dologért él, a közért????
ki terel???
Te hozol debil ablak-zsiráf/tesz vesz város szintű, ám bibliai erejű példákat az életből a rövid távú hasznosság ellen érvelve, nem én:)
Ha nem tetszik az egyéni érdekek előtérbe kerülése eme kultúrkörben, akkor időgépet kell építened, és fékezd meg a humanizmust.
nem kell azért akkora ész hozzá és a melósokat én nem becsülném le, inkább gerjesztett feszültségről van szó! ismertem 1-2 szakszervezetis nagyhangú élősködőt, aki leginkább magát képviselte, de jól tudott manipulálni meg szart keverni.
józan paraszti ész elég szerintem ezeket felfogni és biztos jó pár melós felfogja ezt...
ha egy földműves túlfeszíti a húrt, akár az állatainál, gépeinél, termőföldnél, növényeinél annak lesz következménye, az azonnali gyors haszon nem feltétlen hoz akár középtávon jó eredményt...
pont nem a tulajdonosokról van szó, ne terelj! ha hozzájuk telepítik a fejlesztő üzemet, akkor az egyetemtől , régiótól kezdve a környék nagyobb része jól jár!
amúgy a munkavállaló is lehet vadkapitalista, mert a szaktudását, munkaerejét árulja és ha nem korrekt, akkor visszaélhet ezzel, ami rövid távon lehet nagy haszon, hosszú távon nem.
pl.: ismertem olyan IT-s srácot, aki egy cégnél "visszaélt" a szakmai tudásával, rövid távon mondjuk 500%-ot kért a helyzet megoldására, a cég kényszerhelyzetben volt, kifizették, de ennek híre megy és hiába a szaktudás, ha jogilag legális megoldás is, ennek híre ment és sok helyen már megelőzte a híre. hosszú távon nem éri meg az ilyen hozzáállás! rövid távon lehet jól járt, de hosszú távon nem.
A melósokat nem érdekli a hoszzútávú gazdaságpolitika, nem is értenek hozzá, nem az ő dolguk. Ők csak harcoljanak, ahogy tudnak a több lóvéért. ( Az mondjuk elkeserít, hogy az 5 pontért nem küzdenek )
Lokál: a Jobbik nem éltette sem Sorost, sem Sargentinit
Sokadik helyreigazításra kötelezte a bíróság a Lokál nevű fideszes, ingyen osztott bulvárlapot.
Eszerint 2018. szeptember 19-i lapszámban hazugság volt, hogy a Jobbikból kirúgott Volner János egy szeptemberi frakcióülésen felelősségre vonta Vona Gábor korábbi elnököt, és vádaskodtak volna egymással szemben, ahogyan az is hazugság volt, hogy a frakcióülésen Soros Györgyöt éltették, és koccintottak az elfogadott Sargentini-jelentésre.
nem is rólad van szó, mi fixen kitartunk elfogadhatatlanul surmó mivoltunk mellett, ha esik, ha fúj
Style over substance, mondhatnánk, ha mondanánk ilyen menci dolgokat
Szerinted bármilyen munkavállalónak érdemben foglalkoznia kellene azzal, hogy a tulajdonosok kiemelt, és hosszú távú igénye az, hogy minél alacsonyabban tartsa a bérüket?
Micsoda alantas vadkapitalista rémálom ez, kérem?
nem a leállításról van szó, hanem az újabb beruházásról!!! főleg K+F témában. nyilván nekünk van szakmai előnyünk a szlovákokkal szemben, de lehet beint erre az audi és viszi oda...
a győri a legnagyobb gyára a vw-nek, nem fognak mindent leállítani egy sztrájk miatt.
Majd a 'rabszolgatörvénnyel' behozzák :)
Pont ez a lógóarcú győri szakszisvezér arcoskodott a tévében tavaly, hogy náluk mekkora a munkakultúra, a folyamatszervezés a legkirályabb - hát most majd megmutathatják.
a kormányzatnak is a fasz rossz oldala, mert már "szrtájk" előtt megállapodtak szóban, viszont a régiónak ahova a beruházás meg a K+F menne 1000x jobban szopás, ezt Te is tudod nagyon jól!
megint felteszem a kérdést, szerinted megéri-e a dogozóknak hosszú távon a most kiharcolt x% béremelés????
a többségük igen, főleg a bevásárlóközpontok meg az alacsony képzettséget igénylő szalagmunkás gyárak. magasabb képzettségnél már ez nem igaz, mert szakemberképzés van nemzetközi szinten lásd Pécsett is az egyetem informatikai karán.
a fejlesztési beruházás meg pont új magasan képzett szakembereket igényelne, nem polcpakolókat(ami nem szégyen, minden munkát meg kell becsülni). szóval ott a győri műszaki kar + IT vonalon is hatalmas előny lenne, jönnének a külföldi diákok is + haszon az amúgy sem szegény környéknek.
Nem engem kell meggyőzni.
Van a régiónak képviselete, van gazdasági tárca, van az Audi, és vannak az Audi dolgozói.
Az egész mostani kormányzattal az a bajom (a permanens retardáltakra belőtt- ám roppant sikeres- kampányon túl), hogy mindig fixen előpolitizál.
Hát akkor ez a fasznak most a másik oldala épp számukra.
Semmi nem tiltja, hogy mediátorkodjanak egyet.
akarjanak, de gondoljanak a jövőre, ahogy lejjebb írtam, azt is olvasd el! megéri-e az a + 5%, ha a szlovákokhoz viszik a fejlesztési beruházást?
nem szalagmunkáról lenne szó, hanem fejlesztésről! ott az egyetem műszaki kara, szerinted mennyire lendítené fel az egész várost??
lásd Pécs mennyit profitál az egyetemből, külföldi diákok, az infós vonalon is vannak, mert a német IT Services együttműködik az egyetemmel, bár e helyi dolgozók sokkal kevesebbet keresnek, mint pesti IT S. dolgozói ugyanabban a munkakörben nem 5-8% a különbség...
az egész régiót hosszútávon fellendíthetnék, bár így is kiemelten gazdag az ország többi részéhez képest...
szóval az az +5-6% megéri e hosszútávon? és ez pont nem gyarmati dolog, mert nem szalagmunkát, hanem fejlesztést hoznának ide, amivel + képzések lennének...
bocs, de nem szerinted a dolgozóktól elvárható, hogy azért ne akarjanak nagyobb bért, mert be van lebegtetve egy másik beruházása a cégnek?
Ha a kormány érdeke a megvalósulás, akkor szálljon be a kormány tárgyaló partnerként.
És akkor most utáljuk a multikat, mint rég, vagy új szelek fújnak?
Már gyarmat akarunk lenni?
+ ott a győri egyetem műszaki kara, akivel kapcsolatba lenne az audi kiemeltebben, ugye ott van közlekedésmérnök oktatás..., mellettük lenne az audi nagy fejlesztési beruházása...
hosszú távon az 5% béremelés egy nagy veszteség a régiónak...
eleve nem keresnek rosszul a hazai audi gyárban 10% béremelés alapból sem kevés, erre 18%-ot követelnek, de ha kiharcolnak + 5%-ot, az egy rövidtávú győzelem, mert a komolyabb beruházást már nem fogják ide hozni...
ahelyett, hogy gondolkoznának a munkások a jövőről és a gyerekeik jövőjéről +5-6% fizetés emelésért elcsesznek egy hosszútávú hatalmas beruházást, ami K+F vonalon is világszínvonalú lenne...
de kicsit tovább kell gondolni...
az audi nemrég szóbeli megállapodásban már megbeszélte a hazai vezetőkkel, hogy az új fejlesztési üzemét hozzánk fogja telepíteni, nem a szlovákokhoz! elektromos és önjáró autók, hatalmas beruházás!
Ja, ok, akkor szerintem akkor meg ne szólj bele legközelebb, ha nincs semmi érdemi mondanivalód, csak annyi, hogy szerinted nem ennyit keresnek az audinál Szlovákiában, mert szerinted nem ennyit keresnek, mert már az hogy lehetne, hogy ennyit keressenek
Ja, ok, akkor szerintem akkor meg ne szólj bele legközelebb, ha nincs semmi érdemi mondanivalód, csak annyi, hogy szerinted nem ennyit keresnek az audinál Szlovákiában, mert szerinted nem ennyit keresnek, mert már az hogy lehetne, hogy ennyit keressenek
ezeket amit összehabratyolsz sem megerősíteni, sem megcáfolni nem áll szándékomban :)
De nyilván a vw csoport nem fog béradatokat kiteregetni, szóval a szakszis gyakorlatilag bármit mondhat - hogy te megehesd.
Adyról pedig vagy jót, vagy semmit.
Ad egy: mint írtam, ő jelen kérdésben picit jobban képben van pozíciójából fakadóan
Ad kettő: mint írtam, a VW csoport nem nagyon cáfolt, pedig logikus lenne, ha már bértárgyalnak
Ad három: te akarod őt cáfolni per pillanat
Szóval vagy előszedsz végre egy adatot, vagy pont olyan vagy, mint az egyszeri mami egy riportban, aki szerint Ady szar költő volt, mert szifiliszt kapott, és azt rendes ember nem kap
igen, én még a tavalyit néztem, most idén ~50 Euro a különbség, ami természetesen nem 40ezer ft.
Nem mellesleg épp a magyar szakszervezetek és a munkaadók nem állapodtak meg idehaza a magasabb emelésről.
magyar : 2019. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 149 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 34 260 forint, napibér alkalmazása esetén 6860 forint, órabér alkalmazása esetén 857 forint.
Kedvezmények nélkül a nettó bér: 99.085 Ft
szlovák : A mostani évvel összehasonlítva 2019-ben 40 euróval emelkedhet a havi minimálbér, így az órabér elérné a 2,989 eurót. Ez nettó 430,35 eurót jelent hónaponként, ami a 2018-as év 403,18 eurós összegéhez hasonlítva havi 27,17 eurós növekedést mutat.
Egyáltalán nem mindegy hogy az 1600 nettó vagy bruttó, szja és eü levonások Szlovákiában is vannak, stb.
A minimálbér 50Euróval több Szlovákiában mint nálunk, de ott 19% az szja alsó sávja.
Lakás- és utazási támogatást többek közt pl. az Audi is ad itthon is.
Az Audi váratlanul összehívott egy újabb bértárgyalást a szakszervezettel
Kedden újra tárgyalóasztalhoz ül az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria Zrt., miután a hétfői egyezetetés ismét eredménytelenül zajlott. A cég váratlanul kezdeményezte az újabb tárgyalásokat a szakszervezettel.
Ja, hogy pont neked semmit nem kell alátámasztani semmivel, értem.
Akkor csak a szokásos.
Van egy állítás, te cáfolni akarod.
Ő a magyar szakszervezet alelnöke, te meg pont a lófaszjóska vagy a hangmester.hu-n ebben a témában (mint én).
Az helyzeti, és információs előny eddig nála van.
a VW csoport tudtommal nem cáfolt.
És ki beszélt Romániáról?
a VW csoport átlagbére van terítéken a határ túloldalán.
fiam a lenovónál van. Szlovákiában van a központ.
Kimehetne. 1.600 eur plusz lakástámogatás, stb...
Volt is kinn, pozsony, jó környék irodaépület.
Itthon 260-e. ugyanaz a munkakör.
De kézi melósnak is megéri kimenni ha csak a minimálbéreket nézzük.
A szakszi számai neked hivatalos forrás?
A neten 420ezer havi szakmunkás bérről regélnek - ez alapján akkor a belgák havi 4800 ajrót keresnek, ha igazak a számok.
Én csak azt 'szajkózom' az itt bezzegezőknek, hogy tessék akkor elmenni Szlovákiába/romániába melózni. Megtapasztalni a létezőt.
baszki, hát hozz friss adatot.
(Az uccsó link 2018-as, jelzem emlékeim szerint)
És te mit szajkózol?
Bármivel alá tudod támasztani az ellenérveidet?
Én kíváncsian várom, simán elhiszek mindent, ami hivatalos forrás.
"While Audi workers in Hungary are also taking home more than before, they trail Volkswagen peers in the region. Employees are earning on average 25 percent more in the Czech Republic, 28 percent more in Slovakia, 39 percent more in Poland and 3.6 times more in Belgium than in Hungary, Csalogany said."
lehet cáfolni Csalogány Györgyöt, ő ezt nyilatkozta
Nézd meg Gáborunkat, nála most épp az Audi alkalmazottak, akik képtelenek ésszerű kompromisszumot kötni a jövőjük érdekében:D
Már vitáztunk, hogy a hírek szerint újabban nem jár át a szlovák, (max a cégcsoport gyáraiba átcsoportosításnál), de tudom, neked mások a tapasztalataid.
ELlenvélemény:
link 1 link 2 link 3
Mármint neked az audis alkalmazott indok nélküli ellenség? Mióta?
Amúgy eléggé vicces az audis motorgyártást 'szalagmunkának' tekinteni.
Meg 'bezzegszlovákiával' próbálkozni, miközben tömegével járnak át onnét Győrbe dolgozni a népek, és nem csak a magyarok.
Most épp a szalagmunkás az ellenség, ha jól látom.
Mindig más, indokolni sem kell, csak legyen.
Ilyen szemmel az orbanofóbia legalább egy fix pont a túloldalon
"A legteljesebb mértékű erkölcsi, politikai támogatásunkról szeretnénk biztosítani mindazon szervezeteket, amelyek a megmozdulásokat szervezik" - mondta a Kövér a MÁV szrtájkról. Természetesen az elmúlt kilencet megelező elmúlt nyolcban.
Yep. Nekem még az első Daredevil bejött, de másodikra már kifulladt, a harmadik meg még szarabb. De a legbárgyúbb a Luke Cage volt, színészi antitalentum a forma. De ha már volt egy Marvel sorozat a fehéreknek, az ázsiaiaknak, a nőknek, akkor már kellett egy a fekáknak is. De valahogy akkor sem tudom nem megnézni ezeket a szutykokat.
Értem én, de az lenne a kérdésem, hogy abban egyet tudunk érteni, hogy van joguk sztrájkolni a jobb bérekért?
Mondjuk annyiért amennyit szlovákiában kapnának?
Mert ez most kissé olyan mint ha bárkinek is bajára volna, hogy többet szeretnének.
azért szembe kell nézni a fizikai korlátokkal, nem mehet mindenki nyugat EU-ba, mert nem férnének el :D
és ez nem vicc! azzal sem ártana szembenézni, hogy jön a robotizáció, egyre kevesebb gyári munkás kell majd, pár informatikus/mérnök/tervező egész gyárkomplexumokba elég lesz. jön az A.I., M.I. ilyen általános adminisztrátori feladatokat is kiváltanak a jövőben, irodai munkák nagy részét...
szerintem hosszabb távon kellene gondolkozni, nem ártana az önfenntartásra és a belső piacra koncentrálni, főleg, mivel hazánk adottságai alapján elsősorban agrárország...
ha még időben nem teszünk valamit mi emberek, környezetvédelmi, túlszaporodás, (szuperintelligencia??, lásd SKYNET, mondjuk szerintem öntudata nem lesz, ezért nem jön létre) vonalon, akkor az egész emberiség kerülhet veszélybe 1-2 emberöltőn belül...
nem keresnek rosszul országos viszonylatban eleve...
az meg minden multinál így van, hogy a kihelyezett nem központi helyen kevesebbet keresnek...
lásd akár informatikus vonalon is egyik haverom pesten beosztottként keresett x összeget, hazajött Pécsre ugyanahhoz a multihoz, de itt már osztályvezetőként kevesebbet keresett, mint pesten beosztottként, németben meg 3x annyit keresne ugyanabban a pozícióban a pesti is...
nem véletlen keresik a multik az olcsóbb munkaerőt, ha mindenki nyugatra menne, akkor az működne szerinted?
arra nem gondolnak az audi dolgozók(nem vagyok multi párti!), hogy az önvezető autók fejlesztésének az ide hozataláról volt szó, de vacillálnak a szlovák vonalon is...
hosszú távon mi lenne a jobb nekik?
Annak ellenére, hoyg több terányi audiovizuális anyagot közöltek a SZRTÁJKRÓL, ha nincs o1g-zés és hasonlóan narratívába vágó dolgok, akkor hirtelen milyen szépen vissza lehet menni multisimogatóba. "Nincs másik valóság" lol