Egyébként itt ő az egyetlen, aki betartja a pandémiás szabályt! Ott van a maszkja a köldök alatt, a szárait két kézzel fogja. Csak még nem tudta eldönteni, hogy melyik szája, illetve ajka előtt legyen a védelmi eltakarás? Aztán lehet, hogy az eldöntés helyett a megdöntés lesz a sorsa.
szinte magam előtt látom Merkelyt, Bódogkőit, Nyunyókát, Zachert meg az összes vírusceleb megmondóembert, ahogy fejüket fogva habzó szájjal sipákolva üvöltik, hogy "hol a maaaaaaszk?!?!!?" meg hasonlókat a felvételt kikerekedett szemmel nézve meg elmorzsolva orruk alatt gúnyos malíciával, hogy "nem csoda, hogy megint beroban majd egy újabb hullám az ilyen felelőtlen megmozdulások miatt!!"
mint például az olyan böszmeségek, hogy bár a pórnépet kötelező szájkosárviselésre kötelezgetnek zárt terekben vagy tömegközlekedésben (amiről BTW tudjuk, hogy úgy állítja meg a vírusokat, mint szögesdrót a szúnyogokat) addig O1G meg simán tart zárt helyen évértékelőt, ahol kb senkin nem kell maszk, pedig egymás hegyén hátán ülnek. Bezzeg ha ez egy Iron Maiden koncert lenne, akkor 5 oltás kellene a látogatáshoz valamint 3 maszk, amig kapsz levegőt.
Hát igen, igen. Sőt a ha jól megnézzük, akkor 8 db domborulat-gömbölyület van itten kéremszépen! Mert itt szembeötlik, és nem is kis mértékben 2x2 db méretes biogömb, de tapasztalatból tudjuk, ha itt most nem is látszik, hogy elől is van 2x2 db ilyen lökő, és az már 8 db. A nyolc gömb egyidejű használata azért gyakorlatot igényel! Végülis itt mindnyájan zenélünk és a többszólam egyszerre való megszólaltatása rutin megy (jelen esetben sajnos csak menne) nekünk. Apropó, ezek itt mé" nem mozognak? Már mint a gömbök ide-oda.
BTW az, hogy a 21 században, itt Európában 2 éve rendületlenül, erőszakkal lehet megszorongatni, meg lezárni, országokat, embereket, társadalmakat, vagy hogy pl a szomszédban jövő héttől kötelezővé tesznek kísérleti vegyszereket a felnőtt lakosság számára egy olyan vírussal szemben, ami már lég levonulóban, ja és akinek ez nem tetszik, azok ellen a meg már mindenhol hadsereget hívják be és veretnek szét emberek tízezreit, ekkora böszmeség nem volt kb a II. világháború óta. És ez nem a sötét középkorban, vagy valami akár távoli harmadik világbeli afrikai bantu országokban zajlik, hanem itt és most, felvilágosult, modern európia országokban a 21. században, ehhoz képest nyilván sokkal izgalmasabb, hogy pölö a Proxima kentauriról mekkora felbontású fotót tud csinálni egy b@szottdrága űrszonda, na.
Az, hogy emberek milliót tették tönkre vagy földönfutóvá politikai és média agymosás közepette és zsarolnak a mai napig, persze közben egy szűk réteg vagy iparág meg épp az ellenkező hasznot húzza le, a népességen kísérleteznek, génkezelik és ritkítják, és mindezt itt a szemünk láttára és ez még mindig real-time-ban megy. Szóval most már nem suttyómban, hanem 2 éve a strartkőről hugyoznak a medencébe és nem csak itt, hanem globálisan, ezen a ponton azért már van egy "picit" túltolás, amit ugyan el lehet bagatelizálni, meg aztán kit érdekel a szabadság ha a WHO és Nyunyókáék őrzik az álmunk és egészségünk, de lehet nem mindenki akarja a bólogató birkát játszani némi struccpolitikával fűszerezve.
A távcsövet beállító személyzet következő feladata,hogy a 18 képérzékelő szenzor képéből egyetlen értelmezhető képet csináljanak,hangoljanak.
Így kicsit másképp cseng az,hogy "nem tudod értelmezni a látottakat".
Hát annyira DE, hogy a lentebbi fotó,amit Lali berakott,ugyanazt az egyetlen HD84406 jelű csillagot ábrázolja.....18-szor!
Ez egy tesztkép.
És még csak nem is galaxisokat ábrázol a kép.
Na ennyit erről asszem, ezt is túltárgyaltuk. :D
Jaj,nem is az űrtávcsővel gondoltam a Holdat lőni,hanem jó ehhez akár egy földi obszervatórium is,valami fényszennyezéstől és légszennyezéstől kevésbé terhelt helyen.
Tudod, ahol ennyire feszül a "borjúkötél" az valahogy le kell vezesse a túltengő tesztoszteront..... Mikor meglátom, Metallik és nem csöcs, már görgetek is.......
Peter Doshi, a Marylandi Egyetem kutatója, egyben a világ legelismertebb orvostudományi lapjának, a British medical Journal-nak (BMJ-nek) főszerkesztője végig kiállt a tudományos igazságkeresés védelme mellett. Ő volt az, aki a modern mRNS alapú vakcinák klinikai eredményei során fel merte tenni azokat, a gyógyszerfejlesztéssel magas szinten foglalkozó szakemberek mindegyikében egyébként is felmerülő kérdéseket, hogy az mRNS alapján tüskefehérjét termelő testi sejtek immunrendszer általi elpusztításának ismeretében (hisz a vírusfehérjét termelő testi sejteket potenciális vírusfertőzött sejtekként detektálva az immunrendszer mindig elpusztítja) 100%-ban biztosítható-e, hogy az izomba adott mRNS-lipid nanohordozó komplexe ott is marad és a tüskefehérje termeltetés, de legalábbis a széteső sejtekből felszabaduló tüskefehérje, nem érintheti-e az izmon túli régiókat? Ezek olyan racionális kérdések, amiket a tudományos közösség 2020 elejéig nyíltan megvitatott, sőt a tudományos szakemberektől elvárt volt a hasonló kérdések feltétele. Azaz hogy egy hatóanyag vagy molekuláris komplex hova jut a szervezetben, ott mi csinál, és mi történik a célsejttel. Ezeket a kérdéseket 2020 márciusától nem lehet feltenni. Mert ha felteszed, főleg a mások megbélyegzésében gazdag történelmi hagyományokkal rendelkező országokban, ott a mainstream-et irányító, legtöbbször kérdéses szakmai hátterű szakemberek vezetésével, lejáratnak. Így Peter Doshi nem egy hős, csak egy tudományos szakember, aki végig hű maradt a tudomány alapvető elveihez. És akkor a cikk:
"A járvány vége nem a biológiától vagy az orvostudománytól jön, hanem tőlünk - A történelem azt mutatja, hogy a légúti világjárványnak a társadalmi viselkedés, nem pedig valami epidemiológiai adatpont vet véget. Peter Doshi és David Robertson
Négy esetben – az 1918-as, 1957-es, 1968-as és 2009-es influenzajárványban – a pandémiás kórokozónak tulajdonított kórházi kezelések és halálozások még évekig folytatódtak a vészhelyzet elmúltával. Ez azt mutatja, hogy a világjárvány „végét” nem lehet meghatározni valamiféle epidemiológiai mérföldkővel, amely eltávolít minden vírussal kapcsolatos kockázatot. Történelmileg inkább a rendszeres élet újrakezdése – ha az meg is szakadt – irányítja a világjárvány végét.
Noha az 1918-as világjárvány papíron évekig tarthatott – a lakosságszámhoz viszonyítva háromszor annyi embert ölt meg, mint a Covid-19 - a való életben az ellenintézkedéseket ritkán tartották fenn hat hétnél tovább . A városok nagyon eltérő módon szálltak szembe a vírussal. Míg például 1918-ban sok nagyváros átlagosan négy hétre bezárta az iskolákat, New York és Chicago – akkoriban az ország két legnagyobb városa – a világjárvány teljes ideje alatt nyitva tartották az iskolákat . És ahogy John Barry történész megjegyzi , sok helyen „több hónapig tartó relatív normális élet volt tapasztalható a hullámok között”.
Mégis, bár az élet nem szakadt meg, vagy nem tért vissza gyorsan a normális kerékvágásba ebben a négy világjárványban, nagyon eltérően kezeltük a covid-19-et. Míg az orvostudomány az idők során fejlődött, a mindent megoldó vakcina vagy a terápia reménye nem magyarázza meg teljesen eltérő reakcióinkat. A társasági élet azonban az eddigi járványos során sosem nem állt meg az oltásra várva.
Az adatokra való példa nélküli összpontosításunk segíthet megmagyarázni, hogy az emberek miért kezelték olyan eltérően a covid-19-et. A világjárvány korai szakaszától kezdve a híroldalak és a televíziós hálózatok következetesen olyan járványfelügyeletet jelenítettek meg, amelyek a folyamatos szükségállapot észlelését jelzik, beavatkozást ösztönözve és megakadályozva társadalmi életünk újrakezdését. Az adatok állandó telítettsége táplálta azt a felfogást, hogy csak meghatározott epidemiológiai mutatók teszik lehetővé a normális élet visszaállítását.
A SARS-CoV-2 terjedésének megfigyelésére irányuló, példátlan képességünk ellenére a történelem azt mutatja, hogy sosem jön el az a pillanat, amikor az adatok a világjárvány végét jelzik. Ha az előzmények bármire utalnak, az esetek, a kórházi kezelések és a koronavírus okozta halálesetek még évtizedekig itt lesznek.
A pandémia megszüntetésének kulcsa tehát nem biológiai. Ez szociális. Manapság a közvélemény mélyen megosztott a továbblépés módját illetően, egyesek már régen a világjárvány utáni állapotba kerültek , míg mások nemrégiben indították újra a virtuális oktatást és megerősítették a maszkra vonatkozó mandátumokat, válaszul az omikron változatra. A rendkívüli állapot azonban nem tarthat örökké, különösen azért, mert a beavatkozások megosztották a családokat , és károkat okoztak a gyermekeknek és fiataloknak , akikre pedig a legalacsonyabb a koronavírus-veszély.
A szigorúbb járványenyhítési módszereket alkalmazók számára pedig alapvető fontosságú annak megértése, hogy a járványnak nem lesz egyértelműen meghatározható biológiai végpontja. Csak akkor ér véget a világjárvány, ha beépítik életükbe a covid kockázatát, és visszatérnek a normális társadalmi interakciókhoz. Bármennyire is tiszta, rendezett végpontban reménykednek, a történelem azt mutatja, hogy ilyen nem létezik.
Végül is nem a vírus határozza meg az idővonalat, hanem mi. A járványnak akkor lesz vége, ha azt mondjuk, hogy vége."
Ennel "mérföldkövebb" kepet nem fogsz kapni.
Az, hogy mennyire sokatmondo az attol fugg, mennyire tudod ertelmezni a latottakat.
Egy reszecskegyorsito detektoraibol szedett informacio is csak krix-krax meg pontok meg vonalak mert nem tudod, mit latsz.
Alapvetoen amit egy barmilyen urtavcso szolgaltatni tud az tavoli fenyt kibocsajto objektumokrol erkezo feny begyujtese. Ennyi. Az, hogy milyen tavolsagbol tud, meg mennyire erzekeny az eszkoz es az igy hozott anyag a hozzaertok szamara mennyi tobblet informaciot szolgaltat a meglevo tudas finomitasara, elmeletek gyakorlati igazolasara meg ilyenekre, ebben rejlik ennek az erteke.
De van rengeteg info a lathato feny tartomanyan kivul is, felfele is es lefele is boven, marmint a hullamhossz vonatkozasaban. Ezeket is vizsgaljak regota, de ezeknek az eredmenyei meg ennyire sem a laikusok vizualis elmeny-kenyeztetesere gyurnak.
Egy ilyen eszkoznek van egy adott elettartama meg azalatt mennyi fotot tud kesziteni. Ebbol kiszamithato, hogy mennyibe kerul egy foto.
Plusz azzal, hogy haszontalan dolgokat fotoz, elveszi az idot es energiat a hasznos dolgoktol.
Ez lehet az egyik oka, hogy nem a Holdon otthagyott dolgokat fotozzak.
A masik meg a felbontas kerdese. 300 ezer kilometer tavolsagbol lefotozni meteres nagysagrendu dolgokat nem ugyanaz, mint sokezer vagy millio fenyev tavolsagbol fotozni baszott nagy galaxisokat.
Asszem mikor a fekete lyukrol csinaltak azt a radioteleszkopos imaget, az egesz bolygon mindenfele egymastol tavol levo radioteleszkopokat hasznaltak, hogy noveljek a felbontast.
Annak volt nagyjabol olyan felbontasa, hogy tudott volna egy kiveheto kepet alkotni egy fankrol a Holdon. De ahhoz sokezer km tavolsagban kellett lennie a teleszkopoknak egymastol.
A térszög most itt mindegy, az állításom csupán annyi,hogy ugyanez a semmitmondó kép totál reprodukálható házilag is,kevés utómunkával.
A Greg által is említett "kurvajósága" mögött mindössze az a hit van,hogy galaxisokat vél látni a képen, mert az az infó,hogy ezt a képet egy ilyen drága űrtávcső készítette.
Ha megcsináltam volna ezt a képet házilag,és azt állítom hogy ez AZ A KÉP,amit a gecidrága űrtávcső csinált,akkor az kapta volna a kurvajó jelzőt, a mögöttes infók miatt. :)
Nyilván lesznek majd sokkal jobb, sokatmondóbb és "mérföldkövebb" képek is ettől az űrtávcsőtől,de ez egyelőre nem az.
Sokan azt gondolják,hogy az Omuamua-ról készült és elterjedt grafika is egy fénykép,de nem.A valós fénykép is asszem fellelhető, na az azért nem az a tűéles valami.
Én azt csodálom,hogy ezekkel a világbajnok optikákkal meg technológiával,még nem fotózták le a Holdon a leszúrt amcsi zászlót,vagy az asztromamukák lábnyomait,vagy a holdjáró keréknyomait,stb-stb.
Azt nem tudjuk, hogy mekkora térszög van kinagyítva. Gyanítom, nem dobtak volna ki sokszázmillió dolcsit, ha az eredmény ilyen egyszerűen reprodukálható lenne.
Tulajdonkeppen igen :)
De ha belegondolsz, nagy kiralysag ez azert.
A Hubble is mar vagy 30 eves asszem vagy ilyesmi. Durva azert, hogy kis fos sargolyon kialakul az elet, valahol a galaxisunk szelen, aztan onnan allandoan porogve meg szaguldozva korbe-korbe, a kis civilizacio el tud latni kurvara messzire es egesz jol megfejti az univerzumot.
Relative.
Gondolom ugyanaz mint a processed food ugy altalaban.
De emellett megmaradnak a gabona meg zoldseg gyumolcs meg egyebek csak az allati feherjeforras van ebbol megoldva.
Mar azoknak akik erre valtanak. Csak pusztan tucskot enni elegge hardcore lehet.
Amennyire tudom, a koleszterin, vércukor miatt nem kell ezeknél aggódni, sőt.
Viszont az allergén hatás ad okot aggodalomra. Rákra sokan allergiások, pedig ott a kitinvázat még nem is eszed meg. Ezeknél viszont az is része a kajának.
Felmerülhet egy kérdés, milyen hatással van-lesz ez a táplálkozási forma az ember egészségére? Koleszterin, vércukor, gastrointestinális reakciók, vastagbél működés, stb. stb. ja és a libidó? A termékenységi mutatókra és a spermiumszámra, pepeérésre való hatásáról még nem is beszéltünk.
Van egy allati feherje alapanyag ami elvileg szabadon formazhato.
Ha a virsli csomagjan lenne egy foto arrol, hogy mit daraltak bele, valoszinuleg hasonlo elmeny lenne mint egy marek szocske vagy kukac.
Szoval en is ugy latom, hogy a bedaralt masszabol majd lesz valamifele elelmiszer forma.
Ahogyan a forgacslap is egy daralt massza visszatoltve ket famintas matrica koze.
Ettol kezdve csak a felulet meg a kidolgozas elethusege szamit. Siman lehet belole csirkecombot is csinalni, muanyag csontokkal. Amit meg kell majd szokni, hogy ne azzal a lendulettel basszuk ki a kutyanak a nyitott teraszablakon vasarnapi ebed kozben.
Ha olyan formában próbálják elterjeszteni, ahol a rovar felismerhető (mint a linkelt cikkben a pirított szöcske), akkor a népesség jelentős része inkább krumplin fog élni. Én se tudom elképzelni, hogy ebéd után tücsökszárnyat piszkálok ki a fogaim közül.
Azt viszont el tudom képzelni, hogy az lesz, ami a Snowpiercer sci-fiben volt: ilyen homogén zselés állagú szeletet ettek, ami - mint a film végén kiderült - rovarokból készült. Lehetnen faszán-változatosan ízesíteni. “bacon flavoured cricket bar” :)
Na végre! De akkor az már nem szúnyogvér, hanem vegyes vér, állatok, emberek vére keveredik a hurkában is. Igazi biomix. Már csak remélni lehet, hogy nem tesznek bele ízfokozót, vagy valamilyen "E" anyagot!
A termeszet folyamatos lehalaszasa mar reg nem mukodik. A folyamatosan novekedo termesatlagok szinten elerik a hataraikat. A vegan letforma meg nem feltetlenul egeszseges mindenkinek, lehet errol vitazni, de a tejet peldaul a fold lakossaganak csak kb 30%-a tudja megemeszteni. Ez genetikai kerdes. Ahogyan nem tudnad ezeket az embereket a tej fogyasztasara szoktatni, ugyanugy azt sem lehet, hogy egy csapasra mindenki vegan legyen.
Szoval kell valami allati feherjeforras ami egy termeszettol elzart rendszerben is mukodik, nem igenyel nagy teruleteket, nincsenek nagy externaliak mint peldaul sertes meg szarvasmarha farmokon a szag meg a szar meg a legyek, nem kell folyamatosan antibiotikumokat meg hormonokat tolni az allatokba, esatobbi esatobbi.
Ha ezek az uj dolgok elterjednek es barki szamara elerhetove valnak, az allatenyesztok is elkezdenek ezzel foglalkozni a hagyomanyos allatok helyett vagy mellett.
Nehany even belul kinemesitenek egy izmosabb fajtat aztan mindekozben elkezdenek folyamatosan szaporodni a farmok es elerheto lesz mindenutt.
Lesz marketingje es szepen eszrevetlenul a hetkoznapok resze lesz.
Urak, ha valakinek esetleg lenne tapasztalata fejkamerával kapcsolatban, néhány infót szívesen vennék.
Űrhajót indítani nem akarok róla /okostelefonom sincs/, leginkább csónakázáshoz, kajakozáshoz,"békés sportoláshoz" kéne. Esetleg egy halbooster nem zavarna rajta, persze csak a jobb láthatóság miatt:)
Így hirtelen ránézésre ez a Lamax W 9,1 akár jó is lehetne, de mivel még csak ma reggel jött az ötlet...
Na de így legalább hitelesen tudod alátámasztani Novák Katika visszaemlékezéseit a 80-as évekről. Amikor csak egymás közt suttogva beszélhettetek magyarul. Amikor indultál reggel a szovhozba, az út egyik oldalán papok voltak felakasztva, a másikon meg azok, akik a Himnuszt énekelték. Aztán szerencsére a Viktor kipicsázta ezeket innen!
A győri önkormányzati 15%-os fűnyírózó megszorítás az elszállt gázár miatt akkor megint csak egy glitch a Fidesz Metaverzumban? Elvégre mink valami pincsik volnánk, vagy mi. Egyébként itt az Elios már egy salamoni döntéssel megoldotta ezt a kérdést. Ég a LED aztán mégis sötét van. :D
A múltkor Sopronba mentönk egy haverral.Oszt látok ám egy bombázót, épp elejtett valamit, és lehajolt.Nem volt rajta bugyi.Csodálatom egy mondatban fejeztem ki:óóóóóóááááá.Kérdi a haver, mi van, nem láttál még ilyet?De, csak elfelejtettem.Egyébként a szépet meg kell nézni, el kell ismerni.Lássuk be, sokkal kellemesebb látványok, mint rengeteg más dolog.Hűséget fogadtunk, de vakságot nem!
Ha nem tudnám, hogy egy korosodó nagypapa vagy FELESÉGGEL, azt hihetném, hogy egy 16 éves tini, aki pinát még csak képen látott,de már nagyon ki van éhezve.
A kurva életbe! :D A Partizánban mondta el a Gerendai, hogy kb. 100 millert költött eddig öngyújtókra. Nekem is tetszenek, de egyszerűen már képtelen lennék több dologra rákattanni. Azért ha egy eredeti osztrák IMCO triplex csak úgy hányódik nálad, akkor gondolj bolsevik fórumtársadra! :D
Azért nem árt egy benzinkút is hozzá...... Volt itt is egy nálunk.Tulaja átköltözött a másvilágra.Gázszerelő szomszédja volt Horvátországban.......Halottról vagy jót, vagy semmit.Maradok a semminél.Valamikor nekem volt a szomszédom.
Az nekem pontosan megvan, hogy az EN149 szabvány szerint mekkora részecskeméretkre jók ezek a maszkok vagy nem. És az is megvan, hogy jó ré óta használják ezeket, főleg ipari célra.
Elárulom: vírusok/léguti fertőzések ellen minimum FFP3 kell(ene) ezek az FFP2 meg orvosi, meg textil maszkok pont annyira védenek a vírusoktól, mint a szögesdrót a szúnyogok ellen. Itt már halottnak a csók, hogy van-e mellé szalállad vagy nincs, mert úgy hülyeség, ahogy van.
BTW A hülyék paradicsoma nem azt jelenti hogy ITT a fúrumon hülye bárki, hanem az az a cikk az (emberi) hülyeség, amit belinkelek, szóval ezt a kontextus, hogy itt hülye bárki is, nem stimmel.
Mondjuk ez eléggé lestrapált.... Az enyém ehhez képest újszerű.Csak eszembe jutott, a most piacon levő temérdek inverter technológiás hegesztők digitális kijelzőkkel írják 180, 200 240 amper, oszt már a 3.25-ös pálcánál meghalnak.