Már nem tervezem. Piros WW-t tettem rá. Kicsit kiköltekeztem, meg egyébként az van a jb-n is így korrektül össze lehet hasonlítani a két gitárt. Szépen lesuvickoltam, citrom olajjal átkentem, aztán feldobtam rá az új húrokat. Az oktávot majd holnap belövöm szépen, ha benyúltak a húrok. A gitárosunk volt nálam, fél óra után esett le neki, hogy nem új hangszer.
Közben kiderült,hogy szerdán stúdiózunk. viszem mind a hármat. A hangmérnök az a basszeros cimbim, akinek ugyan ilyen volt.Szerintem ő is várja már a találkát.
Na a Jack mellett ettől esnél hanyatt.Nekem ilyen volt az első basszus gitárom.Csak az fekete fehér koptatós,juhar nyakas volt. Elképesztően jó gitár álom nyakkal, csak a teste ragasztott, vagy rétegelt már nem emlékszem.
Sziasztok!
Segítségre lenne szükségem.
Újdonsült bőgősünk erősítővásárlás előtt áll, de a kinézett GK cucc( BP250 fej, 125Wattos) fura hangokat hallat: "A "contour" nevű tekerentyű tekerésére nő a "búúúúúúú" zaj, és már kezdettől zavaró, féltávtól pedig durva." Teljesen gatya a motyó és hagyja a fenébe, vagy egy olcsóbb szervizzel meg lehet úszni, szóval érdemes megvennie? Amúgy igen jó áron tudná megvenni.
Előre is köszi a segítséget!
Megnéztem, de a képek alapján nem fogom tudni eldönteni, hogy olasz-e. Szemmel láthatólag nem mai darab, ráadásul nem tudok róla, hogy a márkát feltámasztották volna, mint pl az EKO-t. Tehát úgy gondolom, nagy valószínűséggel egy bő 30 éves olasz hangszer lehet.
Amikkel én eddig találkoztam, azok bizony olaszok voltak, és a '70-es évek második felében készültek. Legelső zenekarunk legelső gitárosának volt Melody SG kopija '80 körül. Akkor csúcsprofi hangszernek tűnt számunkra. Mint minden, ami a KGST-n kívülről érkezett... :))
Cimbora meg vett egy Melody preckót és képek alapján - meg ahogy mondja is - egész jó kis szerkezetnek tűnik. A hangját még nem nagyon hallatja, kontaktos kicsit. Tudsz ezekről valamit? A mákra olasz, de kizártnak tartom, hogy ott készült.
Melody Vintage 5000 Az ár a "ha kidobom is megérte" kategória, szóval ahhoz képest (is) kell megítélni :D
Már vágom. Akik ismernek, tudják rólam, hogy alapvetően egy jámbor ember vagyok, de egy alapos szájon törlés szerintem is jót tenne a gyereknek... (Elnézést mindenkitől, aki nem faxbukozik, így nem tudhatja, kiről/miről van szó.)
Kösz a jó tanácsot! A dolog úgy alakult, hogy itt ül a kicsike mellettem. Szóval megvettem. Nem volt mibe belekötni. A nyak nyíl egyenes, a húrok brutál alacsonyan vannak (holnap kicsit fel is emelem) mégsem zörög egy hang sem. Egy kiadós takarítás és egy új húrkészlet a holnapi terv. Az őszi szünetre megvan a programom...
sziasztok! úgy néz ki, hogy basszus cucc után kell néznem, mert a próbahelyről elhurcolják az egyébként fostalicska powerstate kombót amin eddig vígan játszottam.
pénzem nem nagyon van most erre, de egy nagyon schön fasza állapotú black nylon labellás rb630-ast tudnék bedobni cserébe, oda-vissza értékegyeztetéssel. kombó, fej-láda érdekel.
Wazuloid említetted , hogy sokáig Dáridó húrt használtál
ezért kérdezném tőled , hogy a EXL170-5SL és a EXL170-5 csak a hosszában
különbözik vagy a van valami más különbség is ?
Na ja, tény, hogy az egyik legelhanyagoltabb, leglepukkantabb, legjátszhatatlanabb hangszer, amivel valaha találkoztam, Frenreiszkaresz Squier-je volt. Szegény Orszáczky Jackie, aki egy stúdió felvételre kapta kölcsön, dobta is el... Ebből is látszik, hogy utóbbi figura (nyugodjék békében!) szintén reménytelenül amatőr volt...
Sok igazság vagyon s.m szavaiban, de sajnos nagyban árnyalja a képet, hogy az eladásra kínált basszusgitárok nagy többsége (használt, és bolti új egyaránt), beszabályozatlan, gyakran a játszhatatlanságig az. Így esélye sincs annak, hogy szerelem legyen első látásra. De lemondani egy potenciálisan szerelmetes gitárról azért, mert mondjuk oktávtól fölfelé minden hang zörög, és ennek meg sem próbáljuk kideríteni az okát, szerintem butaság. Éppen ezért jómagam is minden "randira" szerszámokkal felfegyverkezve érkezem, hogy ha szükséges, a balfék alapbeállításokat korrigálni tudjam, így esélyt adva az elhanyagolt, de nekem amúgy tetsző hangszernek.
Én is így gondolom, ez a modell olyan, mint egy igásló, viszonylag fiatal is, tehát elég kicsi a valószínűsége, hogy bármi komolyabb műszaki probléma legyen vele.
Megmondom én neked, hogy mi van... Vagy szerelem első látásra-pendítésre, vagy megette a fene az egészet, és hagyd a francba, felesleges szétbarkácsolni is, meg alkudozni is.
Én nem túl sokat értek a hengszerekhez, de a bundkopást, durva nyak-problémát, mechanikai hibákat nagyjából felismerem, és szarrá alkudok bármit egy bolhapiszokért is. Ehhez képest, mikor gitárt vettünk, labdába sem rúgtam, mert az idióta családtag azonnal kimutatja, mit érez. A spectortól már akkor összeesett, mikor meglátta a hirdető csávót sötétben egy raktárudvaron 20 méterre, kezében a csupasz gittyóval. A thumbot bedugta Nürnberg mellett az öreg német cuccába, megpendítette, és felordított, mint egy idióta, hogy "Húúúú apa!" Most kezdjen el az ember méricskélni, alkudozni, mert az egyik bund kopott, esélyem nem lett volna fél eurót se nyerni, az öreg csak röhögött :) Viszont a szerelem mindkét esetben forró és tartós... (Csak mert a szerelem rokona a szerencsének:)
Szerintem te se szarakodj túl sokat, ha szerelem, vidd, ha elmúlik, majd csendben kirúgod. Ha meg bármi zavar most rajta, ne alkudozz, hagyd a francba, buktad az utat, viszont nyertél egy kis időt az igazihoz...
Ahogy Kóci és a többiek írták: a babák előre-hátra mozgatásával a hangszert igazítjuk, "finomhangoljuk" a húrokhoz, ugyanis fordítva nem lehet. Ennek a beállításnak továbbra sem gondolom, hogy köze lenne a nyak állapotához, beállításaihoz, rádiuszához - kizárólag a hangszer tisztaságához/hamisságához. A babák függőleges irányú állítása persze már egy egészen más történet...
Leginkább a húrtól - és hangolástól - függ. A G nyúlik legjobban, így használt szett esetén a G babával menni kell hátra, hogy pontos legyen az oktáv. De sokszor új szettnél is úgy jön ki az oktáv pontosra, ha a G a látszólag normálistól hátrébb van.
Ha ugyan arról a gitárról beszélünk, nekem nem tűnik gázosnak a babák állása.Pontos oktávnál mindig hátrébb van a G húr babája, mint a D.
Szerintem a húrláb babáinak nem sok köze van a nyakhoz.Persze majd a szakik megmondják....
Nekem csak egy kérdésem volna: nem állnak furcsán a húrláb babái? Különösen a G?
A húrláb babáinak helyzete jelezhet-e bármit a nyak állapotáról?
(Herr Wazullal értekeztünk nemrég erről, de ha jól emlékszem nem jutottunk dűlőre)
Ideális esetben (ideális vastagságú húrokkal pl.105-45, pontosan beállított hangszeren) az E húron van a legmesszebb, és a G-n a legközelebb a nyakhoz. Persze ez függ a húrmagasságtól, a nyakpálca beállításától, és a nyak rádiuszától, de azt gondolom /feltételezem/ hogy ezek mind -egyenes nyak esetén- drasztikusan nem befolyásolhatják a babák egymáshoz viszonyított helyzetét/arányát.
Számomra a G hátrahúzása azt jelentené, hogy a nyakon a 12. bund helyzete a G húr oldalán eltér az ideálistól: hátrébb van.
A tapasztaltabb kollégáktól kérdezném: Ez jelentheti-e azt, hogy a nyak ferdül, csavarodik, stb...? Vagy hülyeség az egész, és csak feleslegesen paráztatom origami-t és magamat ilyesmivel?
Köszi!
Szükség lesz is rá , meg ha nem akasz sokat vacakolni a húrokkal
akkor vigyél magaddal egy kápót is, fölrakod nagyon laza húroknál és csak utána
vaszed ki a csavarokat a nyakból, így gyorsítasz a húrozáson nyak visszatétel után.
Sajnos csak este 6 körül indulunk, és olyan 9 körül leszek a Kánvin tér környékén. Ott valami stúdióban van a hangszer.De ha esetleg rá érsz és van kedved megnézni a gitárt, és a fejem szívesen találkoznék veled ott. Én sajnos csak 1-2 órát leszek fent aztán jön vissza a kocsi.Én most csak utas vagyok.
Ennél autentikusabb már csak egy American Vintage, vagy egy eredeti '57-es lehetne. Vagy egy Road Worn, bár nem gondolnám, hogy annál megéri az árkülönbséget...
Pont ezek a dolgok izgatnak benne bumszli nyak, vékony bund, éger test, stb. Minél autentikusabb precit szeretnék.Már amennyire a keretből lehetséges....
Esetünkben nem a hangszer MINŐSÉGE, hanem a fizikai ÁLLAPOTA, ami kérdéses és leellenőrizendő. Az enyémen a nyakpálca állító csavar a koptatólap szintje fölött van, azaz nemhogy a nyakat, de még a koptatót se kell leszerelni az állítgatáshoz. Szerencsés esetben ezen a példányon is így lesz, de mint tudjuk: "never say never". :))
Jelen esetben kétlem, hogy nagyon nagy meglepetés érne.Azt mondják hogy a classic 50s-ek a mex. Fenderek felső polcos cuccai. Inkább a macerás pálca állítás fura picit, de ez ilyen.Azért hangológép. meg csavarhúzó lesz nálam.
Ezen nem szendvicselt, mégis iszonyatosan stabil, már csak a méretéből következően is. Pici, vintage stílusú bundok vannak rajta, aki nem játszott még ilyenen, annak szokatlan lehet.
Töröm a fejem, de nem jut eszembe semmilyen gyenge pont. Ugyanazokra a dolgokra figyelj, mint bármelyik más használt hangszer kipróbálásakor. Aminek forognia kell, forogjon, aminek működnie kell, működjön. A nyak mérete, ahogy említettem, először szokatlan lesz, szánj rá minél több időt, hogy eldőljön, együtt tudsz-e élni vele (nagy valószínűséggel igen).
Ha ismeretlentől vásárolok én szétszedem a francba. Nyakpálca próba, koptató le, ha olyan, a nyak is le (nyakzsebben szokta érdekes dolgok lenni). Ezt sok eladó nem nézi jó szemmel, de hát mire fel bízzak én Gibsz Jakab szavában, pláne, hogy komoly pénzösszeget készülök átadni neki ...
Jó, a Jacknek nem vettem le a nyakát és koptatója sincs, ugyanakkor nem is ismeretlentől vettem (mielőtt még valaki jó poénnak találná :D), de pl. a precit szétszedtem a g****be, néztek is a piacon :)