Hobbi zenészek esetében ez rendben is van. Ha viszont komoly pénzeket vesz föl a produkciójáért, elvárom, hogy addig nem vigye közönség elé a művet, amíg elő nem tudja adni. Ha meghaladja a képességeit, nem gond, de ne vállalja be, válasszon másik művet. Nekem édes mindegy, hogy metál gitáros, versmondó, vagy balett táncos az illető. Ez leginkább igényesség kérdése. Szerintem.
Vannak bizonyos stílusjegyek, amik "kötelezőek", függetlenül attól, hogy a zenész pontosan le tudja-e játszani, vagy sem ... ilyen ez a popszakma.
Metálgitárosok fele sem tudja tempóban reszelni a témákat, mégis csinálják, oszt egy nagy kása-fos az egész.
Nem ez a probléma lényege, hanem hogy miért vállalnak be egy olyan technikát, amit csak slendriánul tudnak kivitelezni. A folymatos, de kesze-kusza géppuska tűz szerintem csak elvesz a produkcióból. Inkább kevesebbet, de azt jól! (Amúgy Carl Palmert sem a pontosságáért szeressük, sőt...)
Akkor vegyél 25e-es béézt meg 30e-es kombót és legyél boldog , hogy majdnem
ugyan az a szand. Szerintem akkor sem lesz ugyan az még ha meg is közelíti.
És még egy kendvenc preci vonalon :
Hát akkor szolibarnított .. mindegy, akkor is csoki. Meg faszfejű :D
A fehér cseléd legyen fehér!!! :D
Plust pont, ha vörös szőrzetű és szeplős is, de még az sem baj, ha fekete és izraelita :D
... amúgy meg holnaptól két hét szabadságra megyek, végre volna időm kicsit többet is fórumozni, de nekem persze az utolsó munkanapom reggelén kell itt ontanom a hülyeséget magamból, ahelyett, hogy leadnám a holnapi 2-3. oldalt, azt húzhatnék a piccsbe :D :D :D
Komolyan mondom, ezektől a hörgőmetálos dobosoktól kikészülök. Miért kell mindenáron százhuszonnyolcadokat lábdobolniuk, ha ennyire pontatlanul megy csak nekik?
Az olyan finom lelkületű srácoknak, mint te, csak Esperanza Spaldingot tudnám még példaként felhozni, mint basszerinát, akibe beleestem első hallásra s látásra, de őt meg szerintem nem kell bemutatnom :)
Szóló videót nem találtam, de úgyis zenei környezetben mutatkoznak meg a legjobban a hangszer kvalitásai :) \m/
A második perchez közeledve hallható magában a Spectorja.
Nekem tetszik a trampli is :D Az utcakölyök (ha Talra gondolsz) viszont nem. Paz meg nagyon tetszik, csak nem értem miért lófejű, az Sarah Jessica Pőarker :D
Paz-t alig ismerem, a másik két hölggyel kapcsolatos véleményedet elfogadom. Szerintem az is szerepet játszik benne, hogy a progrock műfaja iránt nagyobb affinitást mutatsz, mint a jazz (fusion) iránt. Nálam ez a meccs nagyjából döntetlenre áll, és mivel a saját műfajában mindkét hölgy rendkívül magas szintre jutott, nem igen tudnék sorrendet felállítani kettejük közt. Ahogy mondjuk Geddy Lee, meg Marcus Miller között sem. Teljesen más kultúrából érkeztek, másfajta iskolázottsággal. Miközben mindketten rendkívül képzettek, Julie maga az őserő. Az az energia, amit ő beletesz a zenébe, a legtöbb férfi rock basszusgitárosnak is becsületére válna. Tal kisasszony játéka sokkal kifinomultabb, iskolázottabb - ahogy azt az általa képviselt műfaj amúgy meg is követeli. Számára pl. a legkisebb nehézséget sem okozza, hogy mondjuk egy bonyolult C. Corea kompozíció harmónia szövetén áthámozza magát, vagy arra akárhány kör imprót "rázzon". Amibe Slick kisasszonynak nagy valószínűséggel beletörne a bicskája. Ahogy amúgy Geddy cicának is. De ez egyáltalán nem baj. Nem az a dolguk.
Ami a széthájpoltságot illeti: nemtől, kortól függetlenül bárki hájpoltság alanya lesz, aki azokba a körökbe (C. Corea, H. Hancock, J. Beck stb, csupa nagyragadozó) egyszer bekerül. Ezek az urak nagyságrendekkel ismertebbek, mint az amúgy zseniális, de abszolút réteg zenét játszó Belew úr, pláne a Power Trio... Alphonse Mouzontól, a híres és zseniális fusion dobostól kérdezték egy interjúban, miért van az, hogy miközben semmivel sem játszik rosszabbul, mint Billy Cobham, mégsem lett olyan híres és ünnepelt. "Azért, mert miközben ő a Mahavishnu Orchestra-ban játszott, addig én éppen a Larry Coryel's Eleventh House-ban..." :D
Hej, kollegak!
Bundoson is el -el keveredek neha, de oreg vagyok, nincs idom, szoval ha vkinek lenne egy elado, esetleg kolcsonadando fretless-e, irjon privit. Jelolt nyak jatszik csak.
koszi
Váá, azt még nem is hallgattam :D A Side One ugye a supergroup császárság, a Side Two nekem lapos, a többit meg meg sem hallgattam, mert csalódtam a kettőben :D De akkor holnap rámegyek! Köszi!
Szerintem meg irdatlan jó a szand, és az a Lakland gitár is, de valóban kihozható sok mindenből, de itt nem csak a gitár szól, az erősítő is fontos része a soundjának, meg maga Slick kisasszony is, szerintem jól játszik, és szép is. Ha választanom kellene közte és a széthájpolt (egyébként nagyon ügyes!!!) Tal Wilkenfeldt között, akkor ..... Paz Lenchantint választanám :D
Én is. De Power Trio néven csak a Slick tesők nyomják nem? A lemez pl (Side One) simán Adrian Belew néven jelent meg és Claypool és Carrey mellett más zenészek is közreműködtek. Az Elephanstban Claypool még pofázik is :D
Egyébként érdekes, hogy a Side One-on kívül egy Belew szólólemez sem tetszik, viszont imádom az orcát a KC-vel. Fripp és Belew együtt egyetlen aranytestű istent alkotnak:D
Hát, ez a "szand" FENOMENÁLIS !!!!!!!!!!!!!!! A GS-ről bármelyik 25 ezertől 50 ezerig kapható precision kopi pengetővel ugyanezt produkálná. Csak hát az ciki lenne, mert a márka ugye nem vállalható. Úgy meg már rosszabbnak hallja az ember!
Hú, de nagyon szeretem az Adrian Belew Power Triót. Főleg ezt a koncert lemezt, amin már a Slick testvérek nyomják. Julie Slick szandja az egyik legjobb:
Na, de ez se kutya:
Szendőfi Balázs kirúgná a kurzusáról (ha még élne ...)
Figyu már! Múltkor linkelt RSBbass egy videót, amin egy csinos francia csaj énekelt, jellegzetes rekedt hangon, gitár és bőgő kísérte, és megfejtettük, hogy az ég világon semmi köze Edith Piafhoz :D Nem vágod a nevét? Most hallottam a nótát a távolbalátóban, aztán most tetszett, akkor nem :D
Ezen a felvételen pl. jól érzékelhető, hogy működött a dolog zenekari környezetben. Akit és amit hallunk: James Jamerson, minden idők egyik legnagyobbja, '62-es Preckó, La Bella flatwounds, Ampeg FlipTop.
Süti, ez így nagyjából egy autentikus, - ahogy én szoktam nevezni: old-school Preckó hangzás az 50-es, 60-as évekből. A dologhoz elég sokat hozzátesz a hajókötél vastagságú, flatwound húrkészlet. Önmagában se nem túl szép, se nem túl inspiráló, sőt, randán klaffog, meg minden. Ez a hang zenekari kontextusban nyer értelmet - bizonyos műfajokban persze. A Motown (soul) lemezekre pl. jellemző volt. A felvételeken gyönyörűen beleül a zenébe, töm, nagyon szép szimbiózisban dolgozik a lábdobbal. Ez csak az egyik arca a Preckónak, a többit Kóci kitűnő példákkal demonstrálja :)
Én meg csípem, viszont ez a sound snassz. Se nem precis, se nem más. Semmilyen, felejthető, bármiből kihozható, ha nem túl karakteres a hangszer és van nyaki PU-ja is ..
Jössz holnap?
