Sziasztok! Ismét itt vagyunk, és továbbra is az a célunk, hogy a karanténban eltöltött időt minél hasznosabban, érdekesebben, illetve értékesebben töltsük el. Úgyhogy, arra gondoltam, a mai nap Szabó Attilával beszélgetek egy picit, és Atti elfogadta a megkeresésünket.
Ennek nagyon örülök, mert azt gondolom, hogy a magyar zenei életnek egy olyan alakjáról van szó, aki itt is feltűnik, ott is feltűnik és mikor már azt hinnénk, hogy elmegyünk egy harmadik helyre, és nem ott is valahogy mégiscsak feltűnik, és nem tolakódón, hanem mindig csak alázattal, kiegészítő szereppel más produkciókban, de vannak neki saját produkciói is.
Szia Atti, hallasz minket?
Igen sziasztok it vagyok, helló! Szia Barna!
Most első sorban a dalszöveg írás a témánk, és ezzel kapcsolatban beszélgetnénk, a te dalszövegírói pályafutásodról, vagy tevékenységedről. Én azzal a kérdéssel kezdeném –ami nagyon rég óta foglalkoztat engem- mióta figyelem a saját dalaidat, akár a második műszakos dalokat, akár pedig a többi olyan dalt, ami a te szerzeményed, hogy mindegyikre jellemző egy fajta elegancia, vagy nosztalgia. Ez mennyire szerep, mennyire vagy ez te, vagy pedig az adott produkciónak az imázsa?
Az a helyzet, hogy úgy alakult ki ez az egész dolog, hogy mint mindenki nyilván én is elkezdtem annak idején szövegeket írni, csak aztán nem sikerült. Elkezdtünk dalokat írni, az volt hogy sikerült, volt hogy nem. Ez az ember tízen éves korszakában, amikor mindenkinek van egy ilyen korszaka, hogy elkezd dalokat írni, amikor már tud három akkordot, és akkor írok szöveget is, és akkor ez milyen lesz. Én sokáig nem írtam. Mivel én ebből a szempontból lehet azt mondani, hogy sajnos, meg azt is lehet mondani, hogy hál’ Istennek, hogy olyan kiváló kollégákkal tudtam együtt dolgozni, meg olyan zenéket szerettem, akik nagyon-nagyon jó szövegekkel rendelkeztek. Nagyon jó szövegeket írtak, Illésen kezdtem, aztán a Bródynak a gyönyörű szövege, aztán jött az LGT, ugye az Adamis Anna féle szövegek egészen a Dusán féle csodálatos szövegekig, és utána jött a Lovasi Bandi. Ezek olyan szövegvilágok voltak akikkel én dolgoztam, meg akiket szerettem ugye nem elfelejtve a Hobo-t a 80-as években, nekem nagyon fontos volt, hogy az ember ha írt is valamit, és esetleg jó is lett volna, egy ilyen előzményhez képest biztos, hogy nem tetszett neki. Én is úgy megírtam, és hát olyan kínosnak éreztem, hogy ez nem olyan jó mint a Dusáné, vagy mint a Lovasié. Aztán utána egyszer csak amikor a Csik zenekar mellett ugye, ott viszonylag kevés a saját szám, de most már ott is van néhány, és amikor elkezdtem a saját pojectjeimet csinálni sok éven keresztül nem nagyon gitároztam, mert annyira ment a népzene, hogy nem hagyott időt gyakorlatilag másra, és egyszer csak elkezdtek jönni a dalok. Ezt nem tudom megmagyarázni, hogy hogy volt, de tényleg fogalmam sincs, egyszerűen jöttek.
Erre szokták azt mondani, hogy bármilyen általad nagyonjónak gondolt, vagy etalonnak gondolt szöveg van előtted, azért a Szabó Atti gondolatait csak Szabó Atti tudja első kézből.
Persze. Ez azért volt érdekes, mert ezek a szövegek csak úgy jöttek, és ez volt a legmegdöbbentőbb, hogy nekem ilyen élményem nem volt. Úgy jöttek a szövegek mintha… Tehát nem kellett leülnöm, hogy na most akkor elkezdek írni egy szöveget. Akkor most ez az első sor, mi legyen a második sor, hogy rímeljen, hanem egész egyszerűen mint a zene úgy kijött. Ez nagyon érdekes nekem, 7-8 évvel ezelőtt volt az első ilyen szöveg, és nagyon csodálkoztam, mert nekem nem volt ilyen élményem. Tehát hogy volt olyan hogy éjjel kettőkor fölébredtem, hogy Úr Isten itt egy szöveg, és gyorsan leírtam, visszafeküdtem aludni, és arra ébredtem reggel, hogy azt álmodtam, hogy szöveget írtam de érdekes, és kimentem és ott volt. Én tényleg írtam, rácsodálkoztam a dologra, nekem ez nem olyan természetes mint azoknak az előbb említett kiváló kollégáknak, hogy leülök és kb. két perc alatt leírok egy zseniális szöveget, hanem egyszerűen sokáig semmi nem volt 41 néhány éves koromig semmi nem jött. És mivel ezekben a műfajokban gondolkodok, én ilyen nagyon nagy rock and roll szerető ember vagyok, mert én mindig elmondtam sok helyen, hogy én a Beatles miatt lettem zenész. Nekem ez a fajta 50-es, 60-as, 70-es évek zenéje inkább 50-es 60-as évek zenéje, nekem ez a mindenem. Én a könnyű zenében a mai napig is- nyilván meg vannak az újak közül is akiket nagyon szívesen hallgatok, de- nekem ez volt az ami nekem nagyon –nagyon bejött. Lehet hogy innen van Beatles szerűre törekszem, ilyen visszatekintős dolgokat írok, mert nekem valahogy azok esnek jól. Nem azt mondom, hogy a műfaj miatt lett ilyen szöveg, hanem azért vannak ilyen szövegek, mert olyan műfajt csinálok amit csinálok.
Kell neked ezekhez valami extra állapot, tehát mondjuk fel kell hajtanod egy pohár bort hozzá, vagy más egyéb olyan helyzet ami nem a szokványos, vagy egyszerűen csak jön és jön?
Nem. Egyszerűen van amikor semmi, van amikor meg csak úgy jön, én ezt nem tudom befolyásolni, és nem is akarom. Azért még nem szúrtam meg magam, meg nem ittam le magam, hogy hátha lesz valami jó dal belőle, és valószínűleg nem is fog ilyen előfordulni. Egyszerűen így kikívánkozik és kijön, és ez tök jó. Ennek én nagyon örülök, mert sokáig nem volt ilyen, és mondom 7-8 évvel ezelőtt volt az első amikor kijött egy olyan szöveg, hogy ez most hogy jött.
Ja, te is meglepődtél?
Igen. Egyszer csak kigurult a szöveg, és amikor mondtam ezt a többi kollégának, hogy képzeld mi történt azt mondták, hogy ja ez így szokott lenni. Mint ha egy teljesen természetes dolog lenne, nekem nem az. Én nem szoktam megrendelésre írni, nem vagyok ilyen profi iparos módjára dolgozó ember, hogy azt mondják hogy holnap utánra kellene egy szerelmes dal, meg egy szakítós dal és leülök és megcsinálom, én ilyet még nem csináltam még soha.
Mind e mellett a „Második műszakban” ott ugye nem csak te énekelsz, tehát, hogy adott esetben olyan helyzet is előfordulhat, hogy nem saját magadnak írod a szöveget.
Persze volt ilyen.
Tudod e, hogy az adott helyzetben ki fogja ezt elénekelni, illetve bárki elénekelhet egy szöveget, vagy pedig azért be kell határolni azt, hogy mire készült?
Nyilván a „Második műszakban” – sajnos ugye éppen nem működik - úgy állunk, hogy a Csík zenekarból is vannak benne, a Rackából is vannak benne, plusz a Bene Misi is énekelt benne, tehát iszonyatos nehezen tudtuk ezt összehozni, de annyira nehezen működik a dolog. Hát most könnyebb lenne jelen helyzetben, de most meg azért nem tudjuk, mert nem tudunk együtt lenni.
Egyébként erre van érzelmi alapú válogatás, hogy kik szerepelnek benne, vagy szakmai?
Már ezt hogy érted, hogy a zenekarban?
Hogy a zenészek összeválogatásánál, vagy a banda összeállításánál, ott azért állt össze az a banda, mert arra a zenei posztra ő a legalkalmasabb, vagy inkább baráti társaságból kovácsolódott össze?
Biztos, hogy lett volna alkalmasabb ezekre a posztokra, csak én szeretek velük zenélni. Én nagyon szeretek muzsikálni a Csík zenekarban lévő kollégáimmal is. Rackásokkal mi rengeteget játszottunk együtt, tehát én onnan ismertem a Pintér Zsoltit, meg onnan ismertem a Jankó Mikit, és tudom, hogy milyen jó muzsikusok. Ugye ez nagyon fontos,- de ezt minden zenekarban el tudják mondani-, hogy nem attól jó a zenekar első sorban, hogy milyen borzasztóan jó zenészek vannak benne, hanem attól jó egy zenekar szerintem, hogy milyen kohézió működik. Tehát hogy az emberek, lehet, hogy nem annyira jó xy-nal zenélni manuálisan mert esetleg nem olyan gyors a keze, vagy nem tud annyi akkordot, viszont annyira jól megértik egymást, és az a kémia ami tud működni két ember között az a színpadon is borzasztó fontos, meg a próba termekben is nagyon fontos. Ezek így jöttek össze nekünk, hogy ez így tudott működni.
Általában nem a gyors 16-ok inspirálják a zenész társat, hanem az, hogy a szemébe nézel, és akkor jó együtt átélni a pillanatot.
Persze. Ennél fontosabbat nem is tudok. Ez főleg a népzenében van így, nagyon-nagyon sok ilyen példa van, hogy lehet iszonyatos irtással is muzsikálni, tehát lehet borzasztó gyorsan is játszani elképesztő tempóban is le lehet játszani, és nyilván az ember fiatalabb korában, amikor én is elkezdtem akkor arra törekedtem, hogy minden kalotaszegi szaporát a lehető leggyorsabban játsszak el, olyan gyorsan ami hűű… Ilyen felvétel nincs is, tehát nincsen eredeti felvétel ilyen gyorsról. Az ember egy idő után rájön, hogy nem ez a fontos, hanem az a fontos hogy egy hajnalit szépen el tudjál muzsikálni, egy nagyon szép hajnali éneket szép lassút elmuzsikálni, úgy elmuzsikálni, hogy az a hang amit hosszan tartasz az szép legyen, és nem csak egy ilyen trrrr… és pillanatok alatt lemegy, mert abban semmi izgalom nincs, ha ott egy hangod csak annyi van, hogy azt össze kell tenni szinkronba a két kezeddel, de egy hajnalnál 3 mp-ig lévő hangot kell megtölteni, 3 mp-ig úgy élettel, hogy ez első pillanatától az utolsóig mondjon, el tudja mondani amit mesélsz. Nyilván az ember az első időszakban a gyorsaságra törekszik, és amikor megy előre és halad, és egyre jobban belefeledkezik abba amit éppen csinál, akkor látja meg jobban, hogy milyen a felszín alatti értelme.
Nyilván a turné buszban sem az inspirál mikor ülsz valaki mellett, hogy milyen 16odokat fog játszani, hanem az hogy milyen érzéseket adtunk át a közönségnek?
Persze, hát ezt most nem úgy kell érteni, hogy nem kell tudni gyorsan játszani, nyilván megvannak azok az eszközök amivel egy zenésznek rendelkeznie kell. Az is nagyon jó ha valaki úgy el tudja engedni magát, csak egy idő után hangsúlyok tevődnek át. A tartalom, az érzések elmondása, az érzések közvetítése az sokkal fontosabb lesz, mind hogy dalokkal végig játsszon valaki valamit, nekem ez volt mindig a fontos.
A dalszövegeknél hogy lehet ezt talán átfordítani? Tehát hogy szerinted mitől jó egy dalszöveg, mitől gondolod akár, és most ez nyilván nem nagyképűség, mert ha az ember hogyha jónak gondolja egy dalszövegét akkor azt azért gondolja jónak, mert egyrészt saját magának jelent valamit, másrészt azért van egy olyan szakmai rálátása amitől ezt ő valamilyen szinten objektíven is meg tudja ítélni. Tehát hogy ha te azt mondod, hogy ez a dalszövegem milyen jól sikerült, akkor az mitől jó? Könnyeden kigurult belőled, vagy hogy jól megfog a világból egy szeletet?
Ez nagyon fontos amit utólag mondtál, hogy „a világból jól meg tud fogni egy szeletet”, tehát el tudja mondani amit én éppen akkor gondolok, azt nagyon szépen le tudja írni. Van az a jelentés tartalma egy szövegnek, hogy nekem kell hogy szóljon, tehát hogy meg tudjam érteni. Mert nagyon jó elmondani sokszor a szeretlek-et különböző formában. Ezért volt nekem nagyon fontos, hogy azt hogy szeretlek, azt sok nagyon-nagyon sokféle formában meg tudták mondani, el tudták mondani, nem csak úgy hogy lecsöpög a képernyőről, hanem másképpen is. Ami nekem az egyik leggyönyörűbb példa, a Lovasi Andrásnak a Szívrablás című dala, az valami elképesztő, az a szöveg, azt elmondani úgy az valami hihetetlen, tehát hogy az olyan sokat mondott nekem például, ami nem egy klasszikus szerelmes dal, de még is nagyon-nagyon csodálatos módon írja le azt az állapotot, amikor szenved a szerencsétlen delikvens. Nekem az a fontos ebben, hogy megmutassa azt a szeletet egyrészt, másrészt, meg nyilván szakmailag is normálisak legyenek a rímek, ami nagyon fontos a magyar nyelvben, és én nagyon sok negatív példát láttam erre, hogy a prozódia az nagyon jó hogy ha jó. Nem tudom hogyan mondjam, tehát a rövid szótagok azok legyenek röviden kimondva, a hosszú szótagok, pedig hosszan legyenek kimondva, hogy magyarosan lehessen érteni. A nyelv az nagyon-nagyon fontos, mert ezen a nyelven csak mi beszélünk, tehát nem arról van szó, hogy még rajtunk kívül 350 millióan beszélik ezt a nyelvet öt országban, és akkor valami úgy is kialakul belőle, és akkor frankó, hanem ezt nagyon-nagyon kell tartani, és én attól gondolom még ezt fontosnak, hogy ezzel a fajta nyelvvel egy teljesen speciális kultúrát lehet képviselni, és nagyon érdekes, hogy fenn lehet tartani. Nyilván van benne valami, hogy ha ilyen sok-sok éven keresztül még mindig megy és működik ez a kultúra. Én nagyon–nagyon szeretem ezt a fajta speciálisan magyar szövegvilágot, és úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon kevés helyen írtak olyan gyönyörű szöveget, mint Magyarországon.
